Felszín alatt változott a Kia cee’d

Vezettük: Kia cee'd (2015)

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2015.09.06. 06.00

A formát tekintve minimális mértékű, a lemezek alatt már említésre méltó ráncfelvarráson esett át a Kia cee’d második generációja.

Röviden – Kia cee’d (2015)

Mi ez?

A Kia sikeres, visszafogott kompaktjának még visszafogottabb frissítésen átesett kivitele
Mit tud? Új benzinmotorral bővült a paletta, új színek, és átfésült külsővel érkezik a 2015-ös modell
Mibe kerül? 4 629 000 forinttól 6 159 000-ig tart az árlista
Kinek jó?  Aki eddig is cee’d vásárláson törte a fejét

A megtestesült józanságot már európai ízlés szerint csomagoló, sőt érzelmeket kiváltó Kia cee’d második generációját is elérte a kötelező frissítés. Egy ilyen, célszerűséggel, racionalitással, praktikummal vevőket csábító modelltől nem várunk hirtelen pálfordulást, de a koreaiak még óvatosabban nyúltak a modellhez, mint sejtettük.

Külső

Megmutatták, milyen egy igazán enyhe ráncfelvarrás, avagy a dél-koreai gyártó döntéshozói igazán hisznek a győztes csapaton ne változtass elvben. Külsőre tényleg leheletnyi újítást hoz az idén ősztől piacra kerülő  Kia cee’d verzió, maradt az  Auditól 11 éve elcsábított Peter Schreyer tervező (és Kovács Miklós) által megálmodott forma.

Az igazi kozmetikai változást az jelenti, hogy már gyengébb motorral is elérhető a pro_cee'd optikai csomagja a GT Line felszereltségi szinttel.

Ha azt írom, leheletnyi, tökéletesen fedi a frissítés mértékét, a frontrészen a szögletesebb, szélesebb lökhárító, a ködfényszórók krómkerete, valamint a hűtőmaszk új, ovális rácsozata jelent változást. 
Ha biztosra akarunk menni, a farrész ad megdönthetetlen bizonyítékot, a lökhárítók fényvisszaverői, valamint a LED-es zárófények mutatják, hogy a 2015-ös Kia Cee?d-el állunk szemben. Külső optikai vonalon még új felnikkel, és színárnyalatokkal nőtt a csábítási faktor.

Alig változott a külső, még a szokásos fényszóró-hűtőmaszk átrajzolás is elmaradt.

Az igazán látványos változásra vágyók igényeit elégíti ki a GT Line felszereltségi szint. Ez tulajdonképpen az eddig csak a pro_cee’d  csúcsverzióhoz elérhető gúnya, a jellegzetes jégkocka formájú nappali menetfényekkel, egyéb kiegészítőkkel. 

Belső tér

Belül szinte minden maradt az európai vásárlók ízlésére szabott formában, visszafogott, funkcionális, a konkurenciával lépést tartó hangulat uralkodik a tágas utastérben. Csak néhány, szinte zárójelben odabiggyesztett krómdísz, fényes fekete műanyag jelent meg, viszont végre teret kapnak a vidám színek, az új barna csomag elegáns barna ülés és ajtókárpitot kínál.

A GT csinos új, lapított alsó résszel készülő kormányt kapott.

A felfrissített cee’d megkapta a Kia új fedélzeti rendszerét, amely pontosabban, gyorsabban működik elődjénél, a 7,0 colos központi kijelzőt érezhetően egyszerűbb volt használni vezetés közben az elődnél.

Tisztességgel tervezett, és összeszerelt műszerfal, minimálisra zsugorított hivalkodási faktorral.

Nagyobb horderejű változásokra a lemezek alatt került sor. Legnagyobb újdonság az egyliteres, háromhengeres benzinmotor bevezetése volt. Az új turbós blokk 100 lóerős alapverzióban, vagy megnövelt teljesítménnyel, 120 lóerővel kerül a motorháztető alá. (mindkét modell forgatónyomatéka 172 Nm.)

