A legújabb Suzuki Swiftet teszteltük

Teszt: Suzuki Swift 1.2 GS - 2014

Szerző: Rácz Tamás levél küldés 
Dátum: 2014.02.02. 07.00

2010-ben jött ki a mai Swift. A minimális ráncfelvarrás csak arra volt jó, hogy ráébredjünk, milyen sok idő is eltelt már azóta.

Hirdetés
Röviden – Suzuki Swift 1.2 GS – 2014

Mi ez?

A Mi Autónk összkerékhajtástól és automatától eltekintve minden elérhető extrával felszerelt változata, 1,2 literes benzinmotorral

Mit tud? Ütős-vágós városi autó, amivel azért ki lehet merészkedni a sztrádára is néha
Mibe kerül? 4,1 millió forint a cikkben szereplő példány
Kinek jó?  A csúcskivitel igazából csak annak, akinek muszáj Suzukit vennie ilyen sok pénzből

Két komolyabb újítás jellemzi a 2014-es modellévre felfrissített új Swiftet: immár összkerékhajtással is elérhető, valamint az 1,6 literes motorral szerelt Sport változat ötajtós kasztnival is megrendelhető. Ez az aranyszínű kocsi a képeinken viszont se nem Sport, se nem 4×4-es, így igazából csupán az új LED-es menetjelző lámpáról kellene beszámolnom kedves olvasóinknak vele kapcsolatban. De úgy érzem, ez azért elég kevés lenne egy teszt témájának egy autós magazinban, szóval inkább vegyük át együtt: mit ér az immár négy esztendeje gyártott esztergomi kisautó 2014-ben?

A motorválaszték változatlan, megjelent viszont a 4x4-es verzió


Külső

Az idei facelift a lökhárító enyhe morcosításában és a ködlámpa köré kanyarított nappali menetjelző LED-csíkban ki is merül. A Swift úgy néz ki, ahogy eddig kinézett: kicsit túl nagy szemű, kicsit túl rövid hátsó traktusú, de összességében azért arányos, kedves kisautó. Van benne valami plüssmacis, lehet szeretni. Csak itthon nem divat szeretni. A könnyű, olcsó első magyar gyártású Swift óta nem bírja elfogadni a különben alap nélkül sznob hazai autós közvélemény, hogy egy magyar Suzuki semmivel sem rosszabb japán autó – és a világ többi részén nem is tekintik annak -, mint mondjuk egy spanyol Nissan vagy egy angol Toyota.

A Swift kedvelt városi kisautó szerte Európában: tavaly decemberben az ACEA adatai szerint több Suzuki fogyott Nyugat-Európában, mint mondjuk Mazda vagy Honda. Mint tudjuk, az autóvásárlásban a leginkább döntő szempont, hogy tetszik-e a kocsi, tehát ha sok fogy belőle, a vevők szerint szép is.

A színre fújt kilincsekkel, tükrökkel, a szép gyári dísztárcsával (képeinken) vagy a még szebb 16-os alufelnivel (amelyek most a nyári gumikkal a Suzukinál pihennek) tényleg teljesen vállalható kisautó a Swift. Csak a még az előző divattrendet követő, magasan felhúzott fényszórók jelzik, hogy nem az idén tervezték.

Képeken jól mutat, élőben kissé kopogós a Swift műszerfala


Belső

A fedélzeten minden változatlan a 2010-es bemutató óta. Fotókon látványos, a valóságban sok olcsó műanyaggal vesz körül az utastér. Az ülések, a kormány, az ergonómia nem sok kívánnivalót hagynak maguk után, a térkínálat sem; átlagos testmérettel simán elfér két felnőtt maga mögött. Rekeszből, üregből, palacktartóból is találni szerteszét eleget.

Egyszemélyes városi rohangálóautónak kiváló a Swift. A sokgombos, jó fogású kormánnyal, a nagyautós műszeregységgel és középkonzollal a bal egyben akár egy-másfél kategóriával nagyobb kocsiban érezhetjük magunkat; a menetzaj is visszafogott, a rádió se szól túlságosan dobozhangon.

