Röviden – Citroen C3 Aircross
Mi ez?Kisméretű szabadidő-autó, amely egyedi megjelenésével és fokozott kényelemével próbál minél nagyobb népszerűségre szert tenni olyan riválisokkal szemben, mint például az Opel Crossland X vagy a Suzuki Vitara.
Mit tud?Fiatalos, jó hangulatú környezetben és kényelemben szállítani akár kisebb családokat az összes cókmókjukkal együtt is – a SUV-ok olyan ismert előnyei mellett, mint a magas üléshelyzetből adódó könnyű beszállás és jó rálátás a közlekedésre.
Mibe kerül?Az 1,2 literes, háromhengeres, 82 lóerős szívó benzinmotorral szerelt alapmodell listaára 4 290 000 forint.
Kinek jó?Azoknak, akik egy kívül nem túl terjedelmes, ámde belül tágas, praktikus és kényelmes kisautóra vágynak, amelyik ráadásul látványos, fiatalos külsejével még ki is tűnik a forgalomból.

Ember legyen a talpán, aki eligazodik a Citroen modellpolitikáján. Kicsit cikkcakkban halad ugyanis – legalábbis látszatra. Hamarosan a hazai szalonokba is megérkezik a márka új kis szabadidő-autója, a Citroen C3 Aircross, ami a magasságát leszámítva centire akkora, mint az ugyanazt a járműkategóriát gazdagító C4 Cactus. Szóval, hogy is van ez? De, hogy még cifrább legyen, a márka az új jövevényt a C3 Picasso utódjaként tálalja, ami kis egyterűként rótta (és ma még rója) az utakat.

Hozzá kell tenni azonban, hogy amikor a kis Picassót bemutatták, már akkor hangsúlyozták, hogy vízszintes motorháztetejével kicsit a szabadidő-autókhoz próbálják közelíteni, igaz a folytatás teljesen egyterűs maradt. Hát igen, úgy látszik, hogy a franciák már akkor érezték, ami azóta bizonyossá vált. Azt, hogy az egyterűeknek hamarosan leáldozik, a szabadidő-autók viszont rakétasebességgel válnak egyre népszerűbbé. De akkor még tettek egy kísérletet…

Külső

Mostanra azonban felhagytak a kísérletezéssel, a Citroen C3 Aircross megjelenése alapján hamisítatlan szabadidő-autó. Van motorházteteje, a karosszéria pedig látványosan elemelkedik a földtől – egészen pontosan 17,8 centire (2 centivel magasabbra, mint a C3 személyautó). 415 centis hosszával, 177 centis szélességével és 160 centis (tetősínnel 164) magasságával is szépen illeszkedik a kis szabadidő-autók közé, ahol olyan, máris népszerű riválisokkal kell szembenéznie, mint a Fiat 500X, a Ford Ecosport, a Honda HR-V, a Mazda CX-3, a Nissan Juke, a Opel Crossland X, az Opel Mokka, a Peugeot 2008, a Renault Captur, vagy a Suzuki Vitara.

Nagyon feldobja az Aircross megjelenését a narancssárga tetősín, a fekete kerékív és alul a védőlemez imitáció. A kis üvegfelületek és a vaskos tetőoszlopok miatt viszont a kilátás eléggé korlátozott. Tolatókamera persze rendelhető, méghozzá az autó várható mozgását mutató dinamikus segédcsíkokkal

Ebbe a népes felhozatalba csöppenve a C3 Aircross természetesen szeretné magára felhívni a figyelmet, amire sajátos megjelenését és sokféle kiviteli kombinációját kívánja felhasználni. Formaterve a Citroennél most divatos jegyeket viseli magán, így eléggé hasonlít a számára alapul szolgáló C3-ashoz. De persze kicsit más a lökhárító, a fekete kerékívek pedig a szabadidő-autóknál megkívánt erőteljesebb fellépést hangsúlyozzák. Ami ismét extra, a színválaszték. Nyolcféle karosszériaszín, négyféle tetőszín és négy színcsomag összeállítás választható, az összes variációk száma pedig kilencven – egy darabig eljátszhatnak vele a vevők, mire összeállítják a nekik leginkább tetsző kombinációt.

