Nemrég olvastam egy novellát. Várakozás közben véletlenül a kezembe akadt sci-fi folyóiratban, és igen aktuális témáról, az üzemanyagválságról szóltak a bekezdések. Egy átlagautós átlagpolgár egy napjáról , abból az időben, amikor már kígyózó sorok állnak a kutak előtt, és csak meghatározott adagot kaphat mindenki.

Nem volt felemelő, hiszen emberünk a reggeli rutinból szép lassan rögeszmét épített maga köré. Az első hatalmas várakozással fenyegető tankolási lehetőséget kihagyta, így eltérve a megszokott ütemtől egyre többet haladt a kelleténél. A benzin pedig csak fogyott könyörtelenül, kútról-kútra. Az autó fogja lett, egyszerűen képtelen volt kiszállni,  hiszen annyira függött a következő adag benzintől. Így az ördögi kör bezárult, hatalmas sor várta mindenhol, de ő munkáról, családról elfeledkezve hajtott a szent anyagért, majd a tank kiürültével teljesen zavart, félőrült állapotban találták meg egy kihalt útszakaszon.

Szerencsére még itt nem tartunk, de a helyzet már sokak számára tarthatatlan, és ez a közhangulat szülte a következő körlevelet is, amely facebook oldalunkon landolt a minap:

“Január 17, 18 és 19-én fogjunk össze és lássák meg a MILLIÁRDOS kőolaj-ipari cégek és az állam, hogy milyen amikor pénzt vesztenek. A következő a recept, hogy CSÖKKENJEN az üzemanyagok ára: SENKI NE VEGYEN HASZNÁLATBA EGYETLEN BENZINKUTAT SEM ? JANUÁR 17,18 és 19-én. Járjunk buszokkal, biciklivel, gyalog vagy az említett három nap előtt tankoljunk.

KÜLDD TOVÁBB EZT AZ ÜZENETET, HOGY JUSSON EL AZ EGÉSZ ORSZÁGNAK

(próbáljuk meg! Veszteni nem tudunk! A fuvarozók is lehetőség szerint ezen a 3 napon külföldön tankoljanak, ha van rá lehetőség, ők ugyanis a legnagyobb felhasználók, ezzel a legfőbb befizetők, és legjobban kiszolgáltatottak!)

A kezdeményezés még csak az üzenet formájában él, semmilyen komolyabb szervezésről nincs információnk, ám sosem lehet tudni, lehet, hogy ez az üzenet megnyomja a gombot az emberek agyában, és történik valami.

Ám, az igazi tanulság az, hogy félre kell rakni végre a ma hatalmasnak tűnő, de ténylegesen jelentéktelen problémákat, és elgondolkoznunk azon, milyen hatalmas mértékben függ ma életünk az olajtól, és nem a nyakkendős megmondóemberektől várni a választ. Jelszavuk még mindig a régi: “Mindenkinek saját plázát!”