A Ford B-Max fejlesztőcsapatában komoly rajongói lehetnek a jó öreg Mekk Mesternek. Csak a retró mesefigura sugallhatta a B oszlop elhagyásának ötletét. Az autó egyik fő tartóelemét, a karosszériának merevséget, a bent ülőknek biztonságot adó elemet nem szokás csak úgy kiollózni a képletből.

Az új mini egyterű esetén mégis ez történt, de szerencsére csak az ötlet hasonlít a kétbalkezes kecske stílusára. A megvalósítás életképességéről végre éles körülmények között, közúton győződhettünk meg a München melletti kanyargós német utakon szervezett menetpróbán.

Térnyerő

 
Már a reptéren kezünkbe kaparintottuk a kulcsokat, de mégis vártunk az indulással, muszáj volt körbeszaglászni a B-max adu ászát jelentő ajtómegoldást.  A hátsó tolóajtók három pánton kapaszkodnak a karosszériához, az elsők pedig hagyományosnak tekinthetőek, eltekintve a szokatlanul komoly tömegtől. Ennek oka természetesen az, hogy a B oszlop nem tűnt el, csak elfelezve, az ajtókba került beépítésre. Ezért mindkét ajtó szokatlanul vastag a találkozási pontnál, becsukáskor alul-felül két pánthoz csatlakozva pótolják a középső oszlopot.

A fő attrakció, a 1,5 méter szélesre nyíló ajtók

A fejlesztés célja a beszállás megkönnyítése, mivel főleg kisgyerekes családok, és idős nyugdíjasok jelentik a B-max célzott rétegét. A képeken nem jön át, mennyire szokatlan ez a hatalmas tér egy kisautóban. A két ajtó 150 centiméterre nyílik, így tényleg bármelyik lumbágós nénike könnyedén behuppan, legyen akár két csíkos szatyorral súlyosbítva.

A Dummy-k életben maradtak

30 km/óra alatt az Active City Stop automatikusan fékező rendszer megmenthet minket a karosszériajavítás költségeitől

30 km/óra alatt az Active City Stop automatikusan fékező rendszer megmenthet minket a karosszériajavítás költségeitől


A másfél napos vizsgálódás alapján jól átgondolt konstrukciót építettek be a Ford fejlesztői. Akad ugyan egy lábtájon elhelyezett kábelköteg, amire veszélyt jelenthet a figyelmetlen utas, de menet közben semmilyen hátrányt, különbséget nem tapasztaltunk. A vaskos gumiszigetelések derekasan tompítják a zavaró zajokat, és a fejlesztők elmondása szerint a biztonságon sem esik csorba. Az autógyártók kedvelt fegyverét, a nagy szilárdságú acélt vetették be az ajtók megerősítésére, ezzel és az 5000 virtuális, illetve 40 valós törésteszttel felkészülve öt csillagos teljesítményt remélnek a B-maxtól.

Bár padlólemezük közös, a B-max mégis 11 centiméterrel hosszabb a márkatestvér Fiestától. Így a hátul ülők a kényelmes beszállás után sem kerülnek kalodába, négy embernek elfogadható a térkínálat. A praktikumra szánt puskaport az ajtók vitték el, komoly rekeszhad, vagy egyéb csettintésre méltó megoldással nem örvendeztet meg a belső. Van viszont síkba dönthető második üléssor, teljesen előredönthető anyósüléssel megspékelve. Ezt kihasználva jöhetnek az akciós svéd polcok, német lomosban lelt hűtők, egészen 2,34 méterig.

A sínen mozgó hátsó ülések helyett teljesen sík rakteret kapunk, a felmérések szerint ez fontosabb a megcélzott rétegek számára. Az anyósülés előredöntésével 2,34 méteres tárgyak is beférnek

Életmentő extrák, segélyhívó programmal

Részleteit tekintve tipikus Fordban ülünk, a műszerfal Fiesta, a középkonzol már Focus, pici innen, pici onnan, összességében jó a hangulat, az anyagválasztással sincs baj csak az első ülések ülőlapja lehetne hosszabb. Mivel az általunk nyüstült autók még korai darabok, az egyik legjobb extrát, a Sync rendszert nem tudtuk kipróbálni. Pedig vicces játékszer a fejlett hangvezérlést megvalósító szoftver, telefont, rádiót kezelhetünk vele a megfelelő parancsszavakkal. Sőt, ha már megtörtént a baj, és ájultan fekszünk a légzsákerdőben, a szoftver képes a telefonunkon keresztül hívni a mentőket, és a helyi ország nyelvén adja meg a GPS koordinátákat.

