Idősödő modell, friss, fiatalos szívvel

Teszt: Opel Insignia 2,0 CDTI

Szerző: Földes Attila levél küldés 
Dátum: 2016.02.28. 07.02

Két évvel a ráncfelvarrás után, az Insignia komolyabb műtéten is átesett. Az új szívvel tisztább, csendesebb és erősebb is lett az autó.

Röviden – Opel Insignia 2,0 CDTI Cosmo 170 LE
Mi ez? Az Opel középkategóriás cégautója, öt ajtóval, izmos dízelmotorral
Mi tud? Kényelmes, tágas, motorja erősebb és tisztább, mint az előző kétliteres dízel volt
Mibe kerül? Opel Insigniát 7,2 millió forinttól lehet venni, a kétliteres, 170 lovas Cosmo felszereltségű modell 9 750 000 forint, a tesztautó pedig 12 993 000 forint
Kinek jó? Ezzel a motorral, felszereltséggel, árral leginkább céges autónak könnyű elképzelni

Méretek

Az Opel Insigniától úgy fél a szerkesztőség, mint ördög a tömjénfüsttől. Nem mintha bármi baj lenne a modellel, egyszerűen csak a Vectra utód 2008-as bemutatója eltelt 8 évben nagyjából százezer féle Insigniát láttunk, próbáltunk, énekeltünk meg, így kínkeserves dolog róla bármi újat írni. Különösen annak fényében, hogy a márka igen nagyvonalúan bánik a tesztautókkal, nemzetközi autóbemutatókkal, így szinte akkor is kaptunk egy-egy friss Insigniát kipróbálásra, ha új árnyalatú bőrkárpit, vagy kényelmesebb ülés került bele. Emellett a legtakarékosabb, a legerősebb, a leggyorsabb, a legterepesebb, és a legkisebb, legnagyobb motorral felszerelt modellt is kipróbáltuk már, amit az összkerekes, valamint az automatikus váltóval felszerelt példányok színesítettek . A mostani tesztautó az új, kétliteres, 170 lóerős dízelmotorja miatt lehet érdekes, amely már teljesíti az Euro6-os károsanyag-kibocsátási előírásokat is.


Külső, karosszéria

Az Insignia háromféle karosszériaváltozatban kapható, 4, 5 ajtósként, illetve kombiként. A tesztautó 5 ajtós kasztnival, sötétített hátsó ablakokkal, óriásira nyíló leghátsó ajtóval, könnyen rámolható csomagtartóval érkezett hozzánk. Legutóbb 2013-ban frissítették fel az Insigniát, amikor termetesebb hűtőmaszkot, átrajzolt fényszórót kapott az autó elöl, és a fenekét is átdolgozták, ahol a hátsó krómcsík költözött lejjebb, az új hátsó lámpában pedig LED-ek világítanak. A 4842 milliméter hosszú, 2737 mm-es tengelytávú autó a középkategória harmonikus, lendületes megjelenésű példánya, még 8 évvel ezelőtti bemutatkozása ellenére is.

Új a hátsó lámpatest és a sok króm is

Új a hátsó, LED-es lámpatest és a sok króm is


Belső tér, csomagtartó

A pár évvel ezelőtti ráncfelvarrás a belsőt is érintette, ott a külsővel ellentétben komolyabb rendrakás történt. Leginkább a sokat kritizált középkonzoli gombtenger környékén látni a változást, az új rendszer jóval kevesebb gombbal, könnyebben, egyszerűbben kezelhető az elődnél. A nagyméretű, tisztességes grafikájú érintőképernyő jó helyre került, bár az alatta helyet foglaló klíma és ülésfűtés/szellőztetés érintőképernyős megoldása már kevésbé jól használható, mint egy egyszerű tekerőgomb, kapcsoló. Viszont roppant látványos megoldás.

Ami gomb eltűnt a középkonzolról, azt az Opelnél átpakolták máshová. Ennyi gombot ritkán látni kormányon, talán a Ford képes még hasonlóan nagy tömegben bizgentyűt telepíteni a volánra. A kormány gombjai, kapcsolói klasszul sikerültek, érzésre is rendben vannak és a funkciók is gyorsan kitalálhatók. Hasonlóan szerethető a műszerfal is, amelynek egy nagyméretű TFT kijelző adja a gerincét, kétoldalt pedig igazi, hagyományos analóg műszerek egészítenek ki.

