Turistaosztályról a businessre

Teszt: Mercedes-Benz C 220 BlueTEC

Szerző: Földes Attila levél küldés 
Dátum: 2014.07.29. 16.30

A Mercedes C-osztály mindig is kapós volt, a legutóbbi változatból több mint 2,4 millió darabot adtak el. Az új C-osztályra talán még ennél is nagyobb siker várhat.

Röviden – Mercedes-Benz C 220 BlueTEC

Mi ez?

S-osztálynak látszó középkategóriás Mercedes

Mit tud? Prémium életérzést, rengeteg extrát nyújt
Mibe kerül? Alapáron 10, gazdagon felszerelve 20 millió körül vihető haza
Kinek jó?  Mercedes-bolondoknak, vagy bárkinek, aki csinos és jó, a középkategória határait feszegető négyajtósra vágyik
A Mercedes C-osztály mindig is kapós volt, a legutóbbi változat 2007-es piaci bevezetése óta világszerte több mint 2,4 millió darabot adtak el a belőle. Az új C-osztályra talán még ennél is nagyobb siker várhat, hiszen szebb, igényesebb, tágasabb és nem utolsó sorban fiatalosabb az elődnél. 

Nem kell mindig ennyire hasalnia, a légrugóval megemelhető a kasztni

Külső

Már a CLA is bitang jól nézett ki, de formában a C-osztály, ha lehet, még erősebb lett. Szemből egy töpörödött S-osztályt láthatunk, hosszú orr, lapos, széles test, dinamikus megjelenés, rafinált vonalak, dögös ívek mindenfelé. Szóval dolgoztak vele rendesen, de megérte, szép lett a végeredmény. Persze az AMG-csomag tagadhatatlanul sokat dob a látványon.

Ez is szinte egy műremek, pedig csak egy visszapillantó

Belső

Belseje a külsőhöz hasonlóan vagány. Ez a Merci már régen nem a nyugdíjasok Mercije, hanem bárki bevállalhatja még 30 alatt is. Feltéve, ha van rá rengeteg pénze. A formák, az anyagok mind mind jól néznek ki, kívánatosak, még az olyan apróságok is a végletekig átgondoltak, mint az ülésfűtés, -szellőztetés kapcsolói. Az automatikus váltó karja pont annyi helyet foglal el, amennyit kell neki, a HUD könnyen olvasható, és a mercis hóbort miatt ezer funkcióval felruházott baloldali bajuszkapcsoló használatára is rá lehet érezni.

Kétféle orral is kapható, ezen éppen az óriási csillagos változat díszlik

Adatlap

Mercedes-Benz C 220 BlueTEC

Turistaosztályról a businessre 1
Motor 2143 cm3, Dízel, S4
Teljesítmény 170 LE
Nyomaték 400 NM
Gyorsulás (0-100 km/h) 8,1 sec
Végsebesség 234 km/h
Fogyasztás (vegyes) 4,2 l / 100 km

Egyedül a bal térdhez került rögzítőfék-gomb idétlen, de hát ugye ez is olyan dolog, amit csak egy Mercedesnek néz el az ember. Mindenki ezt szokta meg, így nem változtattak rajta. Középen a vezérlőtárcsa fölé furcsa fémplasztika tornyosul, aminek a teteje egérpadként működik. Ráférne még egy kis finomítás, mert a működése messze van az ösztönszerűen használhatótól. De tagadhatatlanul látványos berendezési tárgy. Hasonlóan érdekes a kesztyűtartóba elszállásolt légfrissítő is, ami bármi másra jobban hasonlít, mint amire valóban való. Mentségünkre szóljon, hogy a jószag-patron nem volt benne, így pohármelegítőtől indukciós töltőig ezerféle tipp jött a funkciójára, míg ki nem találtuk.

A Head up Display már könnyebben megfejthető eszköz, csodás találmány, és a sebesség mellett az aktuális sebességkorlátozó táblákat is felismeri, kijelzi a rendszer. És ez itt nem valami olcsó, műanyaglapra vetítős megoldás, hanem igazi, a szélvédőre világítós modell. A belső összeszerelésének minősége viszont mintha elmaradna a bajor konkurensétől. Bízzunk benne, hogy a tesztautó egyedi baja, hogy nyikorognak, recsegnek benne itt-ott a műanyagok. Valószínűleg más autóban nem nagyon tűnne fel, csak a Mercedesben uralkodó csendben tudják átlépni a zavaró szintet. 

