Vezettük az új Golf kombit

Menetpróba: VW Golf Variant - 2014

Szerző: Rácz Tamás levél küldés 
Dátum: 2013.07.01. 07.00

Éppen olyan tökéletes a kombi is, mint a rövid Golf, csak egy kicsit még tökéletesebb, a 605 literes csomagtartó miatt.



Röviden – VW Golf Variant – 2014 

Mi ez?

A Golf-kategória hetedik generációs névadójának kombiváltozata.
Mit tud? Év Autója lett idén a Golf, toronymagas pontszámmal, és mi csak azt mondhatjuk: megérdemelte. A kombi sem rosszabb az ötajtósnál.
Mibe kerül? Itthon 4,49 millió forinttal indul a Golf kombi, 1,2 literes, 85 lóerős motorral, fapadosan. Egy normális 105 lovas dízel 6,36 millió.
Kinek jó? Bárkinek, aki kompakt kombit akar. Nincs hibája, elképesztően minőségi termék, német mérnöki remek. Nem muszáj szeretni, tetszhet más jobban, olcsóbb alternatíva is van, de jobb nincs.

Az előző, V/VI-os Golf, melyhez képest nem kunszt szebbnek lenni

Az előző, V/VI-os Golf, melyhez képest nem kunszt szebbnek lenni


Reggel mentünk, este jöttünk, közben pedig Amszterdamban úgy 150 kilométer erejéig kipróbáltuk a Volkswagen Golf nagyfenekű változatát a nemzetközi sajtóbemutatón. Ez is kitűnő autó. A Hetes Golf immár a kompakt kombi-kategóriában is lehetetlenül magasra rakja a mércét.

Az előző Golf kombival kapcsolatban nem volt nehéz dolga az újságíróknak, ha nem akartak elfogultnak tűnni. (Hátulról ez a két generáció tökegyforma, a Volkswagen egy facelifttel megoldotta a generációváltást.)

Azt a széteső, disszonáns, aránytalan formát habzó szájjal lehetett szidni bekezdéseken keresztül, mielőtt rátértünk a műszaki tartalomra, ami persze az előző Golfnál is élvonalbeli volt megjelenése idején.

Most ellenben nagy bajban van a magamfajta zsurnaliszta. A hetedik generációs Golf Variant változata formailag is egységes, lendületes, kívánatos, a raktér kialakítása belül is jól sikerült, a többi cucc pedig éppúgy a német ipar csodája, mint a sima Golfokban.

Egyetlen incifinci, pirinyó kis fogódzó nincs az autón, amibe bele lehetne kötni. Francia ötletesség, olasz dizájn, japán high-tech, koreai egzotikum persze nem került bele, de az a feneség, hogy nem is hiányzik egyik sem. Ez a kocsi mindent tud, ami egy kompakt kombitól ma elvárható, és nem egyszerűen csak tudja, amit kell, de piszkosul jól tudja.

Felárért sportfutómű is kerülhet alá

Ráadásul még nem is kiugróan drága. Teljesen hivatalos árlista még nincs, de a kis munkatáblázat, amelybe belepillanthattunk, azt mutatja, hogy a Golf kombi semmivel nem lesz drágább, mint mondjuk az Astra. 4,5 millió az alapár, 6,4 millióért 105 lovas dízel jár – itt körül árulják a konkurenciát is.

A menetpróbán először egy gyors és teljességgel szükségtelen tájékoztatót kaptunk a dizájnról. Hiszen videóanyag és prezentáció nélkül is el tudtuk dönteni, hogy az autó jól néz ki, és észrevettük, hogy az oldalél izgalmasan folytatódik a hátsó sárvédő után. Viszont feltűnt, hogy a valódi Golf VII Variantnak egyáltalán semmi köze nincs a kezdeti skiccekhez, amik alapján kiszabták:

Remek ergonómia, természetes, intuitív kezelés, a fantázia teljes hiánya és csendes, békés kilométerek százezreinek ígérete

Remek ergonómia, természetes, intuitív kezelés, a fantázia teljes hiánya és csendes, békés kilométerek százezreinek ígérete


Még szerencse, hogy nem olyan lapos az igazi Golf, mint a formai tanulmányrajz. Hiszen akkor nem lehetne 605 literes csomagtartója, amely a hátsó üléstámlák ledöntésével 1620-ra bővíthető.(Astra kombi: 500-1550 liter. Hm.) Elődjénél alapesetben 100, ledöntött támlákkal 125 literrel nagyobb az új Variant raktere.

