Röviden – Mercedes-Benz GL 350 BlueTec

Mi ez?

Hétszemélyes terepjáró az ML alapjaira, amerikai gyártásból, a második generációban.

Mit tud?Nagyon nagy test, nagyon nagy élvezet.
Mibe kerül?Négyzetméterára kiugró: 9,9 négyzetméternyi autó alapára 22 197 900 forint, extrák nélkül
Kinek jó? Rombolni is lehet vele, de annak jó igazán, aki ráérez békéjére és kényelmére, esetleg terepre is kimerészkedik vele.

Egy autóval kevés rosszabb dolog történhet, mint amikor kiragadják eredendő környezetéből. A GL azért született, mert a nagy vízen túl az ML is eltörpül, ha beáll mellé egy Ford Excursion vagy Chevrolet Silverado. Odaátra kellett egy fullsize terepjáró, amivel a tehetős anyukák fuvarozhatják a gyermekeket.

Erő, tömeg, kiterjedés

Mifelénk a GL erősen megosztó autó. Mellig érő motorházával, 2,5 tonnájával és 22,2 milliós alapárával félelmetes agresszor a külvilág számára. A GL-t még egy X5 gazdája is a ministránsfiúk előzékenységével engedte maga elé. A behemót terepjáró igazán fenyegető, pedig ha valami idegen tőle, az a pusztítás.

Halk, békés és biztonságos a GL

Adatlap

Mercedes-Benz GL 350 BlueTec

Mercedes-Benz GL – Gólem, a barátunk 1
Motor2987 cm3, Dízel, V6
Teljesítmény258 LE
Nyomaték620 NM
Gyorsulás (0-100 km/h)7,9 sec
Végsebesség220 km/h
Fogyasztás (vegyes)8 l / 100 km

Bent paradicsomi nyugalom és béke honol. 2455 kilós élősúlya nemcsak biztonságérzetet jelent, hanem a tömegarányok okán biztos védelmet is, a másik autó utasainak rovására. A minőségérzet ezen a szinten semmi különös, mert mi más járna ennyi pénzért, mint igényes műanyag és illatos bőr?

Fűt és hűt a pohártartó

Apró örömként a LED-es hangulatvilágítást is át lehet hangolni, a normál szín helyett metsző fehéret vagy borostyános derengést is választhatunk. Még jobban tetszett a Peltier-elemes pohártartó, amelyben hűthetők és melegíthetők az ivócsanakok.

A második sorban a hiányzó hosszirányú állítás miatt a lábtér elmarad attól, amit a masztodon látványa ígér, de itt is pompás élmény utazni. A magam 190 centijével a csomagtérből gombnyomásra előbújó üléseken leghátul is kényelmesen elfértem. Az okosan előrebukó középső sorral a bejutás sem csak szabadnapos gumiembereknek megy könnyen. Az ülések hajtogatásáról a gyári weboldalon animált gif fut, katt ide!

A Peltier-elemes pohártartóban hűthetők és melegíthetők a poharak

A GL méreteiről elég annyit mondani, hogy alapesetben is 680 literes a csomagtartója. A csomagtérfedelet villanymotor nyitja-zárja, de a konkurensekkel együtt a Mercedes is az ajtóra helyezte a zárógombot, amiért alacsony termettel pipiskedni kell. Márpedig a nyújtózkodástól kicsúszik a célcsoportba tartozó hölgyek gondosan betűrt blúza, aminek nem fognak örülni.

Könnyű vele bánni

A GL 12,4 méteres körön képes megfordulni, fordulékonysága bámulatos. Amikor sokan már dörzsölik a kezüket, hogy na, ide aztán be nem fér ez a tahó, a drabális SUV könnyedén beparkol. A kormányzás erőszükséglete ideálisan illik az autó karakteréhez. Butaság viszont, hogy a tükörbehajtás csak gyújtással megy, amikor megállás után észbe kapnánk, akkor már nem.

Terepen sokszor többet tud annál, amit a tulajok valaha megkockáztatnának

Az elrettentő-potenciál, a terepjáró-képesség és a biztonság mellett a kényelem a legfőbb érv a GL mellett. A V6-os dízel selymesen puhán jár, hangja diszkrét a legvégsőkig. A légrugózással a kényelem párját ritkítja, a pazar rugózásnak besegítettek a ballonos téli gumik a 18 colosra visszavett felnin. Ezzel az acéltömbbel akkora tévedés gyorsan kanyarogni, hogy a rugók és a lengéscsillapítók sport állását is betudtuk kényelmi funkciónak, mivel így kevésbé imbolyog a karosszéria.

