A parkolóházak igazi mumusnak számítanak. Szűk sötét helyek, ahol hamar nyikkan a gumi, szinte ránk záródnak a szürke betonfalak. Aki egy kicsit is tart a vezetéstől, annak igazi rémálom egy ilyen placc, hevesebb pulzussal, remegő kézzel ül a volán mögé, a “csak innen jussak ki” gondolatot morzsolgatva.

Ez a koccanásos balesetek történetének eleje, karcok, horpadások jelzik a rutin vagy a figyelem hiányát. Ám akad olyan eset, amikor komolyra fordul a helyzet és életveszélyes szituációk alakulnak ki. Egy parkolóházban? Gondolhatnánk itt lehetetlen kárt tenni magunkban, hiszen felgyorsulni is alig van hely. Nos a pánik okozta pillanatnyi zavartság érdekes cselekedetekre sarkallhat, akár pedálok összekeverése is előfordulhat, aminek eredménye akár a fentebb látható kép is lehet.

Ami a megdöbbentő, hogy nem egyedi esetről van szó, a közelmúltban több ilyen baleset is történt.

2010. Április 29. Tulsa, Oklahoma. Egy 67 éves férfi próbált Mercedes C osztályú autójával kiállni a hetedik emeletről, a lába érthetetlen módon beszorult és nem tudta felengedni a gázpedált, így egyenesen a téglafalba tolatott. Szerencséjére csak az autó tompora kandikált ki, de így is téglaeső zúdult a környéken parkolókra. A magyarázat, hogy beszorult a lába a fékpedál alá, és így nyomta a gázt, számomra elég hihetetlen, de ha adódik egy C osztály, és elég hely, leteszteljük mindez hogyan történhetett.

2010. Január 20. Sydney, Ausztrália
. Egy hatvanas éveiben járó asszony törte össze fehér Toyota Corolla-ját. Neki az első emeleten sikerült elveszteni uralmát a zabolátlan versenygép felett és áttörnie a téglafalat, amit igencsak furcsálltak a környék dolgozói. Azért annyi lélekjelenlétük volt, hogy lefotózzák az esetet. Szerencsére könnyebb sérülésekkel túlélte az esetet, és más sem kapott a szétrepülő téglákból.



2007. Január 23. Langenhagen, Németország
. Szintén hölgy a szenvedő alany. Neki sikerült összekeverni a gázt meg a féket, és szinte félig napfényre tenni a jobb sorsra érdemes vasat. Igaz itt csak a második emeleten történt a dolog, de járókelőket veszélyeztetve, belegondolni is rossz mi lett volna ha az éppen arra sétálókra zuhan.

A közös pont mindegyik esetnél, hogy idősödő sofőrökről van szó. Nem akarok Colombo módjára összefüggést szimatolni, de lássuk be, ez több mint véletlen egybeesés.