Röviden – Volkswagen Arteon (2017)
Mi ez?Méretben a Passat és a Superb közötti, négyajtós kupénak mondott ötajtós, csapott hátú limuzin. Jelenleg a VW személyautós kínálatának csúcsa
Mit tud?Három jelenlegi motorjából kettő bőven 200 lóerő feletti, vezetéstámogató rendszerei szintén a csoport legjobbjai. Tágas, kényelmes, jó minőségű a beltere
Mibe kerül?A keménykalapot 8 milliótól kérhetjük, a gyengébb 1,5 literes motorral, az erősebb 2,0 gazdagon felszerelve már 9,5 millió forint.
Kinek jó?Egyelőre csak a 150 lovas alapdízel árát tudjuk: 10,72 millió forintról indul

Névváltozással menekül „a Passat kupésított változata” címkétől a Passat egykor kupésított változatának utódja. 2008-as színpadra lépésekor talán még indokolta pozícionálását a Passat CC név, amiből első lépésben egy rideg CC lett, mostantól pedig monsieur Arteon. Mint valami francia lovag, két oldalt felfelé kanyarodó, hetyke bajuszkával.

Külső

Talán ez most a legszebb Volkswagen, ám a márka rajongói nyilván leszólnak, ha még ugyanebben a mondatban hozzáteszem: oldalról tényleg feltűnően franciás. Meglepő, de már-már olyan, mint egy Renault Talisman – tessék csak megnézni egymás alá-fölé rakva őket egy fotón a galériánkban! Az oldalnézet apró részleteire kiírt versenyt mégis egyértelműen az Arteon nyeri, és még egyértelműbb győzelme, ha körbejárjuk az autót.

Némi felárért kérhető a képen látható R-Line változat még nem túlzó hátsó spojlerrel, vagány felnivel, elöl morcos légbeömlőkkel

Szőrszálhasogató vagyok, ezért dolgozom a VW dizájnstúdiójában – írta egy levelezésünk alkalmával Fogarasi-Benkő László magyar formatervező tehetség. Hogy Laci dolgozott-e ezen az autón, nem tudom, de a márkatársaihoz hasonlóan ennek a járműnek is minden élén, hajlatán és kiszögellésén látszik, mire utalt ironikus megjegyzésével. Végtelenül egységes a kasztni, talán csak az orra megosztó: elmosolyodott a kockafej Passat?

4862 mm-es hosszával, 1871 mm-es szélességével, és 1450 mm-es magasságával nyúlánkabb, de keskenyebb és magasabb a CC-nél, 2837 mm-es tengelytávja is nagyobb. Tíz centivel az aktuális Passatnál is hosszabb, néggyel szélesebb, eggyel alacsonyabb, és mivel a tengelytávja is más, négy és fél centivel több, már ne is nevezzük attól csak külsőségeiben más autónak. És igen, higgyük el, hogy az MQB-padló nem pontosan ugyanaz alatta, mint a Superbé, a gyári adatok szerint van ottan 4, azaz négy mm különbség.

Stílusos a négy darab keret nélküli ajtó. Akkora a tükör, hogy elfér benne egy fotózó újságíró

Belső

Míg egy korábbi faceliftnél a Passat kapta meg az akkori CC műszerfalát, most éppen az Arteon a két évvel ezelőtt debütált Passatét apró csinosítgatások után – igen, van összehasonlító képünk a galériában erről is. Rögtön tegyük hozzá, a középkategória legegyszerűbben használható, és bár ez ízlés kérdése, de talán a legletisztultabb műszerafala az alap.

Ami jó, az szerethető – én még nem unom ezt a műszerfalat. Leginkább a kormány és a központi kijelző környezete más, mint a Passatban. Egy picit

Egy-két kivételtől eltekintve (pl. ablakemelők körüli műanyag) szokás szerint ebben a VW-ben is nagyrészt kikezdhetetlen minőségű anyagok veszik körül az utazókat, a 20,3 centis központi kijelző, és a millióképpen változtatható sofőr előtti képernyő grafikája is csodaszép. Minden kapcsoló olyan erővel és hangon működik, ahogyan kell, már mi unjuk ismételgetni ugyanazokat a mondatokat, de a belső terek összerakásában még mindig ez a járműgyártó csoport az egyik fő viszonyítási pont.

Elöl, de különösen a hátul ülők számára uras a tér, bár az ugye mindösszesen 4, azaz négy mm-rel nagyobb tengelytávú Superb napos táncterem hátsójával nem versenyez. A négyajtós kupék között talán mégis itt a legkényelmesebb a fejtér, 180 centis utasok hajlakkal belőtt séróját sem veszélyezteti egy-egy bukkanónál a tetőkárpit.

Hatalmas a hely, ennek ellenére morzsányi humor sem fért be ide

Jól mutatja az öt méterhez közelítő autó dimenzióit, hogy mindezek után még egy 563 literjével gigantikusnak számító, de könnyen használható csomagtartó is befért a fémlemezek alá. Bicajokat utastérben szállítók kedvéért leírom, 1557 literig bővíthető, az ülések ledöntése után tényleg befér két mountain bike.

Motor

Motorok, váltók, vezetéstámogató rendszerek

A jelenleg elérhető négyhengeres, kétezres motorok közül kettő dízel (150 és 240 lóerősek), az egy szem benzines pedig a később gyarapodó kínálat legerősebbje (280 lóerő). Jön majd alapmotornak egy 1.5-ös TSI (150 lóerővel), de lesz egy köztes benzines (ez már kétezres), és egy köztes gázolajos is, mindkettő 190 lóerőre állítva. A leggyengébb dízel is kérhető DSG váltóval, a kínálat két legerősebb motorja viszont már ugyanúgy szériában kínálja a duplakuplungos erőátvitelt, ahogyan az összkerékhajtást.

