Alumínium, magnézium és acél

Alumínium, magnézium és acél


Néhány éve még a négyajtós Porsche említése is istenkáromlás lett volna, mára azonban már a takarékos, dízel Porsche is valósággá vált. Mivel Európában tombol a dízelbuzéria, és a Panamera konkurensei mind tudtak valamit kínálni ezeknek az embereknek, így a Porsche sem tehetett mást, fogott egy már bevált bivalyerős dízelt és nekilátott takarékos családi autót gyártani. Gazdagoknak.

Pánikra nincs ok

Megnyugtató hír, hogy az elsőkerék-hajtású Panamera érkezésétől egyelőre nem kell félnünk, hiszen a motor olyan alacsonyan van a járgány orrában, hogy az alá már nem fér el semmi. Így szerencsére marad a hátsókerékhajtás, reméljük örökre.

Dízel Panamera mozgóképen:

Szélesedik a paletta

A táblázat bal-felső sarkában a leggyorsabb, a jobb alsóban a legtakarékosabb Panamera pihen

A táblázat bal-felső sarkában a leggyorsabb, a jobb alsóban a legtakarékosabb Panamera pihen


Míg áprilisban Sanghajban a legerősebb, leggyorsabb Panamera modellt, a Turbo S-t mutatták be, 550 lóerővel és elképesztő, 3,8 másodperces gyorsulással – addig a mostani, augusztustól rendelhető dízel variáns a táblázat másik sarkában tűnik fel, ahol a fogyasztás a lényeg. Papíron a háromliteres, 250 lóerős V6-os dízelmotorral – alacsony gördülési ellenállású gumikkal – akár 6,3 literrel is eljárhat a spórolós Porsche tulajdonos.

Bár mérni nem állt módunkban, de a próbaúton nálunk is mutatott hét liter alatti értéket a fedélzeti számítógép. Igaz, tízet is.

Három centi híján ötméteres a Panamera

Nehézségek

6,8 másodperce van szüksége a százas sprinthez

6,8 másodperce van szüksége a százas sprinthez


Mivel amikor megálmodták a négyajtós Porschét, még a legelvetemültebb gyári ember sem sejtette, hogy előbb-utóbb dízelmotort is kell hozzá kínálniuk, így nem volt könnyű a VW-tól Auditól – csak jobban hangzik így – érkező nagyobb és nehezebb motort befeszegetni a Panamera orrába. Hála a vasöntvény motorblokknak és a turbónak, a dízelmotor 120 kilogrammal nehezebb a V6-os benzinesnél.

És mivel egy Porsche még gázolajégetés közben sem kerreghet, ezért a motorteret alaposan ki kellett tömni hangszigetelő anyaggal. Kintről a “diesel” felirat, illetve szemből nézve a kerekek előtti légbeömlők – amelyek az intercoolerekhez vezetik a levegőt – árulják el, hogy dízel Panamerát látunk, bentről pedig a hatezerig skálázott fordulatszámmérő buktathatja le a tulajt.

Viccesen elnagyolt sebességmérő, ötvenes lépésekkel

Ha elég gyorsan megyünk vele, kinyílik a légterelő

Ha elég gyorsan megyünk vele, kinyílik a légterelő


A motorhanggal is sokat kísérleteztek, így kintről, az autó háta mögül ember nem mondja meg, hogy milyen üzemanyag kell az autóba. Elölről és bentről már más a helyzet, ugyan a hat henger miatt kellemes duruzsolást szivárog csak ki a lemezek alól, de ezt azért már nem lehet elhibázni.

Tökéletes munkát végeztek a lakberendezők is, a négyszemélyes utastér szenzációs. Gyönyörűek a műszerek – van is belőlük temérdek, csak győzze őket leolvasni a vezető – a sportüléseket ezer módon lehet állítani, és minden úgy működik, mintha ezer évre tervezték volna. Még a belső kilincsen is érezni, hogy elpusztíthatatlan, nagy darab fém szerkezet. A váltó környékén gombok tucatjai, a kesztyűtartó felett pedig a világ egyik legmókásabb pohártartója található.

A nyolcfokozatú automatikus váltót a kormány mögötti fülekkel is lehet kapcsolni

A nyolcfokozatú automatikus váltót a kormány mögötti fülekkel is lehet kapcsolni


Sajnos összehasonlítási alapom nincs, nem tudom, milyen lehet a benzines Panamerához képest, a most próbált dízel változat. Csupán a dízel Cayenne-ről vannak emlékeim, illetve arról, hogy ott a dízel variáns meggyőzőbb volt a modellhez rendelhető leggyengébb benzinesnél. Szerintem nagyjából hasonló lehet a helyzet itt is. Nagy különbségek nincsenek, ugyan a dízel ötven lóerővel gyengébb, cserébe a forgatónyomatéka 400 helyett 550Nm és a gyorsulási adataik között is mindössze fél másodpercnyi különbség van a benzines javára.

Persze a kulcs a kormány baloldalán van

Persze a kulcs a kormány baloldalán van


Bánatunkra a német autópálya ezúttal kimaradt a tesztútból, helyette kacskaringós utakon forgolódhattunk a négyszemélyes Porschéval. A motor tisztességesen tette a dolgát, legfeljebb valami hátborzongató hanggal tehette volna élvezetesebbé az utat. De ha rápillantottunk az átlagfogyasztást jelző számra, rögtön ismét jól éreztük magunkat. Egy tankkal – ami itt nyolcvan litert jelent – akár 1200 kilométert is leautózhatunk anélkül, hogy meg kéne állni üzemanyagért.

Temérdek gomb a váltó környékén

Temérdek gomb a váltó környékén


Remek munka a nyolcfokozatú automatikus váltó is – amit a tesztautóban nem a kormányra szerelt gombokkal, hanem a mögé épített fülekkel is lehetett kapcsolgatni. Menet közben roppant fürgén kapcsolgat – a kollégánál talán hetesből hármasba is visszadobta – de a finom forgolódásnál, araszolásnál is jól dolgozik.

Futóműve egyáltalán nem kemény – mi az állítható keménységű légrugós változatot nyertük meg – és az autó még az engedékenyebbre kapcsolt elektronika mellett is jóindulatú marad, a teljesen semleges, szerethető. Ha nagyon bele kell kötni valamibe, akkor a kormányt kritizálnánk kicsit. Nagy baj nincs vele, de ha valamivel több információ jönne az út felől, akkor még jobban szeretnénk.

Ez mind dízel Panamera

Négy ajtó, négy ülés

Négy ajtó, négy ülés


Szerencsére a Porschék nemcsak menni, hanem megállni is tudnak. A Panamera a közel kéttonnás tömegének rohanását földöntúli lassulással képes megfékezni az elöl harminchat centis átmérőjű féktárcsa és a hatdugattyús féknyereg duója, miközben a lazábban rögzített zsigereink a hasfalunkon keresztül igyekeznek elhagyni testünket. Magyarul a Panamera megáll, mint szög a bükkfában. Ugyanolyan gyorsan és határozottan.

Hazai árat még nem tudunk, de a német oldalon 80000 euró (21,5 millió forint) körül indul a dízel Panamera ára.

Tehát továbbra is van miért irigyelni a Porsche tulajdonosokat. Mert nekik még akkor is jó, amikor spórolnak.