Belső

Ebből a szempontból belül is feladja a leckét vevőinek a Citroen C3 Aircross, ugyanis ott négy hangulatvilág közül lehet választani, ami színvilágában és anyagfelhasználásában is különböző. Egy azonban máris megemlítendő: a látványra valóban mutatós puha műanyag és szövetbetétek mellett nagyon sok az utastérben a kemény műanyag, amit csak részben feledtet a vidám, fiatalos forma- és színterv.

Formai játékokkal tele az utastér is, puha műanyagból már kevesebb akad. A kormányoszlop széles határok között állítható

Az utastér méretei azonban egyértelműen a Citroen C3 Aircross mellett szólnak. Az alsó középkategóriás személyautókat (VW Golf vagy Opel Astra osztály) idéző 2,6 méteres tengelytáv az 1,6 méteres magassággal karöltve az említett kategóriáéval egyenértékű helykínálatot eredményez az alig 4,15 méteres hosszúságú típusban: egymás mögött kényelmesen elférnek akár a 185 centit meghaladó magasságú utasok is.

Mindennek a tetejébe a csomagtartó is jókora. Alaphelyzetben 410 literes, amivel minden riválisát maga mögé utasítja (és az Astra osztály többségét is). A csomagtartóhoz jár egy kivehető padló, amit vagy alulra helyezhetünk, vagy körülbelül 15 centivel magasabb állásban rögzíthetünk. Utóbbinak az értelme az, hogy ha előrehajtjuk a hátsó üléstámla – amúgy egyharmad-kétharmad arányban osztott – részeit, akkor így majdnem sík rakodófelületet kapunk. Ebben az emelt helyzetben egyébként teljes méretű pótkerék is befér a padló alá, bár így csökken a csomagtartó befogadóképessége. (Alaphelyzetben gumijavító-készlet jár az autóhoz.)

Ennyire töltöm ki a helyet a 165 centimmel Csikós kollégára (186 centi) beállított vezetőülés mögött. Ide nemcsak én férek be könnyedén…

Ez volt az alapáras verzió, felár ellenében ugyanis a hátsó sor mintegy 15 centis távolságon tologatható. Ha ütközésig előretoljuk, 520 literesre nő a csomagtartó, viszont ilyenkor a hátsó sorban még gyerekek is csak úgy ülhetnek kényelmesen, ha az elöl ülők legfeljebb átlagos testalkatúak. E mellett a hátsó ülés támlái több fokozatban dönthetők is, ami az alapáras kivitelekhez is jár.

Elcsúsztatható hátsó üléssort a kis kategóriás szabadidő-autók közül nem sok kínál, a kivételek közé tartozik a Renault Captur és az Opel Crossland X. Utóbbinál azonban, amennyiben ismerjük a családfáját, ez nem annyira meglepő, hiszen egy tőről fakad a Citroen Crossland X-szel. Annyira, hogy a két autó ugyanazon a gyártószalagon készül a spanyolországi Zaragozában.

Csomagtartója mellett rakodórekeszeivel is nagyvonalú a Citroen C3 Aircross. Sok van belőlük az utastérben, és nagyok is. A kesztyűtartó pedig leginkább egy barlangra hasonlít, ami másfél literes italos palackot is képes elnyelni, mégpedig hosszában!

Ez nem alaphelyzet! A baloldali, kétharmados részt előretoltuk, és támláját meredekebbre állítottuk. Az áthelyezhető padlót alulra helyeztük. Alaphelyzetben 410 literes a csomagtartó, ha előretoljuk a hátsó ülést, 520 literesre nő a tér

Hasonlóan a C3 Aircross minden más egységéhez, az első ülések is formatervezettek. Ha rájuk nézünk, kényelmesnek és oldaltöméseik miatt jó oldaltartást adónak tűnnek. A kettőből az előbbi igaz (főként, ha aki beleül, nem különösebben termetes), míg az utóbbi nem. A látványos tömések ugyanis puha szivacsból készültek, így nem képesek támasztást adni.

Ha a műszerfalra nézünk, azt látjuk, hogy a Citroent még nem érte el a legújabb divathullám. Digitális (azaz TFT kijelzős) műszeregységet nem kínálnak hozzá. Helyette hagyományos, nem is olyan könnyen leolvasható mutatós műszereket találunk, a két nagy műszer között egy átlagos méretű kijelzővel. Rendelhető ellenben head-up-display, ami a Peugeot-Citroennél megszokott módon nem a szélvédőre, hanem egy kis műanyag lapra vetít, de ezt egész jól csinálja.