Merész színösszeállítás

Tér

Az új C-osztály a 8 centiméterrel hosszabb tengelytávval elsősorban a hátsó utasoknak szerez nagyobb örömet, térdben egész tágas az autó második üléssora. A feláras, a sötét tetőkárpittól nyomasztó belsőt mégis otthonossá varázsoló üvegtetőt azonban húzzuk le az extralistáról, ha az átlagnál valamivel magasabb utasok is ülnek ide, mert különben a fejtető belekarcol majd a sötét kárpitba. De ebben az autóban inkább igyekezzünk előre ülni. Leginkább a kormány mögé.

Gyönyörű minden részlete

A C-osztály csomagtartója 480 literes, többemeletes, és a legtöbb dolgot tudja, amit egy raktérnek tudnia kell. Van benne világítás, elektromos csatlakozó, kampók, plusz még gombnyomással is nyitható, csukható, nem kell összekoszolni az érzékeny kezeket. Sőt, ügyesen oldották meg azt is, hogyha nem akarjuk gombnyomással nyitni-csukni, akkor se kelljen tiszta erőből küzdeni a villanymotor ellen.

Hogy megy?

Egész tisztességesen szalad. 170 lóerő ugyan nem a világ vége, de az új C-osztály jóval könnyebb az elődnél, így papíron 7,7 másodperc alatt éri el a 100 km/órás tempót, amiben a villámgyors, kényelmes hétfokozatú automatikus váltó segít. A 2143 köbcentis dízelmotor roppant civilizált darab, csendes, és olyan kiegyensúlyozott, akár egy hathengeres, pedig csak négy dugattyú dolgozik benne.

Csendes, takarékos és erős

Bár a légrugó úri huncutságnak tűnhet, meg ugye ebben a kategóriában nem is annyira jellemző (most először rendelhető), azért mégse ezt húzzuk le elsőként az extralistáról, ha spórolni kell. Amellett, hogy gombnyomásra érezhetően feszesebbé tehetjük vele az autót, van egy másik hasznos funkciója is, mégpedig hitvány úton – ha véletlenül ilyen helyre keverednénk vele – segítségével elegánsan megemelhető a kasztni. 
A középkonzol bal oldalán lévő Agility gomb nyomkodásával további személyiségváltozásra bírható rá az autó, a spórolóstól a kényelmesen át a sportosig. Ilyenkor a motorvezérlés mellett a futómű, a kormányrásegítés, a start-stop rendszer, és a légkondi is másként viselkedik. Ha ez nem lenne elég, van Custom mód is, ahol azt és úgy állít be a tulaj a felsoroltak közül, amit és ahogyan csak akar.

A príma Burmester hifi alig negyedmillió. Vicc nélkül alkalmi vétel.

Futóműve a légrugóknak köszönhetően elképesztően civilizált darab, kevés úthibát lehet megérezni vele. A változó áttételű kormányt pedig valószínűtlenül keveset kell forgatni parkoláskor, vagy szűk helyen evickéléskor. Ez is olyan dolog, ami először fura, aztán rácsodálkozik az ember, hogy vajon miért nem ilyen minden kormány a világon?
Városban a temérdek szenzor figyel az autó épségére, szinte lehetetlen figyelmeztetés nélkül virágládát, oszlopot eltalálni. Autópályán, városon kívül pedig az adaptív tempomat az a dolog, amely kényelmessé, biztonságossá teszi az unalmas, hosszú utakat, és egy darabig a kormányt is tudja saját maga tekergetni. Feltéve, ha látja a felfestést.

Folyamatosan pontozza, hogyan vezetünk

Költségek, fogyasztás

A C-osztály alapára első blikkre nem is olyan vészes, 11,2 millió forint. Ahhoz azonban, hogy ne egy üres, fapados csillagos autóban üljünk, még mélyen zsebbe kell nyúlni. Nagyon mélyen. A tesztautóhoz hasonló külső, belső minőséghez még majdnem újabb 10 milliót hozzá lehet csapni, így jön ki a 21 millás, a kasszánál fizetendő összeg. Rémisztő. 
Például az AMG külső, belső csomag 725 ezer, illetve 473 ezer forintba, a panoráma üvegtető 558 ezerbe, a hétfokozatú automatikus váltó 662 ezerbe, a Command Online rendszer 945 ezer forintba, az állítható légrugózás pedig 375 ezer forintba kerül. Pillanatok alatt összejön egy lakás áránál is több extra. Persze nem feltétlenül kell ennyire puccos Mercit összeállítani. De ha már Mercedest vesz valaki, az nyúljon a zsebébe. Megéri.
Mellette – Ellene
  • Szenzációs külső
  • Remekül tálalt belső
  • Takarékos, erős motor
  • Elképesztő mennyiségű extrát kell bele venni, hogy így nézzen ki az autó
  • Nem túl meggyőzően összeszerelt belső

Szavazás

Kéne? Nem kéne? Na és mennyire? Pontozz!

