Röviden – BMW 440i Cabrio X-Drive
Mi ez?A 3-as BMW alapjaira készült kemény tetős kabrió, a legerősebb benzinmotorral, összkerékhajtással, sok extrával, naná, hogy jó drágán
Mit tud?Igazi BMW, de a nagy luxusmodellek módján. Nagyon erős, de nagyon nehéz és teljesen bolondbiztos autó. Hiába az M-pakett a tesztautón, a lényeg inkább a luxus ebben a kocsiban, semmint a sport
Mibe kerül?18,37 millió forint a 440i X-Drive kabrió alapára, a fehér autó a képeken kb. 24 millió forint a sok extrával
Kinek jó?Ez a nyitott BMW azoknak az igazi, akik többre becsülik egy nyitott prémiumautóban a stabilitást, a biztonságot, a komfortot, mint a klasszikus vezetési élményt

Az első benyomások

Amikor a BMW vecsési telephelyén körbejártam a tesztautót, még azt gondoltam, valami lájtos M3-ast kapok. M-kormány, M-es féknyergek, M betű az első kerék mögött, 19-es sportfelnik… És ne zavarjon meg senkit a 4-es típusjelzés, Zsolti kollégám elmélete szerint a 3-as BMW kupé, kabrió és négyajtós kupé verzióját immár csak azért hívják 4-esnek, mert a 4 több mint a 3, tehát több pénzt lehet érte elkérni. Amúgy ez is csak egy 3-as, ugyanazzal a 2810 mm-es tengelytávval, mint egy sima 320d.

De már a motorindításnál érződött, hogy valami nem stimmel. Aztán az első kanyarban nyilvánvalóvá vált az igazság: ez bizony egyáltalán nem egy sportkocsi. Hanem egy nyugis, biztonságos, súlyos és persze látványos, gyönyörű luxuskabrió. Annak viszont tökéletes.

A 326 lóerős, de még-nem-M-es 440i a civil 4-es kabriók legerősebbike

Külső

A 4-es Cabrio nyitott tetővel az igazi, ez a karosszéria természetes állapota esztétikailag. Ha be van csukva a háromrészes keménytető, a kocsi közel nem olyan elegáns, mint a zárt 4-es kupé, inkább kicsit úgy néz ki, mintha rajta felejtettek volna valami védőhuzatot. Közelebbről a zsanérok is jól látszanak a szerkezeten, az elemek sötét illesztési vonalai is szétzúzzák a harmóniát, pláne egy ilyen ragyogó fehér autón.

Tető nélkül viszont egy csapásra, pontosabban 20 másodperc alatt gyönyörű, lapos, széles, klasszikus kabrió lesz a kocsiból. Profilból az övvonal ugyan nem fut olyan szépen egybe a motorháztetővel, mint az E30, E36 kabriókon valaha, viszont ezt meg lehet bocsátani, mert a gépháztető erőteljes domborodása nagyon is hatásosan kompenzálja az enyhe törést. Csak a hátsó fejtámlák néznek ki hülyén kicsit, de hát azokat ki lehet venni, ha nincsenek utasok a kocsiban.

Az alapfelni 18-as a 440i-n, de a 19-es, tengelyenként eltérő méretű gumival szerelt keréktárcsákkal az igazi a látvány. Az M-tuningos optikai csomaggal, az agresszív spoilerekkel, a kékre fújt féknyergekkel egy kis kellemes varacskosságot, izgalmas diszharmóniát is kap az autó. Az M-pakett inkább ízlés kérdése, mint funkcióé, mint hamarosan kifejtem, ez a sok sportos rátét csak dekoráció, érdemi funkció nélkül. De annak nagyszerű.

