Félmilliót adott el a Volkswagen az első generációból. Az újon jóval kisebbek az üvegfelületek

Félmilliót adott el a Volkswagen az első generációból. Az újon jóval kisebbek az üvegfelületek


Kevés autófajta osztja meg annyira az embereket, mint egy nagy SUV (Sports Utility Vehicle). Magasságuk és tömegük miatt sokan érzik védtelennek magukat az aszfaltterepjárókkal szemben.

Muszáj volt lépni

Az erős motorral és a magas üléshelyzettel sugallt testi fölény csábít a rámenős, agresszív vezetésre, néha úgy tűnik, mintha egy Q7 vagy X6 létezésének egyetlen célja volna, hogy kiszolgálja a leggyarlóbb emberi tulajdonságokat.

Két mázsa mínusz

Kényelmesen elférni hátul, de ezt egy Passat is megadja

Kényelmesen elférni hátul, de ezt egy Passat is megadja


Újabban még egy fajsúlyos oka van az ellenszenvnek: a környezetszennyezés.

A zöld szervezetek és a sajtó egy része a két tonna feletti, sokat fogyasztó, sok CO2-t kibocsátó terepjárókat kárhoztatja a globális felmelegedés szimbólumaként.

Ennyi ellenérzéssel szemben a kényelem, a biztonság, a terepjáró-képesség, a nagy szállítókapacitás vagy az utánuk köthető, akár 3,5 tonnás utánfutó sem érv, muszáj Nyugat-Európában is szalonképesebbé tenni a kaszt tagjait. Az új Touareg ezért lett diszkrétebb, könnyebb és takarékosabb elődjénél.

Két mázsát sikerült leadnia, persze egy 2,3 tonnás autót lefogyasztani nem ugyanaz, mint egy kisautó súlyából lefaragni 10 százalékot, úgy, hogy ne szálljanak el a költségek és megmaradjon az öt csillag.

Kétféle összkerékhajtással

Az alapverzióból hiányzik a felező, ha az ügyfél megrendeli, középső és hátsó diffizárat illetve erősített középső kiegyenlítőművet kap mellé

Az alapverzióból hiányzik a felező, ha az ügyfél megrendeli, középső és hátsó diffizárat illetve erősített középső kiegyenlítőművet kap mellé


Részben a merevebb, ezért vékonyabb falvastagsággal is elég erős acéloknak köszönhető a fogyás, de az új hajtáslánccal is sokat sikerült spórolni. Kétféle összkerékhajtással kapható az autó. A 4Motionből hiányzik a dögnehéz felező. Az alapverzió is állandó négykerék-hajtású, amit a nyomatékot a jobban tapadó kerekekre irányító Torsen középső differenciálmű biztosít.

Ebben a felállásban nem zárható a középső differenciálmű, szemben a 4XMotion nevű, terepjárásra kitalált modellel. Ennek középső differenciálműve erősebb és kézzel zárható, a hátsó diffivel együtt. Mindkét verzió felszerelhető légrugózással, amely a hasmagasságot akár 27 centisre növelve sokat javít a terepjáró-képességen.

Nem olyan nehézkesen pompás, mint eddig, de igényes a belső tér

Nem olyan nehézkesen pompás, mint eddig, de igényes a belső tér


Belül az automata váltó monumentális karja helyén egy audis fokozatválasztót látunk. Most is minden elegáns és kifogástalan minőségű, de nem annyira cicomás, szerényebb a pompa, mint az elődben.

Okosságok: dupla gyermekzár

Vannak profán, de hasznos okosságok, például a 16 centis úton, osztottan mozgatható hátsó ülés vagy az oldalanként aktiválható gyermekzár. Egy gyermekkel utazva nem kell az egyik szülőt értelmetlenül korlátozni hátul, végül is miért ne húzhatná le az ablakot vagy nyithatná ki magának az ajtót?


550 newtonméterrel kiválóan húz a kulturált dízelmotor

550 newtonméterrel kiválóan húz a kulturált dízelmotor


Egy Touareg rendkívüli biztonságérzetet nyújt, kevés autóban lehet ennyire alacsony pulzussal vezetni. Jöhet sertésebola, kitörhetnek mind az izlandi tűzhányók és zuhanhat a világ összes tőzsdeindexe, amíg a Touareg megy, semmi baj nem érhet. A többiek észlelik és tisztelik a súlyos és terebélyes autót.

