Formailag a Hármas rokona

Formailag a Hármas rokona


Elsőre fel se tűnt. Ott állt a mélygarázsban, észrevettem a szemem sarkából (valahogy minden új BMW-t megpillantok a szemem sarkából, nekem kifejezetten bejönnek az új irányzatok Bangle leigazolása óta egész máig), és megállapítottam: egy hármas. Egy hármas, amellyel nem álltak be rendesen a parkolóhelyre, mert nagyon kilóg az orra.

Hét, az inkább három, mint öt

Felmentem a szerkesztőségbe, és kérdeztem, ki parkolt ilyen trehányul a kocsival, mire kiderült, hogy ez már nem a legkisebb, hanem a legnagyobb négyajtós BMW, és azért lóg ki az orra, mert baromi hosszú. Aztán később néhányszor a forgalomban is elbizonytalanodtam: Hetes vagy hármas az ott szemben, vagy a tükörben? Lehet, hogy a BMW is úton van afelé a zsibbasztó formai uniformizálódás felé, ami a Volvóval történt az utóbbi években?

A Zsóti szerint…

Széles, de nem ormótlan

Széles, de nem ormótlan


Úgy alakult, hogy hírszerkesztőnk, Zsolti feneke alatt szinte füstöltek az új BMW-k ülései, olyan gyorsan cserélgette őket maga alatt az elmúlt napokban. A 318d-ből pár órára átült ebbe a 7-esbe, majd visszavitte az 520d-t, amivel MINI kabriót tesztelni mentünk, hogy a ma elhozott X6-ról már ne is beszéljünk. Nincs mostanában nálánál avatottabb szakértő a témában. És mit mond? Hogy szerinte a hetest inkább olyan vezetni, mint a hármast, az ötös pedig sokkal puhább, kevésbé sportos autó, ami kilóg közülük a sorból. Tehát nem csak a formanyelv közös a nagyban és a kicsiben.

Szép, harmonikus autó, tényleg csak azért tűnik fel, hogy nagy, mert kilóg a többiek közül. Meg azért, mert iszonyat stresszes vele közlekedni szűk utcákban, két, egymáshoz közel parkoló sor között. (Már tudom, mit érezhetnek a 74-es troli vezetői a Wesselényi utcában.)

Nyíltabb úton viszont egy pillanatig sem okoz gondot a mérete. Mozgékony, fordulékony, kifejezetten könnyed autó. Ha akarja az ember, élmény lehet a vezetése, de ha épp csak az ából bébe jutás a lényeg, akkor csupán a szokatlan csend és a nagyon kényelmes ülések éreztetik: nem hétköznapi melóautóban ülünk.

Oszt biztos drága, mi?

Hát, gondolom, olyan harmincmillió körül van; válaszoltam mindenkinek, aki az első napokban az árát kérdezte. Aztán utánanéztem, és kiderült, nem sokat tévedtem, azt is felfelé. A 730d alapára 19,9 milla, a mi autónk a sok extrával 28 és egynegyed millióba kerül – listaáron.

Az I-Drive még megvan, de már annyi gomb került köré, hogy szinte nem is kell használni

Az i-Drive még megvan


Hát ebbe a majd’ tízmilliós különbségbe (egy rendes hármas árába) bőven beleférnek az olyan úri huncutságok, mint a fent említettek; a háttámla és ülőlap között szabadon állítható arányú ülésfűtés, a kis motor, amely a váltókart húzgálja kézi módból vissza, ha kell, vagy a kormányfűtés, mely nem csak a küllők körül, hanem teljes felületén melegíti a karimát. És még sokan mások.

Érdekes dolgok, a teljesség igénye nélkül:

  • Orrkamera: két kis kamera az autó hosszú-hosszú orrának hegyén, melyek mintegy benéznek a kereszteződésbe, és az osztott központi kijelzőn mutatják, jön-e autó
  • Megállásra, majd újra elindulásra is képes követőradar; ha pár másodpercnél hosszabb ideig áll meg a sor, gázzal kell újra elindulni, de pillanatnyi megtorpanás miatt fel se kell nézni az újságból
  • Ultraszélesvásznú navigáció: egyszerre 3-4 Duna-híd is látszódhat a képen úgy, hogy közben világosan látom, melyik utcából melyikbe fordulok
  • Sávelhagyásjelző Kormányrezgető (A Pom-Pom szereplője is lehetne)
  • HUD, vagyis a szélvédőre vetített információpanel; képes a navigáció és a követőradar iránymutatásait is megjeleníteni
  • Mindent átfogó biztonsági rendszer, az indulás előtti övfeszítéstől a HUD-on is megjelenített biztonságiöv-bekapcsoltatáson át a figyelmeztető hang- és képi jelzésig ütközésveszély esetén

Videjó

A legtutibb extra

Nekem ott most nagyon jó

Nekem ott most nagyon jó


Még a szélvédőre vetített színes képeknél is jobban tetszett a hetes talán legnagyobb áttörést jelentő újdonsága, az automata reflektor. Nem, nem automata fényszóró, amely sötétedéskor fel-, pirkadat után lekapcsolja a tompítottat; úgy van, ahogy mondom: a távolsági fény is automata a kocsiban.