A kombi Golf a sok hely előnye mellett mindazt tudja, amit a rövid. Vagyis tudhatja: a vevőn (és anyagi lehetőségein) múlik, miként szabja saját vágyaihoz a családi batárt.

Ültetés és sportfutómű, elektronikusan szabályzott lengéscsillapítók, kézközelítés-érzékelős színes nagyképernyő, vész esetén magától fékező biztonsági rendszer, sávtartó automatika, mely tíz másodpercig teljesen magától vezeti a kocsit a felfestések között, óriási érintőképernyő, csodás hifi, komfortülés, online szolgáltatások; minden, amit csak el lehet képzelni, és még ez-az.

Hibrid helyett BlueMotion

Bár Magyarországon nem lesz kapható, az amszterdami bemutatón amolyan betétprogramként mi is kipróbálhattuk a BlueMotion jelzésű szupertakarékos és jó drága hibridgyilkos Golfot. Egy háromajtós kocsival gurigáztunk pár tucat kilométert; a 49 kilóval könnyített, 027-es alaktényezőjű kasztnival 3,2 liter a katalógusfogyasztás.

cW=0,27

cW=0,27


Bár a valóságban persze van az az étvágy négy és fél liter is, az európai piacon egy ekkora, ilyen takarékos kompakt autó meglehetősen megnehezíti a nitrogén-oxidokból és koromból ugyan kevesebbet termelő, összességében mégis többet fogyasztó és vezetési élményt alig nyújtó alsó-közép hibridek (ami leginkább az Auris Hybrid) sikeres piaci szereplését.

A 110 lóerős 1.6 TDI lelkesen pörög fel, a pontos kézi váltóval élmény a kapcsolgatás – a Golf BlueMotion nem csak a fokozatmentes váltós hibridekhez képest, hanem abszolút értelemben is élvezetesen vezethető autó. És csendes és kényelmes és hibátlan, mint a többi Golf.

Az előző Golfból is volt BlueMotion, de az importőr tapasztalatai szerint senki nem volt hajlandó magas felárat fizetni a kisebb emisszióért, ezért a Hetesből nem hoznak ilyet hozzánk.

A menetpróbán két motorváltozatot próbáltunk ki. Mindkettő ugyanazt a kétségbeejtő tapasztalatot erősítette meg, amit a rövid Golf bemutatóján éreztünk: egyszerűen nincs fogás ezen az autón. Az 1.4 TSI is tökéletes, a 2.0 TDI is, csak egy kicsit másképp.

Újdonság a lehajtható vonóhorog

Normál használatra, élményautózásra jó a benzines

Nem is az erősebb, 140 lovas, csak a visszafogottabb 122 lóerős 1.4 TSI került alánk, kézi váltóval. Nagyon csöndes, nagyon nyomatékos, nagyon húz és nagyon nehéz 8 liter fölé vinni a fogyasztását. Hétköznapi autózgatásra, főként városi üzemre, néha egy kis nyaralásra teljesen felesleges nagyobb, dízelebb. (Igazából még az 1,2 literes TSI erősebb, 105 lovas verziója is elég lenne bele hétköznapi jövés-menésre.)

A kis benzinmotor turbófeltöltője alapjárat közelében is megadja a dízelek nyomatékát, nem hiányzik az erő egy-egy padlógáznál.  Ha nem extrém magas az éves futásteljesítmény, nincs ok a drágább, de hangosabb dízelek megvásárlására.

