A következő felvétel komoly tanulságot hordoz magában. Megmutatja, miért nem érdemes egy Kamazzal ujjat húzni, főképp, ha neki van elsőbbsége. A legkomolyabb ellenérv, hogy a jó öreg teherhordó nem fékez senki kedvéért (vagy talán nem is tud).

Ezzel az alapvető szabállyal a Volkswagen Tuareg tulajdonosa valószínűleg nem volt tisztában, mikor megkezdte a kanyarodást, de az autó fémgalacsinná gyűrt hátsó fele biztosan örök leckeként fog szolgálni.

Nyilván mindenkivel előfordult már, hogy navigálás közben benézett egy letérőt, és a GPS hosszú kilométereken át mantrázta a "forduljon meg, amint lehetséges" kezdetű utasítássorozatot. Ilyenkor nem lerúgni kell a szélvédőre tapasztott cuccot, hanem ilyen elegánsan eleget tenni a kérésnek. Persze szigorúan üres utakon.

Új szelet fogunk a vitorlába. A Vezetünk Blog sebességet vált, villanásnyi orosz videók helyett kuszább, mélyebb témák kerülnek előtérbe. Nem fogjátok ezren lekattintani. Csökkentjük a villanó keblek, durva balesetek, volánforgató idióták számát. Na jó, villanó keblek néha lesznek. Lényeg, ha félsz a betűktől, és már túlterhel a fél másodpercnél hosszabb ideig tartó információ impulzus, akkor ez nem a te asztalod.



Pont ezért szeszélyes a menetrend, ezeket a bejegyzéseket nem optimalizáljuk az Internet kattintáshullámaihoz. Lehet éjfél után két perccel, lehet hajnalban, vagy vasárnap délután bukkan fel egy újabb szösszenet.

Nyitásnak, csapásirányként egy kultikus zenét járunk körbe, ami szilánkokban Ferrarikat, és pokolian jó mozifilmet tartalmaz.

Kavinsky. Testarossa Autodrive. Először egy belsőség postban találkoztam a francia elektronikus zenész alkotásával. Jó öt éve már, de a bő kétperces feszes ritmusú, szintetizátorzörgés és a kiváló videóklip nem fakuló emléknyomot hagyott. A legjobb japán-francia animációs filmek képi világát idéző története kötelező kör minden autóbuzinak. Még ha a zenei stílus nem is fekszik igazán.


Vincent Belorgey, alias Kavinsky-t  nem titkoltan az olaszok hihetetlen, száguldó tepsije a Ferrari Testarossa ihlette az első számok megírásakor. Nem csodálkozunk, a fésűszerű levegőbeömlőiről híres, népszerű vas fekvő V12-es motorjának ugatása bárkinél beindítja a nyálelválasztást. A klip sztorija szerint Kavinsky 1986-ban baleset szenved az elektronikus őrangyalokat nélkülöző sportgéppel, és furcsa, vörös szemmel riogató zombiként tér vissza az emberek közé.



Felbukkanását a NightCall című szám örökíti meg. Ezen a ponton friss autós szál kapcsolódik a történetbe. 2011 legjobb filmje a Drive hangulatfestő zenéi közé került Kavinsky elektro-pop alkotása, és akárcsak a film, hatalmasat robbantott. Mai napig rongyosra játsszák a rádiók, a Youtube nézettsége szintén combos, 34 millió felett jár.

Nem vagyok elkötelezett híve a stílusnak, de csak ajánlani tudom. Szerpentineken a város felett, kihalt utcákon krúzolva koromfekete éjszakán, a Nightcall hatás nem fárad, sőt erősödik. Nyugodtan játszhatjuk fekvő nyolcas üzemmódban.


A siker természetes velejárója a folytatás. A francia zenekeverő sem tétlenkedett, tavaly újabb anyagot adott ki a természetfeletti zombisofőr életrajzából. Elhagyva az animációs megoldásokat, már élőszereplős videót kapott a ProtoVision. Van itt minden, ami nyolcvanas évek. A 390 lóerős olasz ikonnal simán tartja a tempót a kopó alatt dohogó Ford Mustang, ám a "komoly" üldözés végén azt kívánja a kopasz fakabát, bárcsak kihűlt volna a nyom.


A Vezetünk rovat lényegét ezentúl a többesszám adja, tedd hozzá te is a magadét, szólj hozzá, egészítsd ki, oszd meg!

A videó főszereplőjének már biztos tele lehetett a begye az őt állandóan leszorító, semmibe néző autósokkal. Mert ha nem ez volt az utolsó csepp, akkor komoly pszichés problémái vannak, amit sürgősen orvosolni kell.

Az indok érthető, szegény Ladás nem figyelt és elé kanyarodott, de mindkét tükröt letörni, izomból ütni-vágni az autót? Ez kimeríti a túlreagálás fogalmát, elég lett volna egy mezei anyázás is.

Három sorozatgyártású alapmodell mellett bármilyen őrültséget hajlandó elkészíteni a kaliforniai Icon tuningcég, amely klasszikus, öreg autókat épít át a modern kor követelményeinek megfelelő masinákká.

Így született meg ez a Dodge kisteherautó is, amelyet eredetileg a tavalyi SEMA tuningkiállításon mutatott be majdnem kész állapotában, és amely most már készen várja, hogy megrendelője elvigye - alkotója legnagyobb bánatára. Bár a pénz alighanem kárpótolja majd az elválás fájdalmáért: Jonathan Ward 280 000 dollárt (64,4 millió Ft) kért el ezért az autóért. 

Ennyi pénzből egy maroknyi szupersportkocsin kívül bármi kijönne a világon - még egy ugyanilyen járgány azonban biztosan nem. 

A Dodge D-széria eredetileg szimpla fülkével készült, soros hathengeres vagy V8-as benzinmotorokkal, háromfokozatú automata sebességváltóval. Ehhez képest az Icon átépítése egy 5,9 literes sorhatos Cummins dízelt kapott, 575 lóerővel és 1322 Nm (!) nyomatékkal, ami gyakorlatilag feleslegessé teszi a hatfokozatú kézi váltót. 

A fényszórók LED-es egységek, a küszöbből az ajtók nyitásakor fellépő bújik elő, a műszerfal pedig digitális központi kijelzőt rejt. 

Az oldalablakok a felhőkarcolók építésénél használatos, fényvisszaverő üvegből készültek, a kapcsolókat pedig kézzel faragja ki az alkotó, akinek járműveiért a felfoghatatlan árak (a Toyota Land Cruiserre épülő alapmodellje 130 000 dollárba, azaz 30 millió forintba kerül) ellenére tolonganak a vevők.

Hiszen azért, mert valaki pick-uppal jár, még lehet igényes.