A csomagtartó viszont lehetetlenül kicsi, a 210 liter semmire sem elég. Reggelente pár családdal kalákában hordjuk a gyerekeinket iskolába, és négy alsós kiscsaj számára már nincs annyi hely hátul, hogy minden iskolatáska és úszós cucc beférjen. A Dacia Sandero csomagtere több mint másfélszer ekkora. További gond, hogy a csomagtér bővítése sem megy tökéletesen. A hátsó üléseknek csak a támlái hajthatók le, így magas lépcső marad a raktérben, nem lehet rendesen lefektetni bele valami nagyobb holmit.

Az 1,2 literes szívómotort fájdalmasan magas tartományban kell használni, ha haladni akarunk


Technika

A Swift eleve szűkös motorpalettája is érintetlen maradt. Vagy a Fiat-féle 1,3-as dízellel, vagy a Sport 136 lovas 1,6-os benzinesével, de leginkább a tesztautónkban is döngicsélő 1,2 literes, mindkét oldalon változó vezérlésű benzinmotor választható a Suzukiba. Vegyes használatban 5,9 litert evett alattam a motor, a 42 literes tankkal ez bő 700 kilométeres hatótávot nyújt.

Adatlap

Suzuki Swift 1.2 GS

A legújabb Suzuki Swiftet teszteltük 1
Motor 1242 cm3, Benzin, S4
Teljesítmény 94 LE
Nyomaték 118 NM
Gyorsulás (0-100 km/h) 12,3 sec
Végsebesség 165 km/h
Fogyasztás (vegyes) 5 l / 100 km

Ez a négyhengeres egyszerre váltotta annak idején az 1,3 és 1,5 literes benzinmotort, ereje, nyomatéka papíron elég is lenne a 960 kilós kisautóba. Csak hát történt valami időközben, ami miatt már azt kell mondjuk, hogy bizony a Swift egyik leggyengébb pontja épp ez az amúgy finoman, csendesen járó, takarékos benzinmotor.

Bejöttek ugyanis a képbe a turbók. A Renault és a Dacia kilencszáz köbcentis, háromhengeres picinykéje feltöltéssel 90 lóerő mellett 135 Nm-t tud, 2500-as fordulaton. A VW 1.2 TSI-je 175-öt, 1550-nél. A Swift 4800-nál adja le 118 Nm-es csúcsnyomatékát, alapjárat-közelben pedig annyira erőtlen, hogy a sebesség tartásánál többet nem várhatunk el tőle. De néha még azt se nagyon.

Vezetési élmény

El vagyunk kényeztetve manapság a sok-sok új kis turbómotorral: már nem értjük, ha egy benzines autó nem akar megindulni 2000 alól. Márpedig a Swift nem akar. Igazából 4000-es fordulat felett kezd élni, így, bár autópályán a 3750-es fordulat ötödikben 130-nál elég soknak hat a nem hangos, de hallhatóan nagyon küzdő motor miatt, egy-egy emelkedőn még így is vissza kell kapcsolni, ha nem akarjuk, hogy lelassuljon az autó.

A váltó pontos és könnyen kapcsolgatható, de így is zavaróan sokat kell vele bűvészkednünk, ha haladni akarunk. A fék jó, a kormányzás pontos, bár lehetne egy kicsit közvetlenebb. Ha hajlandóak vagyunk sokszor beleforgatni a pirosba a motort, az 1,2-es Swift már-már dinamikus, nevéhez méltó (a Swift jelentése:fürge) viselkedést is képes produkálni. A fordulókör átmérője 10,4 méter, a kategóriának megfelelő. A Swift futóműve is támogatja a tempós autózást, kifejezetten pontos, stabil, határhelyzetben barátságosan semleges vele az autó. Rossz úton viszont ijesztő dolgokat produkál.

Idősecske modellek ismertetőjegye: klasszikus ablaktörlő az egybeszabott plasztiklap helyett

Bár a Swift a Mi Autónk, a futómű nagyon nem a Mi Útjainkra készült. Nem is kell igazán nagy úthiba, hogy rémisztő csattanással üssön fel az első teleszkóp, többször megálltam a kocsival, hogy megnézzem, nem a felni kapott-e egy nagyot valami kátyúperemtől. De nem, csak a rugóstag csattant nagyokat. Megint csak a Daciákat kell idecitálnom ellenpéldaként: a francia-román kisautók megengedő, rossz útra hangolt felfüggesztése sokkal inkább megfelel a magyar aszfaltra, mint a Suzuki japánosan precíz futóműve.

