Röviden – Hyundai H350
Mi ez?A Hyundai 2014-ben bemutatott, az európai piacra tervezett, hátsó kerék hajtású 3,5 tonnás áruszállítója, mely platós, dobozos és kisbuszos kivitelben egyaránt kapható.
Mi tud?A hosszú, 3665 mm-es tengelytávval rendelkező modell rakterében akár 5 euro raklap is elfér.
Mibe kerül?Az Euro 6-os motorral szerelt, rövid tengelytávú változat 6 689 000-ről indul (nettó), a buszos kivitelért pedig akár 11 milliót is elkérhetnek.
Kinek jó?Kis- és közepes vállalkozásoknak mindenféle áru fuvarozására. A rövid tengelytávú változatnál 10 köbméter, míg a hosszúnál 13 köbméteres raktér áll rendelkezésre. Az árukat közel két méter magasan lehet polcolni. A modell kiválóan alkalmas városi, illetve regionális áruszállításra.

A Hyundai új kisteherautója 2014-ben, az IAA haszonjármű kiállításon mutatkozott be a nagyközönség előtt. A dél-koreaiak kifejezetten az európai piacra fejlesztették ki, éppen ezért gyártása is a kontinensen, a törökországi Karsan gyárban történik. Ez a név egyébként a budai várban közlekedő midi buszok miatt lehet ismerős. A H350-es viszont még ismeretlen jelenségnek számít. Szokni kell, hiszen korábban idehaza a Hyundai csak a jóval kisebb H1-essel volt jelen.

Külső, karosszéria

A Hyundai H350-esből háromféle kivitel (autóbusz, platós, zárt áruszállító) áll rendelkezésre. Az autóbusz kivételével valamennyi változat rövid és hosszú tengelytávval egyaránt rendelhető. Szerkesztőségünkhöz a hosszú tengelytávval rendelkező (3,67 m) változat jutott el. Az általunk kipróbált furgon 6,19 méter hosszú,  2,43 méter széles ( tükrökkel együtt) és 2,69 méter magas volt, tehát olyan dimenziót képviselt, melynek vezetése valamivel nagyobb odafigyelést igényel azoktól, akik személyautóból ülnek át dolgozni egy ilyen kolosszusba.

Aki először látja a H350-est, az bizonyára azt is gondolhatja, hogy egy Ford Transiton egyszerűen kicserélték a logót a Hyundaiéra. A képlet azonban nem ilyen egyszerű, azt viszont joggal feltételezhető, hogy a dél-koraiak próbáltak ellesni ezt-azt másoktól, nem kifezezetten csak a Fordtól. Hiszen legalább annyi Crafter és Sprinter van a formatervében, mint Ford.

6,19 méteres hosszúságával felejtősek a személyautóknak fenntartott parkolók. A budafoki piac parkolójában másfél autónyi helyre volt szüksége.

6,19 méteres hosszúságával felejtősek a személyautóknak fenntartott parkolók. A budafoki piac parkolójában majdnem másfél autónyi helyre volt szüksége.

Valamelyest javítanak az összképen a LED-nappali menetfénnyel (és opciósan projektoros technológiával szerelhető) fényszórók, ugyanakkor a színre fújt hűtőrács némi esetlenséget kölcsönöz a furgonnak. A jármű oldal- és hátfala ugyanakkor nem tartogat nagy meglepetéseket, lényegében követi a kategóriában uralkodó trendeket. A nagy felületű visszapillantók viszont hamar megszerettetik magukat a sofőrrel, mert számtalan holtteret tesznek láthatóvá.

Ergonómikus kialakítás és kellemes anyaghasználat jellemezi a H350-as utasterét. Fotó: handwerksblatt.de

Ergonomikus kialakítás és tágasság jellemezi a H350-as utasterét. Fotó: handwerksblatt.de

Belső tér

Nem tudom volt-e a dél-koreaiakban bármiféle bizonyítási kényszer a belső tér kialakításával kapcsolatban, de ügyesen oldották meg a feladatot. Utastere 1,41 méteres belmagassággal rendelkezik és a sofőrrel együtt három fő fér el benne kényelmesen. A helykínálatra egyáltalán nem lehet panasz, hiszen a lábaknak van hely bőven a sofőr pedig akár sobreróban is vezethet, ha akar.