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

  • zoldfulu2000

    Korrekt beszámoló, tényleg nagyot dobott ezzel a Merci.

  • mtbe

    Szép autó…lenne, de fehérben ezzel a fekete üveggel és napfénytetővel idétlennek tartom.

  • Kempelen

    Szerintem fehérben is vagány.

  • apaarpi

    Attila!

    Az utolsó fejezetből – költségek, fogyasztás – a fogyasztás teljesen kimaradt.

  • ötvencent

    Tudom tudom megint az árral jövök de azért gondoljunk bele 21 millió egy 170 lovas krahács koromfosó adblue adalékos dieselért vagy 18.5 egy Infiniti q70 3.5 v6 selymesen doromboló Hybridért 360 lóerővel ami ráadásul jóval tágasabb ennél és simán hozza ezt a szintet gond nélkül ?Egyébként városban semmivel nem fogyaszt többet mint ez a merci, közúton meg max 1.5 liter a különbség az meg kijön a 2.5 milliós ártöbbletből … szóval tankolásra is marad elég . Direkt nem a Q50 hybridet hoztam fel mert konkurencia az lenne neki 16.5 ott már 4.5 millió a különbség ennyit már elnézést de nem ér egy merci az Infinitihez képest… nem si beszélve hogy ugyan ezzel a motorral így felszerelve 14.5 millió a Q50 igen igen jól számoltok ott már 6.5 millió az árkülönbség … majd jönnek a hurrogók , hogy ez így merci meg úgy merci …

  • ACC.600

    ötvencent,

    érthető amit írsz és remélhetőleg senki nem fog lehurrogni emiatt, de ne felejtsük el, hogy ahova ezt az autót szánták, ott igenis számít a fogyasztás, mert nagy távokat kell megtenni munkahely és otthon között, teljesen mindegy, hogy céges vagy saját autókról beszélünk, az üzemanyag költsége fontos mindkét oldalon. Pl. Németország vagy Ausztria, ahol egy nap 150, 200 vagy annál is több km-t le kell tekerni autópályán. Ott nagyon nem mindegy az az 1-2 liter. Ezekbe az autókba évente belemegy 60ezer km minimum! de lehet 100ezer is.
    A másik, amit nem is említettem az adózás. Nem szeretik a nagyköbcentis benzineseket.

  • lpetri

    ötvencent: almát almával kell összehasonlítani. Nálam 15 millióból megállt a konfigurátor, pedig beikszeltem a légrugótól kezdve a burnmeisterig mindent. És ez csak a listaár.

    Azt pedig el kell fogadnod, hogy Európában teljesen mások az ízlések, én is a C osztályt választanám, ha a sors ilyen döntésre kényszerítene. :)

  • zoldfulu2000

    ACC: itt sokkal többről van szó mint a fogyasztás, a legtöbb országban a teljes adórendszert a dízelekre szabták. Ez a kocsi kapható baráti 163LEre homologizált motorral. Egy 3 lityis benzinesre milliós többletadókat kellene fizetni.

    Ráadásul az európai Infiniti árakat finoman szólva is viocnek szánták korábban, bár amit hallottam a QX50 végre egy versnyképes ajánlat nálunk.

    De a fő gond az, hiába olcsóbb az AZONOS felszereltségű és motorizáltságú infiniti, ha az emberek Európóban nem olyan kivitelt keresnek.

    Amikor kijött az EX a 3lityis dízellel ami teljesen értelmetlen a 3.7es mellett, látszott hogy fogalmuk sincs az európai piactról. Pedig az EX-et egy jó 2.0 DCIvel minden további nélkül bevállalnám.

    Ráaádsul az a 2-3 felszereltségi szint annyival drágább mint az összeálíltott XC60 volt, hogy azt hittem még lejön valami zsíros százalék, vagy ÁFÁs érat keverták a nettóval…

    Mert nem csak a sportos vezetési igények miatt vesznünk kéziváltósat, de az 2000 eurós felár is ott van ugyebár, a kényelemért tett kompromisszumok között.

    És egy ilyen prémiumközép olyan 35e EUR körül már elérhető. Olyan változatban ami már elfogadható.

