Erre biztosan felszisszennek a Mercedesnél

Vezettük: Volkswagen Crafter 2016

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2016.11.22. 15.00

A novemberi 20 fokos spanyol télben kipróbáltuk, mit tud az új Volkswagen Crafter. Magyarországra jövő év első felében jön.

Röviden – Volkswagen Crafter
Mi ez? A Volkswagen 3,5-5,5 tonna közötti haszonjárművének harmadik generációja, mely 11-18,4 köbméterig terjedő raktérrel rendelkezhet.
Mit tud? 100 százalékig saját fejlesztésű modell, melyben számtalan vezetéstámogató rendszer áll a sofőrök rendelkezésére. Jövőre elindulhat az elektromos hajtáslánccal ellátott Crafter gyártása is.
Mibe kerül? Jövő év első felében derül ki, hogy pontosan mennyit kell majd fizetni egyes változatokért.
Kinek jó? Kis- és közepes vállalkozásoknak, futárcégeknek, élelmiszer- és szárazáru-szállító cégeknek. Városi, illetve regionális áruszállításra is tökéletesen alkalmas.

Idén júliusban még csak látványterveket lehetett látni az új Crafterről, majd az IAA előtt a Volkswagen lerántotta a leplet  róla. Októberben pedig püspöki áldással felavatták a német konszern új lengyelországi gyárát Wrześniában, most pedig a németek összetrombitálták a világ szakújságíróit, hogy kipróbálják a teljesen saját fejlesztésű áruszállítot.

Az új Crafter menetpróbájának helyszínéül Almería, az európai Hollywood szolgált. A kopár hegyeiről és kacskaringós útjairól ismert tengerparti városban és környékén több mint 500 filmet forgattak 1940 óta. Itt vették fel többek között a spagettiwestern kategória megteremtőjét, az Egy maroknyi dollárért, valamint a legendás Volt egyszer egy vadnyugatot is. Mégsem filmgyártása, hanem sajátos gazdasági adottságai miatt hozták ide a Volkswagen Crafter első menetpróbáját.

A hegyoldalakon végeláthatatlan hosszúságban kacskaringóznak az egysávos utak.

A hegyoldalakon végeláthatatlan hosszúságban kacskaringóznak az egysávos utak.

A közel kétszázezer lakossal rendelkező város és a vele azonos nevet viselő tartomány a mezőgazdaságból tartja fenn magát. A napsütéses órák száma meghaladja az évi háromezret, emellett a száraz és meleg klíma remek adottságokkal ruházza fel ezt a régiót a zöldség- és gyümölcstermesztésre. A tengerparton és környékén megszámlálhatatlan mennyiségű üvegház található, amelyekben évről évre megtermelik Spanyolország éves gyümölcs- és zöldségexportjának 80 százalékát. Ezen a vidéken égető szükség van furgonokra.

Ideális jármű a gyümölcs- és zöldségtermesztéshez.

Ideális jármű a gyümölcs- és zöldségtermesztéshez.

Több mint félszáz variáns

A kétnapos menetpróbán nagyon kitett magáért a Volkswagen, hiszen számtalan kialakítással, valamennyi motorváltozattal, terhelve és terheletlenül is ki lehetett próbálni a Transporter nagy testvérét. Paradox módon minderre épp akkor került sor, amikor a Volkswagen bejelentette, hogy világszerte 30 ezer embert küldenek el a gyártó üzemeiből. A teljesen saját fejlesztésű furgonból négyféle alap-, háromféle hosszúságú, valamint háromféle teherbírású változat vegyítésével összesen 69-féle variánsból választhatnak a jövendőbeli ügyfelek. A spanyolországi menetpróbán a magyar piacnak megfelelő változatokat vettem célba, igaz, a személyszállítós kivitelből sajnos nem akadt bemutatódarab.

????????????????????????????????????

Almeríában nem szabad elindulni navigáció nélkül.

