Röviden – Renault Clio RS 1.6 Turbo

Mi ez?

A leggyorsabb Clio, de már sokkal emészthetőbb formában
Mit tud?Mindent, amit egy normál kisautó, csak sokkal gyorsabban 
Mibe kerül?6,39 millióba
Kinek jó? Aki szeret néha gyorsan menni, de kinőtt az állandó száguldozásból

Clio RS. Sokat mondó név. Több mint egy évtizede már, hogy a Clio Sport lemossa legtöbb ellenfelét úton és versenypályán egyaránt, és az egyik, ha nem a legizgalmasabb és a legjobban sikerült sportos kisautó a piacon. Az RS – azaz Renault Sport – névvel ellátott autókért a kezdetektől fogva egy külön részleg felel a franciáknál, ahol az elsődleges szempont mindig  is a vezetési élmény fokozása volt. És milyen jól sikerült eddig!

Az első hivatalos Clio RS 1999 óta létezik, az akkori második generációval kezdődik a sikertörténet. Illetve nem egészen, mivel az első generációból is készült már egy kétliteres benzines kivitel, majd jött a Clio Williams, amiért a mai napig jó pénzt fizetnek a gyűjtők – RS jelzés nélkül is. A kétliteres szívó benzinmotor és a kiemelkedően sportos viselkedés viszont akkor is megvolt, és azóta nem változott. Egészen mostanáig!

Kereken 200 lóerős az 1,6 literes turbómotor


Ez már nem a régi Clio RS

Az új Clio RS több ponton is szakít a hagyományokkal, és ahogyan ez lenni szokott, sokan éreznek emiatt szomorúan. Mi is. Oda a kétliteres benzinmotor, helyét egy 1,6 literes turbómotor váltja fel.  Ez persze még nem lenne tragédia,  ültünk már kifejezetten élvezetes turbós kisautóban, elég csak a Corsa OPC-re gondolni.

Sőt, pont ez az a szint, ahol még kezelhető marad a turbómotor az arra jellemző magasabb nyomatékszinttel, ellentétben egy sokkal erősebb M5-ös vagy E63AMG-vel, amelyek szinte vezethetetlenek. A Clio 240 newtonméteres nyomatékcsúcsa még bőven kezelhető, és mivel már 1750-es fordulattól rendelkezésre áll, komoly eredményeket hozhatna gyorsaságban. De nem hoz.  

Nem sikerült kifejezetten jól ez a motor, és ennek több oka is van. Lusta! Talán ez a legbosszantóbb tulajdonsága, és bőven kompenzálhatná a többit, ha ebben jól teljesítene. A konkurensek nagy része sajnos kivétel nélkül élénkebb gázreakcióra képes. Talán ez az oka annak is, hogy úgy érezzük, nem húz jól alulról a Clio. Hiába mondanak mást a számok,  Corsa, a 208 GTI és a Fiesta ST is jóval fickósabban indul meg érzésre kis fordulatról.

Sportosan szól, visszadurrog, de nem olyan hangos, mint az elődje

Sokat fogyaszt: a downsizing korszak és a papíron megideologizált füstmentes utcakép teljes megcsúfolása a Clio. A turbómotor egyik magyarázata a Clióban a gyár részéről a szabványos mérési ciklusban mutatott  kedvezőbb fogyasztási érték. A kétliteres szívómotorral ellentétben a turbó 6,3 literből is kihozható 100 kilométeren, feltéve, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyjuk azt, amire valójában készült ez az autó.

Az élményautózást. Minden tiszteletem annak, aki ezt képes kihozni belőle, másrészről egy sportmodellnél nem ez a vásárló célja. Hogy mi a valódi fogyasztás?  13-14 liter városban, de nagyjából 20 kilométernyi országúti tempónak megfelelő száguldással ezt sikerült 17 liter fölé is feltornászni. Ez pedig nagyon sok.

Nem segít az EDC, azaz a duplakuplongos váltó sem

Mintha nem lenne elég, hogy az új RS kizárólag ötajtós kivitelben választható, még egy kötelező duplakuplongos automata váltót is ránk erőltet a Renault. Ezzel kevesebbet fogyaszt, jobban gyorsul az autó. Elvileg. Kézi váltós híján ezt sosem tudjuk meg, de érzésre korántsem vagyunk biztosak.  

