Röviden – Mazda6, 2017-es modellév
Mi ez?Középkategóriás szedán és kombi, japán módra – a második ráncfelvarrás után.
Mit tud?Még jobb vezetni, nagy és tágas – a dízelek csendesebbek.
Mibe kerül?Alapára 6,69 millió forint, egy puccosabb dízel vagy benzines inkább 9-10.
Kinek jó?Annak, aki szereti a szépet, a jó ár/érték arányt, és a kicsit sportosabb vezetési élményt.

A Mazda6 még mindig veszett jól néz ki – állapítottuk meg a 2017-es modellévre áttervezett új modell előtt/mögött és mellett álldogálva. De mi változott, mi a trükkje, hogy továbbra is ilyen divatosnak tűnik a középkategóriás japán? A trükk az, hogy az utolsó – még 2 éve sem történt – ráncfelvarrással a Mazda6-os megkapta az örök fiatalság szérumát, így most nem kellett hozzányúlni.

Változtatás nélkül is jól mutat a Mazda 6

Ne babráld, jó az most is

Ez nem vicc, a külsőt illetően gyakorlatilag a létező legkevesebb változás történt, ami nem csak hogy költséghatékony, de talán még az autóipari történelemkönyvekben is megemlítésre kerül majd. Az elődöt és a frissített modellt egymás mellé állítva sem lett volna könnyű dolgunk, amikor a visszapillantóban LED-sorra átalakított irányjelzőt kellett volna észrevennünk. Más eltérés ugyanis nincs, leszámítva egy új szürke színt, amit még mi sem láthattunk.

A már évek óta Mazda6-tulajok örömét tovább fokozza a tény, hogy a 2015-ös évre végrehajtott módosítások is minimálisak voltak, így az első darabok is frissnek hatnak a mostani generációból. Ami szép, az szép, a kategória egyik legvonzóbb külsejét tényleg nem volt érdemes babrálni.

Csak erről ismerhető fel az legújabb Mazda 6 kívülről

Csak erről ismerhető fel az legújabb Mazda 6 kívülről

Belülről se piszkáld

A Mazda 6 belső terében sem tud látványos újításokat felmutatni – és tulajdonképpen nem is vártunk tőle ilyet. Azért van néhány apróság: ilyen az átdolgozott kormánykerék ergonomikusabban kezelhető gombokkal, valamint a színes, és gazdagabb információt nyújtó head-up display, amelynek pozícióját a már az ülésmemória is megjegyezi – ami igazán igényes, figyelmes megoldás.

A műszerfal három órájából a multiinformációs kijelző is szebb grafikát nyújt az eddiginél, sőt a jobb leolvashatóság jegyében végre az összes műszer és képernyő azonos betűtípust alkalmaz a kocsiban.

Csendesebb lett az utastér a korábbinál

Csendesebb lett az utastér a korábbinál

A kombi csomagtere 520 literes

A kombi csomagtere 522 literes

Ami a kényelmet illeti, a Mazda 6 továbbra is nagyon rendben van, elöl és hátul egyaránt – bár a a kombiban érezhetően szűkösebb a hátsó lábtér, mint a 6,5 centivel hosszabb (tengelytávban 8 centiméterrel megnyújtott) limuzinban. Ennek 480 literes és a kombi 522 literes csomagtere is oké, bár utóbbinál most sem kaptuk meg a már eddig is hiányolt elektromos nyitási lehetőséget. A csomagtérben található kar meghúzásával magától síkba heveredő háttámlák továbbra is a Mazda kellemes részletmegoldásai közé tartoznak.

Érezd, ne lásd

Adatlap

Mazda 6 SKYACTIV-G 2.5

MotorSoros négyhengeres, szívó benzinmotor, 2448 ccm
Teljesítmény141 kW (192 LE) /
5700 ford
Nyomaték256 Nm /3250 ford
Gyorsulás (0-100 km/h)7,8 mp
Végsebesség223
Fogyasztás (vegyes)6,3 l/100 km
Listaár: 9 889 900 Ft-tól

Nem esküdnék meg, hogy magamtól észrevettem volna a változást, de azért akad néhány jelentős történés is a lemezek alatt. A Mazda hozzánk hasonlóan fontosnak tartja a vezetési élményt egy családi autóban, így ennek fokozása volt a legfőbb cél, amikor a Mazda3-ból ismert G-vectoring szabályzó rendszert beépítette a 6-osba. Ez tulajdonképpen egy tapasztalt versenyző feladatát látja el, aki jól tudja, hogy egy jókor alkalmazott gázelvétellel, netán fékezéssel extra tapadás érhető el a kanyarokban.

