Röviden – Peugeot 3008 Allure 1,6 BlueHDi 120 LE
Mi ez?Francia, crossoverből lett szabadidőautó
Mi tud?Feltűnő, látványos megjelenése és forradalmian berendezett, modern utastere van
Mibe kerül?A legolcsóbb 3008-as 6 399 000 forintba kerül, ami most akciósan 6 249 000 és hogy ne legyen egyszerű az élet, van még extra akciós ár is, használt autó beszámítás esetén ez 5 799 000 forint. A tesztautó alapára 7 959 000 forint. A sor legdrágábbja a GT változat, 180 lóerős kétliteres dízellel, 10 799 000 forintért.
Kinek jó?Azoknak, akik megcsömörlöttek a német, japán, akármilyen autók kínosan egyforma belsejétől és valami teljesen másra vágynak

pug3008BP

Kevés olyan típus van az autópiacon, amelyik  modellváltásnál akkorát változott volna, mint a Peugeot 3008-as. Ezúttal nemcsak arról van szó, hogy kívül-belül merészen újrafaragták az autót, hanem még egy kategóriaváltás is belefért, a korábbi crossoverből mára szabadidőautó lett. Hogy miért? Mert az emberek szabadidőautót akarnak majdnem mindenből, az okos autógyártók pedig meghallják a nép szavát és megadják neki, amit akar.  A Peugeot is, bár nem kapkodták el a dolgot.

Külső

Tehát a 3008-as kategóriát váltott, és jól megszabadidő-autósodott. Elődjénél hosszban – kb. 8 centit – és tengelytávban – 6 cm – is gyarapodott. A 4447 mm hosszú, és 2675 mm-es tengelytávú autó egész jól használható, egy milliméter híján 22 centis hasmagasságával tényleg jól viseli a hitvány minőségű utakat. Nem rosszak a terepszögei sem, bár a somogybabodi siratófalnak nem érdemes vele nekiszaladni, de attól sem kell félni, hogy a kert végi csalitosban váratlanul leszakad az orráról a lökhárító.

Bár a 3008-as szabadidő-autó, mégis csak elsőkerekes hajtáslánccal lehet megvásárolni. Ez nem véletlen, ha már ennyit kellett várni rá, hát kihagyják a felesleges köröket, hiszen az emberek nem nagyon vesznek összkerékhajtású SUV-ot. Így igazából nincs is sok értelme ezzel bonyolítani a gyártást.

A forma egész egyedi lett, tele apró, finom részlettel. Csinosak a vágott lámpák, a mókás nappalifény, a homorú hűtőmaszk és az ezüst betétek is az orron, oldalról pedig a sok műanyagbetét, a matt ezüst betétek és hátrafelé szűkülő és sötétedő ablakok határozzák meg a kocsi hangulatát. Leghátra is maradt egy látványos apróság, a három függőleges csíkból álló lámpatest.

Vágott szemek, csipetnyi króm és hatalmas oroszlán az orron

Húzogassa jobbra-balra a középső csíkot és kiderül, mennyivel menőbb a réginél az új 3008-as:

Belső

A 3008-as igazi ütőkártyája a belseje, ott is leginkább a csöppnyi, alul felül lapított kormány, ami után már soha nem akar az ember igazi, óriás kormánykereket forgatni. De ne szaladjunk ennyire előre. Az ajtót kinyitva a világosszürke, matt ezüst árnyalatok, a mókás kárpitozású ülés ami feltűnő. Aztán ott a masszív, egy tömbből faragott, magasra húzott középrész, a másfél kilónyi alumínium tömbből faragott váltógombbal, és a kétfelé nyíló fedelű, feneketlen bendőjű könyöklővel.

A jó időben kétségkívül kellemes fogású váltógomb a januári fagyban borzalmas, komolyan fontolgattam, hogy kisírok rá egy horgolt váltóvédő kabátkát családom kézimunkában járatosabb tagjától. A váltó előtt indukciós telefontöltő és vezetékes csatlakozások aljzatai találhatók, mellette pedig a kissé hosszú nyomást igénylő indító- és a sport mód, valamint az elektromos rögzítőfék gombja található.

Akad még egy kis kényes, fekete zongoralakk-szerű felület is, aztán valamivel feljebb egy szintén remek formatervű kapcsolósor. Nem mondom, hogy nincs nála praktikusabb megoldás, de szebb aligha. A rögtön két sornyi kapcsoló alsó szintje nehezen észrevehető, de ez legfeljebb az első héten lehet zavaró. Ami sokkal kínosabb, az a menüben kotorászós hőmérséklet beállítás, ami igazán megérdemelne egy-egy saját tekerőgombot. Szerencsére ezzel ki is fújt a belső bosszantó hülyeségeinek listája. Ja, mégsem, van még egy: az előre hajtott hátsó üléstámlák visszarendezésekor tuti, hogy a biztonsági öv becsípődik a háttámla mögé. Már tényleg vége, jöjjenek a szórakoztató részletek.