A hosszabb utakat a valóban teljes értékű karfa is élvezhetővé teszi, melyet a vezetőülés jobb oldalán hajthatunk le magunknak. A nagy térnek köszönhetően a középső ülésen sem kell nyomorogni, igaz, a hatsebességes sebváltó alól kihúzható pohártartó zavarhatja az itt helyet foglaló utast.

Praktikus pohártartót rejt a középső konzol alatti rész.

Praktikus pohártartót rejt a kihúzható fiók

A műszerfal akár le is tagadhatná a keleti gyökereit: könnyen áttekinthető, emellett számos helyre rejthetjük el személyes tárgyainkat. Közvetlenül a műszerfal tetején három nagy fakkot alakítottak ki, a középső ráadásul fedelet és 12 V-os csatlakozót is kapott. Még otthonosabbá varázsolja a jármű utasterét a hűthető kesztyűtartó, valamint a középső ülésből kihajtható asztalka.

A középső konzolban található a jármű lelke, itt kapott helyet az infotainment rendszer, valamint a klíma kezelőfelülete. Ezen a részen lehetőség van akár egy nyolc colos, színes érintőképernyő beépítésére is, azonban a tesztjárműben csak egy kisebb, folyadékkristályos kijelző volt, mely többek között a rádiócsatornák és a csatlakoztatott eszközök kezelésére szolgál.

Egyedül a kormányon érződik némi távol-keleti hatás.

Egyedül a kormányon érződik némi távol-keleti hatás.

A műszerfal tökéletesen megfelel a 21. századi elvárásoknak, hiszen USB-, AUX-bemeneteket is elrejtettek benne. A vezetés közbeni telefonálást pedig a sofőr feje fölé helyezett mikrofon, valamint a multifunkcionális kormány segíti. Az utastér egyetlen gyengesége a nem megfelelő anyaghasználat: kemény műanyagból van a kormány, az üléshuzatok pedig a retró vonulatot képviselik.

A 13 köbméteres raktér könnyedén hozzáférhető, köszönhetően a közel másfél méteres oldalsó ajtónyílás szélességnek, valamint az 1,55 méteres hátsó ajtó szélességnek. A raktér 3,78 méter hosszú és 1,79 méter széles, emellett 1,95 méteres belmagasság áll rendelkezésre. A furgon legalább 5 euro raklapot képes elnyelni, a padlóba épített 14 rögzítő pontnak, valamint a dupla síneknek köszönhetően pedig meggátolható a kisebb rakományok csúszkálása.

A H350 rakterének padlója számos rögzítési lehetőséget rejt, ami jól jön akkor, ha nem euro-raklapokkal történik a pakolás.

A H350 raktér padlója számos rögzítési lehetőséget rejt, ami jól jön akkor, ha nem euro-raklapokkal történik a pakolás.

Milyen vezetni?

A tesztidőszak alatt H350-est öt napig nyúztam kisebb-nagyobb budapesti fuvarok erejéig a kemény, fagyos januári télben. Ez idő alatt többször előfordult, hogy enyhe emelkedőkön kellett felkapaszkodnom vele, többnyire jégbordás utakon. Sajnos ilyenkor nagyon megéreztem a zárható differenciálmű hiányát. Egy alkalommal annyira kipörgött a kerék, hogy percekbe telt, mire sikerült vele úgy manőverezni, hogy fel tudjak vele menni a dombon.

Adatlap

Hyundai H350

Motor2,5 literes, 2497 cm3, CRDI turbódízel
Teljesítmény110 kW(150 LE) – 373 Nm
NyomatékMax. 2500 f/perc
Fogyasztás (vegyes)8,1 l/100 km
Végsebesség170 km/óra
Legkisebb fordulási kör12,8 m
Listaár (Eu5):6 499 000 Ft (nettó)

Ennek ellenére a H350-es képes volt bepillantást nyújtani abba, hogy milyen az élet Budapest belvárosában egy ilyen áruszállítóval. Ekkora furgonnal ugyanis gyakorlatilag sehol nem lehet megállni szabályosan, mert például az Andrássy úton még a rakodásra kijelölt helyeken is parkolnak személyautók  munkaidőben.

Az UNESCO világörökségéhez tartozó út melletti kis utcákban pedig nem lehet elférni a parkoló autóktól. Egy alkalommal például az Andrássy útra nyíló Dobó utcából vissza kellett tolatnom, mert az egyirányú utcában úgy parkoltak az autók két oldalt, hogy egy normál személyautóval sem fértem volna el. Itt derült ki, hogy milyen jó szervója van a H350-esnek. Persze a nagy tükröknek, valamint a tolatóradarnak köszönhetően még a saroktolatás is jól ment.