A rendszer ezt megteszi helyettünk, a kormány elfordításával egy időben a motor forgatónyomatékát használva lassító erőt generál, amivel az első kerekekre terhelődik át a tömeg, megnövelve azok tapadását és elősegítve a precíz irányíthatóságot. Ezt követően állandó ív esetén a motor ismét maximális nyomatékot enged az abroncsokra.

Az új megoldás főleg az alulkormányozottságot hivatott csökkenteni, és kifejezetten jól jöhet csúszós úton való kanyarodáskor is. Érzésre az új Mazda6 valóban nem tűnt úgy, mintha hajlamos lenne tolni az elejét, de számottevő különbségre és különösebben sportos fellépésre  így sem érdemes számítani. Egy könnyedén, viszonylag dinamikusan vezethető, stabilan mozgó családi autóra viszont minden további nélkül.

Halld meg a különbséget

A 2017-es Mazda6 kiemelkedően csendesen siklott a Barcelona környéki jó minőségű utakon, ami nem a véletlen műve: motorváltozattól függetlenül új és extra zajelnyelő anyagokat építettek be, de vastagabb lett az első oldalajtók üvege is. A leginkább feltűnő mégis a 2,2 literes, SKYACTIV dízelmotorok finomodása, ami a menetpróba alapján valóban érezhető volt. A dugattyúcsapszegek üreges részében elhelyezett zajcsillapító anyagnak, valamint egy kis gyújtáseltolásnak köszönhetően a kipróbált 175 lóerős modell csatazaja a benzines modellekével vetekedett.

A sportkombi 6.5 centivel rövidebb a limuzinnál

A sportkombi 6.5 centivel rövidebb a limuzinnál

A SKYACTIV dízelek a három benzinmotorral (145 és 165 lóerős SKYACTIV-G 2.0, és 192 lóerős SKYACTIV-G 2.5) együtt egyedi kompresszióviszonyt alkalmaznak, amelyek a dízelmotoroknál alacsonynak, a benzineseknél magasnak számítanak. Ennek előnyeit, mint a takarékosság, nyomatékosság már bizonyította korábban a márka. A benzinesek közül a 2,5-ös motort próbáltuk összkerékhajtással és automata váltóval, amely szintén kiemelkedően finoman és csendesen működik, miközben kellő erőtartalékkal bír.

Légy biztonságban

A Mazda javított kicsit a biztonsági felszereltségen is, amelynek alapja egy új, előre pásztázó kamera, ami kiváltotta az eddig alkalmazott lézerszenzorokat.  Az új kamerának hála már 80 km/órás sebességig működik a vészfékező rendszer, és az autók, fix tárgyak mellett már gyalogosok felismerésére is képes. Szintén a kamera pozitív hozadéka a közlekedésitábla-felismerő rendszer, amelyet az autó a head-up-display-en is megjelenít. A biztonságot ezen felül holttérfigyelő, sávtartó rendszer, távolságtartó tempomat is segíti, ahogy eddig is.

Változott a kormány, de nagyon hasonló az eddigihez

Változott a kormány, de nagyon hasonló az eddigihez

Kinek ajánljuk?

A Mazda 6 továbbra is azoknak való, akik egy jó ár-érték arányú, középkategóriás modellre vágynak, amely nem mellesleg az egyik legszebb formával bír a piacon, és kiemelkedően takarékos benzinmotorokat kínál. Mostantól ráadásul a dízelek is sokat finomodtak. Az árak nem sokat változtak, az Emotion felszereltségszint ugyanannyiba kerül, mint korábban, a Challenge, Attraction szint 30 000 Ft-tal, a Revoltuion, és Revolution Top 90 000 Ft-tal lett drágább.

Mellette – Ellene
  • Vonzó forma
  • Modern vezetői asszisztensek
  • Csendes dízelek, takarékos benzinesek
  • Tágas helykínálat a limuzinban
  • Átlagosnál sportosabb vezethetőség
  • Hátul kisebb a lábtér a kombiban
  • Alig észrevehető változások
  • Nincs motoros csomagtérajtó

Hogy tetszik a megújult Mazda 6?

1,101 szavazat - átlag: 9.1 (10-ből)

Hogy tetszik a megújult Mazda 6?