Ugyan a 150 milliszekundomos váltási idő nem tűnik rossznak, de azért messze van még egy DSG-váltótól. Automata módban magától váltja felfelé is a fokozatokat, amivel utcai körülmények között nincs is semmi baj.

Kanyargós úton viszont ne várjunk csodát, a kigyorsítások sokszor visszaváltással, és megtorpanással kezdődnek, ha nem magunk csináljuk időben a visszagangolást. Ezt az RS drive feliratú gomb megnyomásával érhetjük el, ha a váltót manuális módba húztuk. Ekkor a Sport mód után Race üzemmódba kapcsol a szerkezet, és mellett a kormányzás, a gázreakció is sportosabb beállítást kap.

Kizárólag duplakuplongos váltóval rendelhető. Sajnos

Találunk váltófüleket a kormány mögött, bár azok a kormányoszlopra vannak rögzítve, így már egy enyhébb törésben is előfordul, hogy az elforduló kormányról már nem éri el az ujjunk azokat. Ilyen helyzetben biztosabb maga a váltókar, amelyen legalább a fokozat választást jól csinálták meg, előre felé kapcsolhatjuk vissza, hátra felé pedig magasabb fokozatba.

A váltókar egyébként ritka olcsó és zörgő műanyagból készül, kár érte. Mint ahogy azért az éles csippanásért is, ami a váltásra figyelmeztet rendkívül irritáló hangon.

Hogy valami jót is szóljunk a váltóról: rajtprogram is van rajta. Ehhez Sport vagy Race üzemmódban kell benyomnunk a féket bal lábbal, majd a két váltófülecskét egyszerre magunk felé húznunk. Rövid időn belül jön a Launch Controll ON felirat a műszerfalon, és máris nyomhatjuk a gázt a jobb lábbal, miközben a féket és a váltófüleket is tartjuk.

A motor felpörög, a fordulatszámmérő 2500-nál megáll, és ekkor a fék pedál felengedésével indíthatjuk a startot. Ezzel 6,7 másodperc alatt lehetünk százon, amely az elődhöz képes két tizedes előnyt jelent. És kifejezetten jó móka.

Renault Clio RS  és konkurensei
Renault Clio RS (200 LE).
6 390 000 Ft
Peugeot 208 GTI (200 LE).5 880 000 Ft
Citroen DS3 Racing (207LE)8 809 000 Ft
Ford Fiesta ST (182 LE)6 170 000 Ft
Opel Corsa OPC (192 LE)6 020 00 Ft

Élmény másként

Aki idáig eljutott, mostanra sejtheti, hogy az új Clio RS nem az szenvedélyes sportmodell mint eddig volt. Nem búg bántóan benne a kipufogó, mint ez elődjében, cserébe apró visszadurogásokkal örvendezteti az utasokat. 

Sokat javult a menetkomfort is, de a másik oldalon ezzel pont az a varázs veszett el, ami korábban annyira csábított a száguldásra. Komolyabb minőség benyomását kelti az RS, mint eddig bármikor, és így inkább hasonlít egy BMW-re, amit alaphelyzetben jó vezetni, de ha úgy adódik, képes gyorsítás közben is örömet okozni. 

Gyorsnak pedig gyors maradt, bár a versenypályás mérések szerint kissé lemarad elődje mögött. Azt hogy a konkurensek képest mit produkált, az hamarosan kiderül összehasonlító tesztünkből. Addig is bátran ajánljuk a Clio RS-t mindenkinek, aki picit megkomolyodott és kiautózta magát az elődök valamelyikével. Mert a butított “hülyegyerek faktor” ellenére a Clio RS még mindig nagy élmény.

Összehasonlító tesztünkből hamarosan kiderül, melyik a legjobb sportos kisautó

Mellette – Ellene
  • Mindennapi használhatóság
  • Erős motor
  • Stabil, de nem kemény futómű
  • Jó fékek
  • Rajtprogram
  • Csak duplakuplongos váltó
  • Lassú váltás sportos vezetésnél
  • Kevésbé vérszomjas az elődhöz képest

Renault Clio RS 1.6 Turbo - mennyire jön be? Értékeld 1-től 10-ig

418 szavazat - átlag: 7.9 (10-ből)

Renault Clio RS 1.6 Turbo - mennyire jön be? Értékeld 1-től 10-ig