Nem létező BMW-t vezettem

Vezettük: Zinoro 1E

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2014.11.18. 15.58

Kína lehet az évtized végére a villanyautók fő piaca az állami támogatásoknak és fejlesztéseknek köszönhetően. Kipróbáltuk az ázsiai ország egyik elektromos autóját.

Villanyautók a zöldülésért

2005-ben 600 millió gépjármű volt a Földön, tavaly már kereken egymilliárd. 2050-re számuk elérheti 3 milliárdot. Egyáltalán nem mindegy, hogy mivel hajtjuk majd őket, hiszen jelenleg egyedül a közlekedés felel a levegőbe kerülő káros anyagok 27 százalékáért.

Többek között erre a problémára hívta fel a figyelmet a 12. Michelin Challenge Bibendum, és mutatott be különböző alternatívákat a jelenlegi helyzet megváltoztatására. A konferenciának és a kiállításnak is alapját képező, a francia gumióriás által kiadott Zöld könyv öt kulcskérdést határoz meg a változások megvalósításához.

Amire szükség van:

– Ambiciózus CO2-kibocsátás-csökkentési célok felállítása világszerte
– Ultraalacsony károsanyag-kibocsátási zónák kialakítása a városokban
– Ajtótól-ajtóig történő szállítási megoldások kidolgozása
– Újra feltalálni “az utolsó kilométeres szállítás” logisztikáját
– A nyilvános és magánbefektetések népszerűsítése és mozgósítása a fenntartható infrastruktúra érdekében.  

Már tudjuk, hogy a helyi széndioxid-kibocsátás csökkentésére jó módszer, ha belsőégésű motor helyett más, alternatív megoldást választunk. Ennek jegyében – a Kínában, Csengduban megrendezett eseményen – számos elektromos autót állítottak ki.

2050-re 3 milliárd autó lehet a Földön

Kínai újságíró kollégáinkat elsősorban a náluk csak most nyáron bemutatkozott Tesla, illetve a szeptember óta forgalmazott BMW i3 kötötte le. Európából érkezett társaik viszont a kínai modellekért vívtak közelharcot, hogy a nagyjából 600 méteres, illetve 1,5 kilométeres tesztpályákon menet közben is megismerkedjenek a járművekkel. Mi is ott voltunk. 

Elektromos BMW X1?

Amikor a Zinoro 1E-et megláttuk, el sem hittük, hogy ilyen szerencsénk van. Azt gondoltuk, végre egy ízig-vérig kínai másolatot próbálhatunk ki. Ám hamar kiderült, hogy a kocsi nem a BMW X1 koppintása, hanem a német márka és a kínai Brilliance összefogásában készülő modell. Kínában gyártják önálló márkanév, Zinoro (Zii Nuó-nak kell ejteni) alatt. Nagyon hasonlóan néz ki kívül és belül, mint az X1, persze a vesékről azért le kell mondani.

Ebben az autóban azonban nem benzinmotor van! Villanymotor hajtja, részben ugyanis a BMW i3-as technikája rejtőzik a karosszéria alatt. A motor 170 lóerős, maximális nyomatéka 250 Nm és a hátsó kerekeket hajtja. Az energiát tároló lítiumion-akkumulátorokból jutott az autó orrába, és – a leírás szerint – a hagyományos üzemanyagtank helyére is. Az installáció azonban nem tökéletes, hiszen a csomagtartó egy részét, elég csúnya megoldással, a villanymotor foglalja el. Így alig 306 liter maradt a csomagoknak.

A motor ugyanúgy gombnyomásra kel életre, mint a többi BMW-ben, és a Ready feliratra lendülő mutató jelzi, hogy indulhatunk. Fordulatszámmérő nincs, és a sebességjelző is csak 180 km/óráig mér. A legtöbb igazi BMW-ben fellelhető pillanatnyi fogyasztásjelző hiányzik, az üzemanyagszint-mutató helyét az akkumulátortöltöttség-jelző vette át.

Megvenni nem lehet, kb. 18-20 000 Ft/ nap árért bérelhető Pekingben és Sanghajban.

A normál 230 voltos hálózatról hét és fél óra alatt feltölthető telepekkel 150 kilométerre juthat az autó, ám nemcsak ebben marad el az i3-astól – hanem dinamikában is. A kínai vas maximális sebessége 130 km/óra, míg a bajor gép 150-ig hajtható.

