Nyár elején, tartós tesztre érkezett hozzánk a Suzuki tavaly bemutatott új SX4-es – teljes nevén Suzuki SX4 S-Cross – modelljéből egy példány. Az elmúlt fél évben mindenki nyúzta, ahogy tudta, vittük szervizbe is, nekem pedig az a feladat jutott, hogy tömjem meg gyerekekkel és menjünk el vele jó messzire. Ha annyira messzire nem is, de Ausztria közepéig azért eljutottunk vele.

Elölről pont olyan, mint egy orrát lógató, szomorú bogár

Csomagtartó

Az előző generációs SX4-eshez képest az új SX4 S-Cross csomagtartója szabad szemmel is érzékelhető mértékben nőtt, egészen pontosan 270 literről 430-ra. Nekünk azonban öt ember – ebből három, magát és környezetét előszeretettel koszoló kiskorú – egész heti cuccát, babakocsit, hátihordót és csak a feleségem tudja, mennyi egyéb nélkülözhetetlen kacatot kellett bedobálnunk hátra. Így a kalaptartót és a álpadlót kiszedtük a kocsiból, a háromszöget, EÜ-pakkot meg bezsúfoltam legalulra, a pótkerék mellé. 

Megtelt

Ugyanígy kimaradt az utazásból az egyik fejtámla is, hogy a legnagyobb fiú gyerekülését még kényelmesebben tudjuk a helyére illeszteni. Emellett a billenthető hátsó üléstámlákat is úgy állítottuk be, hogy minél tágasabb lehessen a csomagtartó, az utastérbe csak a kajás hátizsáknak és egyéb apróságoknak kellett helyet szorítani. A kesztyűtartóban a CD-k, az ajtózsebekben a kötelező sárga mellénykék mellett kávé és papírtérkép, mesekönyv utazott. Meg persze egy rakás csoki. 

Most kiderül, hogy tehén-e a Suzuki. Ha át tud menni a mély betonteknőre fektetett acélsínen, akkor nem buta kérődző

Három gyerekülés?

Igen, három. Nemrég ugyan sorra vettük, hogy a kiadónk garázsában található átlagautók közül melyikbe fér be három gyerekülés de akkor az SX4 S-Cross kimaradt a mókából. Most nem úszta meg. Különösebb nehézség nélkül, kényelmesen befér a másfél, a négy és a hétéves széke, és tisztességgel lehetett őket rögzíteni is a helyükön. Egy kényelmetlenség van csupán, a két szélső gyerek övét igen vacak bekötni a mélyre rejtett csatok miatt. 

Felszereltség

Ha otthon még el is boldogul az ember navigáció nélkül, külföldi útnál azért jól jön a GPS. A Suzukiban ennek nyoma sincsen. Feleségem 1989-es kiadású Ausztria-térképpel próbálta áthidalni ezt a hiányosságot – azzal a felkiáltással, hogy a városok jó eséllyel ugyanott vannak most is – én inkább eltettem egy túra-GPS-t. Szerencse, hogy a Suzukiban egész jó helyre került a 12 voltos csatlakozó, így nem kellett a kézi váltó felett kifeszíteni a tápkábelt. Újabb jó pont, hogy a könyöklő alatti USB csatlakozóról menet közben a telefont is lehet tölteni és örültünk annak is, hogy az első és hátsó utasok külön kapcsolható világítást kaptak. Ja, és a kulcsnélküli ajtónyitás, indítás is kényelmes, könnyen megszerethető funkció. 

Beépített GPS nincs, kénytelenek voltunk az ablakra tapasztani egyet

Az autó belseje kissé sötét, a műszerfal kékje sem volt a kedvencem, és a manapság már egyre gyakoribb fedélzeti telefon-kihangosító is hiányzott. Viszont ülései hosszabb távon is komfortosak, mindenhol van benne elég hely. Sajnos vezetőtámogató rendszerből szinte semmi nem jutott az autóba, autópályán csupán mezei tempomat segített, pedig a tetőig rámolt járgánnyal parkolókban, szűk hegyi ösvényeken forgolódva a tolatóradarnak is örültem volna.

Bár nem terepjáró, a szokásosnál nagyobb hasmagasság sok mindenre elég

Menet közben

Autópályán kényelemben, csendben utaztunk – legalábbis nem az autó hangjától bolondultunk meg – se a szél-, sem a futóműzaj nem éri el a zavaró szintet. Igaz, az 1,6-os, 120 lóerős benzinmotor a fürgébb gyorsításokhoz igényli a pörgetést és ilyenkor azért van hangja is. Bár szabadidő-autós külseje alapján még némi terepjáró képességet is képzelhetünk az autóhoz – jogos, van belőle 4×4-es változat is – a tesztautó szimplán elsőkerekes. 17 centis hasmagasságával azonban így is sok mindenen átverekszi magát, nem kell félni, hogy itt-ott leszakadnak róla dolgok. Ha biztosra akarunk menni vele a dágványban is, akkor kapcsoljuk ki az ESP-t és vigyázzunk a lendületre. 

Megpakolva kényelmesebb a futómű, mint üresen

Szépen megpakolva a terheletlenül kissé rázós futómű egész jó oldalát mutatja, határozottan kényelmessé szelídül. Kormányzása is inkább a kényelmes felé húz, egyedül a fék sportos, ha egyáltalán sportosnak nevezhető, ha szinte lehetetlen vele finoman fékezni. A pedál nyomására egy ideig semmi reakció nincs, majd hirtelen a nyakunkba szakad a fékerő. 

Fogyasztás

Bő 1500 kilométert autóztunk az elmúlt 12 napban az autóval. Ennek nagy része (durván 1000 kilométer) autópálya, a maradék 500 kilométerből pedig inkább a városi használat volt jellemző, 20-30 kilométernyi meredek földúttal, könnyű tereppel. Autópályán, három gúzsba kötött gyerekkel utazva nem spórol az ember, így 130-cal utaztunk végig. A benzinszámlák, kilométerállások adatainak számológépbe pötyögése után 7,16 literes átlagfogyasztást számoltunk, amely 1,1 literrel több az optimistább fedélzeti számítógép eredményénél. 

Ha kint esik az eső, ebédlőnek is remekül beválik a Suzuki, mert míg apáról nehezen jön le a kajapermet, addig az autó műanyagjai könnyen tisztíthatók. A menü céklás krumpli

Összegzés

Bár elsőre nem biztos, hogy jó ötletnek tűnik öten, sok csomaggal teleülni egy Suzukit, végül mégis kínzó kompromisszumok nélkül megtettük vele a közös utat. Nagy, kényelmesen pakolható csomagtartója, praktikus utastere, csendes motorja és korrekt fogyasztása ellensúlyozta a kisebb-nagyobb felszereltségbeli hiányosságokat. És nem utolsó sorban kényelmesen belefért a három gyerekülés is. Gyermekekkel együtt.