Támla előredöntve, padló felső állásban: majdnem sík a rakfelület

Nem mondható el ez teljesen a médiarendszer nagy kijelzőjéről, amely százszázalékosan látja el a kezelőfelület feladatkörét, azaz minden róla kezelhető. A menüje továbbra is sajátos, mondhatni francia logikájú, így egy kis idő eltelik, mire más autóból átáll erre az ember. Ez azonban csak tanulás kérdése, míg az nem kimondottan előnyös, hogy ha például a hőmérsékletet, vagy a szellőztetést akarjuk megváltoztatni, akkor a beállítás idejére eltűnik a navigációs térkép. Hasonló furcsaság, hogy a kormány baloldali szarván, a hangerő szabályzó gombok felett nem a rádió csatornaváltójának, hanem a fedélzeti számítógépnek a tekerőgombját találjuk. A csatornaváltó ugyanis a jobb szarvon van…

Technika

Mindez persze a márka törzsvásárlóinak már ismerős, mint ahogy a motor és a váltókínálat is az. Ha motorról motorblokkra szűkítjük a kérdést, akkor lényegében egy benzines és egy dízel blokkot kínál a C3 Aircrosshoz a Citroen, de persze többféle teljesítményszinttel. Az 1,2 literes, háromhengeres benzinmotor szívó kivitele 82 lóerős, a turbófeltöltősek 110 és 130 lóerővel készülnek (utóbbi később érkezik). Az 1,6 literes, négyhengeres, turbófeltöltős dízelmotor 100 és 120 lóerővel vásárolható meg.

Már mondhatjuk, hogy régi ismerős az 1,6 literes dízelmotor, jelen esetben 120 lóerős kivitelben. Nem pörög ki a világból (legnagyobb teljesítmény 3500/percnél), de alulról (1500/perctől) és erőteljesen húz. És persze keveset fogyaszt

Hatfokozatú kézi váltót csak a nagyobbik dízelhez társít a Citroen, minden máshoz ötfokozatú jár. Aki pedig automataváltóra vágyna, annak csak a 110 lóerős benzinmotor az egyetlen lehetőség. A vetélytársak túlnyomó többségéhez hasonlóan a Citroen sem kínál összkerékhajtást a C3 Aircrosshoz. Kizárólag elsőkerék-hajtással készül, a burkolatlan, vagy havas-csúszós utakon gyakrabban előforduló vásárlóit felárért kínált tapadásszabályzó Grip Control rendszerrel támogatja az Aircross.

Vezetés

Két motorral próbáltuk a Citroen C3 Aircross-t, a 110 lóerős benzinessel és automataváltóval, valamint a hatfokozatú kézi váltóval társított, 120 lóerős 1,6 literes dízellel. Talán mondani sem kell, hogy az utóbbival tűnt fürgébbnek és lelkesebbnek a Citroen kis szabadidő-autója, amit papíron a köztük mérhető 0,8 másodperces gyorsulási időkülönbség igazol (0-100 km/h benzin: 10,6 s, dízel 9,8 s). Fogyasztása is alacsonyabb volt körülbelül két literrel a benzines automatánál, hangja ellenben jobban beszűrődött az utastérbe.

Alapvetően kényelmes a futómű hangolása, de sokkal ügyesebben, mint a C3-asé, így kanyarban kiszámíthatóbb és könnyebben kézben tartható az Aircross

A benzinmotor-hatfokozatú automataváltó párosnál minden szempontból a kényelem játszotta a fő szerepet. Kisebb zajszint, a hatfokozatú hagyományos automataváltó (Aisin) átlagos menetben szépen, puhán, észrevétlenül vált. Viszont nem túl gyorsan, főként, ha sportosabbra akarjuk venni a figurát. Ekkor elengedhetetlen a váltó Sport programjának bekapcsolása, ami után valamivel élénkebbé válik az autó mozgása, nem utolsó sorban azért, mert a visszaváltások gyorsabban következnek be, és a fokozatokat is tovább húzatja az elektronika. Ilyenkor azonban jobb nem ránézni a fogyasztásmérőre…

A Citroen C3 Aircross azonban nem erről szól. Mármint nem a sportosságról, amit több más egységével tudomásunkra hoz. Ilyen a kormány, ami gyakorlatilag semmi visszajelzést nem ad, viszont pontosan irányíthatjuk vele a C3 Aircross-t. Egyúttal könnyű forgatni, ami városi forgalomban nagyon kényelmessé teszi a vezetést.