Szolgáltatások

A Suzuki nem ragadta meg a modellfrissítés kapcsán a lehetőséget, hogy legalább a kormányon átnyúlva kezelhető fedélzeti számítógép használatát egy kicsit ergonomikusabbá tegye és új elektronikai extrát sem csent be az autóba. 2014-ben már nagyon furán hat, hogy egy fullextrás, négymilliós kisautóban nincs színes képernyő, grafikus menü.

Ez a Swiftnél a full-full, színes képernyő, grafikus menü, sőt, még navigáció sincs hozzá

A kulcsnélküliség és az automata (habár csak egyzónás) klíma persze látványos, de azért ha végiggondolom, milyen extrák vannak manapság a konkurenciánál, a magas szintű mobiltelefon-integrációtól a panoráma üvegtetőkön át a parkolóautomatikáig, azt kell mondjam, a Swift nagyon megrekedt valahol az előző évtizedben a maga kis extralistájával.

Ár, konkurencia

A Suzuki Swift számára az árat illetően a legnagyobb probléma, hogy a Dacia Sandero még a stílusosabb, emelt Stepway kivitelben is sokkal olcsóbb. Remek kis turbómotorral klímával, bőr(szerű) kárpittal, a magyar utakkal szemben jóval megengedőbb futóművel, érintőképernyős navigációval, 320 literes csomagtartóval listaáron 3,2 millió forintba kerül a Dacia. A nyolcszázezres árelőnyben persze benne van, hogy se automata klíma, se kulcsnélküli nyitás-indítás nem rendelhető a Daciához – viszont az integrált GPS és a Swifténél jóval korszerűbb és könnyebben kezelhető fedélzeti elektronika sokat nyomhat a latban.

A meghökkent jetinek kétujjnyi hely marad a térde előtt, ujjnyi a feje felett, maga mögé beülve

Presztízsben mifelénk nagyjából kiegyenlített a két modell, sem a hazai, sem a román gyártású kisautó márkajelzése nem tartozik a vágyott brandek közé. Aki viszont képes felülemelkedni a divatmajomságon, a Daciában a hazai autózásra, hétköznapi használatra sokkal-sokkal alkalmasabb kocsit láthat, mint a Suzukiban, ráadásul a Dacia még olyan jó terepjárósan is néz ki.

Klímás, 90 lóerő körüli benzines konkurensek, gazdagon extrázva (telj., LE, 0-100 sprint, mp, csomagtér, l) Listaár, forint 
Suzuki Swift 1.2 GS (94, 12,3, 210) 3 990 000
Dacia Sandero Stepway 0.9 tCe Arctic + navi, bőr (90, 11,1, 320) 3 200 000
Nissan Micra 1.2 DIG-S (98, 11,3, 265) 4 520 000
Fiat Panda 0.9 T Easy + aut. klíma, ESP, stb. (86, 11,2, 225) 4 025 000

Az apró csomagtér miatt a Swift legközelebbi versenytársainak köre elég szűköcske, a legtöbb kisautó-kategóriás modell vagy sokkal tágasabb, vagy sokkal kisebb nála. A kompresszoros Micra és a turbós, kéthengeres Panda adja magát leginkább összehasonlítási alapnak; hasonlóan felextrázva drágábbak a Swiftnél.

A nagyobb kisautók (Renault Clio, Peugeot 208, Ford Fiesta, stb.) hasonló teljesítménnyel és extralistával még sokkal többe kerülnek, fenntartási költségük is magasabb várhatóan, ugyanakkor sokkal komolyabb, korszerűbb autók is.