7,9s és 620 Nm

Ha ráuntunk a cruisolásra, a 258 lóerős dízelmotor mást is tud. 620 newtonméteres nyomatéka még a bálnatestet is kitűnően gyorsítja (100-ra 7,9s alatt), a belső sávban pedig kevés nyomasztóbb eseményt tudok elképzelni, mint amikor elzúg ez a csatahajó 220-as végsebességével. A békéjéből kizökkenthetetlen automata hét fokozatot cserélget, igazán finoman.

Biztonságban a GL megadja mindazt, ami ezekben a körökben dukál. A bajuszkapcsoló végét tekergetve jól beállítható a követési távolság, amit 0 és 200 között a Distronic Plus magától tart a kedvünkért. 30 feletti tempónál a radaros érzékelők figyelmeztetnek a túl csekély követési távolságra.

Sport üzemmódban automatikusan süllyed a karosszéria

Természetesen nem kell csak a tükrökre hagyatkoznunk sávváltáskor, de a holttérfigyelésnél sokkal érdekesebb az oldalszélben automatikusan korrigáló fékrendszer.

Ha az ESP jeladói erős oldalszelet érzékelnek, a GL igyekszik megelőzni, hogy házfalnyi oldalán a szél arrébb taszítsa, konkrétan a szél felőli oldalon a kerekeket fékezve korrigálja az iránytartást. Hasonlóképp fékezési nyomaték fordítja vissza a sávba az autót, ha a holttérfigyelés jajveszékelésével nem törődve váltanánk sávot. Nem próbáltuk ki, de ugyanez működhet sávelhagyáskor is, mert itt nem a kormányt fordítja el helyettünk egy láthatatlan kéz, mint oly sok modern autóban.

Terepjárás: minden adott hozzá

Egy 30,8 milliós tesztautó, amelynek már megvan a gazdája, nem kívánja a terepezést. A hardver és a szoftver stabilan megvan hozzá, és ha a tulaj terepre keveredne, az autó előzékenyen megold helyette mindent.

A hajtás állandó 4×4-es, középső differenciálművel. Ez a diffi Offroad 2 programba kapcsolva automatikusan zár, különben terepen semmire sem menne a vezető. Gombnyomásra kapcsolható felező is, ami segít lépésben leereszkedni és felfelé araszolni is.

A két ülés közötti tárcsával egy mozdulattal a terep nehézségéhez igazíthatjuk a légrugózással a hasmagasságot és lazul az ESP szigora. Könnyű terepen (Offroad 1) bőven kipöröghetnek a kerekek, Offroad 2 állásban viszont szigorú kipörgésgátlás segíti a kapaszkodást, amitől sziklákon átevickélve kophat rendesen a fékbetét. A GL így is a sokszor többet tud annál, amit a tulajok meg mernek kockáztatni, aki meg tényleg terepre vesz 20 milliónál drágább Mercedest, az csak rálel az alvázas, merev tengelyes, három valódi diffizáras félistenre.

8 liter alatt

Aki nem a kapaszkodóképesség határait keresi, az jobban jár a kevésbé stílusos és karakteres GL-lel. Kényelmesebb, sokkal biztonságosabb és takarékosabb az örök klasszikusnál.

Mert a nagy melák a modern dízelmotorral keveset fogyaszt. A reális átlag a városoktól távol 10-11, Budapesten 13-14 liter, de kedélyes poroszkálással, az országútra megengedett tempót tartva mi 7,3 litert mértünk száz kilométeren. Mérsékelt fogyasztásából is látszik, hogy bár nem ide született, a GL Európában is megtalálja a helyét.

Parádés a 7,3 literes országúti fogyasztás. Mindezt 2,5 tonnával, automata váltóval és egy háromliteres dízelmotorral


Tetszik az autó? Nem? Itt értékelheted, egytől tízig!

567 szavazat - átlag: 8.7 (10-ből)

Tetszik az autó? Nem? Itt értékelheted, egytől tízig!