Lada Granta: ez már nem az a Lada

Teszt: Lada Granta 1,6 Liftback 96 LE Norma

Szerző: Földes Attila levél küldés 
Dátum: 2016.05.03. 07.00

Ugyan a vevőcsalogató 2 millió forintnál már érezhetően drágább az ötajtós, klímás, erősebb motoros Lada Granta, mégis érdemes megnézni, mit tud.

Röviden – Lada Granta Liftback 1,6 – Norma 96 LE
Mi ez? Újkori, olcsó Lada öt ajtóval, közepes felszereltséggel
Mi tud? Aránylag kevés pénzért új autó
Mibe kerül? A Lada Granta 2 199 000 forinttól indul Standard kivitelben, 8 szelepes motorral. A 16 szelepes, erősebb motoros tesztautó, közepes felszereltséggel 2 649 000 forintba kerül
Kinek jó? Aki kevés pénzből új autót szeretne és a súlyos kompromisszumoktól sem riad vissza

Miért éppen Ladát?

Miért is szerettük anno a Ladákat? Mondjuk azért, mert a keleti blokk talán legélvezetesebb modellje volt, igaz, nem is saját tervek, hanem “nyugati” recept alapján gyártották a Szovjetunióban. Príma váltóval, hátsókerék-hajtással és viszonylag erős motorjával teljesen korrekt autó volt, amiről sokan csak álmodhattak. Mára ezekből csak az emlék maradt, de attól, hogy anno a műbőr üléseken térdelve boldogan bambult valaki belőle kifelé a hátsó ablakon, attól az újkori Lada nem feltétlenül adja majd ugyanazt az érzést.

Az újkori Lada-őrület valami olyan dolog, mint amikor arra emlékszünk, hogy gyerekkorunkban – amikor még szépek, de mindenképpen fiatalok voltunk – de jó is volt a téli fagyi, vagy a Melba kocka, de ha manapság hozzájutunk, akkor az első falat és a szájpadlásra ragadó emberi fogyasztásra alkalmatlan tortabevonótól gyorsan el is múlik a nosztalgikus bizsergés és nem is értjük, hogy tudtuk ezt anno szeretni. A Lada is valami ilyesmi. Pláne, hogy már sem a közvetlen váltó, sem a hátsókerék-hajtás nincs meg bennük. De a név még így is sok embert izgalomba hoz, és fogy is a Lada szépen.

Formatervezési szempontból érdekes, hogy nem egy pontban találkozik a fényszóró csúcsa és a hűtőmaszk sarka

Forma

A Lada Granta négyajtós változatának tesztjén már túl vagyunk, ezúttal az ötajtós kivitelt próbálgattuk. A gyáriaknak ezek a mondatok jutnak eszükbe, ha Grantát látnak: “Elegancia, határozott lágyság, formás hátsó és óriási csomagtér – ez a LADA Granta Liftback. A harmonikus vonalak, az ívek a fényszórón, a látványos élek és feszes felületek teszik igazán markánssá ezt az autót.”

Keskeny és magas jószág a Granta

Keskeny és magas jószág a Granta

Hogy a bő másfél évtizedes forma mennyire markáns és elegáns, azt inkább hagyjuk. A Granta sokkal inkább egy idejétmúlt, esetlen, jellegtelen valami, de legalább egységesen semmilyen, nincsenek jobban vagy rosszabbul sikerült részei. A keskeny és magas kasztni arányai furák, amin az első-hátsó terepszögek sem segítenek. De legalább nem szakad le semmilyen nélkülözhetetlen alkatrésze, ha elhagyjuk vele az aszfaltot, vagy ha magas járdára kell parkolni. Az impozáns, 16 centis hasmagassággal ez nem okoz problémát.

Tágra nyíló ajtói nehezen járnak, különösen a csomagtartó nagyméretű ajtaját nehéz megemelni, pláne, hogy azt előbb kulccsal, vagy a műszerfalon lévő gombot megnyomva kell nyitni, nincs saját kilincse.