Szintén rossz vicc, hogy csak a támla dől előre. Nagyon nem praktikus a Swift csomagterének kialakítása

A Suzuki elég különösen árazta a Swiftet, nem tűnik valami bombaüzletnek ez az aranyszínű GS. A nagyon takarékos és hétköznapi autózásban jóval barátságosabb nyomatékgörbével rendelkező dízel ugyanis nem kapható GS kivitelben, de GLX-ként, klímával és gyári audiorendszerrel 40 ezerrel olcsóbb a GS benzinesnél (az azonos felszereltségű 1,2-esnél 450 ezer forinttal kerül többe), és ha valaki pont Swiftre akar költeni négymilliót, talán jobban jár a gázolajos változattal, még ha nélkülöznie is kell a kulcs nélküli nyitás örömeit.

Ha pedig azt nézzük meg, hogy mi van négymillióért úgy általában a piacon, hirtelen egészen értelmetlen választásnak tűnik majd a Swift. Családi autónak sokkal nagyobb kocsik (Logan MCV öt év vagy 200 ezer km garanciával, agyonextrázva, akár gázzal, Skoda Fabia Combi Ambition 1.2 TSI), városi autónak egy gyengébb motor áldozatával sokkal divatosabbak (Peugeot 208 1.2 VTi Active, VW Up, csak négy üléssel, de fullextrásan is sok százezerrel a teszt-Swift alatt), cégautónak fapadosabb beltérrel sokkal elegánsabbak (Citroën C-Elysée 1.2 VTI Exclusive, kifutó Nissan Qashqai) merülnek fel négy gurigáért – a Mi Autónk nem ebben az agyonextrázott változatában a legvonzóbb, ha racionálisan gondolkodunk.

Az elődmodell sokkal harmonikusabb volt, az a kerék fölé hajló első fényszóró nagyon nem kéne


Kinek ajánljuk?

A Suzuki is tudja, hogy a Swift a magyar piacon divatcikknek semmiképp nem pozicionálható, ezért hagyományosan jó autócsere-akciókkal próbálja továbbra is magához kötni az kiöregedő Suzukijukat cserélő ügyfélkört. Ezek az akciók persze nem csak Suzukik cseréjére vonatkoznak, mégis: valahogy úgy érezzük, új Suzukit elsősorban az vesz, akinek valamilyen régi Suzukija van.

Ők nem is fognak csalódni a Swiftben. Pláne, hogy most már a LED-es menetjelzőt is megkapják hozzá, és ettől talán úgy vélik majd, valóban új és korszerű autót vásároltak, négymillióért.


Mellette – Ellene
  • Kulcsnélküli nyitás-indítás opciója
  • Elfogadható térkínálat a kabinban
  • Pörgetve dinamikusan, már-már élvezetesen használható
  • Jóindulatú, kiszámítható viselkedés
  • A tartósság ígérete
  • Alul rémesen nyomatékszegény motor
  • Komikusan apró csomagtér
  • Fejletlen fedélzeti elektronika
  • Motorpaletta szűkössége


Szavazás

Tízes skálán hol a Mi Autónk helye?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

  • mtbe

    “A Renault és a Dacia kilencszáz köbcentis, háromhengeres picinykéje feltöltéssel 90 lóerő mellett 135 Nm-t tud, 2500-as fordulaton. A VW 1.2 TSI-je 175-öt, 1550-nél.” – de ez a 105 lóerős TSi, a 86 lóerős közelebb áll ehhez a motorhoz, az meg 160 Nm

    ez az első lámpa tényleg eléggé divatjamúlt már, viszont a fogyasztása tetszik

  • MetroGoldwinMayer

    A listaárhoz annyit hogy nyáron haver 4 alatt elhozhatta a Suzuki Swift Sportot 1,6-tal. És igen, qrvára jó kocsi.

  • pqowieurzt

    az összehasonlítgatást a kis turbós dácsiákkal meg effélékkel vegyük újra tíz(enegynéhány) év, meg néhányszázezer kilométer után…

    suzukit általában az vesz, akinek fontosabb a tartósság, és az alacsony üzemeltetési költség, mint az hogy mennyire kopog a műanyag, meg hűdefaszánhúz2000től.

