Csinibaba terepre megy

Vezettük: Fiat 500X

Szerző: Gajdán Miklós levél küldés 
Dátum: 2014.11.18. 06.00

Mi más szolgálhatott volna a Fiat új kis crossoverének mintájául, mint az elsöprő sikert aratott szupercuki 500-as.

Röviden – Fiat 500X

Mi ez? A Fiat 500 mintájára készült kiskategóriás crossover.
Mit tud? Olyan cuki, mint az 500-as, csakhogy ebbe egy család is befér, és enyhébb tereptől sem riad vissza.
Mibe kerül? Egyelőre még nincs ára, de 4,5 millió forint körül várható.
Kinek jó?  Azoknak, akik szeretnek magasan ülni, szeretik a szabadidő-autókat, és esetleg szükségük van némi 4×4 képességekre.

Ha valamiben sosem jeleskedett nagyon a Fiat, az a terepjárószerű típusok előállítása (az 500X ugyanis ilyen). Gyártott ugyan katonai dzsipet Campagnola néven 1951 és 1955, majd 1974 és 1987 között, és ki ne hallott volna a Panda 4×4-ről, de ez azért – a márka több mint százéves múltját figyelembe véve – elég sovány eredmény (a Freemont a Dodge Journey átkeresztelésével született, így nem saját termék).

Kisebb terepakadályoktól sem riad vissza a Cross és a Cross Plus változat, melyeket a kartervédő-lemez imitációjuk alapján könnyű azonosítani. Ezek hasmagassága 179 mm, szemben az elsőkerék-hajtású 500X-ek 162 mm-ével. Amúgy az 500X hátulja is a kis 500-as tökéletes utánérzése

Ráadásul az új idők új szele sem érintette meg gyorsan a céget: míg mások egymás után dobták piacra különböző méretű szabadidő-autóikat és crossovereiket, ők csak ültek rég elhervadt babérjaikon. Nézzük csak meg, hány kis crossover van már a piacon: a Citroënnek van Cactusa, a Kiának Soulja, a MINI-nek Countrymanje, az Opelnek Mokkája, a Peugeot-nak 2008-asa, a Renault-nak Capture-je, a Suzukinak pedig SX4-ese. (A Jeep Renegade-et szándékosan nem említettem, róla még lesz szó.)

Családtag

Szép kis felhozatal, ehhez csatlakozik most a Fiat 500X, amely már a nevével színt vall: egyértelműen kimondja, hogy a rendkívül sikeres 500-as sorozat tagja. Ez meg is látszik rajta, valóban olyan, mint egy felfújt, négy oldalajtós 500-as. Amúgy a formát egész jól sikerült átörökíteni, talán éppen azért, mert az 500X ügyesen vitte át nagyobb méretbe a kis 500-as arányait. Pedig ez nem is lehetett olyan könnyű, hiszen az X-verzió tényleg nem mini. Hosszúsága 4,25 méter, ami körülbelül annyi, mint a Škoda Yetié, és csak egy kicsit kisebb, mint az Opel Mokka. Ehhez 1,8 méteres szélesség és 1,6 méteres magasság társul, míg a kis 500-as méretei a következők: 3,55 méteres hossz, 1,6 méteres szélesség és 1,5 méteres magasság.

Többé-kevésbé az 500-ast idézi a műszerfal. Minősége kifejezetten jó, a felső részt az Alga Romeókéhoz hasonló mintázatú, puha műanyag borítja. A kormány nem teljesen kerek, az alja kicsit lapos, megkönnyítendő a ki- és beszállást

Az arányokba az 500X nagyobb hasmagassága is belejátszhat, ez az elsőkerék-hajtású változatoknál 16,2 centi, az összkerékhajtásúaknál 17,9 centi. A Cross és Cross Plus kivitelű 4×4-esek ezen túlmenően a külsejükben is különböznek. Eltérő formájú, kartervédő lemezt imitáló lökhárítót kapnak, amelyek alsó lekerekítettsége miatt nagyobb terepszögeket tesznek lehetővé: elöl 21,3, hátul 30,1 fokosat.

