Röviden – Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic
Mi ez?Az Audi, eredetileg 2008-ban bemutatott közepes méretű SUV-jának, a Q5 második generációja 2017-ből, 2,0 literes turbódízel motorral és sok extrával.
Mit tud?Mindent, amit egy modern és okos prémiumautótól elvárhatunk.
Mibe kerül?Picivel 11 millió forint alatt kezdődik a Q5-ös árlistája, amiért kézi váltós, elsőkerék-hajtású kivitel kapható 150 lóerős dízelmotorral. A tesztautónk S tronic automata váltós, quattro hajtású, Sport kivitel 190 lóerővel 13,3 milliós alapáron, melybe még 10 milliónyi opciós tétel került.
Kinek jó?Aki egy minden földi jóval felszerelhető, pont jó méretű SUV-t szeretne, amiből nem hiányolja a vezetési élményt.

Nagyjából nyolc év után készült el az Audi Q5 második generációja. A 2016-ban leleplezett modell a Q7-estől örökölt jegyekkel és a legmodernebb műszaki megoldásokkal viszi tovább az előd értékeit, arányait. Természetesen könnyedén lendül túl az unalomba süllyedő autópályás kilométerfaláson, valamint a légrugózás és az okos összkerékhajtás váratlan helyzetekben is hidegvérrel dolgozik azon, hogy semmi ne akassza meg a technológiai harmóniába csomagolt utazást. Az elegancia mellé nem jár izgalmas vezetési élmény.

Külső

Rideg, mint egy frissen átadott gyárcsarnok. Az ingolstadti tervezőasztalok mellett továbbra sincs helye a szenvedélyes vonalaknak, a végletekig egységes márkaarculat minden modellre kegyetlenül rányomja a bélyegét. Ezalól nem lehet kivétel a kínálat egyik legnépszerűbb tagja, a 4663 mm hosszú (ezzel 2,4 centit nőtt az elődhöz képest) Audi Q5-ös sem. Ebben a dögletesen unalmas szürkében még a finoman hullámzó övvonalban sem látok semmi menedéket a végzetes elhidegülés elől.

Akkora hűtőrács – ingolstadti nyelvjárásban single frame – uralja a frontrészt, hogy ennek alapján egy három számmal nagyobb autót sejthetnénk, ha feltűnik a tükörben. Még az egyes lamellák között is bő háromujjnyi lyukon szaladgálhat be a levegő. Nem is csoda, hogy az 1893 mm széles autó lökhárítójának két oldalára már nem nyílás jutott, hanem az adaptív távolságtartós tempomat radarjai, különben szegény motorka hideg téli napokon kihűlne ennyi iramló menetszéltől.

Elegáns, kimért és rideg a Q5-ös Audi

Hullámzó övvonal

Maroknyi csapatunknak egy méltatlanul alulextrázott példányban kellett átvészelnie a hazai bemutatót. Azon a fehér példányon ugyan érezhető volt, hogy a második generációs Audi Q5 egy tökéletes autónak készült, viszont azt sem tudta leplezni, hogy meg kell venni hozzá többek között a hatalmas felniket és az okos Matrix LED fényszórót, hogy ne szúrja ki mindenki, hogy sajnáltuk a pénzt az opciós tételekre. Pedig az oldalanként 12 diódával világító okos fényszóró rendkívül ügyesen teszi a dolgát, nemcsak fényereje kiváló, de gyorsan reagál, így nem vakítja el a szembe jövő autósokat sem. Ha rajta tartjuk a szemünket a fénycsóván, akkor a vezetőülésből is tökéletesen látszik, ahogyan ide-oda csoportosítja a fotonokat.

Jelenlegi tesztautónk esetében azonban ez fel sem merült, jutott bele futófénnyel irányt jelző csodalámpa, sportosító S line csomag, menő 20 colos alufelni, liftező légrugózás és még számtalan százezreket elégető tétel a konfigurátorból. A dinamikusabb megjelenést kínáló csomag ellenére hátul továbbra is megmaradtak a kamu kipufogók, a valódi csövek a lökhárító mögött kanyarodnak a föld felé. Látványosan tisztességes közlekedési eszköz, mely a konzervatívabb vásárlókat megnyerheti, de tűzbe aligha hoz valakit. A Q5-ös nem elsősorban a szív választása.

Belső

Úgy tűnik, hogy nem nagyon kell aggódni a Mexikóban dübörgő összeszerelő üzem miatt, ahonnan minden Audi Q5-ös érkezik ezentúl, mert az Audi minőségbiztosítási rendszerén még a pezsgő latin vér sem foghat ki igazán. Az összeszerelés példás és a választott anyagok is nagy többségben a hibátlan és a tökéletes között mozognak, egyedüli zavaró pont ezen a téren, hogy az ajtópanelek felső része kicsikét keményebb az elvárhatónál.

