Hat év alatt a BMW X3 annyira megöregedett, hogy a tavaly bemutatott X1 és a felújított második generációs X5 mellett már annyira kínos jelenség volt, mint Stephanie a monacói hercegi családnak. Neve, rangja megvan, de már nem szívesen mutatkoznak vele. Itt volt az ideje az utód érkezésének. Ennek magyarországi bemutatóján jártunk.

Ékesség

Sportosságot hangsúlyozó ék alak

Sportosságot hangsúlyozó ék alak


Az új modell megkapta a BMW – megvannak a hatalmas vesék és fényszórók, a kilincsek vonalában végigfutó domborítás – és az X-sorozat – kerek ködlámpák, a vesék ritkább rácsozata – formai jellemzőit is. Így nem lóg ki a sorból és rögtön el is feledteti az első generáció elnagyolt vonalait. Az autó minden részlete a sportosságot hangsúlyozza, ezzel is utalva az aktív életet élő célközönségre.
A lapos orr és a magasra emelt hátsó ékformát alkot. A domborított kerékjáratok sem hagynak kétséget az autó által nyújtott teljesítmény felől.

A karosszéria természetesen nőtt az elődhöz képest. Nem jelentőseb, hiszen hosszúsága nyolc, szélessége három centiméternyivel haladja meg a kifutó modellét. A trükkös formatervnek köszönhetően azonban nagyobbnak mutatja magát.
Összességében karakteresebb, férfiasabb jelenség lett

Hatalmas orrlukai nőttek

Minőség, helykínálat

Nemcsak annak tűnik, hanem széles is

Nemcsak annak tűnik, hanem széles is


A méretnövekedés jótékonyan érintette az autó utas- és csomagterét is. A sofőr és az anyósülésen utazó kényelme eddig sem volt kérdéses. Jól formázott ülésekben foglalhatnak helyet, szélességben lett szellősebb a tér. A hátulra kényszerült utasoknak jócskán megnőtt lábtér jutott és ezentúl szélesebb vállúak is egymás mellé ülhetnek.

A csomagtér mérete hetven literrel nőtt, agy alaphelyzetben már 550 literes és a 40:20:40 arányban dönthető támlákkal egészen 1600 literig  bővíthető. Sok mindent pakolhatnak ide a divatos sportokat űző tulajdonosok.
Anyaghasználat szempontjából kevés kifogásolnivaló akad, egy dolog azonban biztos: az első ülések háttámláján nem mutat jól az a nagy plasztikdarab, még annak ellenére sem, hogy a lábtér további növelésében vesz részt.

Vegetáriánus testépítő

Kategóriájának legnagyobb teljesítményű motorja

Kategóriájának legnagyobb teljesítményű motorja


A BMW azt állítja, hogy a motorkínálat alján lévő kétliteres dízelmotor erősebb – ezt bizonyítaniuk sem kell, hiszek a katalógusadatoknak – és gazdaságosabb, mint a versenytársak hasonló méretű motorjai. Legnagyobb teljesítménye 184 lóerő, nyomatéka 380 newtonméter. Százra 8,5 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 210 km/h. Átlagfogyasztása a hihetetlen 5,6 liter. Szén-dioxidból 149 grammot juttat a légkörbe kilométerenként.

A háromliteres benzinmotor 306 lóereje igen dinamikussá teszi az autót. Az 1,8 tonnás test 5,7 másodperc alatt éri el a százat, és megfutja a 245 km/h-s sebességet. Ennek ismeretében a 8,8 literes átlagfogyasztás nagyon kedvezőnek tűnik.

Lapos orrkialakítás

Lapos orrkialakítás


Az autók az Efficient Dynamics égisze alatt készültek. Így minden modellnél az alapfelszereltség részét képezi a Start-Stop funkció, amely egyedülálló módon az automata sebességváltóval is kombinálható. Ezenkívül mindegyik változat megkapja a fékenergia visszanyerő rendszert, az elektromechanikus szervokormányt, illetve az alacsony gördülési ellenállású gumiabroncsokat. A fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek csökkentését az alapoknál kezdve, a BMW könnyűszerkezetes autót alkotott.

Mindig a sárga úton

A teljes X-család

A teljes X-család


Ekkora teljesítménnyel könnyen le lehet esni a kanyarokban az útról, hiába a fejlett összkerék-hajtási rendszer és az igényes futómű. A széria menetstabilizáló (DSC) mellett rendelhető a Performance Control rendszer, amely a hátsó ívbelső kerekek felé juttatott nagyobb nyomatékkal, vagy fékezéssel növeli meg a kanyarvétel sebességét.

Rendelhető lengéscsillapító-szabályozó rendszer (Dyamic Damper Control), amellyel az autó alkalmazkodik az útfelülethez és a sofőr vezetési stílusához. Az X-modellek között elsőként elérhető a Menetdinamikai Szabályzás (Dynamic Driving Control), amellyel három program közül választva más-más a gázpedál karakterisztikája, a motorreakciók érzékenysége, a kormányrásegítés mértéke, valamint a DSC beavatkozási küszöbértékei, illetve az automata sebességváltó kapcsolási sebessége is.

A BMW X3 méretei
Hosszúság (mm)4648
Szélesség (mm)1881
Magasság (mm)1661
Tengelytáv (mm)2810
Csomagtér (liter)550/1600
Saját tömet (kg)1715
Gumiméret225/60R17


Amerikából jöttem

Az új BMW X3-at az Egyesült Államokban fogják gyártani, a Dél-Karolinában található Spartanburg városában, ahol az X5 és X6 hat is készül. Hajókázás után érkeznek Magyarországra, ahol az értékesítés november 20-án indul.

Az xDrive20d ára 11 798 000 forintról indul. Az xDrive35i változatért legalább 16 890 000 forintot kell majd fizetni.