A kabrió olyan, mint a monokiniző nő a strandon. Az ember önkéntelenül is megfordul utána, még akkor is, ha korosabb. Ám eljön az idő, amikor nemcsak a melltartó hiánya tűnik föl, hanem az itt-ott megjelent zsírpárnák és a megereszkedett kötőszövetek eredménye is.

Arccal a Golf felé

Akár csukott, akár nyitott, a forma rendben van

Akár csukott, akár nyitott, a forma rendben van


Ezek a negatív hatások már jól érzékelhetőek voltak a Volkswagen keménytetős kabrióján, öt év után meg is kapta az elkerülhetetlen kozmetikai kezelést. Az Eos ugyan nem igényelt zsírleszívást, de egy szemhéjkorrekció, arc- és fenékplasztika ráfért.

Éppen csak annyi beavatkozást hajtottak végre rajta, hogy a Volkswagen család fotóját nézegetve senki ne kérdezze meg, vajon ki lehet az apja. De nem is volt szükség többre. A korábban a Passatéra hajazó orrot a Golféhoz tették hasonlatossá, hátul pedig megkapta az egyen-lámpákat és az új lökhárítót.

Ezekkel az egyszerű változtatásokkal teljesen felfrissült az autó, de az alapformán hiba is lett volna módosítani. Talán az Eos a legharmonikusabb külsejű kupé-kabrió a piacon. A többiek farban mind erősebbek a kelleténél, csukott tetővel kissé bután mutatnak. Látszik, hogy ott lapul az okosság, de vizuális szempontból ez nem előnyös.

Szépen kitöltik a kerekek a kerékjáratokat

Változatlanul jó

Nem változtattak a jól bevált tetőn sem. Az öt részből álló, nyitható üvegtetővel kiegészített tetőrendszer 25 másodperc alatt varázsol kabriót a kupéból, vagy teszi újra esővédővé az autót. Az acél szerkezetnek köszönhetően csukott tetővel az Eos karosszériája nagyon merev.
Kabrióként is megőrzi e tulajdonságát, az úthullámokon nem, csak az egymást sűrűn követő úthibákon lehetett érezni, hogy nyitva a tető.

Elrejt mindent a csomagtérben

Elrejt mindent a csomagtérben


Egyetlen hátrányát érezni annak, ha a menetszéllel szeretnénk borzoltatni a hajunkat. Az amúgy sem hatalmas csomagtér méretét szinte a felére csökkenti az összecsomagolt tető, mindössze 205 liternyi cuccot pakolhatunk az autó hátuljába.

Kiegészíthetjük a rakteret, ha a hátsó ülésre pakolunk, mert hiába négyszemélyes az autó és hiába kínál az átlagosnál nagyobb lábteret a hátulra kényszerített utasoknak, jobb, ha csak ketten használják az Eost.

Elöl nincs ok a panaszra, hiszen mostantól sportülések várják a sofőrt és utasát, akiknek attól sem kell tartaniuk, hogy beszállásnál a szélvédő keretébe ütik a fejüket, hiszen kevésbé nyúlik hátra, mint a konkurenseké. Ennek ellenére nem kell aggódni a biztonság miatt sem, nyitott állapotban is hatékonyan védi a bent ülőket az autó. Borulás esetén a hátsó ülések mögül 0,25 másodperc alatt védőelemek ugranak elő, amelyek 265 milliméteres magasságba emelkedve gátolják meg a sérüléseket.

Ami eddig nem volt

Eos

Eos


Az Eos drágább lett ugyan, de bővült az alapfelszereltsége. Mostantól nem kell az extralistában keresgélni a következőket: automata klímaberendezés, belső tükör automatikus elsötétítéssel, esőszenzor, fényszórómosó berendezés, első fűthető sportülések, gumiabroncs légnyomás kontrollámpa, könyöktámasz rakodórekesszel, LED hátsó lámpa, multifunkciós kijelző “Plus”, parkolóradar hátul, riasztóberendezés, sebességszabályozó, szélfogó. Ez a magyarázat a nagyjából hatszázezer forintos árnövekedésre.

Egy dízel, egy benzines

Magyarországon csupán két motorral lesz kapható a nyitott Volkswagen. Csak 1,4 literes, 122 lóerős benzines és kétliteres, 140 lóerős dízel kerülhet a motortérbe. Utóbbihoz társítható a duplakuplungos automata váltó (DSG) is, így lesz háromtagú a kínálat. Itthon azonban nem lesz BlueMotion technológiával ellátott motor, még mindig az ár számít.