Csak egy gomb…

Belül nincsenek szembeszökő különbségek a különböző hajtásmódú kivitelek között. Hacsak azt nem vesszük annak, hogy a váltókar mögötti üzemmódkapcsolón egy ábra más. A Normál és a Sport üzemmódok mellett az elsőkerék-hajtásosokon csúszós időre való (All weather), míg a 4×4-eseken a laza talajon előrejutást segítő (Traction) program a harmadik.

A terepjárósabb verziók hajtáslánc üzemmód-kapcsolója . Tizenkét óránál az alapprogram (automatikus összkerékhajtás), négy óránál a terepprogram (nem zárja fixre az összkerékhajtást, de gyorsítja a hátsó kerekek bekapcsolódását a hajtásba), nyolc óránál pedig a sportprogram (kisebb kormányrásegítés, gyorsabb gázreakció, automataváltónál gyorsabb váltás, stb.).

Minden más azonban egyezik. Az elöl bőséges, hátul körülbelül 180 centis magasságig elegendő térkínálat, az alaphelyzetben 350 literes, így átlagos méretű és sokféleképpen átalakítható, 1000 literig bővíthető csomagtartó, a nagyméretű és kényelmes első ülések, a kormány távolságban és magasságban állíthatósága és a Fiattól meglepően jó minőség. Mindent rendesen raktak össze, az illesztések pontosak, és a műszerfal tetejét is puha műanyag borítja. Az ajtóknál a könyöklők puhák, a felső részt borító kemény, de gusztusos mintázatú műanyagot pedig puha felületet imitáló matt lakkal vonták be.

Formabontó

Sajátos kialakítású a műszeregység. Három kör alakú részre tagozódik, de a középső nagyban nem a sebességmérő, és nem is a fordulatszámmérő kapott helyet. Hanem az üzemanyagszint- és a hőfokmérő társaságában egy 3,5 col átlójú színes LCD kijelző, amelyen megjeleníthető a sebesség, a navigációs nyíl, és gombnyomásra még sok más információ. A kisebb, bal oldali aknába a sebességmérőt, a jobb oldaliba a fordulatszámmérőt építették be. Elég messze vannak egymástól, és az is furcsa, hogy kicsit oldalt kell nézni a leolvasásukhoz.

Furcsa megoldás, hogy a két főműszer a szélre került, nem is könnyíti meg a sebesség figyelemmel kísérését. Hacsak, a középső, 3,5 colos kijelzőre nem a sebességet tesszük ki nagy adatként. A kijelzőn egyébként az autó állapotától kezdve a navigációig, sok minden megjeleníthető

Mivel az 500X nagyobb és nehezebb az 500-asnál, ezért a motorkínálata nagyon különböző. Benzinmotorból az alap egy 1,6 literes 110 lóerős szívó négyhengeres, amelyet 1,4 literes, 140 lóerős turbófeltöltős motor követ a sorban. Utóbbi legnagyobb nyomatéka 230 Nm 1750/percnél, a vele elérhető legnagyobb sebesség 190 km/óra, a gyorsulási idő 0-100 km/óra között 9,8 másodperc, átlagfogyasztása szabvány szerint 6 l/100 km. Egyelőre dízelmotorból is kétdarabos a kínálat. Az egyik az 1,6 literes, 120 lóerős motor (320 Nm 1750/percnél, hatfokozatú kézi váltóval: 186 km/h, 10,5 s, 4,1 l/100 km), a másik a 140 lóerős kétliteres (350 Nm 1750/percnél, automataváltóval és összkerékhajtással: 190 km/h, 9,8 s).

Jön másik!

Induláskor mindkét benzinmotor és a kisebbik dízel is csak elsőkerék-hajtással, a nagyobbik dízel pedig csak kilencfokozatú automata váltóval és összkerékhajtással rendelhető. Később érkezik az 1,4 literes benzinmotorból 170 lóerős változat automata váltóval és 4×4-gyel, a kétliteres dízelből is kínálnak majd hatfokozatú kézi sebességváltós (és 4×4-es) verziót, és bekerül a gépháztető alá az 1,3 literes kis dízel 95 lóerővel.