Tisztelik a többiek

Elsőre a kormány kicsit nehéz, pár nap után pont jó, mert érezni rajta, hogy tekintélyes tömeget uralunk. A holttérfigyelő rendszer jelenléte pregnáns, de működése nem idegesítő: ha a szomszéd sávban halad valaki a közelben, simán világít a külső tükör tövében lévő sárga LED, ha veszélyes volna sávot váltani, akkor indexelésre villogni kezd.

A jobb oldali kapcsolóval változtatható a hasmagasság

A jobb oldali kapcsolóval változtatható a hasmagasság


Felárért a Dynamic Light Assist a szembejövőket vakító területen automatikusan csökkenti a fényerőt, így nem kell visszavenni a reflektort, mégse sül ki a szemük.

Ez többnyire működik is, de tízből két szembejövő még így is ránk villantott, amikor a technikában bízva maradt a távfény.

Meggyőző volt a futómű, amely sport, normál vagy kényelmes beállítást kínáló, adaptív lengéscsillapítással kedveskedik az utasoknak és a vezetőnek is. A rugózási kényelem nem rossz, de főleg a sport állásban mutatott úttartás miatt fogunk sokáig emlékezni a Touaregre.

Még egy hurka és a kompresszor felpumpálta a magasba a légrugós autót

Még egy hurka és a kompresszor felpumpálta a magasba a légrugós autót


Jót tesz a légrugózás, amellyel rámoláshoz lesüllyeszthető, terepezéshez égig emelhető az autó, a kettő között pedig fölényes kiegyensúlyozottsággal hasít.

Városban éhes, autópályán nem

Ha nem városban járunk, akkor a 85 literes tankkal messze eljut az autó. Autópályán ésszel, de tempósan gurulva 8,9 litert fogyasztott a tesztautó, amin látni a modern dízeltechnika, az alacsonyabb és áramvonalasabb kasztni illetve a nyolcfokozatú automata áldásos hatását.

Az autó hatodikban is megfutja a 218 km/órás végsebességet, a plusz két gang a zajszintet és a fogyasztást csökkenti. A váltó akár három fokozatot is lép egyszerre, felkapcsolva engedi érvényesülni a csendes dízelmotor bivalyerejét.

Budapesten a fogyasztás kicsit sem igazolta a 8,8 literes gyári jövendölést. 14,6 liter elég csúnya étvágy, mennyi lenne, ha a stop-start automatika nem állítaná le a motort minden lámpánál? Látszik, hogy temérdek energiát emészt fel újra és újra meglódítani a Touareget, a 208 kilós fogyás dacára.

A VW-dzsip és konkurenseiListaár
Audi Q7 3,0 TDI quattro Tiptronic (240 LE) 16 058 500 Ft
BMW X5 xDrive30d (245 LE) 16 424 000 Ft
Mercedes-Benz ML 350 CDI (231 LE)16 712 250 Ft
Volvo XC90 D5 AWD Momentum aut. (205 LE) 14 330 000 Ft
VW Touareg 3,0 TDI Tiptronic BMT (240 LE ) 16 258 500 Ft


Furcsa árképzés: azonos motorral az Audi Q7 3,0 TDI kevesebbe kerül

Furcsa árképzés: azonos motorral az Audi Q7 3,0 TDI kevesebbe kerül


16,3 milliós listaárával a V6-os Touareg TDI drága autó, és nemcsak az átlagfizetéshez képest, mert egy luxuscikknél más a mérce. De senkinek nem jutott eszébe a Volkswagennél, hogy biztosan jó ötlet-e kétszázezer forinttal az azonos motorú Audi Q7 fölé beárazni az autót?

16 millió: ez még csak az alapmodell

Az extralista böngészésére hosszú órákat és súlyos milliókat lehet rászánni. A gazdagon felszerelt, de ezen a szinten semmi rendkívülit nem nyújtó tesztautó árát 21 531 000 forintra növelték a beikszelt tételek.