Mi ez?

Drága kompakt szabadidő-autó, a világon elsőként kilencfokozatú automatával
Mit tud?Elegánsan dagasztani a sarat, alternatívát nyújtani X1 vagy X3, GLK, Q3 helyett
Mi az ára?
12,3 millió a 190 lovas automata 4×4, a képeken szereplő kocsi ára kb. 20
Kinek jó? Aki drága kompakt SUV-t akar, de nem németet

A Range Rover Evoque a 2014-es modellévre világraszóló újdonsággal borzolta fel a kedélyeket: elsőként az autóipar történetében kilencfokozatú automata váltó rendelhető hozzá. Van ennek értelme?

A ráncfelvarrás inkább a fedélzeti elektronika korszerűsítésére szorítkozott, a külső szinte változatlan

Kis facelift

Három év után enyhe ráncfelvarrást kapott az Evoque. A nagyon sikeres (állítólag a Csillagok Háborúja rohamosztagosainak sisakja inspirálta) formán szinte semmi nem változott, csak a hátsó spoilerecske új és persze a szokásos új színek, felnik kerültek be a katalógusba.

Az elektronikus rendszerek, vezetéstámogató asszisztensek listáját bővítették, sávelhagyás-jelző, parkolóasszisztens, sőt, mobiltelefonon a leparkolt kocsi pozícióját megmutató applikáció is kérhető/letölthető az Evoque-hoz. Új a táblafelismerő rendszer is, de a mi esetleges KRESZ-tábláink mellett ez elég rosszul működött. Ha a kamera elkapott egy 40-es táblát, a műszerfalon kilométerhosszan kint is maradt a 40, akkor is, ha már közben tíz kereszteződésen vágtam át a kocsival.

Minőségi anyagok, elegancia és a tartósság ígérete a kabinban

A HMI maradt az érintőképernyős, más Land Roverekből és Jaguarokból is ismert rendszer. El lehet vele boldogulni, de a luxusmárkák között messze nem a legsikerültebb. Nem szép a grafikája, botrányos a szövegtördelése, szétszórt az elrendezése.

Kicsit véresre kapartam magam, amikor először próbáltam a még szinte szűz, 300 km-t futott kocsin beállítani a navigációt, és át kellett állítanom, ha jól emlékszem, Hollandiáról Magyarországra az országot, ahol vagyunk. Avval a virtuális gombbal, ott, la – még csoda, hogy egyáltalán észrevettem, hiszen eredetileg Ter.Ker. NL vagy valami ilyesmi volt ráírva:

A menüben helyenként vannak nehezítések a júzer számára: az ujjamnál lévő virtuális gombbal válthatunk országot a navigációban

A 2014-es Evoque második legnagyobb műszaki újítása az áttervezett 4×4-rendszer. 35 km/h felett a hátsó tengely hajtása leold, hogy takarékosabb legyen az autó, de ha nyomatékvesztés lép fel az első keréken, azonnal újra összkerékhajtásúvá válik a kocsi. Sodrós kanyarokban a hátsó tengelyen a külső kerék nyomatékának növelésével az összkerékhajtás segít íven tartani a kocsit.

És hogy mi a legnagyobb műszaki újítás? Hát természetesen az új váltó.

Váltó

Bele sem merek gondolni, miket tett meg a Land Rover vezérkara a Zahnradfabrik Friedrichshafen menedzsereinek, hogy nem egy német prémiumautó, hanem az indiai tőkével üzemeltetett brit Range Rover márka egyik modellje, az Evoque kaphatta meg elsőként a világon az új non plus ultrát, a világ első szériában gyártott kilencfokozatú automata váltóját. (A Jeep Cherokee-val egyszerre, szóval a Fiat konszernhez tartozó Chrysler-Jeep is tudhat valamit, amit a németek nem.)

Váltótárcsa kar helyett

A keresztben beépített motorokhoz tervezett váltó állítólag 16%-os fogyasztáscsökkentést jelent majd az Evoque-nak az eddigi hatfokozatú automatához képest. A teszten teljesen normális vezetési stílusban, vegyes üzemben tapasztalt 8,3 literes, kútnál számolt átlag mindenesetre nem tűnik valami hú de takarékosnak 2014-ben. A csak kicsit kisebb X1-esben például nemrég háborogtam a 25d jelzésű, szintén négyhengeres motor miatt, hogy van pofája 7,5 litert enni. 218 lóerő mellé. Pedig abban csak nyolcfokozatú a ZF. Hm.

