Nem hétköznapi forma, annyi szent

Nem hétköznapi forma, annyi szent


Renault Szél – magyarra fordítva így hívják a Renault legújabb kisautóját, amely nemcsak nevében különleges, de ránézésre sok minden másban is. Nem sok mindenhez tudnám hasonlítani a formáját, autóra leginkább csak négy kereke és lámpái miatt emlékeztet. Sokkal inkább lehetne egy divatos iPhone-kiegészítő, ha pici lenne. De nem az. Autónak  készült, méghozzá egy igazi kis élményroadsternek.

Kicsi, mégis tágas

Utóbbiból persze következik, hogy nem barátja a családoknak, ezzel a praktikumot kedvelő magyar lakosságnak sem. Egyszerre maximum ketten férnek el benne, nem vacakoltak még a használhatatlan hátsó ülésekkel sem, ahová ha embert nem is, de legalább a kabátunkat be tudnánk passzírozni. Mégsem mondhatjuk rá, hogy nem praktikus a járgány, mert a maga kategóriájában igenis az.

Nézzen körbe a Renault Wind utasterében

A Wind ugyanis a Twingóra épül, – sőt hosszabb is annál majdnem 30 centivel – ezért a két ülés mögött jókora tér áll rendelkezésre ott, ahol a Twingóban a második sorban ülők raboskodnak. Itt a székek helyett egy jókora csomagtartó kapott helyet. Ránézésre ugyan jóval többre tippeltem volna, mint 270 literre, de annyi biztos, hogy két emberre bőven elegendő, és alakja miatt sokkal jobban kihasználható, mint egy átlagos kisautó csomagtere. Egy igazi roadsteréről nem is beszélve.

Hátracsapja a tetőt

Hátracsapja a tetőt


A modern platós kisteherautóra, esetleg halacskára – kinek mi jut eszébe róla – emlékeztető farrésszel viszont még koránt sincs vége a Wind különleges megoldásainak. Nyilván nem lenne szél az autó neve, ha ne tudna rendesen fújni benne a szél, tehát a teteje is nyitható.

Ez is a praktikusabb és modernebb fajtából való, ugyanis műanyagból készült és nem vászonból. A tetőmozgatás ráadásul soha nem tapasztalt sebességgel történik, mindössze 12 másodperc kell ahhoz, hogy máris a nyakunkba zúduljon a kellemes decemberi ónos eső. 

A gyorsaság nyitja, hogy a tető egy az egyben hátranyílik a szokásos két-három részre bontás helyett. Egyszerűen, egy részben hátracsapódik. Az is zseniális, hogy a vastag csomagtérajtó felső részébe kerül a tető, így a csomagtér kabrióként is pontosan akkora, mint zárt tetővel. További jó hír, hogy a tető egyszerűségéből adódóan hosszú élettartamra és megbízható működésre lehet számítani, mert a 22 kilós szerkezetben nem sok bonyolult alkatrész van. Már csak az a kérdés, hogy milyen a Windet vezetni?

Tudta, hogy a szél mindig fúj?

Szélnek nevezzük a légkört alkotó levegő közel vízszintes irányú áramlását. Kialakulásának két alapvető oka a terepfajták eltérő mértékű melegedése és a bolygó forgásából származó Coriolis-erő. A szél mindig fúj, sebességét méter per szekundumban mérik, vagy Beaufort-skálán.

Forrás: Wikipedia

Belülről is extra

Érdekes megoldás

Érdekes megoldás


Álljunk meg egy szóra, mielőtt elfordítanánk a slusszkulcsot. Szerencsére belül sem fogyott el az alkotói lendület, mert a Wind belül is épp olyan kacifántos, mintha egy híres dizájner rajzolta volna. Talán híres is?! Feláras ugyan, de van benne két nagyon szép, szinte oda nem illő bőrülés, és egy hol egyszerű, hol modern stílusjegyeket egyaránt felvonultató műszerfal.

Viszonylag olcsó autó lévén ne várjunk puha műanyagokat, ez inkább olyan mindent a szemnek, semmit a kéznek játék, de annak nagyon jó. A villamoskapaszkodószerű ajtóbehúzó alkalmatosság pedig viccnek tűnik, de mégis működik. Egyéb praktikus részlet után hiába kutatunk, jó dizájntermékhez hűen kevés van belőle. Ami feltűnően rossz, hogy a könyöklő is túlságosan mélyen van, a lőrésszerű vékony ablakok pedig gondoskodnak arról , hogy az ablakon se tudjunk kikönyökölni.