Szerencsésebb országokban az 1,4-es 160 lóerős kivitelben is kapható, a csúcsot pedig a 210 lóerős kétliteres TSI képviseli. A szlovéniai menetpróba tesztautói között ez utóbbi változat is helyet kapott, vágyakozva tekintettem a mellette lévő üres rubrikára, ami arra várt, hogy a nevem odaírjam. Ehelyett fájó szívvel ugyan, de elsőre egy kézi váltós dízelt választottam.

Volkswagen Eos 2011
1.4 TSI2.0 CR TDI2.0 CR TDI DSG
Lökettérfogat139019681968
Teljesítmény (kW[LE])90[122]103[140]103[140]
Maximális nyomaték (Nm)200320320
Menetteljesítmények,
fogyasztás
Gyorsulás (s, 0-100 km/h)10,910,310,3
Végsebesség (km/h)198207204
Vegyes fogyasztás (l/100 km)6,45,25,7

Csak a szél hangját hallani

A 140 lóerő, ahogyan az a táblázatban is látható, nem csinál versenyautót az Eosból, de azért tisztességesen mozgatja a másfél tonnát. Meglepő volt, mennyire csendesen teszi a dolgát, nyitott és zárt tetőnél is a szélzaj dominált.

100 kilométeres sebességig nyitott tetővel és felhúzott ablakokkal még beszélgetni is nyugodtan lehet. Ennél nagyobb sebességhez azonban nem árt a hátsó szélfogót a helyére szerelni. A zaj ugyan nem lesz kisebb, de a zavaró turbulenciák eltűnnek az utastérből. Ezt hivatott segíteni a szélvédőkeretből felpattintható szélfogó is, ám ez nyolcvanig inkább csak hangos, mint hasznos. Ezt a tempót átlépve viszont szélvédetté teszi a kabint.

Gyári fotókban is gyönyörködhetnek

Volkswagen – Kemény idők jönnek? 1

Feszes, pontos, gazdaságos

Nem tudtuk igazából próbára tenni az autót, hiszen a szlovén utak minőségére nem lehet panasz. Itthon a futómű jobban igénybe lesz véve, a feszes beállítás nem Magyarországra való. Az úthibákat nem lépi át észrevétlenül, de csillapítva szereznek róla tudomást az utasok.
Viszont így nagyon pontosan irányítható az Eos, jó vele kanyarodni, bár a második autónál kicsit könnyűnek éreztem a kormányt.

Sajnos másodjára is egy dízelt sikerült megkaparintani, pedig igazán kíváncsi lettem volna rá, hogy a benzines, nyomatékban szegényebb motor mennyire passzol az autóhoz. A kollégák elmondása alapján csak kicsit volt kelletlenebb gázolajos társánál, igaz, 100 kilóval kisebb tömeget kellett mozgatnia, ráadásul ez a tömeg mind az orrából hiányzott, kezesebben viselkedett a kanyarokban.

Mégis tudott újat mutatni a második autó is, hiszen abban a váltást a DSG váltó intézte. Gyorsan, simán. Sőt még a kézi üzemmódban is rögtön követte az utasításokat. A manuális váltóval sem volt rossz az autó, kellemes volt a kapcsolási érzet, talán a fokozatok közötti távolságok lehetnének rövidebbek.

Összesen háromszáz kilométert tettem meg az autóval, ennek nagyobbik részét autópályán – nem lassan. A városi araszolás kimaradt a programból, a sztráda mellett csak országúton jártam. A kézi váltós változat a fedélzeti számítógép szerint 5,9 literes fogyasztással teljesítette az útvonalat, míg a DSG-s 6,1 litert kért száz kilométerre. Spórolós a dízel Eos.

Az alapáras cukorfehér szín jól áll neki

Kettőből egy?

A tavaly bemutatott új Eos mellé idén elkészült a Golf vászontetős változata is. A két autót gyakorlatilag csak a teteje különbözteti meg. Kitűnő ellenfelei lehetnek egymásnak, de a Golf még az Audi A3 Cabrio vásárlóit is gondolkodóba ejtheti. Ezért még nem született arról döntés, hogy a nyitott Golf kapható lesz-e itthon.

Valószínű azonban, hogy csak a keménytetős kabriót fogják forgalmazni. Az Eos már megtalálható a szalonokban: a benzinest 7,8 millió, a kézi váltós dízelt 8,9 millió forintért lehet elhozni. A DSG-s változatért további félmilliót kell kifizetni.