Az Autobahnra hasznos a dízel


Az 1,6 literes dízelt a kombiban nem, csak a BlueMotionban próbáltuk (lásd fenti keretes szöveg), de a kétliteres, 150 lóerős TDI-t meghajthattuk egy kicsit. Hááát….

Persze, jó érzés az az őserő, ami száznál-százharmincnál hatodikban lepadlózva nyomja az ülésbe az embert, de hogy szükség nemigen van rá a hétköznapokon, az biztos.

Három-négy Golf-generációval ezelőtt nem volt kérdés, hogy a tédéi a császár. Ötöt eszik, tol, mint a barom – az alternatívákhoz, a szívó benzinesekhez és dízelhez képest, pláne a kombiban nem volt mérhető a TDI ereje és takarékossága. 2014-ben már más a helyzet.

Nagy gázra a nagy dízelnél erőteljes csavaróerők ébrednek a kormányon, e fékekkel operáló elektronikus ál-diffizár kell, hogy közbenyúljon egy-egy kis tempóról indított kigyorsításnál. A TSI és a kisebb TDI harmonikusan, pont elég erővel húzza a Golfot, ez a motor tényleg csak akkor kell, ha nagy sebességnél kell még sok nyomaték.

Ilyenre pedig traffipaxokkal agyonnyomorított huszonegyedik századi Európánkban szinte kizárólag az Autobahnon lehet szükség. A 2.0 TDI Golf Variant oda való; megfizetni is csak hazájában fogják szerintem. A kisebb dízel is elég, az immár kizárólag feltöltött benzinesek is jók –
eljött az idő, hogy már nem a V6-tól kell számítani a luxust, hanem egy kétezres dízel is felesleges egy kompakt autóban.

Mellette – Ellene
  • Szép
  • Tágas
  • Csendes
  • Korszerű
  • Jó vezetni
  • az Aurisból van hibrid kombi is

Szavazás

Mennyire jön be az új Golf kombi?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

  • PROVOCATOR

    Ótvar,uncsi, nyuggereknek való. +lakatos rómeó-nak. hehe

  • toce

    Azért ha mégis lenne V6-tal, akkor szóljatok…

  • Ambrus Gergely

    Gyönyörű, és jól áll neki ez a szürke szín is, régen nem tetszett, de ezeknek a presztizs autóknak kifejezetten jól áll nagy felnikkel, sötétítéssel.
    Nagyvonalúan adtam neki egy tizest ;)
    Tényleg tökéletes autó.
    Ha automatával rendelem még a kormányt sem kell fogni, beállítom a lehető legalacsonyabb állásba, és a combommal irányítom az autót.
    Lámpánál pedig bal kézzel könyöklök az ablakba, közben fogom az állam és mosolygok a szomszéd autóban ülő csinos hölgyre, a lámpa zöldre vált csak elengedem a fékpedált és ugyanúgy könyöklök, és kortyolok egyet a citromos sörből ami a jobb kezemben van, mivel automata, ez az az élmény amit a kézi váltósok nem tehetnek meg ;)
    Nem egy csaj szereztem már ezzel a hódítási technikámmal.

  • Ambrus Gergely

    vagy bal kezedben van egy bajor virsli jobb kezedben pedig a sör, mindegy, ha egy ilyen kombid van, igazi bajorrá válsz, még a sörre meg a virslire sincs szükség.

  • Ambrus Gergely

    Na meg ne feledkezzünk el a kombi változat előnyeiről sem az esztétikam ellett.
    Mivel amellett hogy gyönyörű, 2 csinos csaj még befér a csomagtartóba kényelmesen.
    Nincs gond, hogy 6 csajt szedtél fel a Hegyalja fesztiválon de sajnos csak 4 fér be.

  • Géza a Cápa

    Öcsém, te mit szívtál?