Vigyázat, a kis kormány függőséget okozhat

Vigyázat, a kis kormány függőséget okozhat

Előredönthető az anyósülés támlája

Előredönthető az anyósülés támlája

  • Kormány: Ennél mókásabb, apró, fura formájú darab nem igen van a Földön. Legalábbis igazi autóban nem. A csöppnyi méret hamar megszokható, az alacsony pozíció is kényelmes, plusz tele van gombokkal, amikkel szinte bármit be lehet állítani. A műszerfalat pedig nem a küllőkön átkukucskálva, hanem felette elnézve lehet szemmel tartani.
  • Műszerfal: A teljesen virtuális, valódi mutatók nélküli műszerfal remek dolog. (Itt olvashat róla bővebben) Még várunk arra az időre, amikor mindenki olyat tölt le magának – saját szájíz szerinti adatokkal, elrendezéssel – amilyet csak megkíván, de addig az is jó, hogy a gyári kínálatból választjuk ki a legjobbat. Akár minimalista stílusban, akár sok műszerrel, akár térképpel a háttérben.
  • Kárpitozás: A 3008-as ülései is erős dizájnt kaptak, de sokkal menőbb az az ötlet, hogy a műanyag felületekre egyszerűen kellemes tapintású textilt húztak. Ha tapogatni támad kedvünk, érezni alatta a műanyagot, de ránézésre nagyon barátságos, otthonos ez így.
  • Hangulatvilágítás, üvegtető: A nagyméretű üvegtető a legtöbb autónak jól áll, fényt enged a belsőbe, szellősebbé teszi az utasteret. A 3008-asban is működik a varázslat, amit még hangulatvilágítással is megspékeltek. Mondjuk, ha nemcsak kék lenne, az biztos másnak is tetszene.
A váltó lehetne pontosabb is

A váltó lehetne pontosabb is

Kevésbé praktikus, de csodaszép ez a gombsor

Kevésbé praktikus, de csodaszép ez a gombsor

Első ülései kényelmesek, a hely óriási, klasszak az ülések is. Egy sorral hátrébb már csökken a komfort, de a nagyméretű tetőablak sokat javít az életminőségen. Belseje LED-es világítást kapott, ami lehet, hogy takarékos, meg van állítható erősségű hangulatvilágítás, de ha sötétben kell az autóban pakolni, vagy megkeresni valamit, akkor kevés az a fény, amit a diódák adnak fény.

A csomagtartó világítása is szerény, ellenben van benne 12 voltos csatlakozó, kisebb zsebek a szétguruló apróságoknak és ha akarjuk, a hátsó ülések támláját innen, egy fül meghúzásával is ledönthetjük. Csomagtartója a katalógus szerint 520 illetve lehajtott háttámlákkal 1482 literes és kétemeletes, felárért pedig pótkerék is került bele. A hosszú dolgok transzportjánál az előre is dönthető háttámlájú anyósülés igen jó szolgálatot tehet. Praktikus a láblendítéssel – az autó alatt kell lábfejjel elsöpörni, mintha a macskát akarnánk kikergetni alóla -nyitható és csukható csomagtérajtó is, aminek extra funkciója, hogy ha akarjuk, a láblendítés után az ajtókat is bezárja a rendszer.

Ránézésre kellemes helynek tűnik, de a magasaknak közel van a plafon

Ránézésre kellemes helynek tűnik, de a magasaknak közel van a plafon

Motor

Adatlap

Peugeot 3008

MotorSoros 4 hengeres turbódízel, 1560 ccm
Teljesítmény120 LE @ 3500 ford/perc
Nyomaték300 Nm @ 1750 ford/perc
Gyorsulás (0-100 km/h)11,2 sec
Végsebesség189 km/h
Fogyasztás (vegyes)4 liter
Listaár:6 399 000 forint

A motorválasztékban kétféle teljesítménnyel is szerepel az 1,6-os dízelmotor, a tesztautóban az erősebb, 120 lóerős példány dolgozik. Érzésre jóval többnek tűnik az ereje, ami talán a kasztni méretei ellenére mégis szerény, 1300 kilogrammos saját tömegnek is köszönhető. A tömegcsökkentés egyetlen zavaró eleme a sztrádatempó és heves oldalszél mellett ijesztő mértékű motorháztető mozgás. A könnyű, vékony lemez ilyenkor úgy hullámzik, mint a Balaton vize. Ijesztő.