A felhozatalból a két dízelt próbáltuk. Elsőként az tűnt fel, hogy mindkettő halkan teszi a dolgát. Csak 4000/perc táján kezdtek hangoskodni, holott az már túl van a legnagyobb teljesítményükhöz tartozó fordulatszámukon, vagyis már nem is nagyon érte meg őket ennyire pörgetni. Még akkor sem, ha vígan elforogtak akár 5000/percig is.

Dízellel jó!

Mindkettő harmonikusnak tűnt a maga módján. Az elsőkerék-hajtással és hatfokozatú kézi sebességváltóval párosított 1,6 literes dízel könnyedén elboldogult az 500X mozgatásával. Kis, 1500/perces fordulattól szépen vitte, ha nyomtuk neki, akkor gyorsította, és elinduláskor sem kellett megfeszített idegekkel figyelni a kuplung- és a gázpedál mozgatásának megfelelő ütemére (nincs elindulási nehézség). A kézi sebességváltó pedig pontos megvezetésével és könnyű kapcsolhatóságával szerzett jó pontokat.

Ha nem is sportosan, de szépen viszi az 500X-et a kétliteres, 140 lóerős dízelmotor automataváltóval és összkerékhajtással együtt is. Az 1,6 literes benzin- (110 LE) és dízelmotorhoz (120 LE) nem rendelhető összkerékhajtás. Nem dísz a műanyag burkolat, a többi hangszigeteléssel együtt hatásosan tartja távol a motorzúgást az utastértől

Nem sokkal dinamikusabb a nagy dízel (0,7 másodperccel rövidebb gyorsulási idő 0 és 100 km/óra között), csakhogy kilencfokozatú automata váltóval és összkerékhajtással párosítva! Ezt a változatot egy épített tereppályán is meghajtottuk, amit gond nélkül teljesített. Igaz, a váltott hullámokra nem engedtek rá, ami nem is csoda. Az 500X-ben ugyanis kizárólag fékdifferenciál van, amely annyit tud, hogy a kipörögni szándékozó kereket megfékezi, és így a nyomaték a jobb tapadású kerékhez vándorol. Igazi differenciálzár azonban nincs, ezért ha egy első és egy hátsó kerék egyszerre kerül a levegőbe, akár el is akadhat az autó.

Kirándulni jó!

Ez is jelzi, hogy a Fiat 500X-et nem szánták igazi terepjárónak, inkább csak némi terepképességekkel rendelkező szabadidő-autónak. Összkerékhajtása ennek megfelelően minden esetben automatikus (elektronikusan vezérelt több tárcsás, olajban futó tengelykapcsoló iktatja be a hátsó kerekeket a hajtásba), a normál és a Traction üzemmód között csak az a különbség, hogy utóbbinál kisebb a küszöbérték, vagyis hamarabb jelenik meg nyomaték a hátsó kerekeken.

Van ennél tágasabb hátsó traktus is a kategóriában, de 180 centis magasságig el lehet férni. Ehhez nekem még nőnöm kellene vagy egy arasznyit...

Aszfaltozott úton más arcát ismerhetjük meg az 500X-nek. Feszes rugózású, de a kormánymozdulatokra gyorsan reagáló, a kanyaroktól vissza nem riadó kisautónak mutatja magát, amit csak akkor lehetne jobb vezetni, ha a kormánya több visszajelzést adna, és nem akarna túl nagy erővel visszaállni egyenesbe. (Középállásból elfordítani is nehezebb a kelleténél.) Az élmény még tovább fokozható viszont a Sport üzemmód bekapcsolásával, amikor csökken a kormány rásegítése, a motor gázreakciója viszont gyorsabbá válik (más programra tér át az elektronikus gázpedál).

Nincs egyedül

Tulajdonságaiban, vezethetőségében kísértetiesen emlékeztet az 500X a Jeep Renegade-re, ami természetesen nem a véletlen műve. A két típus műszaki alapjai, padlólemeze, első MacPherson, hátsó több lengőkaros független kerékfelfüggesztése, a motorok és hajtásláncok többsége mind-mind ugyanaz. Sőt, egy soron készül mindkettő, a Fiat Olaszországban, Melfiben található üzemében.

