Az elátkozott Nissan Juke-R

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2013.09.05. 09.00

Verseny-üzemanyaggal közel 800 lóerőt teljesít a megpiszkált Juke-R, ezt már a felsőbb erők sem nézik jó szemmel. Kétszer is összetört az autó.

Felemelően kezdődött cikkünk főszereplője, a több mint 700 lóerőre felpiszkált, ikerturbós Nissan Juke-R története. Nemrég járta körbe a világot a videó, amiben majdnem lealázza a pici Juke a nála 300 lóerővel erősebb Bugatti Veyront, egy gyorsulási versenyen. 
A 3,8 literes, V6-os Juke az első mérési pontnál még durván 1 másodperccel vezetett, úgy tűnt, nem veheti el a győzelmet tőle semmi, csak ha esetleg felrobban a motor, aztán a Veyron rákapcsolt, vagy inkább a Juke fogyott el, így egy hajszállal a Bugatti lépte át hamarabb a célvonalat. A versenyt a Bugatti Veyron 27,067 másodperccel zárta (309,1 km/órával áthaladva a célon), addig ugyanez a tuningolt Juke-R esetében 27,273 másodperc volt (285,26 km/órával áthaladva a célon).
A világ egyik leggyorsabb autóját így megszorongatni egy otromba, az aerodinamikát enyhén szólva is szembeköpő autóval, igazán jó teljesítmény. Azonban innentől csak rossz dolgok történtek ezzel a Nissannal. 
Az egyik szerencsétlen eset az orosz gyökerekkel rendelkező SV Engineering tuningműhely (az ő munkájuk a vadállat Juke-R) potenciális ügyfelével történt, aki elvitte kipróbálni az autó. Sajnos nem tartott sokáig a teszt, ugyanis a sofőrt annyira sokkolta az erő, amivel megindult a Juke, hogy későn lépett rá a fékre, közben a kormányt is elrántotta. A történet a falban végződött, az anyósülésen utazó férfinak pedig a kórházban, mert nem kötötte be az övet.
Azonban az előző esetnél korábban, pár nappal a bivalyerős Juke átalakítása után, egy sokkal nagyobb balesetet szenvedett szerencsétlen autó, versenypályán. A pilóta szerint a fékrendszer meghibásodott, az abroncsok és az aszfalt is túl hideg volt. Persze az elő sem fordulhatott, hogy ő hibázott és küldte a levegőbe a több mint 140 millió forintot érő autót.

Kommentek

Hároméves autók, amik nem hagynak cserben

A világ legnagyobb autós ügyfélelégedettségi felmérésekkel foglalkozó ügynöksége, a J.D. Power megnézte, a 2014-es eresztésből melyek ma a legmegbízhatóbb járművek.

Egyszerre áremelés és árcsökkentés a kutaton

A Mol szerdán emeli a benzin árát, a gázolajé ugyanakkor csökkenni fog.

Így spórol a gázolajjal a Škoda

Négy gázüzemű teherautót állított munkába a Škoda a Mladá Boleslav-i gyárában. Ily módon nemcsak a károsanyag-kibocsátás, de a gázolajra fordítandó összegek is csökkenhetnek.

F1: A jövő héten visszatérhet a sérült pilóta

Sajtóértesülések szerint az első barcelonai tesztet nyaksérülés miatt kihagyni kényszerülő Pascal Wehrlein a jövő héten már beülhet a Sauberbe.

F1: Máris elromlott a McLaren és a Red Bull

Alig kezdődött meg a Forma-1-es tesztelés, két nagycsapat máris komoly műszaki hibákba futott bele. A Red Bullt tréleren kellett a garázsba szállítani.

Már ezért is többet kell fizetniük az autósoknak

Az autósok 2016-ban átlagosan 78 000 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást, ami közel 9 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában mért szintet (71 600 Ft).

Magyar pilóta a ralikrossz-világbajnokságban

2017-ben állandó magyar versenyzővel startol a ralikrossz-világbajnokság.

Drága a magyar üzemanyag, ennyiért adják a szomszédok

Szétnéztünk, hogy a szomszédos országokban mennyibe kerül az üzemanyag, és a müzlibe vágtuk a kanalat.

Melyik a legszebb 2017-es Forma-1-es autó? Szavazz!

Új idény, radikálisan új Forma-1-es autók – de melyik csapat volt a legügyesebb, már ami az esztétikát illeti?

Jön az ingyenes magyar KRESZ-vizsga

A tervek szerint ingyenessé teszik a KRESZ-vizsgát a diákok számára.

F1: Ki vezeti először az új autókat?

Ma délelőtt Barcelonában megkezdődik a 2017-es Forma-1-es idény első hivatalos tesztje, 10 csapat küld pályára új autót. Itt a hét beosztása.

Chevy Camaro ZL1 1LE: csak véletlenül kap rendszámot

Egyedi komponensekkel és hangolással tette versenypálya-kompatibilissé a Camaro eleve legsportosabb kivitelét a Chevrolet.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.