Belső

Külsejéhez hasonlóan a Granta belseje is messze van a divatostól, moderntől. Nincs is ezzel baj, csak nem kell azt gondolni, hogy ha valami egyszerű és olcsó, akkor az feltétlenül kitart az idők végezetéig, ami meg puccos, az óhatatlanul tönkremegy. A hatalmas mennyiségben fellelhető és csak elvétve sorjás, egyszerű plasztiknak mégis van egy nagy előnye, mégpedig az, hogy a műanyagoknak semmiféle kellemetlen kipárolgása nincsen, nem büdös.

Műanyag kormány, erős rásegítéssel

Műanyag kormány, erős rásegítéssel

Odabent a kormány bal oldalán a lámpakapcsoló, alatta a kézzel forgatandó fényszóró magasságállító gombja, legalul pedig a csomagtartó elektromos reteszének gombja található. Plusz az utólag beépített riasztó retinaégető kék LED-je. Nagy műanyag kormány, kerek szellőzőrostélyok következnek, majd a középkonzol gombjai, kapcsolói. Van klíma is, üzem közben a bal térd környékéről vad relékattogás jön, ahogy a beállított hőfok alapján ki-be kapcsolgat a szerkezet. Komfortindex viszont nincs. A gyári rádió – amiben könnyen beállítható telefon-kihangosító is van – szépen passzol a belső dizájnhoz, a mai trendnek megfelelően CD-t ugyan nem, de  pendrive-ot hallgathatunk a segítségével. Hangzásban nem nagy szám, de a dobozhang is jobb a semminél. A kihangosító biztonsága pedig még ennél is többet ér. Egy gond van csak vele, hogy a gyújtáskapcsolótól teljesen független, így külön kell kapcsolni minden ki- és beszállásnál.

SZinte elhanyagolható oldaltartása van az ülésnek

Szinte elhanyagolható oldaltartása van az ülésnek

Puha ülései szinte semmilyen formázást nem kaptak, hosszú távon nem lehet nagy élmény benne ülni, az oldaltartás is elhanyagolható, kormánya csak fel-le állítható, azt is alig pár fokos szögben. Igaz, a kasztni vékony oszlopai miatt így is könnyen átlátható az autó, legalábbis előre. A csapott hát és kicsi hátsó üveg miatt tolatáskor nehezebb megsaccolni, hogy hol férünk még el, de a nagy külső tükrök és némi gyakorlás sokat segít, hogy érezzük, meddig is tart az autó.

A belső legjobban sikerült része a műszerfal, a klasszikus, két kerek műszerből álló egység egyszerű ugyan, de a maga nemében esztétikus darab, klassz a zöld háttérvilágítás is. A vízhőfoknak és az üzemanyagszintnek nem jutott saját mutatós műszer, előbbi a menüből ásható elő – az akksi feszültségével együtt- utóbbi szintjét pedig 10 szegmenses LCD kijelző mutatja. Hasznos a fedélzeti számítógép is, amely a pillanatnyi fogyasztás, átlagfogyasztás és a hasonló adatok mellett segít a megfelelő sebességfokozat kiválasztásában is. Sípolva. Rém idegesítő, de szerencsére kikapcsolható.

Pofás műszerek

Pofás műszerek

A spórolás bent is tetten érhető, csak a két első utasnak van elektromos ablakemelője – automata egy sincs – és csak a vezető ajtajánál található kapcsoló, ami a belső fényt kapcsolja fel ajtónyitáskor. A hátsó üléssorokban totál sötét van este. A helykínálat elöl rendben van, két magasabb felnőtt is kényelmesen elfér, hátra azonban a formázatlan ülések ellenére is – így a középsőnek nem kell idétlenül magasan, kényelmetlenül ülnie – inkább csak két felnőttnek van helye. Feltéve, ha nem nőttek sokkal 180 centi fölé. Rakodóhelyek az ajtókban, a váltó előtt és a kesztyűtartóban vannak, egyik sem túl ötletes, de könnyen pakolható mind.