Külső

A Volkswagen biztosra ment a Crafter formatervével és eldobta a korábbi változatnál megtalálható extravaganciát. Bár a látványterek alapján vagányabb furgonra számítottam, a végeredmény meglehetősen meggyőző lett. Az új Crafteren érződik, hogy a német konstruktőrök kezét jobban elengedték, ennek eredményeképpen a két elülső, LED-es fényszóró nem ül egy sávban a hűtőráccsal, mert annak alsó vonala mélyebben húzódik végig a jármű elején. Az ívelt motorháztető vagány, kissé maszkulin furgont varázsol a Crafterből.

Fehérben és szürkében is jól néz ki az új Crafter.

Fehérben és szürkében is jól néz ki az új Crafter.

????????????????????????????????????

Jól sikerültek a hátsó lámpák is, viszont kérdéses, jó ötlet volt-e felrakni a féklámpákat a tetőre.

A külsővel kapcsolatban az egyetlen negatívum a kerékjárati ívek belső borításának hiánya, ami sajnos több versenytársnál tetten érhető. Ezen furgonok értékét tekintve kissé sajnálatos ezen spórolni. Érdekesség ugyanakkor, hogy a válás ellenére megmaradt a középre ültetett logó az üveges hátsó ajtónál, pont ott, ahol korábban a háromágú csillag is díszeleghetett.

Az új generációs változat formaterve harmonikusabb lett.

Az új generációs változat formaterve harmonikusabb lett.

De nézzük a méreteket! A furgon 5,98 méter, nagyobb tengelytávval akár 6,83 méter hosszú lehet. Plusz túlnyúlással viszont lehetőség van 7,39 méter hosszú Crafter vásárlására is. A személyszállítós változatok ugyanilyen hosszúságokkal rendelhetők, míg a szimpla fülkés, platós változat alapvetően három, különféle hosszúságban áll rendelkezésre. A legrövidebb 6,20 méter, a nagyobb 7 méter, a legnagyobb pedig 7,4 méter hosszú. A duplaka binos változat pedig kétféle dimenzióval, 6,2 méteres, illetve 7 méteres hosszúságban rendelhető.

Belső

A haszonjárműveknél nem lehet generációváltásról generációváltásra feltalálni a spanyolviaszt a belső tér kialakítása tekintetében. Nyilván frissíteni kell őket a kor technikai színvonalának megfelelően, de nem érdemes felrúgni a konvenciókat. A Volkswagen nem is tette, inkább  továbbfejlesztette azt műszerfalat, amelyet tavaly a Transporter hatodik generációjából már megismerhettünk.

A belső tér ügyesen kombinálja a szögletes és az ívelt vonalakat. A műszerfalon pillanatok alatt át lehet látni, hogy éppen milyen felszereltségű Crafterben ül az ember. Az alul lapított kormány éppen olyan, mint a Golfban, vagy az Upban lévő, ráadásul éppen olyan érzékenységet biztosít. Ennek köszönhetően a Craftert épp olyan könnyű vezetni, mint egy Golfot. A váltó pozíciója kiváló és az ott helyet foglaló harmadik utasnak sem kell nyomorognia.

Mindkét ajtón mély és nagy oldalzsebek vannak.

A munkához használt holmik, iratok elhelyezésére is bőven akad lehetőség. Mindkét elülső ajtón mély oldalzseb, illetve széles párkány kapott helyett, emellett a műszerfalban több fakkot is kialakítottak. Ha a szükség úgy hozza, akkor a szélvédő felett található mély polcokat is igénybe lehet venni a nagyobb holmiknak. A kisebb dolgoknak ott van a műszerfal alján végigfutó, teljes értékű párkány, melyre öngyújtótól kezdve egészen a szemüvegtokig mindent felpolcolhatunk. Az enyhén szögletes ülések kényelmesek, a sofőr akár két karfán is terpeszkedhet.

A szűk városi utcácskákban is el lehet boldogulni vele finom szervója miatt, igaz, a tolatókamera is sokat dob az összképen.

A szűk városi utcácskákban is el lehet boldogulni vele finom szervója miatt, igaz, a tolatókamera is sokat dob az összképen.