Barátságos, világos belső, világbajnok ülésekkel

Barátságos, világos belső, világbajnok ülésekkel

Az Opelekben legendásan kényelmes ülések itt sem okoznak csalódást, jól tartanak, kényelmesek, az ülésfűtés, -szellőztetés pedig télen, nyáron is tudja még tovább fokozni a komfortot. Az utastér hangulata klasszikusan elegáns, nekem kicsit túl konzervatív, öreges, de 10, 15 év múlva már biztos én is örömmel nézném a sötétbarna fának látszó betéteket, illetve a fényes és matt króm kiegészítőket. A világos kárpitozás és a tetőablak kettőse hatásosan feledteti el az emberrel, hogy az Insignia a vezetőülésből nehezen átlátható autó, a sok fénytől, barátságos, meleg árnyalatoktól roppant otthonos a belső.

Hátul a kategóriában megszokottnál valamivel szűkebb a hely

Hátul a kategóriában megszokottnál valamivel szűkebb a hely

A felhasznált anyagok minősége a kivitelezéshez hasonlóan korrekt és a dizájn is rendben van. Elöl a helykínálat is pazar, ami a hátsó sorról már nem feltétlenül mondható el, itt a kategória átlagához mérten mintha kisebb élőhely jutna az utasoknak. Az utastérben a 12 voltos és USB csatlakozók mellett feláras, 230 voltos konnektor is található – 32 ezer forintos extra – amely 150 W-os terhelhetőségével ha hajszárításra nem is, de laptoptöltésre tökéletesen megfelel.

Nagy TFT monitor a hagyományos, mutatós műszerek között

Nagy TFT monitor a hagyományos, mutatós műszerek között

Csomagtartója 530 és 1470 liter között variálható, attól függően, hogy szükség van-e a második üléssorra is, vagy azok háttámlája előrehajtható. Az óriásira nyíló csomagtartóajtó miatt a rakodás is könnyű, kényelmes. Megvannak benne a szinte kötelező csomagrögzítő pontok, pántok, hálók, és a világítás is. A többszintes csomagtartó aljában pótkereket hiába keresünk, csak a gumijavító készletben bízhat, aki defektet kap.

Milyen vezetni?

Adatlap

Opel Insignia

11

Motor S4 – 1956 cm3
Teljesítmény 170 LE / 3750 1/min
Nyomaték 400 Nm / 1750-2500 1/min
Gyorsulás (0-100 km/h) 9,4 mp
Végsebesség 220 km/h
Fogyasztás (vegyes) 5,6 l/100km
Listaár: 9 750 000 Ft

Az autó egyetlen aktuális, nagy újdonsága a kétliteres dízelmotor. A módosítások közül a villanymotor által vezérelt változó geometriájú turbó, illetve a korábbi, 163 lóerős kétlitereshez képest pár lóerő plusz mellett az 50 Nm-nyi extra nyomaték lehet még érdekes. A való életben a tiszta, Euro 6-os károsanyag-kibocsátási normából nem sok érezhető, ami nyakon csíphető változás az a hamarabb, alacsonyabb fordulatszámon magára találó motor, illetve menet közben még a csendes, civilizált üzem az, amit meg kell említeni.

Városban Insigniát vezetni nem akkora élmény még a 170 lovas dízellel sem, hiszen az autó igen vaskos, túlsúlyos teremtés, kiviteltől, felszereltségtől függően 1500 és 1800 kilogramm között változik a saját tömege. Megrakva, teleülve pedig 2350 kilós is lehet egy autó. Szerencsére a hatfokozatú automatikus váltó ügyesen dolgozik, kézivel biztos több odafigyelést igényelne, hogy ne a turbólyuk aljáról kelljen összekaparni az autót.

Autópályán már jobb a helyzet, a felgyorsult autó csendben, dinamikusan halad, futóműve komfortosan rugózik, amit még a 20 colos felnik is csak nehezen rontanak el. Mindehhez olyan stabilnak érződik, mintha ki sem lehetne lökni az egyszer felvett irányból, tempóból. Ez is egy fajta vezetési élmény, ami hosszú távon vezetve talán többet is ér, mint a bizsergető motorhang, vagy a sportos futómű.