Az új váltó csupán fél centivel szélesebb a kifutó hatfokozatúnál, viszont 7,5 kilóval könnyebb. A ZF szerint különben nem is lesz értelme ennél több fokozatot begyömöszölni egy klasszikus automatába, a Mercedes-Benz legújabb, saját gyártású automatája is kilencfokozatú az E-osztályban. De a Hyundai már készíti a maga tízfokozatúját, szóval nincs még vége a licitnek.

100 alatt már kilencesbe kapcsolható a kormány mögötti fülekkel. Ilyenkor alig forog a motor

Fogaskerék-fetisisztáknak íme az áttételi arányok:

1: 4.70:1
2: 2.84:1
3: 1.90:1
4: 1.38:1
5: 1.00:1
6: 0.80:1
7: 0.70:1
8: 0.58:1
9: 0.48:1
R: 3.80:1

A gyönyörű, motorindításra elegánsan kiemelkedő programtárcsa az ülések között csak a klasszikus PRND-funkciókat kapcsolja. Az Evoque-ban a kormány mögötti fülekkel válthattam kézzel a fokozatok között. A manuális kapcsolásokat is fürgén, ügyesen kezelte le a szerkezet, bár persze korántsem olyan közvetlenséggel, mint egy duplakuplungos robot.

Kilencedikben (fura ezt leírni) 100 km/h-nál 1300 körül forgott a motor, 195-nél nem a nyomaték vagy a fordulat fogy el, hanem elektronikusan leszabályoz a kocsi a biztonságunk érdekében. A reális végsebesség ezzel a motorral és váltóval olyan 230-235 km/h körül lenne.

Műszaki adatok
Motoradatok
Lökettérfogat (ccm)2179
Hengerek / szelepek száma4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.)140(190)/3500
Max. nyomaték (Nm/ford.)420/1750
 
Menetteljesítmények
Gyorsulás (s, 0-100 km/h)8,5
Végsebesség (km/h)195
Terepszögek (fok, e.,h.,r.)25,33,22
Gázlómélység (mm)500
Fordulókör átmérő (m)11,3
 
Fogyasztás
Város (l/100 km)7,2
Lakott területen kívül (l/100 km)5,3
Vegyes (l/100 km)6,0
CO2 kibocsátás (g/km) 159
 
Méretek
Hosszúság/szélesség/magasság (mm)4355/2090/1635
Tengelytáv (mm)2660
Csomagtér (liter)575-1445
Menetkész tömeg (kg)1685
Üzemanyagtank kapacitás (liter)60
Gumiméret245/45 R20
 
Alapár (4×4, 190LE, dízel, aut., forint)12.299.000
Tesztelt autó ára (forint) kb. 20.000.000

Vezetési élmény

A 2,2 literes, erősebbik dízelmotorral szerelt fekete Evoque használata közben hétköznapi használatban sem a 190 lóerő, sem a 9 fokozat, sem a mulatságosan csekély elvi végsebesség nem mutatkozott meg előnyként vagy hátrányként. Az új váltó ugyan indulás után határozottan érezhető kis rántással kapcsol egyesből kettesbe (látszik is a fenti számsoron, hogy ott drasztikusabb a nyomatékváltás, mint a többi fokozathatáron), de utána éppen olyan finomak és gyorsak a kapcsolások, mint a BMW által használt, hosszmotorhoz fejlesztett nyolcfokozatú ZF-váltónál tapasztalható. Egyszerűen csak egy kényelmes, bár SUV-hoz mérten keményre hangolt, nagyon jó minőségű családi kocsi a kis Range Rover, amiben mindig van tartalék előzni és sosem kell azon gondolkodnunk, mit csinál alattunk a technika.

Nagyon merev, kemény a futómű, nem való terepre

Alul- vagy túlkormányzottságról nincs értelme beszélni, még laza talajon sem, hiszen mindent megold az elektronika, amit az ember elrontana. A fullos tesztautóban volt minden, láncos toronyórával bezárólag: kulcsnélküli nyitás-indítás, követőradaros tempomat, sávelhagyásra figyelmeztetés, holttérfigyelő.