  • ACC.600

    A Mercedes-t már maga a neve is eladja. Hatalmas brand, ráadásul nem a levegőbe beszél, kitűnő élvonalbeli autókat gyárt. Most meg főleg, vége a korábbi hullámvölgynek. Nagyon magasra tették a mércét a németek, és itt most globális dolgokról beszélek. Mind a BMW, mind az Audi a Mercedes mellett. Ázsiából talán 2 márka, Európából is talán 1-2 márka tud hasonlót. Természetesen hasonló kaliberű, árfekvésű autókra gondolok. Nem ide keverendő a Lamborghini vagy a Bentley.
    A világon mindenki tudja, mi az, hogy Mercedes. Mielőtt valaki kikezdene, nincs a garázsomban egyikből sem.

  • ötvencent

    Hááát nem tudom nekem valahogy nem jött össze a 15 milliós árlista , de biztos meg lehet csinálni … csak hát itt ugye aszóban forgó 21 milliós autóról volt szó szemben egy ugyan ezzel a motorral szerelt Q50 2.2 d a maga 14.5 milliós árával azért mellbevágó a kontraszt … ne mondja nekem senki , hogy egy merci annyival jobb … hogy 6.5 milliót kifizessenek érte …!!! Ez még a jól kereső nyugaton is óriási kontraszt ! Oké az Infinitiben nincs légrugó nagy cucc… az esetek többségében soha nem fog kelleni normál acél rugóval is lehet jót alkotni. Szóval nem tudom itt inkább arról van szó hogy csináltak egy pici S osztályt és megpróbálják túlárazottan drágán eladni … ettől függetlenül biztosan jó kocsi ” nekem mondjuk az első lámpa és az oldala nem tetszik ” de ekkor a felárat nem ér meg egy szintén jó kocsival szemben … de ha már itt tartunk a japók hibát követtek el azzal hogy ezt a kb 10 éves merci motort választották a prémium autó motorjának … inkább kellett volna egy hozzáért csapattal valami 2.0 2.2 dci motort tovább fejleszteni esetleg 2 lépcsős teljesítménnyel 180 le körül és egy 205-210 körülit … mert azért a merci 2.2 cdi motor nem annyira kulturált mint mondjuk a konkurens audi motor vagy akár egy renault dci .

  • Norbi50

    Bitang jól néz ki! Kéne. Pont.

  • Kempelen

    lpetri! Egyetérek. Amúgy a Merci az az USA-ban is Merci. Ott is drágább, mint az Infiniti. Azért drágább, mert többet ér. Azért ér többet, mert többet adnak érte.

  • bubibeka1.6

    Sok mindenbe tökéletes egy sor4 diesel, de szerintem egy ilyen szép és drága Merciben kicsit gáz. Ha már 20 millás gépet kalkulálunk, akkor legyen 3 literes diesel vagy benzin V6, a légrugú fantasztikus dolog, az maradjon, az automata kell a Merci érzéshez, viszont a különleges bőr, a napfénytető, az elektromos segédeszközök és vezetéstámogatók nem kellenének bele.

  • Kempelen

    Mikor fejezitek már be ezt a bénázást? Komolyan, mintha a dinoszauruszokat sírnátok vissza. Nem tök mindegy, hogy hány hengeres a motor, ha jól megy az autó, optimálisan fogyaszt és megbízható?

  • Motorov

    @Kempelen: Eltaláltad, nem tök mindegy. Vannak egyéb szempontok is azokon kívül amit leírtál.

  • bubibeka1.6

    Sajnos egyre több az igénytelen Merci tulaj is, akik megveszik 4 hengeres kerregővel a 20 milliós prémium autókat. Továbbre is tartom a véleményt, hogy egy ilyen kíváló nívós autó árába bele kell, hogy férjen az egyenletesen rezgés nélkül járó, és jó hangú V6-os motor.

    Továbbá hibáztathatók a gyártók is, hiszen komolyabb beruházással megoldható lenne, hogy csökkenjen a V6 osok fogyasztása, és nem a sor4 -et erőltetnék, de ugye ez az olcsóbb út, így ezt nyomatják.

    A szomszédunk is vett egy új combi E osztályt, különleges szín, felni, bőrülés, xenon stb, erre 2 literes sor 4 diesel. Kérdésemre, hogy miért, a válasz az volt, hogy mert ez biztos keveset fogyaszt, a többi nagyobb motor meg sokat… Ilyen szinten nem kéne, hogy számítson az a 100km-kénti + 1-1,5 liter.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, az hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.