Összehasonlító teszt: kis városi terepjárók

Egymás ellen: Trax, Juke, 2008, Captur

Szerző: Szörényi András levél küldés 
Dátum: 2013.12.03. 06.20

Dízelmotorral és kézi váltóval hasonlítottuk össze a Nissan Juke-ot és konszolidáltabb konkurenseit. Az első hely sorsa nehezen dőlt el.

Röviden – Kis SUV-k
Mik ezek? Városi aszfaltterepjárók, többnyire egy kisautó padlólemezére.
Mit tudnak? Igazán élhető autók városban, de térkínálatuk, kényelmük alapján bírják hosszabb utakat is.
Mibe kerülnek? Dízelmotorral és gazdag felszereltséggel a Renault ötmillióba, a többiek közelebb vannak a hatmillióhoz.
Kiknek jók? Nőknek mindenképp, de férfiaknak is vállalhatók, akár családi autóként.

Egyetlen kategóriában sincs akkora pezsgés, mint a legkisebb szabadidő-autók között. Az Autó2 Autó és Stílus magazinnal közös tesztünk kiindulópontja a Nissan Juke. Ez a mezőny legnagyobb darabszámban értékesített autója, a többi márka, másfél évtizeddel a Honda HR-V után, főleg a Juke sikerére reagált a gyors egymásutánban piacra törő konkurensekkel. A Captur és a 2008 szemmel láthatóan a legjobbkor jött, az európai elsőséget a Renault hamarosan elveheti a Nissantól. A negyedik ellenfél a Chevrolet Trax, amely testvérmodelljét, az Opel Mokkát is képviseli.

Első benyomás

Bár öt éve ismerjük, a Juke fizimiskájában ma is van valami űrlényszerű. Négyük közül a Chevrolet kelti a leginkább terepjárós benyomást, kis ablakaival, nyakig felhúzott övvonalával bunkerszerű biztonságérzetet sugall. Elég paradox, hogy egy ennyire rossz kilátást nyújtó, vastag szélvédőoszlopaival sokat takaró autóra vágynak sokan városi rohangászáshoz, de a veszélyesnek érzett világban sokan keresik egy erős autó oltalmát.

A 2008-ban igényes a belső tér. A kis méretű kormány enyhén beletakar a műszerekbe, de feldobja az autó vezethetőségét

Merőben más a Captur: vidám, stílusos, sokkal kevésbé marcona. Ebből lehet a legizgalmasabb verziókat összerakni a különféle kiegészítőkkel, matricákkal, a kettős színű fényezéssel. A 2008 komolyabb, kicsit kombisabb hatást kelt. Tetőíve a franciák békebeli öszvérét, a Matra-Simca Ranchót idézi.

Belső tér

Szavazás

Neked melyik tetszik a legjobban a négy autó közül?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...
Két autó emelkedik ki a mezőnyből: igényességével a 2008, ötletességével a Captur. A Peugeot minőségérzete a legjobb, szép anyagokkal találkozunk benne, előrehajtott hátsó ülése kulturáltan egy síkba süllyed a csomagtérrel és a csomagtérnyílás alsó peremével.

Nagy ajtótárolói, a jó üléshelyzet és a műszerekbe kicsit beletakaró, de kis méretével egyedi kormánya is tetszik.

Belül a Renault a legmenőbb. Lakkozott betétei így újonnan mutatósak, más kérdés, mennyit kopnak majd egy dúsan ékszerezett hölgy gyűrűkollekciójától. A kesztyűtartó helyére kitalált, 11 literes fiók mindent visz és a Dynamique-ot feldobja a lecipzározható, könnyen mosható üléshuzat.

Az ülések hátán a pántok kevésbé praktikusak a többi autó sima zsebénél, de lehet velük zenélni és vidám neonszínűek. Az üléspad tologatható, amivel a csomagtartó nagyban megnövelhető a hátsó lábtér rovására vagy viszont.

Színes, szagos, eredeti és vidám hely a Captur. Tágassága, jó felszereltsége szól mellette, de látszik a spórolás a műanyagokon

Minőségérzetben többet érdemelne a francia crossover. Műanyagjain érződik a spórolás és a hátsó üléstámla puha borítása sem volt bizalomgerjesztő. Nem mernénk lehajtott üléssel egy jégszekrényt rátenni.

Érdekes, hogy a Renault pont a kis SUV-hoz nem kínál üvegtetőt, ami Peugeot-t úgy feldobja. Na nem nyári verőfényben, mert a nem elég  sűrű szövésű árnyékolóroló a mi éghajlatunkon tévedés.