Alaphelyzetben így, alsó állásba helyezett polccal a legnagyobb a csomagtartó. Ám így sem óriási, 350 literes

Azért persze különbség is van. Mint már volt szó róla, a Jeep Renegade tereprevalóbb, azt leszámítva, hogy kiszálláskor, kiálló és nem védett küszöbjeivel hajlamos összekenni az utasok nadrágját. Erre a kicsit lányosabb 500X jobban ügyel: az ajtó is jobban véd és a küszöb sem áll ki olyan messze. És persze a Fiat 500X-nek a formája is nőiesebb.

Segít a vezetőnek

Bármilyen nemű is legyen azonban a vezető, a Fiat 500X ott segít neki, ahol tud. Számos, a vezetőt segítő rendszert kínál újdonságához a Fiat a holttérfigyelő, a koccanásgátló, a sávelhagyásra vagy tolatáskor a mögöttes keresztező forgalomra figyelmeztető rendszerig. Természetesen navigációs rendszer is kapható, Tom-Tom rendszerű, amihez tolatókamera is tartozik, mégpedig olyan segédvonalakkal, amelyek a kormány elfordításától függő görbülésükkel mutatják, milyen irányba tart az autó.

Feszes a rugózás, főként a próbált 225/45 R 18-as gumik közvetítették hűen az úthibák rázós hatásait. Cserébe a kanyarstabilitás és az irányíthatóság jobb a kategória átlagánál. Gyorsan és csekély oldaldőléssel fordul az 500X

Mindez szép, mint ahogy a Fiat 500X is csinos, csak kérdés, hogy mindez mibe kerül. Ezt pillanatnyilag nem árulja el a hazai képviselet. Tippem szerint a belépő modell, az 1,6 literes benzines, ötfokozatú sebességváltós, elsőkerék-hajtásos kivitel nem lesz olyan olcsó, mint a hasonló belméretű, négymillió forint alatti áron kínált Renault Capture és Peugeot 2008, sőt még valamivel többet kérnek érte majd, mint a 4,3 millióért kínált Citroën Cactusért. Olcsóbb lesz viszont a több mint ötmillió forintért kínált Opel Mokkánál, vagy Jeep Renegade-nél, amelyekből ugyanúgy kínálnak 4×4-es változatot is, mint a Fiat 500X-ből.

Mellette – Ellene
  • tágas helykínálat elöl
  • kényelmes vezetői üléshelyzet
  • jó vezethetőség
  • jó minőségi benyomás
  • széles hajtáslánc-kínálat (4×4 is)
  • sokféle extra és vezetést segítő rendszer
  • hátul átlagos helykínálat
  • külső méretekhez képest kis csomagtartó
  • feszes rugózás (különösen a 225/45 r 18-as kerekekkel)
  • kissé érzéketlen kormányzás
  • várhatóan az átlagot meghaladó vételár

Szavazás

Szerinted tetszeni fog a hölgyeknek a Fiat 500X? Pontozd 1-től 10-ig!

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

  • Norbi50

    Beléptem a Fiat honlapjára és elég gyérnek mondható a modellválaszték.
    Egy amcsi utánzat terepjáró, egy ősrégi Panda és Puntó kifutó szériával. 2 ablakosított kishaszonjármű és a Fiat500 2-3 változata.

    Se egy alsóközepes klasszikus modell, se egy egyterű, se egy új divatos Puntó-utód. Valami nagyon szarul megy Torinoban.

  • szaboata

    Így igaz,és ráadásul az egész konszernek nincs egy kombija,ami mindig ütőképes volt a piacon.Vagy egy roadster…Az idő ismétlődik,pedig csak az autók hozzák a pénzt

  • péloday

    Nyugtával dicsérd a napot….lesz itt feltámadás ! :-)

  • Piet

    Valóban kicsit gyér a Fiat modellpalettája ami bizonyos mértékben érthető: az 500-as modellel jelen pillanatban hülyére keresi magát a Fiat pl. Észak-Amerikában, így az európai piacra nem annyira koncentrál. De ez remélhetőleg a későbbiekben változni fog.

