Verve – Fiesta

Ez is új lett természetesen

Ez is új lett természetesen


Az új Fiesta Ford Verve tanulmányként látott napvilágot 2007-ben. Nagyon megörültünk a merész, sportos vonalaknak, de később még jobban elkerekedett a szánk, amikor kiderült, a szériamodell sem lett kevésbé sportos. Nem szürkítették bele a Fiestát a kategória sablonjaiba. Megmaradt az agresszív hűtőrács, a szögletes fényszóró, a magas övvonal, és a belső térben is szinte csak a színek változtak.

A Fiesta is a Ford kinetikus dizájnsorozatába illik, de itt sokkal látványosabb az átalakulás, mint a C-MAX vagy akár az új Focus megújulásánál. Talán csak a hátsó szárny erőltetett egy picit. Ez lesz egyébként a Ford első igazi globális forgalmazásra és gyártásra szánt modellje, Európában, Ázsiában, Ausztráliában és Dél-Amerikában is ugyanez a forma gördül le a gyártósorról (Amerikában ugye eddig minden Ford teljesen máshogy nézett ki, mint nálunk), igaz, Észak-Amerika és Kína szedánt is kap.

Nagyon fontos a súly

Olyan, mint egy kicsi S-MAX

Olyan, mint egy kicsi S-MAX


A megnövelt biztonság, a nagyobb utastér és a komfortosabb vezetési élmény mellett az autó mérete és súlya megegyezik az elődével. A trükk a Mazda2 gyártási módszereinek átvételében van, a súlycsökkentés elsősorban a karosszériához felhasznált kétféle acél alkalmazásában rejlik. Ez első hangzásra nem mindenkinek lehet hírértékű, pedig elég csak a fogyasztásra gondolni, ahol egyáltalán nem elhanyagolható szempont az autó tömege.

Az autó magassága egyébként 3,5 centivel csökkent, a csomagtartó viszont 284-ről 295-literesre nőtt, amivel sikerült a közvetlen konkurensek, a Peugeot 207, az Opel Corsa és a Fiat Grande Punto fölé kerekedni.

Belül iszonyat high-tech, de a műanyagok…

Transformers, mobiltelefon, vagy Sas?

Transformers, mobiltelefon, vagy Sas?


Már a külső dizájnt szemlélve is csupa újszerű megoldást látni, de a kocsi belsejében aztán tényleg köpni-nyelni nem tudunk. A formák legalább akkora újdonságként hatnak, mint anno az új Civic-ben az űrhajós stílus. A Fiesta esetében a mobiltelefonos párhuzamot le sem tagadhatnák. A Birodalmi Sasra vagy egy Transformers figurára emlékeztető középkonzol tervezésekor nem titkoltan a maroktelefonok egyszerűségét próbálták elcsenni.

A stílus nagyon egyedi, de ezzel még nem sikerült teljes mértékben elvenni a hangsúlyt a sajnálatosan rossz minőségű műanyagokról, a pontatlan váltóról. Utóbbi talán a túlzottan lent fogó kuplungnak köszönhető. Emellett viszont nagyon pozitív, hogy a méretcsökkenés ellenére elöl-hátul egyaránt kényelmesen elférni.

1,4-es, 68 lovas a gép. Hát nem egy versenyparipa. Lapozz!


1.4 TDCi

Érdekes, ennek bal oldalon van a tankja

Érdekes, ennek bal oldalon van a tankja


Sajnos az egyetlen pozitívum, amit erről a motorról el lehet mondani, hogy nagyon kedvező fogyasztási adatokat produkál, még a városi autózás során is. Ha jól emlékszem, egyszer sem mentem vele országúton vagy autópályán, és így fogyott 5,8 liter. Talán ez az adat hat annyira pozitívan, hogy elnézzük a motor további gyengeségeit. Sajnos elég hangos is az erőforrás, amiből viszont nem sok minden szűrődik be az autó belsejébe az átalakított szigetelésnek köszönhetően.
 
A városban nem nagyon lehet fickósan közlekedni vele, de azért lomhának sem mondanám. Érdekes, hogy a kiemelkedően jó fogyasztási adatok nem ezt támasztják alá, de mintha elférne benne a hatodik sebesség is. Hamar el lehet érni azt a fordulatot ötödikben, amikor egy jóérzésű ember már felváltana hatodikba.

Nem csak dögös, biztonságos is

Jól törik

Jól törik


Az autó jó eredménnyel vizsgázott az EuroNCAP töréstesztjén. A kisautó a hagyományos frontális ütköztetést jól bírta, az A oszlop mindössze 4 mm-t mozdult el hátrafelé.

A kis Fordba oldalsó függöny- és testlégzsák nem került, de az autó így is hibátlanul vizsgázott az oldalirányú teszten. A felnőtt utasok védelmére a Fiesta összesen 34 pontot gyűjtött, amellyel már kiérdemelte az ötcsillagos minősítést. *****

Nem sokban változott a Verve-tanulmányhoz képest

Nem sokban változott a tanulmányhoz képest

Az új Fiesta is megkapta a szokásos pontlevonást, amiért az első utasoldali légzsák gyerekülésre jelentett veszélyére nem hívja fel világosan a figyelmet, ahogy a hátsó ISOFIX-rögzítő pontok jelölésével sem voltak elégedettek az EuroNCAP szakemberei. A tesztbábuk eredményei azonban jók voltak, így a gyermekek biztonságára 38 pontot, négy csillagot kapott a Fiesta. ****

A gyalogosok védelme terén sem vallott szégyent a Ford, a lökhárító a maximális pontot érte el, és a motorháztető is megfelelő minősítést kapott arra az esetre, ha gyermekméretű áldozat fejével találkozna, bár a ne adj’ isten elütött felnőtteknek már sokkal rosszabb kilátásai lennének. 20 pont, három csillag. ***

A Ghia felszereltségű modell 3 775 000 forintos vételárával nem éppen a legjobb vétel a közvetlen konkurensek közül, igaz, a többiek két-három éve újultak meg.

Bevetésen az új Fiesta – Top Gear videó


Technikai adatok – Ford Fiesta 1.4 TDCi
MÉRETEK
Hosszúság3950
Szélesség1973
Magasság1433
Üzemanyagtank kapacitás (liter)45
Csomagtér295
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint)3 550 000 Ft
A szériafelszereltség fontosabb tételeiKatalógus letöltéséhez kattintson ide! (PDF)
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleményeNagyon különleges lett az új Fiesta. A fogyasztási adatok kiemelkedőek az 1.4 dízellel, de élményautózásra ne várjunk.
Pontszám (max. 10)  7 pont

Mellette – Ellene
  • Sportos külső
  • Vagány belső
  • Nagyon kedvező városi fogyasztás
  • Hangos, korszerűtlen dízelmotor
  • Drágább a közvetlen konkurenseknél
  • Rossz műanyagok