Trax: masszív és átgondolt

Játékosságnak nincs nyoma, de a Trax utastere igazán átgondolt. Rengeteg tárolóhelyre bukkantunk, az első ajtókban három szintre rámolhatunk, kesztyűtartója dupla, van egy kibillenő cipősfiók a vezető térdénél. A kemény műanyagok ellenére korrekt minőségű autónak mutatja magát. Pluszpontot adtunk a 230 voltos konnektorért, amit a többiek nem tudnak.

Korrekt iparosmunka a Trax belseje, nagyon sok rakodóhellyel és 230 voltos konnektorral

A Juke belül olcsó hatást kelt, szerintünk a Nissan a kemény, csúf műanyagokkal rossz helyen spórol. Rámolni sem lehet benne olyan könnyedén, a vetélytársak jobban belakhatók személyes tárgyainkkal. Érdekes benne a motorkerékpárok tankját idéző oromzat a váltó körül és a funkciótól függően mást mutató gombsor a középkonzolon. Nagy előnye az alapáron járó és jól működő gyári navigációsrendszer, amit a Capturben is értékeltünk.

Hátul egyedül a Nissanban szűk a hely magas utasoknak. Nem a lábtér kicsi, a fejüknek jut kevés tér. A másik három autó tágasabb, négy felnőttet simán elvisz távoli utakra. Csomagterükre ugyanez igaz: a Nissan 251 literjénél kiskocsik is többet kínálnak, a másik három alapesetben 356-377 literrel azt tudja, amit az átlagos kompakt autók.

Élőben olcsóbbnak hat, mint három vetélytársa és kevésbé praktikus náluk


Vezetés

A Juke üléshelyzete nem rossz, de el kéne felejteni a csak fel-le emelhető kormányt, a konkurenseké tengelyirányban is állítható. Ennek a legjobbak a tükrei, ehhez képest a Captur visszapillantói kimondottan kicsik.

A Nissan kapta a legtöbb pontot a vezetés értékelésére, többek között azért, mert 110 lóerős, 240 Nm nyomatékú motorjával vehemensen gyorsul és jól húz hegyen-völgyön. Öröm volt vele kanyarogni a bóják között a tököli reptéren, bár kormányzása nem az igazi. A Juke ESP-je valóban kikapcsolható, a Traxé csak a beavatkozási küszöbön emel. A Peugeot 50-ig bízza ránk a dolgot, a határ fölé gyorsítva ismét élesül a menetstabilizálás. A Captur szigorán nem tudtunk lazítani.

A bóják között teljesen kikapcsolható ESP-jével a Juke elemében volt


A Nissan élénk, a Peugeot komoly, a Chevy határozott

Végül egy ponttal kevesebbet gyűjtött a Juke-nál, de a legjobb benyomást közúton és a reptéren is a 2008 keltette. Dízelmotorjáról tudjuk, hogy remekbe sikerült, főleg futóműhangolása és apró kormánya miatt ültünk bele a legszívesebben. Nagyon kezes, nem dől sokat, de finoman rugózik, kis mozdulatokkal jól irányítható. Kényelmes üléseivel felnőtt, komoly és kiegyensúlyozott autónak tűnt.

A Trax menet közben is határozott benyomást kelt. Masszív és erős autó, élénk gyorsulással. Futóműve és kormányzása is jól eltalált, de nem kellene rá a tesztautóra szerelt 18-as felni, mert a 215/55 R18-as gumikkal kényelmetlenül zötyögős a rugózása. Sajnos a dízelmotor rémesen kulturálatlan. Hangja bántóan erős, amin az új modellévre hatékonyabb zajszigeteléssel javított a Chevrolet, de a tesztautó még a korábbi gyártásban készült.

Mi a helyzet benzines motorral?

Ez a teszt nem a négy típus, hanem a dízelmotoros verziók közötti sorrendet tükrözi. A benzinesek összevetésekor a Trax jobban szerepelne, mert a 140 lóerős turbós benzinessel lényegesen finomabb, csendesebb és szerethetőbb autó. Ráadásul 400 ezer forinttal kevesebbe kerül és hatfokozatú a váltója. A 2008 viszont jól járt a mezőny összetételével, mert az 1,2 literes turbómotor megérkezéséig a nem túl erős, nem különösebben takarékos 1,6 VTi nem állja a versenyt a Renault turbófeltöltéses 1,2 TCe motorjával. A Juke esetében az ezerhatos szívómotor bőven elég élénk, de hangja túl erős és csupán ötfokozatú váltója miatt is jobb eséllyel indult a dCi-vel.