Elvileg egy gyerek tömegét, hatvan kilót elbír az ajtó, még akkor is, ha rossz helyre lépünk, a lifegő kábelalagút miatt viszont aggódunk

Elvileg egy gyerek tömegét, hatvan kilót elbír az ajtó, még akkor is, ha rossz helyre lépünk, a lifegő kábelalagút miatt viszont aggódunk


Ezt az életmentő extrát nem szívesen próbáltuk volna, mint ahogy a 30 km/óra alatt automatikus fékezésre képes Active City Stop-ot sem. A városi koccanásokat kiiktató okosság elvileg 15 km/óráig képes megelőzni a balesetet, harmincig pedig nagy százalékban mérsékli a kárt.

Így komoly biztonságban kavarogtunk a német mellékutakon, navigáció helyett régi vágású írott itinert követve. Ez a fájó hiányosság szintén a tesztautók frissességének köszönhető, bár picit érthetetlen, ha a parkolóradat, kamerát sikerült beszerelni, a navi miért maradt ki.

Tapad akár gombóc a szájpadlásra

Hogy ne vesszünk el a bajor bőrnadrágos traktorosok földjén, követnünk kellett a kijelölt útvonalat, lemondva az esetleges rövidítés lehetőségéről. Szerencsére ez nem volt hatalmas érvágás, a B-max meglepően agilisen mozgott a kanyargós országutakon. Az elektromos szervóval mozgatott kormány élénk, pontos irányíthatóságot adott, plusz a Ford saját elektronikus ál-differenciálzárja a Torque Vectoring Control is a kezünk alá dolgozott. Magasabb, hosszabb, az érezhető dőlésen kívül mégis mintha csak a Fiestát hajtattuk volna.

A képlet gyenge pontját az 1.6 literes turbódízel motor jelentette. 95 lóereje két emberrel éppen elég, de ha egy egész családot kell a nyakába venni, csomagokkal, akkor habverőként rángathatjuk az ötsebességes váltót. Több fokozatot jelenleg nem kaphatunk a B-maxhoz, egyedük a hatsebességes Powershift duplakuplongos automata jelent majd alternatívát az 1.6 literes benzines verzióhoz. Marad tehát a visszaváltás, és a takarékos, megfontolt stílus.

Lemaradtam az Év motorjáról

Marketing és technológiai okok miatt csak ötfokozatú váltó jár az autóhoz, egyedül atz 1.6 benzineshez lesz rendelhető a hatsebességes powershift automata

Marketing és technológiai okok miatt csak ötfokozatú váltó jár az autóhoz, egyedül atz 1.6 benzineshez lesz rendelhető a hatsebességes powershift automata


Sajnos a 2012-es Év motorjával, a háromhengeres turbó benzinmotorral egy apró szervezési hiba miatt nem szereztem tapasztalatot, de a magyar kollégák elmondása szerint mind fogyasztásban, mind rugalmasság, menetteljesítmény terén komoly ellenfele lehet a dízeleknek. Nem véletlen a többesszám, gázolajos motorból kettőt rendelhetünk az 1.6 literes 95 lóerős turbódízel mellett még egy kisebb 1.5 literes (75 le) jelent alternatívát. A két teljesítményszinttel elérhető (100-120 LE) egyliteres sztárbenzines szintén kapott társakat. Öreg veteránként még mindig kapható az 1.4 literes Duratec motor 90 lovas teljesítménnyel, különcöknek pedig a hatgangos Powershift automatával szerelt 1.6-os (105 LE).

Hatalmas ötlet a B-max ajtórendszere, utazáskor semmiben sem csökkenti a komfortérzetet, de úgy tűnik az autó csak erre a nagy húzásra  lett kihegyezve, a praktikumot más szemszögből nézve csak a kötelezőt hozza. Igazi előnye a pontos kormányzás, a kitűnő futómű, ami igazi vezetési élményt ad, legalábbis a kategóriatársakhoz mérve. Az extralista hosszú, sok eddig szokatlan kényelmi, biztonsági berendezés szivárgott le a prémiumautóként emlegetett B-max szintjére (8 hangszórós Sony audiórendszer, kulcs nélküli indítás, tolatóradar és kamera, SNYC rendszer).

Sajnos a navigációs rendszer és a hangvezérléses SYNC még kimaradtak a tesztautókból, így ezeket nem tudtuk kipróbálni

Mindennek lúgozott verzióját 3.990.000 forintért vihetjük haza, ennyiről indul az 1.4 literes Duratec benzines, a csúcs 120 lóerő az egyliteres háromhengeresből Start-stop rendszerrel, minden földi jóval 5.380.000 forintos áron.