Csomagtartója ugyan kisebb a négyajtós változaténál – az 520 literes – de a 440 literes üreg könnyebben pakolható. A csomagtartó mélyén pótkerék is található, szerencsére keleten még nem szúrják ki az autós szemét holmi gumijavító barkácskészlettel. A szatyrok rögzítésére kitalált kampó világcsúcs a kategóriájában, ennél frappánsabban, olcsóbban szerintem nem lehet kihozni, legfeljebb csak úgy, ha egy mezei szöget ver be valaki a műanyagba.

Milyen vezetni?

Adatlap

Lada Granta Liftback 1,6 Norma

Motor Soros négyhengeres  1596 ccm
Teljesítmény 96 LE
Nyomaték 145 Nm
Gyorsulás (0-100 km/h) 11,2 mp
Végsebesség 181 km/h
Fogyasztás (vegyes) 6,4 liter
Listaár: 2 190 000

Kalandos. Ugyan elsőre úgy tűnik, hogy a 96 lóerős motor a kicsivel egy tonna feletti kasztnit szépen repíti, a kilométeróra sandítva rájövünk a csalásra. Városban 50 km/órás tempónál már nem akaródzik gyorsabban menni vele, ez simán 60-65-nek érződik odabent. Hogy ez a szinte minden fokozatban üvöltő váltótól van-e, vagy a bizonytalan, agyonszervózott kormánytól, netán a szellősre hagyott kasztnitól, vagy a nehezen adagolható, ijesztő hangokat produkáló féktől, nem tudni. Lényeg, hogy ami más autóban 50, az a Ladában kis híján 70-nek tűnik.

Pedig az ősöreg motor nem tűnik rossznak, nincs nagy hangja – vagy sikeresen elnyomja a többi nyiszorgás, zakatolás – és egész kiszámíthatóan húz, szinte alapjárat körüli fordulatszámtól. Ötfokozatú váltója átlagos, az áttételezés nem rossz, autópályán sem pörög túl sokat a motor, de használatához erő kell és néha akadozik.

Elöl McPherson, hátul csatolt lengőkaros futóműve már az európai ízlés szerint átdolgozott darab, de még így is inkább lágynak mondható. Az úthibákon nagyobb veszteségek nélkül átjut, nem szakad le a bent ülök semelyik létfontosságú szerve, cserébe kanyarban rémesen megdől a kasztni, de ennek nincs nagyobb jelentősége, aki megveszi, nem azért fogja kifizetni, hogy 90-nel kanyarodjon vele. Szerencsére menetstabilizáló van az autóban, bár a két légzsák már elég szerény a jó törésteszthez.

Az EuroNCAP eredményei között még hiába keressük a Lada Granta töréstesztjét, de itt egy videó, ami alapján nem jósolnánk neki túl sok csillagot:

Mennyit fogyaszt?

Meglepő adatok jönnek: városban 8,6 litert eresztett le a torkán a Granta, míg országúton 5,8 litert mértünk. A városi étvágy még épp a fájdalomküszöbön innen van, vannak nála takarékosabb benzinesek szép számmal, de az 5,8-as országúti fogyasztás kárpótol mindenért. Ez teljesen korrekt érték.

Erős és nem is zajos a motor

Erős és nem is zajos a motor

Dacia vs. Lada

Adja magát a kérdés, hogy mire képes a Lada Granta egy árban hozzá mérhető, olcsó autóval szemben. Nem is kell már sokat aludni az összehasonlító tesztig, aminek nyersanyaga már dobozban is van, csk pár napot kell várni a Logan-Granta párharc eredményére. Addig is lehet fogadni, ki nyeri majd a csatát.

Kitartás, hamarosan itt az összehasonlító teszt is

Kitartás, hamarosan itt az összehasonlító teszt is

 Mit kapunk a pénzünkért?

