Röviden – Renault Talisman Grandtour dCi 130 EDC
Mi ez?A Renault 2015-ben bemutatott középkategóriás modellje, a Laguna utódja, kombikarosszériával, 1,6-os dízelmotorral, automata váltóval.
Mit tud?Nagy nyugalomban vinni utasait, akár sok-sok csomaggal együtt.
Mibe kerül?A Talisman Grandtour benzinmotorral 7,8 milliótól vehető meg, 130 lóerős dízelmotorral és automata váltóval 9 490 000 az alapára
Kinek jó?Azoknak, akik izgalommentes utazásra vágynak, az autóban a kényelmet keresik, sokat hajtanak hosszú távon és szükségük van nagy csomagtartóra.

Józan választás. Talán ezzel a sablonnal lehetne összefoglalni, hogy milyen is a Renault Talisman 130 lóerős dízelmotorral. A kézi váltós szedán után most automatával és kombi kivitelben próbáltuk a kocsit. A Laguna és Latitude utódja már a látvánnyal megnyeri az embert, de izgalmat, vezetési élményt itt ne keressen senki. Nyugalmat, kényelmet annál inkább.

Külső, karosszéria

Nincs mese, a Renault Talisman jól néz ki, a szedán és a kombi is. A vízszintes vonalak, a keskeny ablakok szélesnek és laposnak mutatják, de elsősorban a lámpák, illetve a hűtőmaszk izgalmas megoldásai teszik különlegessé.

A 2010-es DeZir tanulmányéból továbbfejlesztett orr a hatalmas C formájú nappali menetfényekkel nemcsak feltűnő, de az utakon tekintélyt is kölcsönöz a Talismannak. A hátsó traktus a középre rendezett névvel és a széles, lapos – főként éjszaka érvényesülő – LED-es csíklámpával szintén szép. Az ablakok krómkerete eleganciát ad a kocsinak, igen mutatósak az integrált kipufogóvégek. Bár visszafogott színben érkezett a tesztautó, nem szürkült a forgalomba, mindenütt feltűnést keltett. Az emberek megfordultak utána, nemcsak itthon, hanem külföldön is.

4865 milliméteres hosszával a Talisman Grandtour abszolút igazodik a középkategóriába, illetve a konkurenciához, hiszen például a Ford Mondeo kombi változata 4867 mm, a VW Passat Variant 4767 mm. Van kiállása a kocsinak, egyedül csak a 17 colos felnik tűnnek kicsinek a hatalmas sárvédőívek alatt. Ballonos abroncsok pótolják ki a keréktárcsaméretet, ami jó választás a hazai utakra. A kocsi tengelytávolsága 2809 mm, ami szintén követi az ellenfelekét és meghatározza a tágas belsőt.

A 2010-es DeZir tanulmány orr-részére emlékeztet a Talisman eleje

4865 milliméteres hosszával a Talisman Grandtour abszolút igazodik a középkategóriába

4865 milliméteres hosszával a Talisman Grandtour abszolút igazodik a középkategóriába

Belső tér, csomagtartó

Elöl és hátul egyaránt bőséges helyet kínál a Talisman Grandtour, hosszirányban és keresztben is. A fej- és lábtér is nagy. Nagyon csendes a Talisman utastere, a motor hangjából halk berregés marad, ha becsukjuk az ajtót, a szél, az út és kerekek zajai pedig abszolút nem jellemzőek. Különösen pihentető ez hosszú utakon.

Az ülések látszólag sportosak, nagy oldaltámaszokkal, de puha tömésűek. Mélyre is engedhetők, de nehéz ezt kihasználni, mert túl vastagok az A oszlopok, és túl nagyok a tükörházak, így pedig borzasztóan nagy a holttér elöl-oldalt, ezért jobb magasan ülni és jobban átlátni a kocsit. A kormány jó fogású, ez is tág határok között állítható, az átmérője pont megfelelő.

Az anyagminőségben igazi kettősség van. A műszerfal felső része szép anyagokból, gusztusosan épül. Puha műanyagok, varrott bőr díszíti, és a kapcsolók is szépek. Ugyanakkor a középkonzol érintőfelületei azonnal zsírosak lesznek, minden ujjnyom meglátszik rajtuk. A kesztyűtartó magasságától lefelé pedig a műanyagok sem olyanok, amelyek illenének egy 9-10 milliós kocsiba.

Az utastér hangulatát többféle színnel dobhatjuk fel, választhatunk piros, zöld, sárga, kék háttérvilágítást. Ez visszaköszön a műszerfal képernyőin, világításain, illetve a középkonzolt megvilágító tetőfényen is. Még szerencse, hogy utóbbi külön kikapcsolható, mert egyébként éjszaka belevilágít a sofőr szemébe.