Feltűnően jobbak az alapáron járó kifejezetten kényelmetlen üléseknél az S line csomaghoz tartozó, elektromosan mozgatható és állítható laphosszúságú sportülések, melyek ebben az esetben bőr és finom szövet borítást kaptak. A bőr varrásai viszont néhol nem feltétlenül futnak egybe az Audi általánosan kikezdhetetlen minőségérzetével, az öltések pár helyen lazák és a konkurensek esetében láttunk már nívósabb cérnát is. Ez azonban inkább a hátsó üléseken felfedezett, messze nem kirívó pontatlanság. Bizonyára a kikezdhetetlen precizitást a drágább kárpitozásra tartogatják. A második sor kellő mennyiségű helyet ad, csak a 190 centi felé közeledő utasok jegyezték meg, hogy lehetne messzebb is a tetőkárpit, de egyikük sem adta volna oda a panorámatetőt azért a pár centiért.

Kellemes vezetői környezet fogad

Minden kéz alatt

Követi a jól megszokott németesen következetes iskolát a műszerfal felépítése és a kezelőszervek elhelyezése. Az első pár napban még furcsa volt, hogy a rádió hangerőállító gombja a váltókar mellett található, de hamar megszoktam. Pedig ehhez sem kellett volna levennem az igazán nagyszerű, csapott aljú sportkormányról a kezem, onnan is irányítható sok funkció.

Ha már itt tartunk, továbbra is remek ötletnek tartom, hogy az automata váltó karja ilyen lapos kialakítású, így a csuklót ezen pihentetve könnyebben kezelhető az előtte lévő hatalmas touchpad és tekerőkapcsoló, amivel az MMI nevezetű fedélzeti rendszernek adhatjuk az utasításokat. A menürendszer logikus felépítésű és végtelenül könnyen kezelhető, ráadásul pillanatok alatt tükrözhető rá a telefon képernyője is, így a zsebünkből előkapható, leginkább megszokott felületen keresgélhetünk. Az USB-hez csatlakoztatva pedig azonnal elérhetővé válnak a telefonon tárolt zenék.

Szekrény méretű tárolórekeszeket nem tartogat a Q5-ös, ellenben a mobiltelefont nemcsak a könyöklőnél helyezhetjük el, hanem a műszerfal alatti odúban is, ahol sokkal inkább kézre esik. A váltó melletti vékony, hosszú mélyedésnek sokáig nem találtam igazán hasznos feladatot – vagy túl nagy tollaim vannak -, végül az autó igényes kivitelű kulcsa került ide. Félliteres PET palackokból akár hatot is elhelyezhetünk kifejezetten ilyen célra kialakított helyen.

Irgalmatlan mennyiségű kütyüt zsúfoltak bele a Q5-ösbe, így a vezetéstámogató rendszerek garmadája mellé részletes navigációt kapunk, melynek utasításait egyszerre láthatjuk a központi kijelzőn, a kormány mögötti Virtual Cockpitnak keresztelt műszeregységen és a Head-up Display-en is. Az okostelefon tükrözésén, valamint egyszerű csatlakoztatásán túl vezeték nélküli töltőt is kínál a könyöklő alatt, ha mindkét – hideg fehér fénnyel derengő – USB-csatlakozó foglalt lenne.

A Head-up Display és a központi kijelző mellett a Virtual Cockpit is megjeleníthati a navigációt akár egyszerre

Szabályos alakú az 550 literes raktér, melynek sík padlója marad a bővítés után is.

Elektromosan emelkedik fel a Q5-ös egész hátfala, mögötte alaphelyzetben 550 liternyi szabályos alakú tér várja a motyókat igényes megvilágítással és 40:20:40 arányban döntögethető ülésekkel, hogy a végén akár több mint 1,5 köbméternyi szépen kárpitozott rakteret kapjunk. Ha túl magasnak találnánk a csomagtér peremét, akkor egy gombnyomás után a légrugó máris lejjebb ereszti az autó farát.

Motor

Mint egy hagyományos Audiban, a motor hosszában található a Q5-ösben is. Az erőforrás ebben az esetben 2,0 literes turbódízel motor 190 megfontolt és nem túl heves vérmérsékletű lóval és tisztes 400 Nm csúcsnyomatékkal. A leginkább városi közlekedést és vidéki utakat, autópályát csak elhanyagolható mennyiségben tartalmazó teszthét alatt átlagosan 7,8 liter gázolajat égetett el 100 kilométeren.

A legerősebb négyhengeres dízelhez természetesen jár az észrevétlenül fokozatokat váltogató 7 sebességes dupla kuplungos váltó, melynek már vitorlázó funkciója is van, tehát bizonyos esetekben, mint például hosszan gurulás, üresbe rakja magát. Az elektronikusan vezérelt quattro ultrának keresztelt frissebb és egyszerűbb összkerékhajtás alapvetően az első kerekeket hajtja és helyzettől függően osztja tovább a nyomatékot a hátsó kerekek felé, ezzel állítólag fél liter üzemanyagot spórol 100 kilométerenként. A hagyományosabb Torsen rendszerű hajtást a  jóval könnyebb Haldex váltotta az új Q5-ösben, melyben az elektronikus differenciálzár a kerekek fékezgetésével segít a szorult helyzetekben.