A Crafter tehát kellemes, tágas, élhető környezetet biztosít mind a sofőr, mind pedig kollégái számára. A minőség szempontjából a harmadik generációs változatok hozzák az elvárható szintet. A küszöböknél alumíniumlécekkel fedték le a padló és a küszöb közötti réseket, emellett az oldalburkolatok is megfelelőnek tűnnek, igaz, a furgonoknál a karosszériatakaró oldalelemként műanyagokat tettek fel, valószínűleg éppen a súlycsökkentés miatt.

Maradva a furgonos kiviteleknél, az oldalajtóknál 1,31 méter széles nyílás áll rendelkezésre, emellett a hátsó két ajtó 270 fokos szögben is nyitható, így megkönnyítve a rakodást. A padló 57 centiméter magasan van, de a valóságban ennél jóval alacsonyabbnak tűnik. Rakterükben állva kényelmesen lehet mozogni, köszönhetően a maximálisan 2,19 méteres belmagasságnak. De ne feledkezzünk meg a raktér méretéről sem, hiszen az elsőkerék-hajtású változatoknál akár 18,4 köbméteres raktérrel és 3-4 tonnás legnagyobb megengedett össztömeggel kalkulálhat az üzemeltető. A hátsókerék-hajtású változatnál mindez 3,5-től egészen 5,5 tonnáig terjedhet.

A Crafter lett a 2017-es Év furgonja.

A Crafter lett a 2017-es Év furgonja a nemzetközi újságírókból álló zsűri szerint. Megérdemelte?

Motorok

Bár korábban négyféle teljesítményű motorról volt szó, a modell egyelőre háromféle erőforrással lesz elérhető a teljesítményt illetően. A kínálatban új fejlesztésű EA 288-as, Euro 6-os kibocsátási normáknak megfelelő, kétliteres dízelek kaptak helyet. Az 1968 köbcentis motorok között 102 lóerős (75 kW), 140 lóerős (103 kW) és 177 lóerős (130 kW) variáns található, utóbbi biturbós kivitelben. A 140 lóerős változattal 162 kilométer/órás végsebesség érhető el, a legerősebb motornál 165 kilométer/órás végsebesség áll rendelkezésre. A legkisebb erőforrás kivételével valamennyi motor egyaránt rendelhető hatsebességes manuális vagy nyolcsebességes automata váltóval.

Így néz ki a legkisebb, 102 lóerős ( 75 kW) erőforrás.

Így néz ki a legkisebb, 102 lóerős ( 75 kW) erőforrás.

A gyártó tájékoztatása szerint az előző változatokhoz képest legalább egyliteres fogyasztáscsökkentést sikerült elérni, a magasított tetős kivitellel. Eszerint a 140 lóerős motor esetében 6,9 literes országúti üzemanyag-felhasználással lehet számolni 100 kilométeren.

Jövő évtől fogva viszont elektromos hajtással is elérhető lesz a Crafter, melyben 134 lóerős elektromotor fog dolgozni. Ugyancsak 2017-től áll majd rendelkezésre a négykerék-hajtású, Haldex-kuplungos változat, melyben a Transporterből és a Caddyből már jól ismert 4MOTION rendszer fog dolgozni. Várni kell még a hátsókerék-hajtású változat iránt érdeklődőknek is, ugyanis a modell egyelőre csak elsőkerék-hajtással érhető el.

Tesztek

Első alkalommal a 177 lóerős, manuális váltóval ellátott full extrás, furgonos változat került a kezeim közé, sajnos üresen, pedig a rendelkezésre álló 20-25 kilométeres utat terhelés alatt lehetett volna kipróbálni. A jármű nagyobb méreteit pillanatok alatt meg lehetett szokni, mely a jókora szélvédőnek, az alacsony műszerfalnak és a böszme visszapillantó tükröknek köszönhető. Az olaj-hidraulikus, dupla kartámaszos ülésben kényelmesen el tudtam terpeszkedni a magam 189 centiméterével, és a különféle vezetéstámogató rendszereknek hála még a spagettiwesterneknek háttérről szolgáló hegyvidéki panorámát is élvezhettem.

Nincs magasan a küszöb és a belmagasság is óriási, még talán egy kosárlabdázó is beférne.

Nincs magasan a küszöb és a belmagasság is óriási, még talán egy kosárlabdázó is beférne.