    Mindannyian tudjuk, hogy a suzukinál a listaár csak dísznek van, egy ilyen 1.2GS 3M körül elhozható…

  • splashgabi

    Nem igazán értem a teszt mondanivalóját.
    Valahogy mindig azt éreztem, hogy mindenbe beleakar kötni a kedves tesztíró.
    Volt alkalmam kipróbálni többször is az új swiftet, de nekem nagyon minőségi benyomást keltett.
    Az meg,hogy a teszt során végig egy Daciahoz hasonlítgatják? Na ne már…

  • pqowieurzt

    Rácz Úr közismert a swift-imádatáról. Még a tc-s időkben letudta írni azt az okosságot, hogy a swifteseknek állandóan ég a ködzárófényük, mert ez az egyetlen extra az autójukban, és akkor azt már túlságosan szeretik használni…

    azóta se nagyon láttam ilyet, annál több audi/bmw/…-t ködlámpával a normál helyett (persze köd nélkül), mert az mennyiveljobbannézkimár.

  • feribá56

    Én nem hiszek a kis cm3+turbós motornak! Az olyan, mint amikor az izomért “koxolni” kell! Hamar jön a “böjtje”!

  • kisssfero

    Akár hogy is nézzük, ennyi pénzért egy ilyen kis autó nagy “hülyeség”.

  • harmlevi

    Nevetséges lett ez a teszt, továbbra is az egyik legjobb a kategóriában, mind tulajdonságait, mind ár/érték arányát tekintve… Tessék csak az ostoba 0.9t motorokhoz hasonlítani, ami kitudja meddig szolgál megbízhatóan, illetve addig is 8 litert fogyaszt százon, ahogyan ez több tesztből kiderült, ha meg hozni akarjuk a katalógusadatokat, még rosszabbul megy mint a Swift nyugisan hajtva… “Idősecske modellek ismertetőjegye: klasszikus ablaktörlő az egybeszabott plasztiklap helyett” Ez az általános okosság sem stimmel… Nem azért kapott régi ablaktörlőt, mert 4 éves modell, mivel a H Astrámon 2004 óta aeroblade volt és nem is a spórolás számlájára írható a Suzuki részéről a hagyományos típus alkalmazása… Egyszerűen a szélvédő íve nem engedi a flatblade ablaktörlők használatát, ugyanis nem tud rendesen ráfeküdni az ablakra, így a szélén pár centi eláll… Le akartam cserélni a gyárit, több márkával is próbálkoztam, egyszerűen nem alkalmas az autó az ilyen ablaktörlőkhöz… A csomagtartó pedig a többhetes családi kirándulásokon kívül teljesen elég… két sporttáska egymáson, mellé két hátizsák belefér, nekem ez elég… Maximum mondjuk egy Corsához képest egy táska az utastérbe kerül… Senki nem mondta, hogy ez családi autó…

  • poottyoos

    Az elektronikához csak annyit fűznék hozzá, hogy tudomásom szerint VW-t használnak amit sajnálok,de gondolom ez volt költséghatékonyabb.

  • Tede

    Swift számomra az egyszerűség, és megbízhatóság egyik mintapéldánya. De ennyiért biztos nem venném meg. Inkább a cikkben felsoroltak közül egyiket.

  • masterp

    A turbós motor a gazdagabbaknak való.Nem is értem egyébként egy dácsijjába, hogy kerül bele?Eleve turbó felújítás, turbó cserés a történet…ha pedig, hülyén használja (nem hűti után), nem cserél sűrűbben megfelelő, jobb minőségű olajat, akkor még hamarabb beadja a kulcsot esetleg még nagyobb problémát okozva..de elég a turbó is.
    A turbó annak való, aki szereti az autóját és többet foglalkozik vele, mint az átlagmazsola.És van persze pénze rá, amikor fel kell újítani vagy cserélni.Így ebből a szempontból nem racionális a hasonlat.A szívó motor igénytelen és megbízható, kiforrott erőforrás, ennyi.Egyetlen átka, hogy jobban kell pörgetni, de van aki, meg azt szereti (hondások).Egyébként én is a turbó mellett vagyok, de én ismerem a negatívumait.Kicsit néhol úgy van beállítva a turbós autó, mintha az sosem romlana el, és szuper kiforrott lenne és ugyan annyit bír mint egy szívó.Hát nem.
    Sima szívó jobban illik egy olcsó kisautóba.Bár ebben az esetben, nem lett valami olcsó ez a swift…3 millióért oké, ha valaki le tudja alkudni a kereskedésben, de 4-ért vicc, még kiírni is.