    Van a Fiatnak egyterűje, csak épp felületesen nézzük át a tájékoztatókat.

    Fiat 500L és 500L Living ezek nem számítanak egyterűnek? Vagy épp a korábbi hozzászólásban említett “amcsi utánzat terepjáró”-nak titulált Freemont, ami (zárójelben megjegyzem, elég jól fogy Európában)!?

    A Panda-t sem mondanám épp ősréginek, talán 2 éve mutatták be. Mivel a Bravo-t május óta nem gyártják így jelenleg nincs a kínálatban az e szegmenshez tartozó modell, mondjuk mindegy is mert itthon eleve statiszta szerepre vannak kárhoztatva az Olasz autók, legyen szó akár Alfa Romeo-ról vagy épp a haláltusáját vívó Lancia-ról.

    Mert ugye csak azokat a kocsikat vagyunk hajlandóak megvenni amit:

    1.reklámoznak
    2.nem ciki vele megjelenni, mert standard sablon autó
    3.a szomszédnak is ilyen van

    A Bravo-ra visszatérve, az utódja 2015 vége 2016 elejére várható. A Punto utódlásáról sok infó van, de egyik sem 100%-os.

    Kíváncsi vagyok, hogy a cikkben szereplő 500X-et mennyien veszik itthon, mint pl. a Renault Capture, Nissan Qashqai és tsai. alternatívájaként, tartok tőle hogy kevesen, mert az 500X is ciki lesz mert ugye Olasz.

  • Norbi50

    Piet, akárhogy is nézzük a Fiat 500 bumfurdi, édi’ kis stlíusára épített egyterű, vagy épp “terepjáró” inkább rétegmodell, sem mint népautó. Hasionló ez, mint a Mini Cooperre épített többféle változat. A retrohullám gyömölcsei, s mint ilyen megosztja az embereket.
    Azért egy Bravo, vagy épp Puntó ismerjük el, hogy nem ezt a megosztó stílust követi.

  • hova

    Szeretném hinni, hogy ez egy minőségileg sokkal jobb auto, mint a stílo, mert a rokonom 9 éves stilója úgy szétrohadt, de szó szerint, hogy az maga volt a csőd.

  • Piet

    Norbi50! Igazat kell adjak Neked, manapság mint tudjuk az efféle múltidéző vagy épp életstílus modellekkel lehet igazán nagyot szakítani.

  • Piet

    hova! Szeretném látni azt a Stilo-t, ha nem volt törve a verda akkor a korrózió jószerivel ismeretlen fogalom.

  • hova

    Sajnos v hálisten nem volt törve a stílo, de mindkét küszöb, az ajtók alja,sárvédők szó szerint elrohadtak, a küszöb különösen, öklömnyi luk volt rajta. Szóval kétségbeejtő állapotba került, szerintem elsősorban a hanyag rokonom miatt, 9-10 éves autónál az nagyon szokatlan volt. Arról nem is beszélve, hogy emelés közben törött el a jobb első lcs.rugó!! Szóval ájulás volt az az autó.

  • hova

    Jut eszembe, CSINIBABA?. Már bocsánat, de akkor ki a ronda??

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

Hétezerért viheted az év karácsonyi ajándékát

Mostantól nincs gyorshajtás a gyerekszobában, a rend őrei lecsapnak a szabályszegő matchboxokra.

Nagy újítás jön, így még nem vehettél e-matricát

Az idén először új kényelmi szolgáltatásként már az érvényességi idő kezdete előtt, december 8-tól megvásárolhatók a következő évre szóló országos és megyei e-matricák.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Fotókon a vadonatúj Opel Insignia

Jobbkormányos testvérmárkája beelőzte az Opelt: a Vauxhall emblémájával kerültek napvilágra a következő generációs, márciusban debütáló Insignia első fotói.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.