A műszerfal alsó részén gyengébb minőségű műanyagokat használnak

A műszerfal alsó részén gyengébb minőségű műanyagokat használnak

Bőséges hely jut a hátul utazóknak a Talismanban

Bőséges hely jut a hátul utazóknak a Talismanban

Az első ülések fűthetőek, a vezető oldalán masszázsfunkció is van; ezt egy 600 kilométeres úton használtam is, mert a deréktámasz nem elég hatékony, de a masszázs segített. A Talisman klímája figyeli a párát is, így amikor az utastéri levegő nedvességtartalma átlép egy bizonyos határértéket, a rendszer bekapcsol. Jutott a hátsó utasoknak is légbefúvó, de ez csak akkor igazán hatékony, ha manuálisan megemeljük elöl a ventilátorfokozatot, automatán keveset ér.

Új márkatársaihoz hasonlóan a Talisman is teljesen digitális műszerfalat kap, amelyen a fő képernyő lehet a sebességmérő vagy fordulatszámmérő. E mellé megjeleníthető iránytű, teljesítményjelző, az adott rádióállomás, a fedélzeti számítógép számos adata. A középkonzolon az Intense felszereltségnek megfelelően vízszintes tájolású 7 colos érintőképernyő trónol. A rajta futó R-link 2 felügyeli a navigációt, a hifit, a telefont, és az autó jellegét is meghatározó Multi-Sense-t is. Nemcsak a képernyő nyomkodásával, de a váltókar mögötti forgó- és nyomógombokkal is kezelhető a menüje. Utóbbiban egy-két dolog kissé zavaros, de a fő pontok intuitívan működnek és gyorsan tanulhatóak.

Külső elektromos eszközeinket USB-n és jackdugókkal kapcsolhatjuk a kocsihoz, az első és a hátsó ülésekhez is jutottak ilyenek, ahogy 12 V-os aljzat is, ebből van a csomagtartóban is. A kesztyűtartó viszonylag szűk, ahogy az ajtózsebek is, de kiegészülve a könyöklő alatti tágas dobozzal és a pohártartókkal, már jut elég hely a kacatjaink elhelyezésére.

A csomagtartó 572 literes, ráadásul alatta valódi pótkerék lapul. Padlója és oldalfalai sík felületekkel határoltak, így jól pakolható. A bővítéshez nem kell előremennünk, a hátsó ülések kis karokkal a csomagtérből is dönthetők.

Milyen vezetni?

Adatlap

Renault Talisman Gt dCi 130 EDC

MotorS4-turbódízel – 1598 cm3
Teljesítmény
130 LE/4000 1/min
Nyomaték320 Nm/1750 1/min
Gyorsulás (0-100 km/h)11,2 mp
Végsebesség200 km/h
Fogyasztás (vegyes)4,4 l/100 km
Listaár9 490 000 Ft

Háromféle teljesítménnyel lehet dízelmotort választani a Talismanhoz: az 1,5 literes 110 lóerős, az 1,6-os dCi 130 és 160 lóerővel kapható. Ebben a tesztautóban a középső motor szerepelt, hatfokozatú, dupla kuplungos automata váltóval társítva. Főként a 320 newtonméter nyomatéknak köszönhetően hétköznapi felhasználáshoz teljesen elég a motor ereje. Elinduláskor és hirtelen gázadáskor van egy kis késedelme, de utána belehúz. Tág határok között nyomatékos, folytatja a Renault jó dízelmotorjainak hagyományát.

Még négy személlyel és egy hétre való kempingcuccal a csomagtartóban is volt elég tartalék a motorban, hogy normálisan lehessen előzni a kocsival vagy épp az autópálya emelkedőin tartani a tempót. 130-nál hatodikban nagyjából 2400-at pörög a motor. Az utazósebessége bőven e tempó felett van, 160-ig (német autópályákon) nagyon kényelmesen lehet vele közlekedni.

Azt viszont nem kedveli sem a motor, sem az egész autó, ha valaki sportosan vezetné. Ha 3000-es fordulat fölé pörgetik, inkább csak bőg a motor, de nincs átütő az ereje. Ehhez idomul a hatfokozatú, dupla kuplungos automata váltó is. Ha hétköznapi módon használjuk, ügyesen, észrevétlenül teszi a dolgát, mindig a megfelelő fokozatba kapcsol, ha viszont épp versenyzőt játszunk, zavarba hozható, nem kapcsol elég gyorsan, túl sokat gondolkodik. Ilyenkor jobb kézi módra váltani és kézzel pofozgatni a váltókart, az megoldja a gondunkat (kormányfül nincs).

Kanyarban érződik az autó tömege – üresen 1536 kilót nyom –, illetve a futómű lágy hangolása. Ha gyorsan fordulnánk, kissé bedől a kasztni és kissé tolja az orrát a kocsi. Nem is illik az ilyen mutatvány a Talismanhoz. Cserébe viszont remek utazási komfortot kínál még a rosszabb utakon is, egyedül csak a macskakőszerű sűrű úthibák tudják zavarba hozni.