A Granta Norma felszereltségi szintje az alábbiakat tartalmazza: ABS +BAS (fék asszisztens),ESC (elektronikus menetstabilizátor), vezető oldali légzsák, utas oldali légzsák, ISOFIX rögzítőpontok, 15″-os könnyűfém felnik, 5 fokozatú manuális sebességváltó, szervokormány, elektromos ablaemelők elől, központi zár, audio rendszer, takarékos vezetést segítő váltásjelző, guminyomás érzékelő, klímaberendezés (manuális). Ezek közül a klíma és az erősebb, 16 szelepes motor a különbség az olcsóbb, belépőszintű Standard szinthez képest, 450 ezer forinttal többért. Van még puccosabb, automatikus váltós Granta is, Lux fantázianévvel, ehhez ködlámpa, tolatóradar, automata fényszóró funkció, és fűthető első ülések is járnak. Széria a fűthető külső visszapillantó tükör és az esőszenzor, de ez már 3 149 000 forintba kerül. A Lada Granta minden hiányossága ellenére tökéletesen alkalmas arra, hogy különösebb extra igények nélkül szállítson egy családot, miközben megadja az új autók varázsát, 5 év, vagy 100 ezer kilométeres garanciával. Igaz, az átrozsdásodás elleni 6 éves garancia fájdalmasan rövid, a szervizperiódus pedig 15 ezer kilométeres.

A Lada Granta Liftback és vetélytársai – Listaár, forint
Dacia Logan 0,9 TCE 90 LE 2 750 000 forint
Citroën C-Elysée 1,2 81 LE 3 250 000 forint
Fiat Tipo 1,4 90 LE 3 705 000 forint
Lada Granta 1,6 96 LE 2 699 000 forint
Mellette – Ellene
  • Kedvező ár
  • Jó motor
  • Kényelmes futómű
  • Ügyes váltó fokozatkiosztás
  • Zajos váltó
  • Rémes fék
  • Szomorú belső
  • Kényelmetlen ülés
 

Szavazás

Szerinted hány pontot ér ez a Lada?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

F1: “Azt hittem, Nico még mindig részeg”

A Forma-1-es legenda Gerhard Berger még most sem igazán fogta fel, hogy Nico Rosberg világbajnokként a visszavonulást választotta.

Trump megfenyegette a német autógyártókat

A nagy német autógyárak részvényei egy-másfél százalékkal gyengültek a hétfői tőzsdei kereskedés kezdetén, miután a rövidesen hivatalba lépő, megválasztott amerikai elnök 35 százalékos importvám kivetéséről tett említést egy hétvégi lapinterjúban.

Ezek az év legjobb új autói

A brit autós sajtó egyik meghatározó oszlopa, a What Car? minden évben megválasztja a legjobb újdonságokat. Így tettek idén is.

Bosszút állt, de ő szívta meg és a jogsija is ugrott

Picit ideges lett a MINI-s, mert a kamion besorolt elé. Húzott egy merészet, aztán nem ő nevetett a végén.

Hótakarítás, ahogy még sosem láttad

Gyors, hatékony és nem karcolja össze a fényezést. Persze ehhez az kell, hogy 30 ezer wattnyi hangtechnika pihenjen az autóban.

Filmbe illő balesetet szenvedett egy Škoda

Nekünk a Végső állomás ugrott be elsőre, annyi a különbség, hogy itt senki nem halt meg. Kész csoda!

F1: A Red Bull csak álmodhat a bajnoki címről?

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a Red Bullra csalódás vár, ha azt hiszik, 2017-ben már legyőzhetik a Mercedest. Az aerodinamika nem minden.

A magyarok kételkednek az önvezető autókban

A magyarok nagy része reálisan látja a közlekedésben várható technológiai fejlődést – derül ki a K&H biztos jövő indexéből.

F1: A Williams elengedi Bottast

A Williams csapatvezetője félhivatalosan bejelentette, hogy Valtteri Bottas lesz Nico Rosberg utódja a Mercedesnél. Napok kérdése, hogy végleg lezáruljon a kérdés.

Vízen jár a legerősebb Lexus

Két darab Lexus V8-as motor hajtja a japán luxusmárka legújabb tanulmányát, amely ha megvalósulna, a márka legdrágább terméke lehetne.

Versenyautó épült a Teslából, iszonyat, mire képes

Egymárkás versenyszéria indul, az alapot a világ legjobb gyorsulású személygépkocsija adja. El tudod képzelni, mit tud? Nem, nem tudod.

Autók, amiket nem érdemes ellopni

Az ezüst színű német autókon túl is van élet. Az igazi egyéniségek ezek közül választanak autót

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.