Hollywood érti a világvégét. Annyi variációt lezongoráztak már, hogy nekünk elég kiválasztani az eseményeknek megfelelő, előre legyártott sablont, és a főhősöket utánozva cselekedni. A túlélés és a csókjelenet garantált.

Pár kivételtől eltekintve ezt a két fontos célt nem gyalog érik el a szereplők. Kerék pörög alattuk, méghozzá nem is akármilyen, ezzel megerősítve a tényt: a poszt apokaliptikus világkép elengedhetetlen kelléke az autó.

Ennek apropóján összeszedtük a mozivászonra képzelt világégések legérdekesebb, legtökösebb verdáit. Első példánkban egyből bukik az alaptétel. Nincs autó, nincs busz, de még egy csoffadt bringára sem futja. A világégés ugyanis özönvíz formájában köszönt a Földre, így szárazföld híján csak csónakra szerelve rotyoghat a V8.


A Vizi világ víziója szerint tehát hajó kell és nem Mustang. A kiöntött Tisszasszippi ura pedig trimaránnal jár, mert az gyors, és nem mellesleg veszettül látványos. A bukott szuperprodukció számára egy francia hajóépítő cég készített két trimaránt 1994-ben. Az egyik 18 méter hosszú versenyhajó filmes jelmez nélkül, a távolsági felvételeken hasította a hullámokat, közel 50 km/órás tempóval. A suttyó, kalózstílusba felöltöztetett párja szintén vízképes volt, de a sok ráaggatott kütyü miatt nem haladt olyan gyorsan, mint eredeti társa.

Özönvíz ellen tehát vitorlás, amivel eljuthatunk a kék bolygó utolsó megmaradt szigetére, csak a szél és a forgatókönyvírók segítéségét felhasználva.

Jön a zombipokol? Egy lakókocsi egész jó megoldás, cammogva menekülésre alkalmas, lakásnak luxus, és a tetejéről állva könnyedén apríthatjuk a kóbor járkálókat

Élőholtak országútján

Reneszánszát élik a zombi filmek, és ezek elengedhetetlen kelléke a menekülés. A meneküléshez pedig autó kell, lehetőleg még az agyra éhes hadak özönlése előtt, iszonyat gyorsan. A téma legsikeresebb alkotása ma a The Walking Dead című, harmadik évadát taposó teleregény.

A The Walking dead egyik leglazább szereplője motoron szlalomozik a csattogó állkapcsok között.

A The Walking dead egyik leglazább szereplője motoron szlalomozik a csattogó állkapcsok között.


A szimpatikus túlélőbagázs egész logikusan vándorol az élőholtak fertőzte Egyesült Államok útjain. Ami indul, azt viszik, így elég vegyes képet mutat a járműpark. Tökéletesen megfér egymás mellett a 1977-es Winnebago D-27 lakóautó, az 1979-es Jeep Cherokee, valamint a Triumph Bonneville Hardtail csopper.  

Valószínűleg mi is így cselekednénk, ha egy perc alatt üt be a dögvész, nincs idő páncélautók után kutatni, azzal kell átvágni a csattogó fogsorral csoszogó zombik között, ami éppen akad.

Igaz akadnak árnyaltabb sztorik. A Legenda Vagyok című moziban szintén pusztító vírus változtatja vadállattá az emberiséget, a mutánsok azonban nem bírnak a napfénnyel. Így a főhőst megszemélyesítő Will Smith-nek lazán van ideje, hogy New York elhagyott autószalonjaiból kiválasztja kedvencét a Ford Mustang Shelby Gt500-at. Utolsó emberként a világon kijár a padlógázas csapatás a kihalt Time Square aszfaltján.

A Terrorbolygó bizarr stílusa megköveteli a feltűnő menekülőjárműveket. Egy 1956-os Chevrolet Bel Air nem a legmegfelelőbb eszköz, de tény ennél dögösebben nem juthatunk túl a világégésen

A Quentin Tarantino nevével fémjelzett Grindhouse mozik egyik szelete a Terrorbolygó szintén a világvégét énekli meg, vastag fekete humorral és iróniával. A bizarr alaphang a járművekre is kiterjed. A ZS kategóriás mozik stílusával gördülő történetben érdekesebbnél érdekesebb gépek tűnnek fel.


A szokásos ocsmány, húsmarcangoló élőholt falkák elől egyedi csopperrel, pocket bike-al és egy 1956-os tuningolt Chevrolet Bel Air-el oldanak kereket a főszereplők.

Utolsó élő emberként nyugodtan válogathatunk az autószalonok kínálatából

Utolsó élő emberként nyugodtan válogathatunk az autószalonok kínálatából


A legjobb legrosszabb túlélő jármű

A celluloidszalag, az apokalipszis és a benzingőz metszetének tökéletes találkozáspontja csak egy film lehet. A Mad Max.