A sok extrától, meg a feketére fényezett, terepen az első nagyobb kavicsnál megpattanó felnitől lett ez a fekete Evoque egy húszmilliós kocsi. De mégsem a temérdek parasztvakítástól tűnt luxusautónak, hanem a bőrök illatától és az általános megcsináltság, átgondoltság érzetétől. Ezt a német és japán prémiumgyártók is értik, de a tömegmárkák még a legdrágább csúcsmodelljeikkel is csak nagyon ritkán érik el – pedig már egy Focushoz is rendelhető követőradar meg motoros ülés. Az Evoque igazi prémiummodell, valódi kék vér. A benne tapintható minőségérzet össze nem mérhető a wannabe-presztízsmárkákéval, mondjuk egy XC60-as Volvóban tapasztalható hangulattal.

Amikor egy hátsó ülés belseje így néz ki, na akkor az egy luxusautó

Mi van helyette?

Összevetéshez tehát csakis a prémiummárkák jöhetnek szóba. Bár az Evoque első pillantásra talán inkább a BMW X1, Audi Q3, Mercedes GLA trió versenytársának tűnhet sportos, zömök megjelenése miatt, 575 literes csomagterével inkább az egy számmal nagyobb modellekhez érdemes mérni. Az alábbi táblázatban látható, hogy ide is árazták. Elég bátran:

Az Evoque TD4 és 190 lóerő körüli, automata, 4×4-es versenytársai, induló listaárak
Audi Q5 2.0 TDI S-Tronic (177 LE)12 119 990 Ft
BMW X3 2.0d XDrive aut. (184 LE)12 114 500 Ft
Mercedes-Benz GLK 250 BlueTec aut. (204 LE)14 156 270 Ft
Range Rover Evoque SD4 aut. Pure (190 LE)12 299 000 Ft

Teljesen jogos az ár. A német etalonok mellett az Evoque egyrészt az indiai tulajdonlás alatt is kiválóan megőrzött klasszikus brit elegancia, másrészt a kifogástalan minőségérzet, nívós anyagok miatt cseppet sem tűnik silányabbnak, másodosztályúnak, kevesebbnek. Sőt; aki egy mini Range-et választ a kategóriából, még azt a közgyűlöletet is megússza a hétköznapokban, amit minden BMW-s, mercis, audis megtapasztal nap mint nap a forgalomban mifelénk.

Kinek ajánljuk?

Józan paraszti ésszel a terepre túl drága, autópályára túl masszív, prémium-felárral kínált Evoque természetesen senki emberfia számára nem nevezhető racionális, pénzügyileg is megalapozott befektetésnek, még kilenc fokozattal sem. Viszont aki megteheti, hogy 13-16, vagy akár húszmilliós kompakt SUV-t vesz, és nem bánja, hogy 200 alatt lesz a drága kocsija végsebessége, meg azt sem, hogy legjobb hasonló teljesítményű dízelekhez képest jó egy literrel magasabb fogyasztással kell számolnia, mert érzelmi alapon vagy esztétikai okból Range Rovert akar, nemigen fog csalódni a kilencgangos Evoque-ban.

Szépek a LED-es menetjelzők. A ködfényszóró is LED

A magunk részéről az Evoque formájába beleszerelmesedetteknek csak két okból javasoljuk a konkurens német szalonok felkeresését egy-egy próbaútra. Egyrészt meg kell nézni, hogy az Audi duplakuplungos automatája nem tetszik-e jobban, mint a sokfokozatú, de hagyományos új ZF. Másrészt ki kell próbálni mondjuk a BMW mára nagyszerűre fejlesztett iDrive-menürendszerét vagy a Merci Comandját, hátha az érintőképernyős Land Rover/Jaguar megoldásnál jobban szolgálja az ízlésünket. Ha viszont mind a váltóval, mind a menüvel ki tetszenek békülni, részünkről áldásunkat adjuk a frigyre – sok boldogságot kívánunk a kilenc fokozat mellé!

Mellette – Ellene
  • Nívós kidolgozás
  • Nem gyűlöli az utca népe
  • Máig látványos, nem öregedő forma
  • Kellemes karakter, jó vele együtt élni
  • Kicsit igénytelen HMI
  • Drága extrák
  • Picit magas fogyasztás

Mennyit adsz a tízből a 190 lovas, kilencgangos Evoque-nak?

396 szavazat - átlag: 7.6 (10-ből)

Mennyit adsz a tízből a 190 lovas, kilencgangos Evoque-nak?