  • pqowieurzt

    A 4 az tényleg vicc, a valós ára inkább 3 körül van:

    http://www.suzukigero.hu/suzuki_akciok.php

    gondolom más kereskedésekben is…

  • Guevara

    Ilyen pörgős motorhoz én zokszó nélkül tettem volna 6-os váltót a Suzuki helyében. Egyébként felhasználói szempontból igaza van Rácz úrnak, a kis turbók sokkal élhetőbbek. Egy sport(os) modellnél elmegy hogy 4800-on adja le a maximális nyomatékát, de pl. kisgyerekes anyukák számára rémálom lehet az a fordulatszámorgia a mindennapokban.

  • toce

    Kicsit ellentmondásos a cikkben a fanyalgás, hogy nincs a helyén a Suzuki idehaza, aztán meg az eszmefuttatás, hogy a Dacia miért jobb szinte minden szempontból.

    Egy éve, mikor használtat néztünk édesanyámnak ebben a kategóriában kipróbáltunk pár Suzukit is. Mert őszintén szólva kívülről menő és jó autónak tűnt. Belülről leginkább kényelmetlen. Túl kemény a rugózás, nagyon feszes minden. Kemény volt az ülés, kicsi a csomagtartó. Végül nem is Suzukira esett a választás.

    Ez a fajta Suzukis elnyűhetetlenség teljesen más, mint a Dacia-s strapabírás…

    Minden esetre engem meglepett a Suzuki, jobb autónak gondoltam, legalábbis a 4-5 éves használtak kipróbálása előtt.

  • Kempelen10.

    Tök jó a helyzet!
    Csak a 8. kommentelő hozta föl elsőként a turbós motorok gyengeségeit, természetesen zéró tapasztalat alapján, orbitális baromságokat firkálva. Ez azt jelenti, hogy a népi ostobaság azért csak alakul.

    Te pqowieurzt !

    Ha 3-ért elhozható egy ilyen vurgyi, segíthetnél, mert a szomszéd vajúdik egy ilyen miatt. Tudsz?

  • Kempelen10.

    Tök jó a helyzet!
    Csak a 8. kommentelő hozta föl elsőként a turbós motorok gyengeségeit, természetesen zéró tapasztalat alapján, orbitális baromságokat firkálva. Ez azt jelenti, hogy a népi ostobaság azért csak alakul.

    Te pqowieurzt !

    Ha 3-ért elhozható egy ilyen, segíthetnél, mert a szomszéd vajúdik egy ilyen miatt. Tudsz?

  • Levrone

    Azért annyira nem vészes a kisturbósok fogyasztása, legalábbis Renault-kat nézve, VW-ről nem tudok nyilatkozni. Gyakorlatilag bejáratós Captur 0.9 TCE, mostani időjárási viszonyok közepette, kizárólag városban használva 6.5-öt eszik, ECO módot nem használva, teljesen normálisan használva. Nyilván a tesztelők jópárszor megkenik a tesztautók száját városban, hiszen a rugalmasságot, ezt-azt mindenképpen ki kell próbálni, meg nyilván egy más által fenntartott autót nem úgy vezet az ember, ahogy a sajátját. De a fenti fogyasztás teljesen normális használat mellett keletkezett. Mondjuk hozzáteszem, hogy ugyanennyit eszik az 1.9 dCi 120LE Megane II is kizárólag városban használva, 1400 kg önsúllyal. Viszont benzines létére szerintem nem rossz a 6.5 városban.

  • pqowieurzt

    Kempelen10. – : ott van a link a hozzászólásomban… a szomszédod befáradt már egy kereskedésben, vagy csak az online elérhető “listaárak” fölött vajúdik?

  • pqowieurzt

    az istenített 0.9 kisturbós sandero a spritmonitor szerint több mint fél literrel többet fogyaszt mint ez az 1.2-es.