Az őrült, kegyetlen jövő megmaradt túlélői minden létező erkölcsi korlátot eldobva küzdenek a legnagyobb megmaradt kincsért, az üzemanyagért. Nem váltottak Toyota Priusra, elektromos kerékpárra, Mad Max világában mindenki régi benzinfaló vasakba önti a vérrel szerzett naftát.

Az elpusztult világ utolsó megmaradt V8-asa legalább akkora sztár lett az alacsony költségvetésű ausztrál film bemutatója után, mint a főszereplő Mel Gibson.

A kompresszor csak filmes kamu, az eredeti V8-as magától lélegzett a Falcon orrában.

Beüthet az atom, pusztíthat elektromosságot a nullsík, változzon agyevő rémmé az emberiség, ez a Ford  Falcon Coupe XB GT a túlélés legkívánatosabb négykerekűje. Messziről virít alatta a laprugó, nem védi se páncél, se különleges technika. Mégis olyan meggyőző széles vásznon, hogy elhisszük, nincs olyan istencsapása, amit ne élnénk túl egy kövér gázzal, visszaváltással.

Nem tud semmi különöset, ordas, magányos farkas megjelenése mégis a világégések első számú túlélőjárműve a fekete Ford

A hetvenes évek szülte Ford Falcon jelentős változásokon ment át, mire a filmvászonra került. A Monzától kölcsönzött frontrész és a motorházból kitüremkedő kompresszor jelentik a legszembetűnőbb változásokat. Az autót övező legzavarosabb legenda a teljesítménynövelésre vonatkozik. A látványos Weiand GM 6-71 tipusú kompresszor, ugyanis csak dísz, a felvételeken villanymotor biztosította a pörgést.

Ma már a filmsztároknak fenntartott angliai múzeumban pihen a Ford Faclon

Ma már a filmsztároknak fenntartott angliai múzeumban pihen a Ford Faclon


A Cleveland V8-as úgy teljesített, ahogy a gyárban beszerelték, a nyolcvanas években terjedt pletykákkal ellentétben nem került bele Pontiac blokk, a Ford egysége szolgálta végig a filmeket.

Az első Mad Max sikere után kompresszor és oldalsó kipufogók nélkül turnéra indult a Ford Falcon, helyi bevásárlóközpontokban öregbítette a film hírnevét.

A kampány után próbáltak túladni rajta, de érdekes mód nem akadt vevő a ritka, csak Ausztráliában forgalmazott típusra. Közben beütött a világsiker, a pénzgyár követelte a folytatást, így a Falcon-t visszafogadták színésznek.

A hétköznapi gúnyát levetve a fekete Ford visszakapta megszokott filmes jelmezét, valamint két hatalmas benzintartályt a csomagtartó helyére. A történetben megtett temérdek sivatagi kilométer miatt sokkal viharvertebb benyomást varázsoltak az elfogók királyának.

A komorabb jelmez mellett megjelent egy dublőrautó is, ami a száguldásoknál lett Max társa, a belső és részletfelvételekhez használták az eredetit. A film végső, pusztító robbanásában a másolat semmisült meg, az első számú elfogó roncstelepre került.


A csillogás után a  fekete Ford elvonult csendben rozsdásodni, egy Broken Hill-beli fémkereskedő, valamint Ray Evans birtokolta, és egyikük sem törődött különösebben a Mad Max filmek sztárjával.

Ekkor lépett be a képbe egy lelkes rajongó, bizonyos Bob Forsenko, aki meglátva a Falcon-t azonnal lecsapott a lehetőségre. A leharcolt állapotban lévő autót néhány hónap alatt, 25.000 ausztrál dollár befektetésével újíttatta fel, majd sorban jöttek a kiállítások, filmes rendezvények, ahol megjelent a kipofozott V8-as elfogó.

Egy ilyen rendezvényen látta meg a gépet mai tulajdonosa, a filmautók nagy gyűjtője, Dr. Peter Nelson, az angliai Keswick-ben található “Cars of the Stars” múzeum tulajdonosa. Némi alkudozás után ismeretlen áron az angol autóbolond tulajdonába került az egyetlen eredeti Mad Max autó, és lett a Múzeum kiemelt, megbecsült darabja.

A lista nem teljes, a popkultúrában bőven találunk még túlélőjárműveket. Alig akad olyan film, ahol gépi segítség nélkül halad célja felé a főhős, ez pedig megerősíti a címadó állítást: világégést túlélni benzinégetés nélkül lehet, de minek?