A hátsó fejtámlák kicsit hülyén néznek ki, de a 4-es kabrió négy teljes értékű ülőhelyet kínál, nem lehetett elsumákolni őket

A hátsó fejtámlák kicsit hülyén néznek ki, de a 4-es kabrió négy teljes értékű ülőhelyet kínál, nem lehetett elsumákolni őket

A fix tetős 4-es kupénál darabosabb, butább a bezárt kabrió

A fix tetős 4-es kupénál darabosabb, butább a bezárt kabrió

Belső

A BMW Individual kollekcióból származó sötétnarancs bőr- (mármint nem úgy narancsbőr, hanem narancsszín bőr, na) kárpitozás és az agyonformázott, motoros-memóriás, gerinctámaszos-felfújható, oldaltartós sportülések alaposan megadják az alaphangulatot a kocsiban. Persze ha mindezt kiképzeljük a fehér tesztautóból és valami szürkébbel helyettesítjük fejben, akkor sem rossz, ami marad. A 3-as BMW kabinja átlátható, élhető, tágas és jó ergonómiájú, tehát a 4-esé is az. Széltében ugyanakkor valamivel keskenyebb a kocsi elöl, mint egy sima 3-as, hátul pedig a lábtér is szűkebb, de ez a kabriósítás természetes velejárója, és az élettér így sem csökken le brutálisan. A 4-es kabrió egy kifejezetten élhető, négyszemélyes autó, legalábbis rövidebb távokon.

Az ülések jól tartanak, kényelmesek

Az ülések jól tartanak, kényelmesek

A vezetői környezet pedig nemcsak olyan, mint egy Hármasban, hanem olyan, mint egy bármilyen BMW-ben, leszámítva az új 7-est és az i modelleket. Az i-Drive menürendszere, a jópofa váltókar, a klasszikus BMW-s kerek órás, digitális elemekkel feldobott műszeregység, de még a Head-Up Display fantasztikusan jól sikerült vetített képe is ismerős számtalan másik BMW-modellből, újdonságot sehol nem találunk. Vagyis hát egyet igen.

A csomagtartó zárt tetővel 370 literes, kabrióként 220. Viszont a behajtogatott tető alá is jól lehet pakolni, mert a csomagtérfedél belsejében lévő gombbal felemelhetjük az összehajtott tetőt és a csomagtérfedelet, így visszahajthatjuk a biztonsági fedelet és gondtalanul pakolászhatunk, a tető átmeneti behajtása nélkül is. Mutatom:

A megemelt tető alatt könnyű pakolni

A megemelt tető alatt könnyű pakolni

Ez a kapcsoló emeli-süllyeszti a raktérbe lógó elemeket kabrió állapotban

Ez a kapcsoló emeli-süllyeszti a raktérbe lógó elemeket kabrió állapotban

A Mercedesekben AirScarfnak, LégSálnak, a BMW-ben AirCollar-nak, LégGallérnak hívják az elöl ülők tarkójára meleg légáramlatot irányító szellőzőt – hogy télen is kényelmes legyen a kabriózás. Feláras extraként ez a kellemetesség a 4-es kabrióhoz is elérhető.

Milyen vezetni?

A 4-es kabrió legerősebb motorja a B58 kódjelű motor 40i, háromliteres, hathengeres soros blokk teljesen változtatható vezérléses, egy darab jókora, kettős megfúvású turbóval lélegeztetett, a 35i helyett tavaly bemutatott változata. Alul is erős, szeret pörögni is, kellő önuralommal egészen emberi marad a fogyasztása, de ha nagyon nyomjuk, akkor se eszi le a hajunkat. Ezzel a motorral akár még extrém élményautó is lehetne a 440i kabrió.

Viszont a motor mögött a BMW gyors, finom működésű, de egy kézi váltónál sokkal sterilebb nyolcgangos automatája dolgozott, és hogy teljesen megöljön minden klasszikus BMW-élményt, az importőr az automatikus működésű, a kocsit bolondbiztossá tévő X-Drive összkerékhajtással rendelte a tesztautót. A rugózás is inkább finom, mint sportos, a csillapítás komfortra hangolt marad még Sport+ üzemmódban is. Még valami: a kocsi katalógus szerint 1925 kilót nyom, üresen. Sofőrrel több mint két tonna!