Új benzinmotor

A Zsolna melletti Kia gyár környékén szervezett menetpróbán az utóbbi, erősebb kivitelt próbáltuk, és a downsizing őrülettel szembeni minden előítéletemet félretéve kijelentem: ez egy jól sikerült motor.
Nyilván, vissza kell térni a kérdésre pár év, és pár százezer kilométer múlva, de a Kia nagyvonalú 7 év, vagy 150 000 kilométer garanciája ezekre a motorokra is áll. 
Van benne mágia, kezdve a nyílegyenes szívónyílástól a lézerrel fúrt injektor lyukakon át a turbó lefúvató szelepének elektromos működtetőjéig, amely a henger öblítését a szelep nyitásával teszi hatékonyabbá.

A legnagyobb újdonság a 100 illetve 120 lóerővel készülő háromhengeres turbó benzinmotor. Meglepően élénk és csendes.

Ezek hatására egész élénken reagál, és kellemes nyomatékkal lódul előre az autó, a 172 Nm nyomaték már 1500-as fordulattól rendelkezésre áll, és egészen 4000-ig tart. Megvan a sokak által szeretett, rövid szünetet követő ugrás a motor egekbe pörgetése, visszaváltás nélkül is. 
Nem fog kevesebbet enni az eddigi 128 lóerős 1,6-os GDI szívó benzinesnél, de használhatóságban, dinamikában lekörözi az álmosan, tompán reagáló négyhengerest.  Ami választható opció marad, akárcsak a  100 lóerős 1,4-es MPI, valamin az 1,4-1,6 literes CRDi turbós dízelmotorok.

Kizárólag az utóbbihoz, vagyis az átdolgozott 136 lóerős dízelhez választható, az új DCT duplakuplongos házi fejlesztésű váltó, aminek nyomaték-kapacitása magasabb, mint a korábbi hatfokozatú, hidrodinamikus egységnek, gyorsabb működés, és alacsonyabb fogyasztás mellett. Kapcsolási érzetre a Volkswagenénél kiforratlanabb, ám a FIAT-énál és a Renault-énál jobb szerkezetet ismertünk meg benne: finoman kapcsol, de van gyorsabb, pontosabb megoldás a piacon.

Csendesebb, biztonságosabb

Fülelve észlelhető még a másik nagy előrelépés, a továbbfejlesztett zaj- és rezgéscsillapítással műszeres mérés nélkül is érzékelhető a javulás az elődhöz képest. Köszönhető mindez a szellőzőrendszerben, műszerfalban a korábbinál kétszer több rezgéscsillapító habnak, a dízelmotorok hatékonyabb hangelnyelő burkolatának, valamint az áttervezett, kevesebb rezgést továbbító futóműnek.

A Kia cee'd maradt ami volt, egy Európában fejlesztett, és itt is gyártott, de koreai szemléletet tükröző típus.

Eddig is három üzemmódban volt használható az elektromos szervokormány, de hiába választottunk a Sport-Normal-Comfort beállítások között, az útról adott visszajelzések minden esetben hiányoztak, csak a könnyű, és iszonyatosan könnyű között ingadozott a rásegítés mértéke. Ezen javított az áttervezett kerékgeomteria elől, valamint az ívbelső kerekeket fékező nyomatékelosztó rendszer, ami csökkenti az alulkormányzottságot. 
Némileg csiszoltak a legerősebb GT, és pro_cee’d  GT modellek teljesítményén is, nagyobb fékek, elektronikus hanggenerátor, nagyobb töltőnyomás jelentik a halvány különbséget.

Bővült az extralista, biztonsági, kényelmi tételekkel. Megjelent a sebességkorlátozások tábláit felismerő a holttérfigyelő (BSD) és mögöttes keresztirányú forgalomfigyelő (RCTA) rendszer, valamint a párhuzamos és merőleges helyekre is beálló intelligens parkolási asszisztens.

A megújult Kia cee’d 2015 őszétől kapható, az 1,4 literes motorral szerelt alapverzió 4 629 000 forinttól elérhető listaáron, de ebből kapásból lejön a hazai piacon kötelező akció/kedvezmény/engedmény/alkucsakhogyjólérezdmagad, így már 4 229 000 Forint az ár. Hirtelen megkedvelt motorunk az egyliteres turbós 4 879 000 kedvezménnyel, LX felszereltséggel. 