A Hyundai, elől hosszában beépített erőforrása egyetlen alkalommal sem okozott csalódást. A 2,5 literes CRDI motor fürgének mondható, városi viszonylatban rendkívül jól gyorsul, hátránya, hogy kissé hangos. Leginkább 3-4 sebességfokozatba történő váltásnál zavaró a hangja, ilyenkor a kabinban mért zaj eléri a 75-78 decibelt. Ez a hosszabb utazásoknál idegesítő, ezért ezen mindenképpen érdemes változtatni a jövőben. A hatsebességű váltó pozíciója kiválónak mondható, a fokozatváltás ugyanakkor néha nehézkes, a kuplung pedig a teszt alatt nyikorgott.

A stop&start rendszerrel a városi fogyasztás 9 l/100 km körül alakult, ami megfelel a gyártó által kommunikált értékkel.

Költségek

A H350-es alapfelszereltsége közepesnek mondható, de örvendetes tény, hogy egyes fontos biztonsági fejlesztések a szériatartozékok között kaptak helyet. Alapfelszereltség része például a borulásvédelem (ROM), valamint a jármű dinamikai szabályozórendszer is (VDC), mely egyes fékek különálló aktiválásával képes stabilan tartani a furgont. Szintén szériafelszereltség az EDC motornyomaték-korlátozás, mely motorfék üzemmódban megakadályozza a hátsó tengely blokkolását, de a hidraulikus fékrásegítésért sem kell plusz felárat fizetni. Nem utolsósorban a 3 év kilométer korlátozás nélküli garancia is “alanyi jogon jár a vevőnek”. A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDWS) és a visszagurulás-gátló (HSA) ugyanakkor már az extrák listáját gazdagítja.

A tesztelt jármű ára 7 839 000 forint volt. Ez még nem a plafon a H350-es esetében, de az extrákért nem kell túl sokat fizetni. A fényre sötétedő, tolatókamera képét mutató belső tükörért például 120 ezer forintot, a színezett üveggel ellátott csomagtérajtóért pedig 45 ezret kell pluszban hozzátenni a vételárhoz.

A kihajtható asztalka nélkül ma már nem létezhet furgon.

A kihajtható asztalka nélkül ma már nem létezhet furgon.

A járműhöz külön navigációs csomag is rendelhető, melyben a LED-nappali menetfény mellett a 8 colos érintőképernyő, a tolatókamera, valamint a navigáció is megtalálható. Ez viszont 650 ezer forint pluszba fájhat a megrendelőnek. Mindezen árak természetesen nettóban értendőek és az Euro 5-ös kiadásra vonatkoznak. A gyártó honlapján már elérhető az Euro 6-os hajtáslánccal szerelt H350-es árlistája, mely az extrák tekintetében nem sokban tér el az elődtől, viszont a navigációs csomagért már 100 ezerrel kevesebbet kérnek el, ami pozitív változásnak tekinthető.

Ha figyelembe vesszük a H350-es gazdag szériafelszereltségét, valamint a hosszú tengelytávval rendelkező modell 13 köbméteres rakterét, akkor azt mondhatjuk, hogy a Hyundai furgonja becélozta az arany középutat. Se nem olcsó, se nem drága. A H350-es tehát versenyképes alternatívának számít a hazai piacon és várhatóan hosszútávon képes lesz beleszólni a nyugat-európai gyártmányok versenyébe.

Hyundai H350 150 LE 13m3 – Listaár, forint (nettó)
Mercedes Sprinter 314 CDI (143 LE)8 112 000 Ft
Fiat Ducato 2.3 Mjet (150 LE)6 332 000 Ft
Peugeot Boxer Access 2.0 (160 LE)6 965 000 Ft
Opel Movano 2.3 CDTI (145 LE)7 173 228 Ft
Mellette – Ellene
  • Tágas utaskabin
  • Fürge dízelmotor
  • Kényelmes vezetőülés
  • Nagy visszapillantó tükrök
  • 5 euro raklapot is elnyel
  • Kemény műanyagok használata az utastérben
  • Nyikorgó kuplung
  • Hangos dízelmotor

Hány pontot ér szerinted a Hyundai H350?

199 szavazat - átlag: 7 (10-ből)

Hány pontot ér szerinted a Hyundai H350?