Sokat járok metróval. Nem vagyok ezzel egyedül, és a bérletár (mert veszek ám) károsabban hat az egészségre mint az esti csülökpörkölt. Lenyelné az átlagpolgár, ha végre nem a Szovjetunió muzeális ipari csodáival kellene a savanyú meleg zsigerszagot élvezve utazni. A sikkasztási botrányt már nem is említem, így is kiszúrta a bicska a zsebemet.

Tulajdonképpen ez nem is tartozik szorosan a témához, mert a budapesti metró múltjáról szóló, mai szemmel felettébb érdekes videók kerülnek terítékre. Sajnos a BKV múltja a jelen és a jövő is egyben, nem kell nosztalgia járat, ha 40 évvel ezelőtti szerelvényeken akarunk utazni. Bármennyire is utáljuk a nagyváros tömegközlekedését, ezek a felvételek hoznak egyfajta keserű humort, amit a mai magyar helyzet abszurditása fűszerez.

Nézzük meg ezt a dokumentációs csodát! Olyan zenével, ami a monitor elé hozza az űrkorszak szürke, hideg leheletét. Amiben a narrátor úgy beszél mint egy hibernálásból felpofozott asztronauta, közben a VHS szalagot monoton nyugalommal nyammogja a lejátszó. Metróhálózatunk járműveinek történetet és fejlődése több mint húsz év távlatából. A vicc az, hogy ugyanott tartunk mint akkor. Na most tessék röhögni…


Ha felocsúdtunk a rekeszizom görcsből jöjjön a következő adag. A videóban feltűnt a jövő megoldása a Ganz Hunslet G2, ami már az 1970-es(!) években felmerült metrókocsi cserére adott volna választ. Sokan kérdezhetnék, miért nem lett ebből a projektből semmi? A történet szövevényes és követhetetlen, a tíz év alatt kifejlesztett modern metrószerelvények a rendszerváltás zabigyerekeként kerültek újabb örökbefogadó kapitalista ölekbe, 1989 végén még angol (Ganz Hunslet Járműgyár), 1991 elején viszont már olasz többségi tulajdonban (Ganz-Ansaldo Rt.) volt a nagy múltú gyár. Így tárgyalás tárgyalást követett, a szerelvény többet állt a műhelyben mint a pályán, és jött a mai Alstom botrányhoz hasonló fehérgalléros huzavona. Végül a prototípust sorozatgyártásra alkalmatlannak nyilvánították, viszont “továbbfejlesztésekkel alkalmassá tehető a sorozatgyártás megkezdésére” – állt a záróértékelésben.

Ennek ellenére a motorkocsik még futottak a kilencvenes évek elején, igaz fékproblémák és tengelytörés is tarkította a föld alatti kilométereket. 1995-re szép lassan kikoptak a Budapest alatti alagutakból. Hogy mennyi esély lett volna a sorozatgyártásra, mai napig vitatéma, egyesek hasznavehetetlen fémhulladékként gondolnak rá, ami úton útfélen leállt, mások halk, megbízható, tágas járműként emlékeznek a “fehér metróra.” Annyi biztos, hogy keserédes történelmünk érdekes színfoltja a Ganz Hunslet G2. Aki kíváncsi rá teljes valójában, az a szentendrei Tömegközlekedési Múzeumban tekintheti meg a megvalósulatlan magyar jövő metróját. (Aki ismerni akarja a G2 sztori minden részletét, az olvassa el a Metros.hu kimerítően részletes írását.)

Két videó zárásképp, mindkettő szintén Burleszk kategóriában indul. Az elsőben a narrátor hölgy kijelentése üt, miszerint öt év múlva elengedhetetlen lesz a metrókocsik cseréje, a második pedig a valaha hallott legborzasztóbb angol kiejtéssel visz padlóra.