A modellciklus derekán bejelentett frissítés lehetett volna alibi meló. Pár új szín, két átrajzolt felni, és köszönjük szépen, a Fiesta tovább menetel. A Ford mégis elhagyta a kitaposott ösvényt, és a nyerő csapaton ne változtass elvet felrúgva alaposan átfésülte a típust.

Új ködlámpafészkek, légterelők helyett az egész frontrészt lecserélték. Jött a manapság divatos, márkaegységet sugalló trapéz hűtőrács, nyomokban Aston Martin géneket tartalmazva. Hiába, már foglalt az összes menő forma, így bármit találnak ki, az emlékeztetni fog egy meglévő modellre. Akkor miért ne legyen Aston?

Kevésbé cuki mint az előd, de okkal. A Ford mindent figyelő Szauron szeme úgy látta, a vásárlóközönség felnőtt, érettebb lett, ezt pedig az autónak is követni kell elegánsabb megjelenésével.

Az előddel szemben határozottabb vonalak, krómdíszítés jellemzi a botoxkezelésen átesett Fiestát

A rács minden esetben krómozott, a motorháztető élesebb domborulatot kapott, és megjelentek a LED nappali menetfények. Hátul az átrajzolt fényszórók és a nagyobb szárny azonosítják be a friss Fiestát. A nagyobb változások mellett természetesen bővül a színpaletta, megjelent a 17 colos felni, így semmi sem állhat az útkereső önmegvalósítók útjába. Belül szintén tombolhat az kreativitás, színek és kárpitok komoly hada várja, hogy a tulajdonos kikeverje a neki megfelelőt.

A világ minden táján ismert felirat, a Fiesta nyolcvan országban kapható, és a Föld hat különböző pontján készült

A világ minden táján ismert felirat, a Fiesta nyolcvan országban kapható, és a Föld hat különböző pontján készült


Újabb minőségi lépés előre

Az új árnyalatok mellett apróságok változtak a belsőben. Ergonómiai megfontolásból a Ford elköltöztette az elektromos ablakemelő és az ülésfűtés kapcsolóit, valamint a belső kilincseket is. Az anyagminőség láthatóan javult, a tapintható felületek puhábbak, és akárcsak a Peugeot 208 esetén itt is felütötte fejét a fekete lakkfényű műanyagdíszítések divatja.  Megfelelően tömött pénztárcával tényleg prémiumhangulat érhető el, igényesen varrott bőrülésekkel, kormánnyal, ötcolos színes központi kijelzővel.

Mellőzve a nyálas marketingdumákat, ez eddig tényleg egy átlagos átfésülés, viszont a java még hátravan. A Fiesta kínálta extralista olyan tételekkel bővült, amelyek egyedülállónak számítanak a szegmensben. Ilyen a Mykey rendszer, ami az aggódó szülők kezébe ad új fegyvert. Használatával zablát kapnak az üvöltő zenével száguldozó tinik, az ősök felügyelete nem szűnik meg elhagyva az utcasarkot.

Kulcs nélküli indítás és egyedi Mykey rendszer is rendelhető az új Fiestához

Kulcs nélküli indítás és egyedi Mykey rendszer is rendelhető az új Fiestához


Tejfölösszájú sofőrök őrzője

A tizenéves egy korlátozott kulcsot kap, amit a szülők előre beprogramozhatnak. Megszabhatják a Fiesta végsebességét (140 vagy 160 km/órás maximum), az audiórendszer hangerejét, sőt azt is beállíthatják, hogy mindaddig néma maradjon, amíg mindenki be nem kötötte magát. Ezen felül a Mykey hamarabb jelzi az alacsony üzemanyagszintet, valamint ha kell, kikapcsolhatatlanná teszi a menetstabilizáló rendszert.
Összesen hét kulcs programozható fel a szülői mesterkulcs mellé, így népes családok gyermekei sem maradnak elektronikus póráz nélkül. Hasznosságán lehet vitázni, de az irányvonal előremutató, ma már a legtöbb észak-amerikai Fordban alapfelszerelés a Mykey.


Az elektronikus csodák másik képviselője a Microsofttal közösen fejlesztett SYNC szolgáltatás.  A multimédia vonalat erősítő rendszer SMS-t olvas fel telefonunkról, és lehetővé teszi a hifi és a navigáció hangvezérlését, egyszerű, élőnyelvben használatos parancsszavakkal. 

Minőségben javult a belső, és bővült a választható színek száma

Természetesen a római bemutatón minden flottul működött, a rendszer még részegséget imitálva sem hibázott, felismerte az érthetetlenül hablatyolt angol szöveget. Igaz magyarul még nem tud, de kíváncsian várjuk hogy szerepel, ha napokon át, valós körülmények között teszteljük a SNYC képességeit.