Mellette – Ellene
  • Dinamikus új benzinmotor
  • Csendesebb utastér
  • Több kényelmi extra
  • Új GT felszereltség
  • Alig változott a külső
  • Egyedi szolgáltatások hiánya
  • Élettelen kormányzás

Szavazás

Értékeld a dél-koreai kompaktot!

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

  • menőmanó

    Mindig viccesnek találom ezeket a farkasbőrbe bújt bárányokat (GT Line felszereltség).
    Jobban szeretem fordítva. Vicces látni a sofőrök szánalmas küzdelmét. :)
    Egyébként tetszik ez az autó, így nem is csoda, ha nem változtattak rajta komolyabban. A GT turbó nagy kedvencem. A közutakra bőven elég erős, gyors és reális az ára, sok gyengébb márkával ellentétben.

  • demagóg

    “Vicces látni a sofőrök szánalmas küzdelmét. :)”
    Én is inkább sleeper párti vagyok.
    (De motorral az igazi. Már egy 100 LE körüli 600-assal is le lehet nyomni az autók 99,9%-át, legalábbis 200-ig.)

  • vaLacky

    Le lehet nyomni, ha az a cél, csak nem érdemes szervdonornak lenni. Közúton életveszélyes a motorozás szerintem, pláne kétszázig…

Ésszerű szabadidőautó: Dacia Sandero Stepway

Jó árával, vállalható megjelenésével és élvezetes motorjával a Dacia Sandero Stepway valószínűleg a legolcsóbb szabadidő-autó.

Olyan kis drága!

Tolatókamera is van benne. TOLATÓKAMERA! Három méter hetvenhez! Meg sávelhagyás-jelző. És színre fújt ajtóbehúzó. Hát csoda, hogy több mint ötmilliót kérnek érte?

Volkswagen Golfok, a legerősebbtől a legtisztábbig

Megújult Golfokat próbálgattunk, a legerősebb benzinestől a konnektoros hibriden át a villanyhajtásúig

Mit tud a leggyorsabb és a legmagasabb Škoda?

Először leereszkedtünk a siratófalon, majd bőszen kergettük egymást a versenypályán az új Škoda Octaviákkal. Persze nem ugyanazokkal a Škoda Octaviákkal.

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

Ezzel a busszal új értelmet nyernek az éjszakai utazások

A Neoplan Skyliner hálóbusszal egészen más értelmet nyernek az éjszakai utazások. Sör és üdítő a hűtőben, a diszkrécióról pedig a kisfüggönyök gondoskodnak.

F1: Apucival motorozott a kis Räikkönen – fotó

Nem lehet elég korán kezdeni…

Megújult a legfiatalosabb Lexus

Még frissebb megjelenés, még gazdagabb technológiai tartalom, még teljesebb körű biztonsági arzenál a Lexus NX kínálatában.

A fehér oldalfalú abroncsok gyártása valódi kézműves meló

Öreg autókra új abroncs, avagy a veteránosok igényeit is ki kell szolgálni.

F1: Hamilton már nem is emlékszik Rosbergre

Lewis Hamilton végleg lezárta magában azt a fejezetet, amely a Nico Rosberg elleni, házon belüli csatájáról szólt.

F1: Kubica nem zárja ki a második debütálást

Robert Kubica egyre nyíltabban beszél arról, hogy újra megpróbálkozik a Forma-1-gyel.

Finom kis KRESZ-anomáliára bukkantunk Budapesten

Tudod mi az a három úttestű út és hogy hol van ilyen? Mutatjuk.

F1: A szabad gumiválasztást el lehet felejteni!

A Pirelli motorsportfőnöke azt mondja, kizárt, hogy teljesen a csapatokra-pilótákra bízzák, ki milyen gumit használ a versenyhétvégéken.

Csökken az üzemanyagok ára

Szerdán megáll az üzemanyagok árának emelkedése, a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

Ősszel jön az 1000 lóerős Mercedes hibrid!

Szeptemberben mutatja be eddigi legextrémebb autóját a Mercedes-AMG. A Project One több mint ezer lóerős lesz.

F1: Átírhatják a túl szigorú motorszabályt

A Forma-1 szabályait előkészítő Stratégiai Munkacsoport mai ülésén lazíthatnak egy motorszabályon, emellett a Honda hóna alá is nyúlhatnak a riválisok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.