Vezettük az új magyar Audit

Audi A3 Sedan bemutató - 2013

Szerző: Rácz Tamás levél küldés 
Dátum: 2013.06.15. 07.00

Az új győri Audi sokkal gyakoribb jelenség lesz a hazai utakon, mint a márka eddigi magyar terméke, a TT. Szép, nem túl szűk, nem lesz túl drága, műszakilag kifogástalan és éppúgy irigyli az utca népe, mint bármelyik nagyobb Audit.

Röviden – Audi A3 Sedan

Mi ez?

A Golf-méretű A3-as Audi négyajtós változata
Mit tud? Kis presztízs-szedán, ami olcsóbb az A4-nél
Mibe kerül? 7 310 000 forinttal indul a licit, ez a 140 lovas 1.4 TSI listaára
Kinek jó? Bár Kína és az USA a két fő célpiac, Európában is biztos veszik majd, akiknek méretben nem kell az A4, de szedánt akarnak és igénylik a négy karika technikáját, komfortját, presztízsét

Magyar autónak magyar bemutatót! Az új lépcsőshátú Audi nemzetközi sajtópremierjét a fehérvárcsurgói kastélyban tartotta a gyártó. A külföldi újságírókat a Gresham palotában szállásolták el éjszakára, hiszen hiába az A3 Sedan a legkisebb limuzin négy karikával, minőségben, presztízsben, technikában semmivel nem marad el nagyobb testvérei mögött. Jó autó, látványos is – büszkék lehetünk rá, hogy nálunk készül.

Az Audi egyrészt követi a konkurenciát (Mercedes CLA), amikor kicsi, könnyed, relatíve olcsó négyajtós modellt dob piacra egy meglévő modell alapján. Másrészt pedig reagál bizonyos óriási piacok igényeire: az A3 Sedan elsősorban a lépcsős formát kedvelő amerikai és kínai vevők számára készül. Az USA-t és Európát a győri gyár látja el A3 Sedanokkal. Ahogy a szerdai, miniszterelnökkel színesített hivatalos gyártás-indításról írtuk:

Kína és USA a fő piac

Kína és USA a fő piac


“Az Audi teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyárat hozott létre présüzemmel, karosszériaüzemmel, lakkozóval és járműszereldével (korábban csak összeszerelés folyt itt). Az autógyártó összesen több mint 270 milliárd forintot fordított az építési munkálatokra, gyártó berendezésekre és az infrastruktúra kiépítésére.

Az Audi Hungaria a gyárbővítéssel 2100 új munkahelyet teremtett. A szakemberek többek között az Audi német gyáraiban, Ingolstadtban és Neckarsulmban, valamint nemzetközi Volkswagen telephelyeken készültek fel új feladataikra. Az cég munkatársainak száma ma már meghaladja a 9000 főt.

Az új gyárral az Audi Hungaria összterülete duplájára, mintegy négymillió négyzetméterre növekedett. A vállalat alapítása óta az autógyártó összesen 5,7 milliárd euró értékű beruházást valósított meg Győrben. Az Audi ezzel az ország legnagyobb külföldi befektetője.”

Lapított kormány és remek ergonómia

Ennyit a háttérről – nézzük, milyen maga a termék!

Először is – szép. Bár a ferdehátú A3 szedánosításával keletkezett formán fel lehet fedezni némi orrnehéz aránytalanságot az eleve lépcsősnek épített A4, A6, A8 sorozathoz képest, a gondosan kimunkált részletekkel sikerült megoldani, hogy az A3 Sedan ne legyen egy négykarikás Thalia.

Fenemód elegáns a szűk rádiuszos oldalél-hajlítás és a kerékjárat feletti lemeztörés

Fenemód elegáns a szűk rádiuszos oldalél-hajlítás és a kerékjárat feletti lemeztörés


A gyönyörű felnik, a markáns LED-menetjelző, a hátsó sárvédőbe nyomott él, a fény-árnyék vonalak egy pillanatig sem éreztetik, hogy az A3 eredetileg nem szedánnak indult.

A beltérben semmilyen meglepetést nem fog találni, aki már látott A3-ast vagy A3 Sportback-et belülről. Alul lapított kormány, látványos kerek légbeömlők (melyeknek közepét húzva-tolva változtatható a beáramló légsugár terítése), a kis teret csodásan kihasználó klíma- és rádiókonzol, a műszerfalból kiemelkedő képernyővel, amely sajnos nem érintésvezérelt, nívós anyagok, hibátlan illesztések. Ja, és S-Line szinten kihúzható combtámaszos, hihetetlenül kényelmes sportülések járnak az autóhoz.