Kissé finomíthatunk a Talisman viselkedésén a Multi-sense rendszerrel, amely képes beavatkozni a gázreakció, a kormányrásegítés mértékébe, az automata váltó működésébe, variálja a műszerfal színeit, a hallható motorhangokat és a belső fények működését is. Négy előzetesen felprogramozott vezetési módot kínál a Multi-sense: Komfort, Sport, Eco, Semleges, illetve van az egyénre szabható Perso is.

Én a Persót használtam sportos kormányrásegítéssel, mert az alap túl puhány volt. Ugyanakkor Sportban az elektronika a kellemesnél eggyel alacsonyabb fokozatban hagyja a váltót és pörgeti a motort, amit nem szerettem, ezért ebből a Neutralt javaslom a mindennapi autózáshoz.

Főként autópályán, kisebb részben városban és országúton tettünk meg közel 2000 kilométert a kocsival, négy fővel, sok-sok csomaggal. 6,7 literes fogyasztást mértünk, ami ugyan a szabványfogyasztástól messze van, de a való életben normális, figyelembe véve a körülményeket és azt a tényt, hogy a motorban még viszonylag kevés kilométer volt.

A teljesen digitális műszerfal többféle megjelenítést tesz lehetővé

A teljesen digitális műszerfal többféle megjelenítést tesz lehetővé

572 literes a csomagtartója, ami nagyobb utazásokhoz is elég

572 literes a csomagtartója, ami nagyobb utazásokhoz is elég

Konkurensek, költségek,

9 490 000 forintba kerül a gyengébbik 1,6-os dízelmotorral és automata váltóval a Talisman Grandtour, amely ezzel a motor-váltó kombinációval csak egy magasabb, Intens felszereltséggel választható. Ebben az árban az olyan alapszintű elemek, mint az automata klíma, tempomat, hat légzsák mellett többek olyan tételek is szerepelnek, mint a LED-es fényszórók, az automata távolsági fényszóróvezérlés, sávelhagyásra figyelmeztetés, táblafelismerő rendszer. A tesztautót ezenfelül 150 ezer forintos City csomaggal is felszerelték, amelyben  első és hátsó parkolóradar + tolatókamera, holttérfigyelő rendszer is szerepel, illetve 150 ezerért került bele elektromos csomagtérajtó-nyitás és -zárás.

Kíváncsiak vagyunk, hogy mennyire lesz népszerű ez a variáns a Talisman kombiból, amelyből mindössze kilenc alapváltozat (motor+váltó+felszereltség) létezik. Szerintük, ha valaki spórolni akar, nem fizeti meg az automata váltó felárát (490 000 Ft), ha pedig nem annyira szoros a büdzsé, akkor az erősebb, 160 lóerős motort választja automatával, ami 300 000 forinttal kerül többe.

Viszonylag széles a kínálat középkategóriás kombikból, így a Talismannak nem lesz egyszerű dolga. Bizonyosan nem az alapárával fog hódítani, mert ha csak azt nézzük, hogy nagyjából 130 lóerős legyen, dízel és automata, vannak olcsóbb ajánlatok.

A Renault Talisman Grandtour vetélytársai dízelmotorral és automata váltóval – Listaár, forint
Volkswagen Passat Variant 1.6 TDI DSG (120 LE)8 760 370
Opel Insignia Sports Tourer 1.6 CDTI Automata (136 LE)8 470 000
Mazda6 Sportcombi 2.2 D (CD 150 AT) automata (150 LE)9 189 900
Citroen C5 Tourer BlueHDi automata (180 LE)10 110 000
Ford Mondeo Turnier 2.0l TDCi PowerShift (150 LE)9 050 000
Hyundai i40 Wagon 1.7 CRDi HP 7DCT A/T (141 LE)8 549 000
Peugeot 508 SW 1.6 BlueHDi automata (120 LE)8 830 000
A tempomat kapcsolója Renault-szokás szerint a kézifékkar mögött van

A tempomat kapcsolója Renault-szokás szerint a kézifékkar mögött van

A Multi-sense rendszer képes beavatkozni a gázreakció, a kormányrásegítés mértékébe, az automata váltó működésébe, variálja a műszerfal színeit, a hallható motorhangokat és a belső fények működését

A Multi-sense rendszer képes beavatkozni a gázreakció, a kormányrásegítés mértékébe, az automata váltó működésébe, variálja a műszerfal színeit, a hallható motorhangokat és a belső fények működését

Mellette – Ellene
  • Szép külső
  • Tágas utastér
  • Nagy csomagtartó
  • Kiemelkedően csendes belső
  • Komfortos futómű
  • Takarékos motor
  • Néhol gyengébb anyagminőség
  • Rosszul átlátható karosszéria
  • Vezetési élmény hiánya
  • Középkonzol foltossága

Hány pontot adsz a Renault Talisman Grandtournak dízelmotorral és automata váltóval?

530 szavazat - átlag: 7.4 (10-ből)

Hány pontot adsz a Renault Talisman Grandtournak dízelmotorral és automata váltóval?


.