Hivatalos gyorsulási adatot nem tudunk, de érzésre lomhábbnak mutatkozott az autó, mint az i3, ami nem meglepő a jelentős súlytöbblet (acélkarosszéria vs. karbon, plusz a több száz kilós akkumulátorcsomag) miatt. Az Zenoro 30 kiló híján két tonnát nyom, míg az i3 csupán 1,2 tonnás, egy normál X1 pedig körülbelül másfél tonna. Az autóról információkkal rendelkező kínai szakember szerint azonban még így is a legjobban gyorsuló Kínában gyártott elektromos autó.

Meglepő volt az 1E lassulása, illetve a fékezési képesség visszafogottsága. Az i3-ast akár egy lábbal is vezethetjük, gázelvételre ugyanis intenzíven lassít (“motorfékez”). A Zinoro 1E viszont olyan, mintha benzinmotoros autót vezetnénk. Sőt, az igazi lassuláshoz komolyan taposni kell a fékpedált. Abban a néhány kanyarban, ami kijutott nekünk, stabilnak, fordulékonynak tűnt az autó, a súlyelosztással sem akadt gond.

Látszatra csak a kormányon lévő logó más


Költségek

Mennyit fogyaszt? A rövid tesztúton a legtöbben intenzíven gyorsítottak és lassítottak és így is csak 16,4 kWh/100 km-es fogyasztást jelzett az autó. Ez 40 forint/kilowattórával (a hazai áramár) számítva nagyjából 650 forintot jelent 100 kilométerre, ami nagyjából 1,6 liter hagyományos üzemanyag árának felel meg. Normál esetben a BMW X1-essel, annak – mondjuk – 6 literes fogyasztásával számolva, körülbelül 2400 forintba kerülne ugyanekkora táv megtétele.

Összességében kiforrott autó benyomását keltette a Zinoro 1E. Akár BMW-nek is beválna, hiszen összeszerelési minősége jónak látszott, a hézagok rendben voltak, és semmi sem zörgött benne. A felhasznált anyagok közül azonban nem mind ütötte meg a mércét: egyes műanyagok, illetve a kormányon és az üléseken használt bőr nem való prémium autóba.

Az utólagos átalakítás eredménye, hogy a villanymotor helyet vesz el a csomagtartóból

A rendelkezésünkre álló rövidke idő alatt igyekeztünk minden funkciót kipróbálni – hátha kínai, és nem működik -, de  kellemesen csalódtunk. Még a BMW-nél iDrive-nak hívott tekerőgombról is bebizonyosodott, hogy tökéletesen ellátja a feladatát. A klíma és a motoros ülés is rendben volt, akárcsak a kormánykerék kapcsolói és a tolatóradar. A Zinoro 1E-ben éppúgy van navigációs rendszer, ülésfűtés, ESP, vagy légzsák, akárcsak európai unokatestvéreiben.

A 2014 elejétől bérelhető Zinoro 1E-ből azonban nem tervez nagy darabszámot előállítani gyártója, a BMW-Brilliance páros, sőt, megvásárolni sem lehet. Egyes kiválasztott cégek bérelhetik, használhatják naponta körülbelül 20 000 forintos bérleti díj ellenében Pekingben és Sanghajban.

Az 1E valójában azért készült, hogy bevezesse a kínai piacra – és ily módon megismertesse a vevőkkel – a Zinoro márkanevet, és egyúttal népszerűsítse a villanyautózást. A BMW várakozásai szerint ugyanis 2019-re Kína lesz a villanyautók legnagyobb piaca. Kár, hogy nálunk nem árulják – az első elektromos szabadidő-autó lehetne Európában.

Érződik az autó mozgásán, hogy sokkal nehezebb, mint az alapváltozat, közel két tonnát nyom

Szavazás

Milyennek látod a Zinoro 1E-t? Hány pontos autó?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

  • szaboata

    A városi dugókban lecsökken a co2 mennyiség,de globálisan nem oldódik meg semmi az elektromos autókkal.Ahhoz a repülő forgalmat kellene csökkenteni,mert ott fennt nincsenek fák,ami oxigént termelne,és így az ózon réteg vékonyodása,globális felmelegedés,stb. továbbra is fennmaradna.Csupán egy újabb környezetszennyező forrás jelenik meg az aksik bedöglése után.

  • Kempelen

    Akkor a tehenek fingóját is dugd be cimbora.

  • Phrascarica

    Miért? Akkumulátoros a tehenek fingója? :)

  • szaboata

    Bedugóm a hátsódba,Kempelen,megjelentél?

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, az hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.