A csomagtartó persze újdonság. A zsanérokat elburkolták, ahogy a prémiumkategóriában illik, de így is maradt 425 liternyi raktér. A hátsó üléstámlák ledönthetők, ami egy eredetileg háromajtós, fronthajtású kocsinak készült konstrukció esetén természetes.

A fémhulladék-feldolgozó (ahova bekéredzkedtünk fényképezni) lelkes melósa egy kivénhedt 80-at is hozott a fotózásra


A részletek kidolgozottsága, a kínos perfekcionizmus a kabinban ugyanúgy tapintható, ahogy a külső megjelenésben is. Az Audi a szó legtisztább értelmében jelenleg alighanem a világ legjobb autóit gyártja, és ez egészen az ablakemelő kapcsolók kialakításáig mindent meghatároz az utastérben.

Szép, nagy felbontású TFT-monitor a klasszikusan egyszerű órák közt

Szép, nagy felbontású TFT-monitor a klasszikusan egyszerű órák közt


(Vigyázat, szubjektív vélemény: éppen ez a legjobbság az oka különben, hogy egy igazán lelkes autóbuzinak mégsem az Audi a szíve vágya manapság. A Mercedes nagyvonalú tökéletlensége, a BMW kompromisszumokkal járó megrögzött hátsókerék-hajtása, a Lexus különleges idegensége szerencsére lehetővé teszi, hogy ne legyünk fanatikus Audi-hívek 2013-ban.)

Ki sem kell térnünk az ilyesmire manapság, oly természetes, de azért elmondjuk, hogy az új A3 Sedan – megfelelő felárért – internetes szolgáltatásokat, sávban tartó automatikát, 30 km/h alatt önműködően fékező ütközés-elkerülő rendszert, tolatókamerát, gyönyörű grafikájú navigációt, sípot, dobot valamint nádihegedűt is kínál. A LED-es fényszóró automatikusan kapcsolgatja a reflektort is, a követőradar kényelmesebbé teszi a sztrádázást, a kétzónás automata klíma pedig olyan finoman tartja a hőmérsékletet, hogy az A8 se sokkal különben.

A piros autó 180 lóerős, 1,8 literes turbó, kézi váltóval. A fehér 140 lovas, 1,4 literes turbó, hétfokozatú duplakuplungos robotváltóval. A fehért volt jobb vezetni

Három kocsit próbálhattam ki a bemutatón, és furamód a legolcsóbb tetszett a legjobban. Az 1,4 literes turbómotor (amely ugye képes részterhelésnél két henger lekapcsolására is) 140 lóerővel és hétfokozatú DSG-váltóval olyan remekül harmonizál az A3 Sedan karakterével, hogy sem a 4000 felett sokkal erősebb 1,8-as turbó kézi váltóval, sem ugyanez DSG-vel és Quattro összkerékhajtással nem kellene helyette. Talán a később érkező S3 a 300 lovas brutál-motorral majd megtérít, de addig biztos vagyok benne, hogy ez a nyerő kombó az S3 Sedanból.

És akkor a 300 lóerős, kétliteres turbós S3-ról még nem is beszéltek!

És akkor a 300 lóerős, kétliteres turbós S3-ról még nem is beszéltek!


Az 1.4 TFSI van olyan takarékos is, hogy egész magas éves futásteljesítményig versenyképes maradjon a kétliteres dízellel. Az 1,6-os TDI, ami később érkezik majd az autóhoz, hát, ő pedig golfos, škodás tapasztalataink alapján nemigen illik ehhez a prémiummárkához, hiába takarékos, hiába képes vele a katalógusban 4 liter alatt maradni százon az A3.

Hibát mindössze kettőt sikerült felfedeznem az autóban. Egyrészt nagyobb tempónál a kabin a szél és a futómű hangjai miatt zajosabb, mint elvárható volna.

Másrészt ugyancsak nagy sebességnél hirtelen manővereknél hiányzik a nagyobb Audik súlya; a gondosan letömegcsökkentett, 1,4-es motorral, kézi váltóval mindössze 1235 kilós A3 Sedan kicsit libegősen, túl könnyedén táncol el az úthibák felett. Jól állna ez a könnyedség egy – mittudomén – Focusnak, de egy Audi szedánban szokatlan élmény.

Az A3 Sedan Európában szeptembertől vihető majd el a kereskedésekből. 7,3 milliós alapárával úgy kétmillióval a legközelebbi vetélytársnak tekinthető Mercedes CLA – szintén magyar autó – ára alatt marad, ami elég meggyőző érv mellette.