  • Sturmge

    Ambrus Gergely

    vegyél BMW-t abban inkább bajorrá válsz mint virslivel a kezedben.
    Az M-es rendszámról se feledkezz meg.
    úristen… a hódítási technika..
    Inkább lódítási.. hehehe

  • Ambrus Gergely

    Strumge
    BMW-m van ;)

  • skodascsoda

    Próbáltam összekonfigurálni valami rendes autót, és igencsak 9 millió körüli ár jött ki, pedig se dsg, se bőr vagy egyéb nyalánkságot nem ikszeltem be…Szóval ameddig van 6os mazda hasonló áron, addig nekem el nem tudnák adni ezt a vasat. Mondhatnak akármit a marketingesek…

  • accelerate.

    Ez most komoly??? Nevetséges ahogy kinéz ez az autó.
    Sterilebb mint a kórházi műtő

  • v_Petya25

    Ahogy látom elég megosztó lett, van aki imádja, és van aki meg nem érti, hogy ki fizet ennyit egy ilyen autóért. Én se adnék érte ennyit, de a minősége meggyőző.

  • Kempelen10.

    Skodás! Nekem 9-ért már a csúcsmodell áll össze a konfigurátorban üvegtetővel, DSG váltóval. Ne a Passatot nézd. :DDDD

  • mtbe

    csak 7,7 az átlag? fura…

    “nyuggereknek való” :D

  • skodascsoda

    Kempelen! 9 milka az, bizony. 2.0crtdi-vel. számolj újra. passat 12 lenne…

  • Liverpool87

    Hát önmagához képest biztos hogy szép autó de a konkurenciához képest még mindig kockás forma világ.A belső tere maradi fekete semmi design nincs benne ez azért elég cikki hogy nem szeretnének fejlödni ebben!Biztos azért hogy jó mínőségi kocsi mert a Németek azért adnak a termékeikre nem is keveset de hogy ennyi pénzért nem kéne az is biztos akkor már inkább a konkurenciából egyet jó pár millkóval olcsóbban!

  • Kempelen10.

    Skodás! Szerinted véletlenül írtam? 9-ből már üvegtetővel. Na jó, kicsit több, mint 9, de az üvegtető stimmel és a DSG is. Akinek nincs ennyi, az nem vesz ilyet. Én sem fogok. De ha elviszok ennyiért, akkor kiért ne? A Mazdához pl. hány dupla kupplungos váltót adnak ennyiért, hány üvegtetővel? De mindegy is, mert ha valakinek nem kell akkora batár, de van pénze, az vehet ilyet..
    Sajnos én nem fogok :DDD

  • Kovijani

    Jo kis auto ez! Magyarorszagtol nyugatra biztos jol fog fogyni. Mondjuk szerintem, ha mar kombi, akkor minimum Passat meret!

  • ,L Rómeo

    én is ugy döntök mint a kedves szagirro it:
    teccik ezér jó!
    és nem érdekel a fentartás nekem nincsenek fenntartásaim mer ujonnan használom majd!

    (nem értem mijér engedik szavazni az olvasokat akik nem vw-sek, 7,x ere mikor mijen szép meg is irták , lexus is-től meg hánytunk és 8,x volt a tecési irányjezése(indexe)

    Gergej te nagy haver vagy én meg vw mikrobuszal jártam csajozni mer a 6 feleti darab csajt(átlag 8) szedtem fel 1 este miközben pálinkáztam vezetés közben
    amúgy ogy automatázni hogy nem váltasz ténleg csak vw-ben(bmw-ben) lehet töbi automatában sztem váltani kel

  • ,L Rómeo

    csak haveri segccségnek:
    ikényes csajok nem csap csipes ültetet fekete pd tdi golra buknak ám(az max 6 db 1 este átlagban) hanem azaranylánc és tettkó is vonzó ám. persze csak a jó csajoknak de nekünk csak azok voltak.:)

  • demagóg
  • dave87

    Liverpool87: “Hát önmagához képest biztos hogy szép autó de a konkurenciához képest még mindig kockás forma világ.A belső tere maradi fekete semmi design nincs benne ez azért elég cikki hogy nem szeretnének fejlödni ebben!”