Adatlap

BMW 440i x-Drive aut. Cabrio

Motor2998 cm3, soros hathengeres, egy turbós, 24 szelepes benzinmotor
Teljesítmény240 kW (326 LE)@5500
Nyomaték450 Nm@1380-5000
Gyorsulás (0-100 km/h)5,4 s
Végsebesség250 km/h
Fogyasztás (kímélve, sok országút)8,5 l/100 km
Listaár18.377.000 Ft-tól

Hát ez nem egy M3. Az összes kerekét mindig kontrollált tapadással hajtó kocsi egy nagyon erős, nagyon gyors, de mindennemű játszadozásra alkalmatlan utazóautónak bizonyult, olyan kabriónak, amelyben a selymesen berregő és még kipörgetve is kulturált, soha nem üvöltő sorhatos motor mögött a táj szépségét és a járókelők irigy tekintetét élvezve suhan a gazdag tulaj, nem pedig a kanyarokat vadássza a szerpentineken, vagy nyílt napokon tombol a közönség örömére a versenypályákon.

A Harman-Kardon hifi hangzása csodás, a klíma hatásos és csendes, nyitott tetővel meglepően halk a kocsi (csak zárt tetővel több egy kicsit a szélzaj annál, mint amire egy kemény tető alatt számítana az ember). Ez a fehér kocsi egy nagyon szép, nagyon drága, nagyon gazdagon felszerelt luxusautó, nem pedig sportkocsi.

És ez így teljesen rendben is van – hiszen aki akar, vehet sokkal keményebb, hátsókerekes 440i kabriót is. Vagy takarékos dízelt. Vagy – a német piacon – 18i jelzésű szép, de cseppet sem erős alapmodellt. Vagy a kőkemény M4 kabriót. Természetesen az utastér is teljesen testre szabható, mindenki olyan nyitott 4-est rendel magának, amilyet akar, vagy amilyet hajlandó kifizetni.

Kinek ajánljuk?

A fehér tesztautó az extrákkal (spéci bőrülések, követőradar, Harman-Kardon hifi, automata reflektorkapcsoló és még sok-sok extra) kb. 24 millió forintba kerül. Sok, persze, de hát ez egy német prémiummodell, a konkurensek sem olcsóbbak:

A BMW 440i X-Drive kabrió és hasonló vetélytársai – listaár, forint
BMW 440i X-Drive kabrió, aut. (326 LE)18 377 000
Audi A5 3.0 V6 TFSI Cabriolet quattro S-Tronic (272 LE)16 769 030*
Mercedes-Benz C400 Cabriolet 4Matic (333 LE)18 583 860
* az Audi A5-ből a 330 lóerős modell már S5, gazdagabb felszereltséggel, 20 millió felett lenne
Minden hasznos infó előttünk lebeg, nem is kell műszeregység

Minden hasznos infó előttünk lebeg, nem is kell műszeregység

Így hát a BMW 440i Cabriót összkerékhajtással annak ajánljuk – akinek tetszik, akinek pont ezzel a motorral kéne és aki ki bírja és ki is akarja fizetni a prémiummárkák felárát. De azért azt javasoljuk, kedves olvasónk, ha pont ilyet akarnál venni, fontold meg jól! A nagy benzinmotorral, de inkább kényelmes mint sportos körítéssel ellátott kabriók inkább az amerikai ízlésnek szólnak. Csak úgy kabriózni már a 13,4 milliós induló áras 420i-vel is lehet, sportosan autózni egy kézi váltós, de nyomatékos és mindenképpen hátsókerekes dízellel talán még jobb is a nehéz kasztnival, mint egy benzinessel. És persze ott az M4, ha tényleg komolyan gondolod.
Ez a konfiguráció így egy remek illusztráció ahhoz, hogy mi mindent lehet belepakolni a BMW prémium-közép kabriójába. Persze, nagyszerű kocsi, ha csak úgy odaadják, hogy nesze, menjél vele, de kétlem, hogy otthonra, ha a saját pénzét kell odaadni érte, bárkinek is ez lenne az ideális összeállítás.
Mellette – Ellene
  • Látványos megjelenés kívül-belül
  • Hamisítatlan BMW-s alaphangulat
  • Csodás hangzású hifi
  • Jó ergonómia
  • Nagy saját tömeg
  • Modern, agyonszabályozott technika
  • Zavaró szélzaj nagy tempónál
  • 18 km/h felett nem működik a tetőnyitás-zárás

Hány pontot adnál a BMW 440i kabriónak?

98 szavazat - átlag: 6.6 (10-ből)

Hány pontot adnál a BMW 440i kabriónak?