Viszont ha azt nézzük, hogy a Golf technikájáért Audi-emblémával azért jóval többet kell fizetni, csak azt mondhatjuk: A3-at, A3 Sedant csak az vegyen, akinek a Golf, Jetta értékei mellé kell a négy karika presztízse is. 

Az 1.4 TFSI 125 LE ősszel, októberben érkezik, 6,3 millió forint körül alakul majd az ára.

Az 1.6 TDI 105 LE jövő év elején lesz elérhető; nem túl drága, nagyon olcsón üzemeltethető, de komoly presztízsértékű négyajtós prémiumkocsiként ez a változat rúghat még itthon labdába a nagyszerű 140 lovas 1.4 TFSI mellett.


Mellette – Ellene
  • Látványos dizájn kívül-belül
  • Elképesztő technikai kiforrottság a legapróbb részletekig
  • Korszerű, jó motorok
  • Jó vezetni
  • Kapható Quattróval
  • Jó ár a konkurenciához képest
  • Nagy tempónál picit zajos
  • A konszernen belül az A3 áráért ugyanezt a technikát jóval olcsóbban is megvehetjük Golf, Jetta, Leon vagy Octavia néven

Szavazás

Tetszik a Győrben készülő Audi A3 limuzin? Értékeld az autót 10-es skálán!

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

  • S.Roland

    Gratulálok a fotósnak. Kivalló helyszínt választott, ha még egy szippantós IFA is ott lett volna ahogy üríti a tartályt tökéletes beállítás lett volna.

  • menőmanó

    “140 lóerővel és hétfokozatú DSG-váltóval olyan remekül harmonizál az A3 Sedan karakterével, … hogy ez a nyerő kombó az S3 Sedanból.”

    Az átlag mazsolának biztos. Aki egy kicsit is szeretné élvezni a vezetést annak semmiképp.
    Mit is várhat az olvasó egy olyan tesztelőtől, aki képes leírni, hogy az Audi gyártja a legjobb autókat a világon. :D

  • Keeep

    Igazad van menőmanó..
    Mit is várhat az olvasó egy olyan tesztelőtől, aki képes leírni, hogy az Audi gyártja a legjobb autókat a világon. :D

    Nem egyszerü eldönteni hisz az Audin kivül ott a BMW és a Mercedes is !.. nem egyszerü a döntés.

  • Keeep

    Vagy tudsz még olyan márkát ami szóba jöhet ?

  • menőmanó

    Keeep
    Olyan nincs, hogy legjobb autó.
    Szinte mindegyiknek vannak kiemelkedő tulajdonságaik.
    Nálam nagyon fontos a megbízhatóság, ami a te általad említett márkáknak nem sajátja. :)

  • Keeep

    ami a te általad említett márkáknak nem sajátja. :)
    Nézd csak meg a legujabb listát a nem kihagyva a futott kilométert is.
    http://www.anusedcar.com/index.php/tuv-report-year-age/2013-2-3/309

    Most akkor a VW gyártja az uj (2-3 éves) autók a legmegbizhztóbbat,(NEM!)vagy a Nissan X-t a 110. helyen?
    Akkor a Nissan sz@r (NEM!)
    A Japán semmivel sem jobb mint bármelyik Német
    Minnél több statistikát keresünk erröl minél több adatot nézünk annál nyilvánvalóbb nincs nagy eltérés a gyártók között.
    Hisz a VW Polo-ból 98-naj a Logan-ból 87-nek nem volt jelentös hibája.

  • Keeep

    Pl egy példa Audi A6 = 84 ezer km 5%-hiba…
    ha csak 42 ezret futna 2,5% hibája lenne ?
    akkor egyböl 2-dik lenne a listán !

  • Keeep

    Vagy a legjobb Toyota az Avensis 44 ezret futott 2,9 % hibával…
    ha 61 ezret futna mint az Audi Q5 4%hibát produkálna ??
    mehetne a 15-dik hekyre ?

  • Kovijani

    Roland: :D

  • Kovijani

    Roland :D

  • Kovijani

    Roland :D

  • Kovijani

    Roland :))

  • Kovijani

    A blogmotor mondjon le!!!

  • Kovijani

    Nem ertem ezt a “magyar auto” maniat! ( az Astranak meg en is bedoltem, de akkor meg gyerek voltam) Csak mert itt gyartjak?! Akkor ezen elv szerint a kinai Ching Csung lehetne a vilag legbuszkebb homo sapiense, mert az o orszagaban gyartanak szinte mindent! Csoro magyar mar barmilyen marketingbe belekapaszkodik ami pozitiv uzenetu. 
    Az autora amugy 10 pontot adtam :) a legtisztabb ertelemben!
    Banzaaai!!