    Okos ember nem vitatkozik a formavilágon, ami szubjektív, neked az, nekem ez, harmadiknak pedig amaz tetszik és kész…ettől még nem sz*r valami, mert neked vagy nekem nem tetszik. Fekete műszerfal minden autóban van és más színű is felszereltségtől függően. Ezt is kár hibaként emlegetni. A “semmi design” szerintem pedig épp, hogy szép, elegáns és ízléses. Jó ránézni, nekem legalábbis. Viszont az agyondizájnolt, kusza vonalakból felépített francia, olasz és egyéb belső terektől fejfájást kapok. Nekem azok nem tetszenek. Ettől még nem sz*rok, de nem tetszenek.

  • dave87

    Liverpool87 – “A belső tere maradi fekete semmi design nincs benne ez azért elég cikki hogy nem szeretnének fejlödni ebben!”

    Hiszed vagy sem, de többet fejlődik a Golf generációról generációra, mint te azt gondolnád. Azonban nem neked, meg a japánautó fanoknak akarja a Volkswagen a Golfot eladni, hanem azoknak, akik azt keresik, amit egy Golf nyújt. Nem fognak belerakni sosem egy Citroen műszerfalat, mert tízből kilenc potenciális vásárló sarkon fordulna és soha többet nem menne be a szalonba. Tudják ők, hogy mit akar a célközönség és aszerint készülnek a Golfok. Kritikus hangok pedig mindig lesznek, ők a leghangosabbak általában.

  • manitou8

    ja a golf vásárlók nagyon tudatosak.
    mint ismerősöm szülei:
    ‘mit vegyünk? nem tudom , nem ismerem az autókat. tetszik a honda(civic-re gondoltak), de golf az megbízható’
    ennyi. tehát épp a megbízhatóbb honda helyett választották és nem a forma, hanem a tájékozatlanságuk miatt.

  • Gianniz

    Ez az autó messze a legjobb, nemcsak a kategóriájában. Az autóskártyás trollok meg mehetnek a levesbe, vagy verjék a bontószökevényükre, amivel jóesetben járnak.

    Nem tudom az okostojásoknak feltűnt-e, de ez az autó csak 4.56m hosszú. Az új csodacsini Mazda3, ami 5 ajtós és fele ennyit nyújt hátul, az 4.45M. A Mazda6, ami 4.8-4.9m hosszú, csomagtartóban jóval kisebb.

  • manitou8

    hadd kérdezzem meg ha már autóbontós szökevényekről beszélsz meg autóskártyákról.
    nem véletlen 22 éves pd tdi-vel jársz? :)
    azok szoktak így odalenni az übergolfért:)

    ha már a kategóriákat totál összemosod
    a cx-5 csak 4.55m, több benne a hely, a csomagtér, és terepezni is jobban tud,mint ez.
    ha
    ‘Ez az autó messze a legjobb, nemcsak a kategóriájában’
    akkor az mi? :)

  • manitou8

    vagy ha összemosod a kategóriákat nagy bölcsen:
    multipla 3,99m , 6 személyes!
    és 6 személynek külön ülés, míg ebben az 5.ik (és 3., 4. utas a hátsó ülésen)már nyomorog.
    ha
    ‘Ez az autó messze a legjobb, nemcsak a kategóriájában’
    akkor az volt a világegyetem legjobbja? :)

F1: Rosberg még visszatérhet

Gerhard Berger el tudja képzelni, hogy a meglepetésre visszavonult Nico Rosberg még visszatér a Forma-1-be a jövőben.

F1: Ricciardót feltüzelte Verstappen érkezése

Daniel Ricciardo úgy érzi, pozitív hatással volt rá, hogy Max Verstappen egyből futamgyőzelemmel debütált a Red Bullnál.

Lefokozás az útdíjszolgáltató botrányos ügyében

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleményben jelentette be, hogy lezárta azt a belső vizsgálatot, amit az Index kedden megjelent cikke után indított.

Rendőrkanyar vakon, avagy mire jó a tolatókamera

Furcsa mutatványt eszelt ki a Nissan a Juke tolatókamerájának népszerűsítésére. Kérünk szépen, ne próbáld ki otthon!

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.