A 17"-os kerekek miatt elég kemény a futúmű

Izmos kis jószág

Adatlap

Renault Wind 1,6 16V

Renault Wind – a szél mindig fúj 1
Motor1598 cm3, Benzin, S4
Teljesítmény133 LE
Nyomaték160 NM
Gyorsulás (0-100 km/h)9,2 sec
Végsebesség201 km/h
Fogyasztás (vegyes)7 l / 100 km

A Windet két benzinmotorral szerelik, nálunk az erősebbik, a 133 lóerős 1,6-os szívó benzines járt. Ez egy jó kis pörgős motor, tapasztaltuk már a Twingo RS-ben is, ezen erényét nem veszítette el a Windben sem. Mégsem egy Twingo RS, már ami a kezelhetőséget illeti. Roadsteres szemmel mérve pedig maga a tragédia a vezetési élmény, joggal érezheti az ember a műfaj kicsúfolásának a Windet. Mégsincs ok az aggodalomra.

Az első rossz benyomás egyértelműen a szokatlanul magas üléspozíciónak tulajdonítható. Olyannyira magasan ülünk a Windben, hogy 190 centivel már az ablakkeret is zavar a kilátásban. Ha ebben a magasságban hordjuk a fejbőrünket, akkor jobb, ha lemondunk a Windről. Viszont ha alacsonyabbról

Pörgős, kellően dinamikus a 133 lóerős, 1,6-os

Pörgős, kellően dinamikus a 133 lóerős, 1,6-os


szemléljük a világot, lehet, hogy kifejezetten élvezni fogjuk a pozíciót, ráadásul így lesz alkalmunk igazán kiélvezni a rövid ülőlappal ellátott bőrfotelek kényelmét is. Apropó bőr – ülésfűtés nélkül borzalmasok a reggelek, könyörgöm,  ne ezen akarjunk 60 ezret megspórolni.

Az üléspozíció miatt már alapból bukjuk az igazán sportos vezetési élményt is, persze minden csak viszonyítás kérdése. December hónap lévén nem adódott sok lehetőség az autóban rejlő a lehetőségek kiaknázásra, de azért nagyjából átjött a lényeg. A kormányzás elég közvetlen, a futómű pedig jobban fogja az utat érzésre, mint az átlagos kupé-kabriókban. Igaz, keményebb is, de azért még a tűrhető kategória.

Szép, igényes, de rövid az ülőlap

A motor kis fordulaton sem erőtlen igazán, de szereti ha jól odalépünk neki, ilyenkor örömmel és játszi könnyedséggel pörög a piros mezőig. A motorhoz ötfokozatú váltó jár, egész jól kapcsolható, mindvégig elégedettek voltunk vele. Az viszont igazi roadsteres tulajdonság, hogy autópályán hiányzik a hatodik, és így 130-nál már picivel a 4000-et is meghaladja a fordulatszám.

Ez sem tesz jót igazán a fogyasztásak, akárcsak a húzatásra ingerlő karakterisztika, így nem is csodálkozom, hogy 9,5 litert fogyasztott nálam a városi környezetben. Az utastér szélvédelmét nem igen volt alkalmam kipróbálni, de tankos sapkában és síszemüvegben bátran kabriózhatunk télen is.

Kinek, minek, mennyiért?

Pofás, de kemények a műanyagok

Pofásak, de kemények a műanyagok


A Renault Windet mindenkinek szívből ajánlom, aki szereti egy kicsit a különlegeset és nem bánja, ha rendesen megbámulják emiatt a lámpánál. Igazi roadsteres élményt azért ne várjunk tőle, és eszünkbe se jusson összehasonlítani mondjuk egy Mazda MX-5-tel. Gyanítom, hogy a fiatalos hölgyek kedvence lesz az autó,  és azt is, hogy idehaza nem sokat látunk majd belőle az utakon.

Pedig az 5,3 milliós alapár nem számít soknak, ha keménytetős kabrió után kutatunk a piacon, és akkor még nem is vettük számításba a félmillióval olcsóbb 1,2-es turbómotoros verziót, ami szintén ígéretesnek tűnik a mostanában megcsappant konkurensek között.