    A tartósságáról pedig mindenki azt hisz amit akar, egyelőre csak tippelgetni lehet, bár a tsi már elkezdett rendesen “bizonyítani” :D (igaz az régebbi mint a 0.9-es dácsia)

    Az újságíróknál persze ez nem téma, ők kipróbálják a vadiújat, mennyire kopog, mennyire trendi, milyen überfasza szórakoztató rendszer van benne, de leszarják hogy mi lesz vele 5-10 év múlva…

  • pqowieurzt

    Kempelen10. – : tippeld meg azt is, hogy hanyadik hozzászólásban jön johnsmith a suzuki megszámlálhatatlanul végtelen sok visszahívásait emlegetni…

  • oszkopeter

    Csak nekem tűnik önmagának ellentmondónak a cikk:

    “A nagyobb kisautók (Renault Clio, Peugeot 208, Ford Fiesta, stb.) hasonló teljesítménnyel és extralistával még sokkal többe kerülnek..”

    pár sorral lejjebb:

    “Ha pedig azt nézzük meg, hogy mi van négymillióért úgy általában a piacon, hirtelen egészen értelmetlen választásnak tűnik majd a Swift.”

    ????? Most akkor mi van ?????

  • oszkopeter

    Egyébként 4 milkaáért jól felszerelt 90 lovas benzines Clio, Fiesta vagy akár a remek 90 LE-s HDi Peugeot 208 is megkapható és akkor még nem is kezdtünk alkudozni…

  • harmlevi

    “4 milkaáért jól felszerelt 90 lovas benzines Clio, Fiesta vagy akár a remek 90 LE-s HDi Peugeot 208 is megkapható” igen de ezeket sosem kapod meg 3 millióért hiába kezdesz el alkudozni… Ezt a Swiftet viszont igen… (Tudom, körbejártam a kérdést…)

  • Motoros III

    Nekem ebből a cikkből már megint az jön le, hogy a részben magyar autót le kell húzni. Néhány alkalommal kipróbáltam már az új Swiftet, szerintem egy tökéletes kis autó. Nagyon érdekesnek és bántónak tartom azt, hogy pont mi húzzuk le a honfitársaink által gyártott autót!(?) A Suzuki mindegyik típusa egy nagyon megbízható, takarékos, ügyes, mozgékony autó. Persze ez a kocsi is lehet unalmas, mivel a megbízhatóságát gondolom nagyon kevesen kérdőjelezik meg. Én az árát egy kicsit magasnak tartom, felszereltségétől függetlenül. Úgy gondolom 3 millió forintnak be kellene, hogy takarja. (Az igazi vétel ár itt is a szalonban dől el!)

  • vendeg

    nem vagyok gyakori olvasója ennek az oldalnak, mert…
    mert ilyen cikkek születnek.. látom másoknál is sorozatosan kicsapta a biztosítékot egy barom szerző eszetlen ámokfutása..
    totál műszaki analfabéta szegénykém:
    fiat panda vs swift??
    2 külön méretkategória!!
    ahogy a vw up vs swift is!! azok az alto méretében vannak!! autós újságíró létére meglepődik h turbó nélkül nincs alul akkora nyomaték…agyam eldobom!
    dacia és suzuki egy presztízsszint szerinte. a csökött kis agyacskájában!! még Romániában sem! (onnan jött ez a szökevény?)

    ez tipikusan egy olyan agyatlan szerző, aki bedől a műszarfal-kopogtatós trükknek, technikához meg oda sem szagol!
    egyszer lenne egy saját autója, akkor megtudná, h mi az fenntartási költség!! ja, h alatta 20km alatt nem megy tönkre semmi…
    a valós vevő/tulaj érdekeit meg nem nézi… paraszt ember, nem több

  • vendeg

    vw polo highline 1.4 85 le 4.126.000Ft
    tényleg qrva szar ajánlat ez a swift:)

Többet keresnek majd a kecskeméti Mercedes gyárban dolgozók

Sztrájk is volt a kecskeméti Mercedes gyárban, mostanra azonban sikerült megállapodnia a szakszervezetnek, így jövőre 10 százalékkal nőhet a dolgozók alapbére.

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

F1: Elcsábítják a Mercedes nagyágyúját?

Brit sajtóértesülések szerint fennáll a lehetősége, hogy a Mercedes technikai főnöke, Paddy Lowe az egyik rivális csapathoz igazoljon.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.