Captur: hiányzik a lendület

Vezetés közben a Captur nem hozza azt a lendületet, amit külseje és utastere ígér. Eco üzemmódban rémesen lomha, de a szedálógombot gyorsan elfelejtettük. Az 1,5 dCi úgyis nagyon keveset fogyaszt. A 90 lóerős dízelen sosem érezni a 220 Nm nyomatékot, az autó 13,1 másodperces százra gyorsulása a leggyengébb érték a mezőnyben. Az ötfokozatú váltó nem könnyíti meg a motor dolgát nagy áttételi ugrásaival.

300 Nm nyomatékával az összkerékhajtás ellenére is nagyon megy a Trax, jó fogyasztással, de bántó zajszinttel. A Captur tompán gyorsul és nagyon takarékos

A tesztpályán nem tetszett a kormányzás sem, mintha a volánt elfordítva gumikötéllel emelnénk csigán egy oldal szalonnát. A Capturnek tett a legjobbat, amikor visszatértünk közútra. Hosszú ötödikjében igen csendes és nagyon takarékos autó.

Autópályán hasonlóan halk a Peugeot is, a Juke alig valamivel zajosabb. Érdekes, hogy a Nissan főtengelye hatodikban pont annyit forog, mint a Renault-é ötödikben. A Juke váltója viszonylag pontos és finoman siklik, a Renault-é csontosabb, mintha szárazabban járna. A Trax hatosa akadozik, a GM ezt valahogy képtelen jóra megcsinálni, de a Peugeot hatfokozatú váltójának kapcsolhatósága sem az igazi. A gyengébb motorokhoz adott ötgangosnál persze jobb, mert az kirívóan pontatlanul jár. Tényleg olyan, mintha egy halom osztriga közt matatnánk a villával.

Sárban-hóban: egyik sem terepjáró

Dízelmotorral a négy autó közül egyedül a Chevrolet gyárt 4×4-es verziót, 445 000 forintos felárért. A fejlett, elektronikus vezérlésű többtárcsás olajos kuplunggal megoldott hajtásrendszer nem a terepjárást szolgálja, mert a mélyre nyúló lökhárító miatt az autó teljességgel alkalmatlan rá, hogy akár bakhátas földutakra tévedjünk vele. Hóba viszont nagyon jó. Az összkerekes Traxban lejtmenetvezérlést találunk, amely magától fékezve ereszti le az autót a meredélyeken. 
 

A Peugeot-é a legjobb dízelmotor a mezőnyben, de a Juke nyerte a vezetés értékelését

A Juke csak a 190 lóerős benzines turbómotorhoz kínál összkerékhajtást, a Captur esetében egyáltalán nem volt szempont a kalandozás. 40 ezer forintért a Peugeot-ba Grip Control rendelhető négyévszakos gumikkal. Az engedékeny kipörgésgátlóval a 2008 egész ügyesen kapaszkodik két első kerekével.

Költségek: jótállásban a Trax, árban a Captur a legjobb

Elérve az árakhoz szétszakad a mezőny. Három 5,9 milliós és egy 5,03 milliós autó versenyez. Ráadásul a Renault nemcsak a legalacsonyabb listaárral villoghat, de 5 év/100 000 kilométer garanciát is kínál. Ennél többet egyedül a Chevrolet ad, 5 év/150 ezer kilométerrel. A Peugeot-nál feláras a két éven túli garancia, a Nissané a megszokott 3 év/100 000 kilométerre érvényes. A modellek közül a Nissan értéktartását saccoltuk a legjobbnak.

Elsőkerék-hajtású dízelek gazdag felszereltséggel Listaár
Chevrolet Trax 1,7 LT+ (130 LE, 300 Nm) 5 905 000 Ft
Nissan Juke 1,5 dCi Tekna (110 LE, 240 Nm) 5 860 000 Ft
Peugeot 2008 1,6 e-HDi Allure (115 LE, 285 Nm) 5 870 000 Ft
Renault Captur 1,5 dCi Dynamique (90 LE, 220 Nm)  5 030 000 Ft

Egyik autó sem mezítlábas, bár a Capturtől levontunk egy pontot, mert az árlista szerint nincs hozzá függönylégzsák. Főleg a Renault és a Nissan felszereltsége gazdag. Mindkettőben alapáras a navigációsrendszer is, ami a 2008-hoz 130 000 forintba kerülne.

A Chevynél másképp működik a navigáció. Itt a MyLink nevű, mutatós érintőképernyő és szoftvere kínál összeköttetést a tulaj okostelefonjával. A navigációs program a telefonon fut, de az autó képernyőjén jelenik meg és ott is vezérelhető. Így nem sértünk törvényt, mert a vezető menet közben nem használhat kézben tartott mobiltelefont. A Trax extraárai valamivel kedvezőbbek, a Renault és a Peugeot többletfelszerelései viszont egyenként rendelhetők.