Motorjának alacsony fordulatszámon is elég nyomatéka van, csendes, és városban teljesen korrekt, autópályán nagyobb tempónál, előzéskor viszont már érezni a határait. Hatfokozatú, hosszúra áttételezett váltója nem a legprecízebb darab, kicsit lötyög, kicsit bizonytalan, talán ez az autó leggyengébb pontja a hátsó futóművel édes kettesben. Hátul ugyanis annyira kemény az autó, hogy egy vasúti átjárótól is rendesen összekoccannak a fogak, kanyarodás közben pedig az úthibák is szépen megdobják az autó fenekét. Szóval egy lágyabb futómű biztos jobb lenne alá, de nem kizárt, hogy a 18 colos felni lecserélésével is sokat javulna a menetkomfort.

Vezetés

Vezetőként nagyon szerethető a 3008-as, a kis kormány, a digitális műszerfal mind zseniális dolgok vezetés közben. Hogy még kevesebb dologra kelljen koncentrálni, holttérfigyelő, sávtartó is könnyíti a vezetést, parkolásnál pedig két kamerából is felülnézeti képet rak össze a rendszer. A kamerák holtterében lévő terület egy darabig csak kimaszkolva szerepel a kijelzőn, de mozgás közben, ahogy a kamerák elsuhannak az új terület felett, szépen kiegészül a kép.

Elméletileg a fogadott email-eket is képes felolvasni vezetés közben, csak egy gombot kell megnyomni. Alább a mi görény tesztünk, aránylag nehezen kiejthető nevekkel megspékelve. A kisasszony hamar bepipult, a Podmanicky utcát már inkább számokkal mondta:

Költségek

A tesztautó 1,6 literes dízelmotorral, gazdag felszereltséggel 7 959 000, 7 809 000, illetve 7 359 000 forintos áron is szerepel az árlistán, attól függően, hogy a lista-, vagy az akciós- , esetleg a használt autós beszámítós akciós árat nézzük. A tesztautó ezeken felül metálfényt – 140 ezer, fűthető első ülést – 80 ezer, riasztót – 110 ezer, Connect navigációt – 300 ezer, I-Cockpit Amplify csomagot – 65 ezer, vezeték nélküli telefontöltőt – 40 ezer,  Black Diamond fekete fényezésű tetőt – 120 ezer, első és hátsó parkolóradart első és hátsó kamerát 360 fokos felülnézettel + parkolóautomatát – 240 ezer, láblendítéssel nyitható csomagtartót – 280 ezer, LED-es fényszórót – 380 ezer, nyitható panoráma üvegtetőt, elektromos árnyékolóval, kék hangulatfénnyel – 380 ezer, Focal hifi – 240 ezer, szükségpótkerék – 40 ezer, Safety Plus csomagot (automatikus távfény kapcsolás, kamerás fáradtságfigyelő rendszer, sávelhagyást korrigáló rendszer, aktív holttér figyelő rendszer iránykorrekcióval, automatikus vészfékező és ütközésre figyelmeztető rendszer található benne) – 250 ezer forintért. Ez mind összeadva úgy 2,7 millió forintnyi extra. Durva.

Egymással szembe kalimpáló műszermutatók

Egymással szembe kalimpáló műszermutatók

A 3008-assal jóval több időt töltöttünk, mint egy átlagos tesztautóval, így a fogyasztásmérés is közelebb lehet a reálishoz, mint egy olyan autó esetében, amivel a szerző legfeljebb csak ingázik az otthona és a munkahelye között. Nagyjából 1720 kilométer után – aminek bő fele sztrádás 130-as, másik fele városban jövős-menős 50-70-es autózás volt – 6,4 literes átlagfogyasztást számoltunk. Szerintem egész korrekt eredmény.

A Peugeot 3008 és vetélytársai – Listaár, forint
Nissan Qashqai dCi 130 Tekna (130 LE)8 469 000
VW Tiguan Trendline BMT 2.0 TDI SCR (115 LE)7 777 860
Peugeot 3008 1,6 HDi Allure (120 LE)7 959 000

Értékelés

Mellette – Ellene
  • Csinos külső
  • Izgalmas külső
  • Erős motor
  • Okos, érdekes extrák
  • Bizonytalan váltó
  • Béna hátsó futómű
  • Szűk hátsó sor

Hány pontot adnál a Peugeot 3008-asnak?

651 szavazat - átlag: 7.6 (10-ből)

Hány pontot adnál a Peugeot 3008-asnak?


A tesztben szereplő fényképek mind kicsi, könnyű, de okos Fuji kamerával készültek.