Bár Almeríában nem nagy a forgalom, egy külvárosi részen mégis sikerült beleakadnom egy kisebb dugóba a mellettem ülők nagy örömére, ugyanis elnéztem a körforgalomból való kihajtást és bementem egy katonai tábor parkolójába. Utólag kiderült, nagyon is jól tettem, mert így legalább lehetett gyakorolni a tipikus pesti szituációkat: így például az Andrássyn vagy a Hungárián való araszolgatást, vagy amikor pluszba még jobbról-balról bekönyörgik magukat autósok. A Crafter kuplungja finom, a modell teljes mértékben személyautósan vezethető. Mint utólag kiderült, a katonai táborban éppen vége volt a látogatásnak, így éppen jöttek-mentek a feleségek és az aggódó anyukák.

Határozottan megkönnyítik a vezetést a jókora napellenzők, melyekre Almeríában gyakorlatilag folyamatosan szükség volt.

Határozottan megkönnyítik a vezetést a jókora napellenzők, melyekre Almeríában gyakorlatilag folyamatosan szükség volt.

A második körben a 140 lóerős, hatsebességes manuális váltós, szintén furgonos kivitelt próbálhattam ki. Ennek rakterébe már beraktak egy egytonnás ládát, így megnézhettem, mit tud a második legerősebb motorral ellátott Crafter. A körülbelül 50 kilométeres vezetésbe országúti és városi szakaszokat is beiktattam, valamint sikerült elvinni földútra is, amikor a navigáció egy magánterületnek számító úton keresztül akart levinni az autópályára. Ennek köszönhetően a Crafterrel sikerült megtenni néhány kilométert meredek emelkedőkkel és lejtőkkel tarkított, egysávos földutakon is, mígnem odajött egy bajszos, spanyolul kiváló beszélő gazda, hogy elmagyarázza, miért nem örül ennek a csodaszép furgonnak. Kedvesen visszaterelt a földútra, majd felülbírálva a navigációt megtaláltam azt az utat, ami végül egy felhajtóhoz vezetett. Közben pedig egy, a bokor mögül kiugró kutyával a vészfékasszisztenst akarva-akaratlanul is sikerült próbára tenni.

Terhelve is bírja az emelkedőket.

Terhelve is könnyű vele felkapaszkodni az emelkedőkre.

Az eltévedés pozitív hozadéka volt, hogy kiderült, a Crafter remekül bírja az emelkedőket is, ekkora teherrel úgy kapaszkodik fel, mintha csak erre tervezték volna. Emellett a modell szűk kis utcácskákban is könnyedén elvezethető. A vegyes üzemanyag-fogyasztás a nem gazdaságos vezetés miatt 9,1 liter/100 km lett a tesztút ideje alatt.

A harmadik vezetésnél jöhetett a dupla kabinos, platós, 102 lóerős változat is, melynek hátuljában szintén egy egytonnás láda kapott helyet. A jármű tesztjére főként sík terepen, a tengerpart közelében nyílt lehetőség, ahol 10-15 kilométert tudtam megtenni vele. Ennyi elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, ilyen megterheléssel már érezni lehet az erőforrás határait. Főútra való kikanyarodáskor jóval lassabban gyorsult, emellett a körforgalmakba való behajtásoknál is nehezebben lehetett vele gyorsulni. Ettől függetlenül városi használatra megfelelő lehet, hiszen nagyszerűen használható sitt-, sóder-, vagy akár homokszállításhoz is.

A Crafter mögött van jó messze Észak-Afrika.

A Crafter mögött van jó messze Észak-Afrika.

Magától beparkol

A menetpróba végére maradt a különféle vezetéstámogató rendszerek tesztje. A Volkswagen gyakran hangoztatta a Crafter kapcsán, hogy ezt a modellt már az önvezető autók szellemében tervezték meg. Ez azt jelenti, hogy már most számtalan olyan vezetéstámogató rendszer található meg benne, amelyek együttesen használva képesek lehetnek megvalósítani az automatizált vezetést. Persze, mindehhez kell egy jó elektromechanikus kormányzás is, amelyet a Volkswagennek elsőként sikerült ebben a kategóriában adaptálni.