Emelt hasmagasságával, ha kell, könnyebb terepen is elboldogul a C3 Aircross. Aki gyakran autózik ilyen helyen, annak érdemes lehet beszerezni a Grip Controlt, amihez négyévszakos gumi jár

A futómű hangolása is kényelmes, bár nem annyira, mint a sima, személyautó kivitelű C3-asé. De cserébe legalább kanyarban nem dülöngél annyira, bár, hozzá kell tenni, az oldaldőlés így is érezhető. Összességében azonban egészen jó hangolást találtak el a francia mérnökök, mert miközben az úttartás és az irányíthatóság teljesen biztonságos és kiszámítható, a rugózási kényelem is jó, még 215/50 R 17-es gumikkal is. (Az alapméret egyébként 16-os, amivel nyilván még kellemesebben rugózik az autó.)

Költségek

Extravagáns megjelenésért nem kér felárat a Citroen C3 Aircross, vagyis alapáron nagyságrendileg annyiba kerül, mint a vetélytársak, sőt, 4 290 000 forintos kezdő árával (1.2-es motor, Live felszereltség) az olcsóbbak közé tartozik. (Fiat 500X 4 900 000 Ft, Nissan Juke 4 250 000 Ft, Opel Crossland X 4 445 000 Ft, Renault Captur 3 899 000 Ft, Suzuki Vitara 4 590 000 Ft.)

Más kérdés, hogy az alapnak tekinthető Live felszereltségből hiányzik egy-két olyan tétel, amit sokan elvárnak. Ilyen például a kormány bőrborítása és a rádió, ami helyett csak előkészítés van. Ha ellenben valaki hajlandó még 300 000 forintot rááldozni a következő, Feel névre hallgató szintre, mindkettőt megkapja, utóbbit USB és Aux csatlakozóval, valamint 6 hangszóróval együtt. Mindehhez jön még LED-es nappali fény és 7 colos érintőképernyő is.

A Citroen C3 Aircross 1.6 HDi  (6 540 000 Ft) és vetélytársai – Listaár, forint
Fiat 500X 1.6 Multijet (120LE)6 025 000
Nissan Juke 1.5 dCi (110LE)5 305 000
Opel Crossland X 1.6 CDTI (120LE)5 485 000
Renault Captur 1.5 dCi (110LE)5 799 000

Ezt a harmadik szint (Sheen) könnyűfém keréktárcsákkal, automata klímával, navigációs rendszerrel és tolatóradarral fejeli meg, no meg az osztottan csúsztatható hátsó üléspaddal. Utóbbi a Family & Safety csomag részeként (ez e mellett több vezetést segítő rendszert tartalmaz), 170 000 forintért a második szinthez (Feel) is megvásárolható. A 120 lóerős dízel kivitel magas ára abból adódik, hogy kizárólag a legmagasabb, Shine felszereltséggel együtt kínálja a Citroen.

Értékelés

Mellette – Ellene
  • Látványos, egyedi, sokféleképpen kombinálható külső és belső megjelenés
  • Tágas utastér
  • Nagy csomagtartó
  • Hátsó üléssor tologatható, háttámla részei több fokozatban állíthatók (feláras)
  • Sok és nagy rakodórekesz az utastérben
  • Kényelmes rugózás
  • Alacsony zajszint
  • Takarékos motorok
  • Ésszerűen megválogatott vezetést segítő rendszerek
  • Sok olcsó műanyag az utastérben
  • Több irányban is korlátozott kilátás
  • Szintetikus, visszajelzéseket alig adó kormányzás
  • A fedélzeti rendszer kezelése nem magától értetődő
  • Nem elég nagyok az első ülések és oldaltartásuk is mérsékelt
  • Kár, hogy feláras a tologatható hátsó ülés

Szavazás

Mennyire tetszik a Citroen C3 Aircross?

905 szavazat - átlag: 7.5 (10-ből)

Mennyire tetszik a Citroen C3 Aircross?