Az egész film akkor igazán érdekes, ha tudjuk, ki a főszereplője. Jeff Gordon amerikai autóversenyző, aki harminchat éve versenyez, pedig még csak negyvenegy éves. Négyszeres NASCAR-bajnok, háromszor győzött a Daytona 500-on, az elmúlt negyven évben nem volt nála sikeresebb ember az egész bajnokságban. Nem mellékesen résztulajdonosa saját csapatának, amely bevételeivel jótékony célt: az éhező nyugdíjasok (nem vicc, kilencmillió idős amerikai számára mindennapos kérdés, hogy fűtsön vagy egyen) megsegítését támogatja.


Szóval Jeff Gordon egyfajta nemzeti hős az USA-ban – de vajon felismerik-e álruhában? Ez az üdítőital reklámkoncepciója, és ez az alább látható filmé is.

Nem lőjük le a poént, de az alapszitut azért vázoljuk: Jeff Gordon idősödő középosztálybeli minibuszos apukának maszkíroztatja magát, aki betér nézelődni a kereskedésbe, és húzódozva, de engedi, hogy a nyomulós értékesítő rábeszélje őt egy próbakörre a szalon előtt álló Camaróval.

Miután a kamerával megberhelt üdítős dobozt beteszi a pohártartóba, indulhat a móka. Az elején még a “Nem vagyok ilyen erőshöz szokva” geget is elsüti Jeff Gordon – ami igaz is, hiszen itt a 426 lóerős V6-os alapmodellt vezeti, miközben saját Camarója az 580 lovas ZL1 variáns, versenyautója pedig bőven 700 lóerő felett teljesít.

Innen átadjuk a terepet Mike-nak, a félénk vásárlónak, és Steve-nek, az értékesítők gyöngyének…

Jó, igaz? Kár, hogy kamu. Mármint az egész. A filmet megrendezték, az értékesítőt egy színész játszotta, a kocsit pedig a Jalopnik szerint egy másik autóversenyző vezette. Még az autó sem stimmel, az elvileg 2009-es Camaro valójában egy idei modell, az a csúf pohártartó pedig már akkor is gyanús volt, amikor még elhittük, hogy igazi a tréfa.

Egy dolgot azért tartsunk észben: a reklám alapvetően nem a színtiszta valóságot mutatja be. Nem az a dolga. Ez az üdítőreklám füllent, de közben szórakoztat. Éppen ezért ezerszer jobb, mint a sok unalmas, buta hirdetés, ami csak hazudik, és közben még rossz is.

Úgyhogy köszönjük, jót nevettünk, és igazából örülünk, hogy a Pepsi egy reklám kedvéért nem kockáztatta, hogy egy rémült férfi szívrohamot kapjon, vagy esetleg felkenjék a falra.