Szinte teljesen kitölti a motorteret a kétezres blokk és segítői. Ez a 240 lóerős gázolajos

Természetesen a márka legújabb generációs távolságtartó tempomatját használja az Arteon, amely a GPS és a

Adatlap

VW Arteon 2.0 TDI SCR (150 lóerő)

Motor1968 cm3, négyhengeres, soros, turbós dízelmotor
Teljesítmény110 kW (150 LE) @3500-4000
Nyomaték340 Nm @1750-3000
Gyorsulás (0-100 km/h)9,1 s
Végsebesség220 km/h
Fogyasztás (vegyes)4,5 liter/100 km
Listaár:10,72 millió forint

táblafelismerő rendszer adatait kombinálja, kanyarfényszórója is navigációs információk alapján tekergeti a fényét. A vészhelyzeti segédrendszer ugyanúgy megállítja az autót, ha rosszul lesz a sofőr, mint eddig, a második generációs technológia azonban már le is kormányozza az autót a leállósávba, ha ez megoldható.

Háromzónás klíma, első masszázsülések, kétszínű Nappa bőrkárpitozás és fűthető kormány is kérhető, de a Hannover körüli rövidke használat alapján azt mondom, a gesztusvezérlés megrendelésével még várjanak. Ez az az extra, amikor pár centire a központi képernyőn előtt a kezünket jobbra-balra legyintgetve mondjuk váltani akarunk a rádiócsatornák között. Ketten próbáltuk, működött, csak közben, ha éppen vezetünk, többször, több másodpercre a kézmozdulat megfelelő távolságára és a legyintés sebességére figyelünk a vezetés helyett, ami nem biztonságos. Kedves fejlesztők, bocsánat, de kérjük vissza a számozott csatornagombokat!

A hangvezérléses telefon, de különösen a helység-, és utcanevek bemondására is elvileg működő navi érdemi tesztjére Budapest lesz majd az ideális helyszín, nem nagyon volt rá időnk, ezekkel Németországban nem játszottunk.

Kell egy kis idő, amíg az ember kisakkozza, hogy működik

Vezetés

Cikkünk legrövidebb része következik, tulajdonképpen a kipróbált két legerősebb motorral rendkívül hasonlóan viselkedett az autó. Meglepő módon egyiket sem szigetelték agyon. A 240 lóerős dízelt (500 Nm/1750-2500) erős gázadáskor, a 280 lóerős benzinest (350 Nm/1700-5600) pedig álló helyzetben éreztük kicsit hangosnak, amin meglepődtünk, 80-as vagy éppen 180-as suhanáskor már egyaránt csendesek.

Mindkettővel gyors és megrendíthetetlenül magabiztos az Arteon, mondom, miközben egyik 1800 kiló körüli autót sem éreztük olyan erősnek, mint mondja azt a gyári adatuk. A kormány és a futómű passatos cégautósan érzelemmentes, a tesztútvonal aszfaltja annyira briliáns volt, hogy a 20-as alufelnikre szerelt 35-ös gumikkal sem éreztük kényelmetlennek a mintegy 50-50 kilométernyi vezetést. Természetesen magától parkol, de ha olyan konzervatívak vagyunk, hogy magunk próbálkozunk, a hatalmas kijelző segédvonalakkal megtámogatott tűéles képet vetít elénk az autó farának teljes környezetéről.

Karakteres a csúcs Volkswagen, a márkától majdhogynem meglepően deviáns az autó eleje

Költségek

Egyetlen összeget kaptunk az importőrtől, a 150 lóerős dízel alapára 10,72 millió forint, de nem ez lesz az alja. Akinek némi számolgatás után megéri, valószínűleg éppen 10 millió alól indul majd az 1.5 TSI, de ennek, és a többi motoros változatnak még nincs hazai ára.

A középkategóriában mindenki a Passatra lő, tőle akar elvenni – többnyire céges – vásárlókat, így nehéz belőni az Arteon riválisiat. Nem gondolnám, hogy a hasonlóság ellenére bármely beszerzéseket intéző menedzser azon sakkozna, hogy Talisman vagy Arteon, de a CLS-nek sem érdemi versenytársa.

Pláne úgy nehéz belőni a közvetlen riválisokat, hogy házon belül sem tudott elvenni megrendelőket korábban a CC nagynevű testvérétől. Komolyabb és kivagyibb a Passatnál, ami nekem magánvásárlóként még szimpatikus is lenne, de Magyarországon ebből a kategóriából kilencvenvalahány százalékban cégek vásárolnak. Nekik pedig a magasabb ár, és sajnos a különcebb dizájn nem éppen vásárlást ösztönző tényezők.

Kár, mert ez a legszebb és a legjobb Volkswagen jelenleg. Nálunk mégsem lesz sikeres.

Értékelés

Mellette – Ellene
  • Stílusos, egyedi külső
  • Tágas, kiváló minőségű belső
  • Erős motorok
  • Fejlett vezetéstámogató rendszerek
  • Egy-egy helyzetben a vártnál zajosabb motorok
  • Kiforratlan gesztusvezérlés

Hogy tetszik az Arteon?

885 szavazat - átlag: 7.8 (10-ből)

Hogy tetszik az Arteon?