  • pécsimunkás

    Kívülről jól néz ki,de belülről…
    Meglehetősen randa.

  • shadowb

    Kovijani

    mert magyar emberek szakmai tudasa es munkaja is benne van. Ennyi tulzast el lehet viselni.

  • menőmanó

    Keeep
    Szerintem ismered az álláspontomat nem hiába kezdtél “kekeckedni”. :)
    A saját tapasztalataim nagyon jók a japánokkal. A jelenlegi egyszerűen hihetetlen, ezért elfogult vagyok. Elismerem.
    Ez nem azt jelenti, hogy a másik “szar”. Szó sincs róla.
    Nem olyan tartós, szervizigényes stb.
    Tudom, mert van egy két ismerősöm akik a “prémium” márkákat részesítik előnyben. Jókat derülök a sztorijaikon.

  • Kovijani

    Shadow: milyen szakmai tudasra gondolsz? Tenyleg erdekel! A cikk csak arrol ir, hogy kimentek nemetbe betanulni.
    Vagy a motor-gyarban nem tudod mennyire vannak benne a magyarok a fejlesztesben?

  • manitou8

    ott voltam csüt. du. (véletlen) a greshamnél az audi gyűlésen, az a3 hivatalos prezentációján.
    tetszik de nem kéne, épp a menőmanó által is közöltek miatt:
    nálam a (japán)megbízhatóság fontosabb, mint a rongyrázás.
    (persze ezt a tesztautókat újonnan pár km-ig tesztelő írók nem érthetik, amíg nem nekik kell használni/szervízeltetni az autót)
    ha meg érzelmeimre ható autót akarok(néha megfordul a fejemben)akkor mondjuk olaszt. de renault is szimpatikus ár érték aránya és(általános) kényelme miatt

  • fank1970

    Nem rossz ez, csak minek? Majdnem prémium sedan, majdnem gazdagoknak…

  • Keeep

    hol a hsz-em?

  • tanyasi

    az Audi gyártja a legjobb autókat a világon

    A megbízhatós

  • tanyasi
  • shadowb

    Kovijani

    a gyartas minden teruleten magarok dolgoznak, legyen az logisztika, minosegbiztositas, karbantartas, szereles, stb.. ezek minden szinten komoly szaktudast igenylo feladatok, nem veleltenul dolgoznan mernokok ezerszamra az Audinal. Persze sokan azt hiszik, hogy ott a magyarok csak a csavarokat huzzak meg, de ez nem igaz.

    A motorfejlesztesen mar 7-8 evvel ezelott is reszt vettek uj motorgeneraciok kifejleszteseben, konstrukcioban, motorkiserletben, azota a letszam bovult, uj teruletek alakultak ki, nyilvan nem fejlodott vissza sem a feladatok szinvonala, sem a szaktudas hozza. Egyebkent meg nemregen kiterjesztettek a fejlesztest a komplett autoval kapcsolatos temakra is, tehat van fejlodes ott is.

  • shadowb

    “Az index összeállítása során nemcsak az számított, hogy hányszor romlott el egy adott típus, hanem figyelembe vették a korát, futásteljesítményét és a javítás költségét is. ”

    Errol ennyit.

  • Keeep

    Mégegyszer : menomano Épp ezaz hogy az én saját tapasztalataim pedig a Német autókkak nagyon jók !
    Elötte is volt Német ,aztán Japán,Francia A legutobbi 2 autom
    ismét Német egy VW Bora amit 100ez vettem 188ez adtam el hiba nélküli (kopó alk persze) használat után ! Ezért is vettem ujra VW-t egy 2008 Jettat 43ez, most 64ez van benne persze hiba 0 ! bár nem is lehet “bejáratósan”:D
    [Mikor kb 1éve elkezdtem keresni a Jetta hirdetéseket emlékszem egy gyanusan olcsó autora 1.4 millioért 460000 km volt benne 1.6 benzinmotorral ! taxi volt Pesten beszéltem is a tulajal, innen tudom a motor-kuplung-váltó gyári volt benne.
    400 körül cserélt 2 hátsó telszkópot.
    Tehát csak arra akarok kilyukadni nincs elveszve a Német megbizhatóság.
    Van is egy jó cikk erröl Golfot egymillió kilométerel

  • Keeep
  • troll

    azé arra büszkék lehetünk, hogy két világhírű prémiummárka is nálunk gyárt.