Erős, tiszta az új, 170 lovas, kétliteres dízelmotor

Erős, tiszta az új, 170 lovas, kétliteres dízelmotor

A tesztút végén mért fogyasztás a katalógusban feltüntetett 5,6 liternek a közelébe sem ért, jellemzően városi használat mellett hajszálnyival maradt 9 liter alatt a fogyasztás.

Konkurensek, költségek,

 Az Opel Insignia és konkurensei:  Listaár, forint:
VW Passat Highline BMT 2.0 TDI SCR DSG (190LE)  10 841 100
 Ford Mondeo 2.0 TDCi PowerShift automata (180LE)  9 975 000
 Peugeot 508 2.0 BlueHDi EAT6 (180LE)  9 090 000
Opel Insignia 2.0 CDTI aut. Cosmo (170LE)  9 750 000

Az új, kétliteres Euro 6-os normának megfelelő dízelmotoros, automatikus váltós Opel Insignia legolcsóbban 9 290 ezer forintért vehető meg, Edition felszereltségi szinttel. A tesztautó a minden jóval ellátott Cosmo felszereltségi szinttel már 9 750 000 forintért kapható, amire még 433 ezer forintért bőr kárpitozású, bézs, perforált, sport ülések, 212 ezer forintért elektromos napfénytető, 259 ezerért Flexride alváz, 630 ezerért Új Driver csomag –  Park & Go, Bi-Xenon fényszórók, Opel Eye első kamera – valamint 360 ezer forintért Bose navigációs csomag is még rájön, hogy csak a legnagyobb tételeket említsük.

Mellette – Ellene
  • Csendes, erős motor
  • Civilizált automata váltó
  • Kényelmes ülések
  • Nagy saját tömeg
  • A katalógusadatnál érezhetően nagyobb fogyasztás
 

Szavazás

Neked bejön? Ha igen, mennyire? Pontozz!

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

F1: Rosberg lenyeli, hogy félreállította a Mercedes

Miközben csapattársa nyert, Nico Rosberg csak hetedik lett Monacóban. A német meg sem próbált műszaki hibára utalni a futam után.

Ricciardo: A második versenyemet cseszték el

Daniel Ricciardo nagyon bosszúsan nyilatkozott a Monacói Nagydíj után. Lewis Hamilton egy ilyen napért imádkozott. A dobogósok nyilatkozatai.

F1: A Red Bull eldobta, Hamilton megnyerte

A Mercedes kiváló taktikai húzásának és a Red Bull bokszutcai hibájának köszönhetően Lewis Hamilton megszerezte idei első futamgyőzelmét a Monacói Nagydíjon. Ricciardo a 2., a Force Indiá-s Sergio Perez a 3.

Halálos baleset Gyulafirátótnál

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a 82-es számú főúton, Gyulafirátótnál.

Brutális dugó az M1-esen Hegyeshalomnál

Az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt délutánra közel 8 kilométerre nőtt a torlódás az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pont közelében.

F1: Esős futam jöhet Monacóban

A versenyhelyszínen egész délelőtt zuhogott.

Most úgy láthatsz bukfencező Skodát ahogy még soha

A Skoda 130 LR úgy esett le az útról, ahogy egy farmotoros raliautó általában szokott. Megúszott a fara, és a vetésbe bukfencezett, de ami ezután történt arra nem igen akadt még példa.

F1: Végre szerződést kapott a Pirelli

Bár Bernie Ecclestone már tavaly ősszel megegyezett a Pirellivel a folytatásról, de a Nemzetközi Automobil Szövetségtől csak most kapták meg a 2017-19-es szerződést.

Üldözés és elfogás volt az M1-es autópályán

Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Bicske magasságában állítottak meg egy Ácsról eltulajdonított tehergépjárművet.

Súlyos baleset, lezárták a 4-es utat

Összeütközött egy személyautó és egy motorkerékpár vasárnap késő délelőtt Hajdú-Bihar megyében, a 4-es főút Kaba és Hajdúszoboszló közötti szakaszán.

Megszaltóztatta a terepjárót, hogy elérje a buszt

Először átvágott a busz előtt, majd egy éles kanyarban elszállt az a prágai sofőr, aki valahova nagyon sietett.

F1: A Toro Rosso megint motorszállítót cserélt

A Red Bull Racing és a jelenleg Ferrari-erőforrást használó Toro Rosso is motorszerződést kötött a Renault-val.