Valahogy így néz ki, amikor utánfutóval parkol az ember.

Valahogy így néz ki, amikor utánfutóval parkol az ember.

A Crafterhez többek között elérhető a sávtartást segítő rendszer, az adaptív sebességtartó automatika (ACC), valamint a parkolást segítő asszisztens is, mellyel könnyedén beállhatunk a padka mellé, két autó közé úgy, hogy közben csak a kuplung-gázpedállal foglalkozunk, a kormánnyal nem. Ugyancsak a parkolást hivatott segíteni a tréler asszisztens, melynek használatával tolatva könnyedén beparkolhatunk egy utánfutóval. Természetesen ebben az esetben sem szabad a kormányhoz nyúlni, mindössze a bal oldalon található joystick segítségével kell belőni, hogyan és milyen szögben akarunk beállni az utánfutóval. Ugyancsak hasznos kiegészítő lehet még a kiállási asszisztens is, mely 4 kilométeres sebesség fölött automatikusan lefékezi a járművet, ha egy objektum elhalad a Crafter mögött.

Utánfutóval történő parkoláskor a fedélzeti számítógépen jelenik meg a tréler képe. Az üres jelzi azt a pozíciót, ahogyan szeretnénk ha állna.

Utánfutóval történő parkoláskor a fedélzeti számítógépen jelenik meg a tréler képe. Az üres jelzi azt a pozíciót, amiben szeretnénk ha állna.

Összességében elmondható, hogy a Mercedes–Volkswagen-válás jót tett a Crafternek, ugyanis sikerült megalkotni egy felhasználóbarát, jól manőverezhető, kimagasló teherbírással rendelkező, praktikus furgont. A modell értékesítése jövő év elején kezdődik idehaza, az első ügyfeles autók várhatóan 2017 második negyedévében érkeznek meg. A hazai forgalmazó jövőre 250 darabos értékesítéssel számol, azt ezt követő évben pedig várhatóan duplázódni fog az eladott Crafterek száma Magyarországon. Kétségtelen, hogy az új Crafter alaposan megszorongathatja a Sprintert jövőre.

Szavazás

Hogy tetszik az új Crafter?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

F1: A miniszter sem tudott az új Francia Nagydíjról

Hétfőn hivatalossá vált, hogy 2018-ban visszatér a versenynaptárba a Francia Nagydíj. Még a sportminiszter sem tudott a dologról.

Ingyen tankolás bevásárlás mellé: itt teheted meg

Két fővárosi áruházánál épített ki elektromosautó-töltőállomást a Lidl.

F1: A Red Bull kitart szuperautós partnere mellett

Jól működik az Aston Martin és a Red Bull együttműködése, erre tekintettel gyorsan meg is hosszabbították a felek.

F1: Alonsót sem zárja ki a Mercedes-főnök

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mindenképpen meg kell fontolniuk a mclarenes Fernando Alonsót is Nico Rosberg lehetséges utódjaként. Pascal Wehrlein előléptetése messze nem garantált.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

Vérlázító pofátlanság az útdíjszolgáltatónál

Egy kiszivárgott levelezés szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. csak azért engedett el egy büntetést, mert a szabálytalankodó testvére a cégnél dolgozik.

Rákaptak a magyarok a villanyautókra

Az állami támogatás nyomán megnőtt az érdeklődés az elektromos autók iránt, de idén várhatóan már nem sok, támogatással vásárolt autót helyeznek üzembe.

F1: Jules Bianchinak ajánlják az új Francia Nagydíjat

Mostantól hivatalos: 2018-tól újra lesz Francia Nagydíj a Forma-1-ben, a Paul Ricard-i versenyt a tavaly elhunyt Jules Bianchi emlékének ajánlják.

Nem épített még ilyen autót a Ferrari

A Ferrari saját márkakupájának következő, jubileumi évadára építette meg a 488 Challenge modellt. A mostani az elmúlt huszonöt év legerősebb autója, egyben az első, amely feltöltött motort kapott.

Lefotózta a traffipax? Segítünk!

Átírattuk a rendőrség honlapját, pedig nem akartuk. Csak egy hús-vér rendőrt kértünk.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.