Alacsony árával és hosszú garanciális időszakával a Captur kompenzálja a hervadt motort és a közepes minőségérzetet. Vidám, jól variálható és ötletes autó, amelyből nagyon egyedi verziókat lehet összerakni

Végeredmény*

1. Renault Captur 1,5 dCi Dynamique, 409 pont (290+119). Gyenge dízelmotorja miatt kicsivel a Peugeot mögé szorulna, de garanciaidejével, kedvező árával és jó felszereltségével a költségek értékelésében behozza csekély hátrányát.

2. Peugeot 2008 1,6 e-HDi Allure, 403 pont (308+95). Igényes, kulturált, tágas autó, kiváló dízelmotorral. A tulajdonságok értékelésében a legtöbb pontot gyűjtötte, de a pénzügyek terén utolsó, amin elúszott a győzelem.

3. Chevrolet Trax, 384 pont (282+102). 5 év/150 000 kilométer garanciájával a költségek terén második, térkínálata, praktikus belső tere és jól hangolt futóműve szól mellette. Motorja erős, de a hangja rémes. Aki dízelmotorral szeretne összkerékhajtást, annak a Trax (és persze az Opel Mokka) szinte az egyetlen megoldás a kategóriában, mert a MINI Countryman sokkal drágább.

4. Nissan Juke 1,5 dCi Tekna, 349 pont (252+97). Erős karakter, nem hatja meg, ha a többiek több pontot csipegetnek fel. Csomagtere szűk, utastere olcsónak hat, listaára jóval a Capturé felett van. Első lett a vezethetőség értékelésében, mert erős és dinamikus, értéktartása jó és van benne extra gazdagon. Tökéletlen, de tetszik, mert a legbátrabb autó a négy közül.

*Az összpontszám mögött a tulajdonságok, majd a költségek értékelésére adott pontszám. A részletes ponttáblázat megtalálható a képgaléria végén, ahol a műszaki adatok is vannak nagyobb méretben

Összehasonlító teszt: kis városi terepjárók 1

Kommentek

  • peta33

    Inkább 4×4,ennyiért egy új fullos Duster!!!??? nem???

  • pqowieurzt

    a kategória nyertese: Sandero Stepway feleennyiért…

  • lacimaccc

    Hát az első 2 hozzászóló megoldotta a gondot :D

  • Holiday

    Nem ez a kategória a Stepway.

34 évet vezetett jogosítvány nélkül a magyar férfi

Próbálkozott a vizsgával, végül nem jött össze, így 34 évig vezetett jogsi nélkül, most kapták el a rendőrök.

15 pusztítóan kontár módon tuningolt autó

Stílusérzéket és mértékletességet nyomokban sem tartalmazó autók Mekkmester-díjas tunerektől.

F1: Az év végéig meglesz Rosberg utódja?

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, nem akarják sokáig húzni a váratlanul visszavonuló világbajnok, Nico Rosberg utódjának kiválasztását.

Önvezető autóban gondolkozik az Apple

Komolyan gondolkozik az önvezető autó fejlesztésén az Apple, de ehhez a hatóságok és a többi fejlesztő segítsége is szükséges lesz.

Hihetetlen látvány a porban csapató 6-os BMW

Rallyautó bármiből lehet, még egy olyan luxuskupéból is, mint a BMW 650i.

F1: Valaki óriási ajándékot kapott Rosbergtől

A Red Bull-os Daniel Ricciardo szerint Nico Rosberg a visszavonulással valamelyik pilótának nagyon szép karácsonyi adott – nem valószínű, hogy az ausztrál lesz az.

Elektromos buszt álmodott meg a Škodák tervezője

A Czechbus kiállításon megtekintettük a csehek legújabb büszkeségét, melyet az a férfi tervezett, aki korábban Škoda buszokat is megálmodott.

F1: Rosberg vállalná Hamilton oktatását

Lewis Hamilton azt tervezi, hogy még 10 évig marad a Mercedesnél, és később már németül szólhat a márka hazai szurkolóihoz. A visszavonuló Nico Rosberg vállalná a nyelvtanári szerepet.

Csak egy darab készült ebből a Ferrariból

Dr. Rick Workman nem szeretett volna olyan Ferrarit, amilyen bárkinek lehet, inkább felkérte az olasz gyártót, hogy építsenek egyet csakis neki.

Jelentősen drágulhat az üzemanyagok ára

Akár 10 forinttal is drágulhat az üzemanyagok ára a jövő héten a piaci változások alapján.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.