A háromhengeres motor meglepően kulturáltan járt, köszönhetően az okosan kivitelezett kiegyensúlyozó tengelyeknek és motortartó bakoknak

A háromhengeres motor meglepően kulturáltan járt, köszönhetően az okosan kivitelezett kiegyensúlyozó tengelyeknek és motortartó bakoknak


Telefonálva ment életet

A biztonsági fejlesztés erről a területről sem maradt el. A SYNC Vészhelyzeti segélyhívója 40 európai régió 26 nyelvén képes előre felvett üzenetet küldeni a helyi mentőszolgálatnak. A SNYC az autó GPS-e, vagy a csatlakoztatott mobilhálózat alapján állapítja meg a baleset helyszínét, és a megfelelő nyelvet kiválasztva küldi az előre felvett üzenetet.  Miután nyílt a légzsák, indul a hívás, előtte egy rövid tájékoztató üzenettel, amit kikapcsolhatunk, ha vaklármáról van szó. Igaz dadogó robothangon hívja a mentőket, de ingyenesen jár a SNYC mellé, és lehet, hogy a gép érzelmektől mentes azonnali reakciója menti meg életünket.

A Fiesta nem csak segít a bajban, hanem megelőzi azt. A Focusnál is használt Active City Stop technológia segít elkerülni az alacsony sebességű ütközéseket. Miközben a sofőr bambul, a fény és távolságérzékelők percenként ötvenszer vizsgálják az autó előtti útszakaszt, és aktiválják a fékeket, ha balesetveszélyes helyzet áll elő.


Az EuroNCAP vastagon díjazza a biztonsági extrákat, de az öt csillagos eredmény a hét hagyományos légzsáknak, és a szériafelszereltség részét képező ESP-nek is köszönhető.

Ennyi óvatosság után lássuk milyen izomkolosszus lóerőgyáraktól óvnak minket a Ford szakemberei. A motorpaletta bővült, már szinte zavaróan sok választás között dilemmázhatnak a vásárlók.

A Fiesta orrában nehéz megtippelni milyen motor lesz, az egyliteres EcoBoost turbóval 100 és 125 lóerővel, turbó nélkül 65 és 80 lóerővel kerül beszerelésre, emellett marad az 1,25 valamint az 1,4 literes benzines, plusz a két dízel

Az év motorja szolgálatra jelentkezik

Az elődök által kitaposott sikeres utat követi a hetedik generáció

Az elődök által kitaposott sikeres utat követi a hetedik generáció


A legnagyobb újdonság a háromhengeres turbós benzinmotor megjelenése. Mi a 125 lóerős legerősebb verziót próbálhattuk Róma melletti országutakon. A 170 Nm nyomatékot leadó blokk a háromhengeres konkurenciához képest kulturáltan jár, a vibráció minimális, hangja sem tolakodó. Turbós mivoltát nem tudja levetkőzni, levegőt kell vennie, hogy meglóduljon, de utána komoly lendülettel tol, csak 9,4 másodperc kell a 100 km//órás tempóhoz. Rövid utakra ideális választás, szempillantás alatt bemelegszik, fogyasztása kedvező, a gyári álmok szerint csak 4,3 liter átlagban. A valóság egy jó literrel több lehet, de ez még nem mért adat, csak kuruzsló jóslat.

Ötfokozatú váltó mellett sem forog sokat, 130 km/órás sebesség mellett háromezer alatt marad a mutató. Ezzel a motorral értelmet nyer a Mykey, sőt egy teljesítménycsökkentő funkció sem ártana. A kanyargós hegyi szerpentinen ismét bizonyít a Fiesta futóműve, stabilan követi a kormány által kijelölt ívet, vezethetőséget tekintve maradt a kategória legjobbja.

Ugyanez a motor érkezik 100 lóerős kivitelben, de lesz turbó nélküli verzió 65 és 80 lóval, kifejezetten a Fiesta számára. Az öregebb benzinesek sem mennek nyugdíjba, a jól ismert 1,25  és 1,4 literes motorok maradnak a kínálatban. A dízelpaletta újdonsága a 75 lóerős 1.5 literes TDCi motor. Megjelenését a spórolás indokolta, intercooler nélkül készül, az 1.6-ossal javarészt megegyező alkatrészekből, így előállítása sokkal olcsóbb.

Jól láthatóak a változtatások, nem csak alibi-ráncfelvarrást hoztak össze a Ford tervezői

A minőség ára

A szűkös hátsó sor helykínálata mellett csak a magas ár sorolható fel ellenérvként. A kisautók között egyedinek számító tudást nem diszkontáron mérik. A hét légzsákkal, ESP-vel, kormányról vezérelhető USB-s hifivel felszerelt háromajtós (Ambiente) Fiesta 3,3 millióról indul. Ez a hatvan lóerős motorja miatt felejthető kategória, tisztességes teljesítménnyel nem áll meg a végösszeg négymillió forint alatt, a csúcs 125 lóerős Fiesta pedig 4,56 millióért kerülhet birtokunkba Titanium felszereltséggel.