A burkolat alatt igazán elrettentő a négyhengeres dízel.

Vezetés

Harmonikus, de távolról sem inspiráló kombináció a nyugodt természetű, csendes dízelmotor egy 1,8 tonnát nyomó SUV-ben, ami talán senkit nem lep meg. Lehet ugyan próbálgatni, hogy mi történik, ha a Drive Select kapcsolót ide-oda böködjük, de a takarékos állásban rettentően tunya és zavaróan aktív lesz a start-stop elektronika. Ezzel szemben a dinamikusban csak a szokásos élesebb gázreakció és a nem igazán kellemes dízel orgánum érkezik meg. Komfort fokozatban, ahol a légrugós futómű a középső állásban van, ott teljesen helyén van az Audi Q5-ös.

Bár visszajelzésekből sajnos nem sok jut a sofőrnek, a kormányzás kifejezetten élettelen, annyi azonban érzékelhető, hogy jól irányítható, pontosan az előre kinézett íven tartható az autó. Élesebb kanyarban sem billen túlzottan a kocsi, igazán biztosan tartható az úton. Még a meglepő mélypontokkal tarkított hazai úthálózaton sem érkezett kellemetlen visszajelzés a futómű felől. A légrugók kisimították még a cudar, sűrű hullámosra gyűrt újpesti utakat is. A vezetés helyett inkább a közlekedés gondtalan élményét adja.

Vezetést segítő asszisztensekből bőséges az ellátmány, ráadásul mind személyre szabható a menü mélyén, így nem feltétlenül kell egy folyamatosan pittyegő és sípoló autóval átgurulni a mindennapokon. A tolatókamera is mindig a megfelelő képet mutatja, de választhatunk temérdek lehetőség közül, manuálisan is. Csupán a gázpedál és a váltó kezelésével hibátlanul beparkol bármilyen erre alkalmas parkolóhelyre, tolatáskor pedig figyelmeztet a keresztirányú forgalomra is. Egyedül a holttérfigyelő rendszer óvatoskodta túl a városi sávváltásokat, ami gyakran villogva jelez ilyenkor a tükör oldalán lévő három LED-del.

Kellemesen és csendben suhan

7,8 litert fogyasztott átlagosan a teszthét alatt

Költségek

Hajszálnyival 11 millió forint alatt kaphatjuk meg az Audi Q5-öst alapkivitelben, mely egy igazán lelombozó látvány lehet 150 lovas dízelmotorral, elsőkerék-hajtással és kézi váltóval. 1,6 millióval kerül többe a legerősebb (190 lóerős) négyhengeres dízel, amihez már quattro-hajtás és dupla kuplungos váltó jár.

Szürke metál tesztautónk 23,4 millió forintos ára már tartalmaz nagyjából minden opciós tételt, ami elérhető a Q5-öshöz. Csinos alufelniket bő 650 ezerért, S line csomagot alaphangon 740 ezerért, amihez számos apróság mellett közel 730 ezerért hozzácsapták az adaptív légrugózást. A kiválóan üzemelő LED Matrix fényszóróért 707 ezer forintot kérnek, a 3 zónás automata klímáért 258 ezret, a 8,3 colos képátlójú MMI fedélzeti rendszerért és az azt teljesen feleslegessé varázsoló Virtual Cockpitért bő 1,2 milliót kell a kasszánál hagyni.

23,4 millió forintos autó pózol ezen a képen

Az Audi Q5 és vetélytársai – Listaár, forint
Alfa Romeo Stelvio Super 2.2 D (180 LE)13 210 000
BMW X3 xDrive20d Aut. (190 LE)13 238 100
Mercedes-Benz GLC 220 d 4matic 9G-Tronic (170 LE)13 025 120
Volvo XC60 D4 AWD Geartronic (190 LE)13 919 000
Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic (190 LE)13 199 490

Értékelés

Irdatlan mennyiségű opciós tétel után az Audi Q5-ös remek autó, igazán jó minőségű alapanyagokból a modern SUV-k minden előnyével és kiválóan működő asszisztensekkel. Majdnem hibátlan és közel ennyire lelketlen autó a második generációs Audi Q5-ös, cserébe viszont magabiztosan átsegít a mindennapi ingázáson. Kifinomult közlekedési eszköz azoknak, akik nem hiányolják a vezetési élményt.

Mellette – Ellene
  • Remek kidolgozási minőség
  • Nagyszerű légrugós futómű
  • Jól működő vezetéstámogató rendszerek
  • Csendes utastér
  • Visszafogott vezetési élmény
  • Kemény műanyagok az ajtópanelen

Hogy tetszik az Audi Q5 sok extrával? Értékeld!

347 szavazat - átlag: 6.9 (10-ből)

Hogy tetszik az Audi Q5 sok extrával? Értékeld!