  • Keeep

    tanyasi… Erröl a Warranty Direct statisztikáról amit linkeltél itt volt a cikk a vezess-en néz utánna külföldi oldalakon milyen szempontok alapján dolgozik ez a biztositó !

  • Kovijani

    Shadow: koszi szepen! Jo hallani!

  • Köcsögnepper

    “A konszernen belül az A3 áráért ugyanezt a technikát jóval olcsóbban is megvehetjük Golf, Jetta, Leon vagy Octavia néven”

    A Jettának semmi köze műszakilag ehhez az autóhoz. Semmi.

  • menőmanó

    Keeep
    Látod, így talán egyértelmű, hogy nem az Audi gyártja a világ legjobb autóit. :)
    Mellesleg megjegyezném, hogy nem mindegy a használat módja és az autó egésze (motor, váltó, futómű).
    Nálam mindkettő “extrém”, így számomra fokozottan elismerésre méltó ez a teljesítmény.
    Ettől természetesen még más típusok is lehetnek nagyon jók.

  • ,L Rómeó

    eszt a sok hülyeés ikkénytelen szavaszót ki kénetörölni innen szörényi!
    eszt a széggyent!
    a világ lekszebb és lekjob autójja kisebb teccést érrt el minda lexus Is!!
    pedig hogy leokáttuk az Is-t!!
    és ot szorgossan törölted a teccikeket!
    törlöd a szavazást vagy javicsd fel műszavazatokal!

  • mtbe

    A belső nem jön át, amúgy hátulról tetszik legjobban.

  • zoldfulu2000

    Valahogy a tikikus “magyar” IQ túltengést megint nem kerültük el. Na mindegy.

    Továbbra is szimpi, a belsőn kellen javítani. Rossz irányba ment al mostanában az Audi belső vonalon.

  • Kempelen10.

    Menőmanó ugye milyen jó a Citaro?

  • Guillotine

    Menőmanó!

    Már megbocsáss de mi az extrém??
    Mer hogy mivel közlekedsz?? LFA-val , és te vagy Loeb?? Az extrém…

  • toce

    Szép lett az A3 sedan, bár ebben a méretben a sedan-ságot nem igazán tudom értékelni. (Talán ha nyugdíjas leszek és hátul már nem ül senki, bár akkor is jobb volna sedan formájú 5 ajtósban.)

    Nekem nagyon bejön az A3 bele, remélem előbb utóbb felszivárog A4-be. Vagy az A6-ból leszivárog valami, minden esetre A4 lenne az ideális méretű autó, de sajnos márkán belül épp az a legavitosabb belső design.

    Ja és csőlámpákat hátulra az Audira, ideje lenne már valami merész külső design-nak is… :)

  • ,L Rómeó

    szörényi tessókám kérrlek töröld a lexus és az A3 teccési indekszét(vagy nyújj bele ebe is) mer az nem lehet hoty mig a (válogatot kommenttörlésed után) lexust mindenki fikáza és mégis 8,4, ez az audi mindenkinek teccik a kommentekben mégicsak 7,9…

  • Hawaii-

    Gondolva szerényebb képességű honfitársainkra, ezúton indítványozom, hogy legyen a hozzászólások mellett egy jelzésre szolgáló gomb, amivel a trollokra, spamerekre lehetne a szerzők figyelmét felhívni, hatékonyabbá téve a takarítást, az oldal színvonalának javítását.
    Sajnos nem mindenki tudja kigazdálkodni szellemi erőforrásaiból, hogy mikor kell abbahagyni, hol a határ. Ez van.

  • ,L Rómeó

    hijába gondolsz te it, meg indítózól!
    szörényi marad mer ő a szerkesztő!!
    nem trol csak a vw-t szereti!
    mimek ezér szerettyük!

  • Kempelen10.

    Gumihiba.

  • manitou8

    te is dettó, kempelen!

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Tíz autó ütközött az M1-esen

Két balesetben hat és négy autó ütközött össze egymástól pár száz méterre.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

F1: 15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

Szebb is, erősebb is a Hyundai új raliautója

Bemutatta WRC versenyautójának harmadik kiadását a Hyundai. Nagyobb teljesítményét az új WRC szabályzatnak, dögös külsejét a kupé karosszériának köszönheti

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

A bizarr nő hat órán keresztül rongálta válogatott módszerekkel az utcán álló autót

Los Angelesben egy térfigyelő kamera rögzítette a meglehetősen bizarr esetet.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.