Egy gombnyomás a bal bajusz végén és máris aktív a rendszer. Ha sötét van, és sehol senki, felkapcsolja a távolsági fényt. Ha jönnek szembe? Lekapcsolja. Ha utolérünk valakit? Lekapcsolja. Ha beérünk a városba, a közvilágítás alá? Lekapcsolja. Elment, megelőztünk, kiértünk? Visszakapcsolja. Boszorkányság, én mondom.


Elnézést, merre kell menni a hangszínszabályzó felé?

A legszebb, hogy a sok-sok kényelmi extra valami elképesztő természetességgel veszi körül a nagy BMW utasait. Négyéves kislányom hátul azonnal megtalálta az oldalablakot elárnyékoló roló kapcsolóját, kicsit játszott vele, majd felhúzva hagyta és békésen elszenderedett. Feleségem (kárörvendően lestem az előszobaablakon keresztül) pár másodpercig összehúzott szemöldökkel meredt a lehetetlen formájú váltókarra, az elektronikus kézifék billentyűjére, aztán húzta, tolta, nyomta, gázt adott, és már kint is volt az utcán; mintha mindig ezzel járt volna.

Az elődben bajuszkapcsoló volt a váltókar, immár újra bot. De ez is minek? Elég lenne három gomb is.

Elég lenne három gomb is


Én meg valahogy egyből átláttam az egész rendszert. Simán ment menüből a klíma finomhangolása, a követőradar használata, a telefon összepárosítása az autóval; bármi, amire csak szükségem volt, vagy amit kíváncsiságból próbálgattam csupán. Sok új kocsiban úgy érezni, a tervezőmérnökök csak CAD-ben látták autót, de menni egy métert nem mentek vele. Ez meg mintha közvetlenül a dolgos kezek alatt csiszolódott volna ilyen tökéletesre.

Ej, ej, ingatta a fejét pár kolléga. Milyen kisstílű dolog már, ugyanaz a motor van benne, mint a 330d-ben; nyilván sokkal nehézkesebb, lassabb. Hülyék, hülyék! – mondtam én. Hát nektek tényleg az a pár krómszám a lényeg ott hátul? Nem az, ahogy megy?

Miért, hogy megy?

Kódjele: F01. Bizony, a BMW kifogyott a számokból, az E sorozat után új kódbetűt kezdett (az E99 egy 2012-ben debütáló modell lesz)

Kódjele: F01 (Az E99 majd 2012-ben debütál)


Akármennyire is csak hathengeres és háromliteres az a motor, nagyon megy vele a hetes. Egyrészt 245 lóerő és 540 newtonméter még két tonnára se kevés. Ugye az orrszarvú is nagy, súlyos állat, nehezen lódul meg, de ha egyszer belelendül, iszonyú sebességet képes elérni. Hát a 730d éppen hogy nem ilyen. Gázadásra azonnal reagál, úgy lő ki állórajtnál, mintha a falig hátrahúzott biliárddákóval löknék ki a többi kocsi közül.

A legjobb, hogy az erős motor nem feltétlenül jár együtt lágy rugókkal, finom himbálózással, komfortra hangolt váltóval, motorral. Egy, a váltókar mellett lapuló kis kapcsolót böködve a Comforttól indulva kiválaszthatjuk a Normal, Sport, sőt, Sport + beállítást is. Ez utóbbi mellé a menetstabilizálót is kikapcsolhatjuk, teljesen.

Ilyenkor igen fickósan viselkedik a behemót. Közvetlen a kormányzás, kemény a futómű, már-már idegesen érzékeny a váltó, a motor. Bármikor készséggel kapar el a hátsó kerék, teszi keresztbe magát a BMW – mint amikor a napközben kínosan ápolt, élére vasalt multimenedzser este belemenős-verekedős stílusban lazít a focipályán.

A világ legnagyobb veséi

A világ legnagyobb veséi


Azt pedig, hogy gyakran próbálgatva, sok városi menettel képes volt alig több, mint kilenc litert fogyasztani százon, nemigen hinném el senki másnak. Csak hát annyit evett, magam tankoltam tele. Hihetetlen.

De valami baja csak van?

Nem sok kifogásolnivalót találni az új hetesen, de pár apró hülyeséget azért csak észrevettem rajta. Khm, szóval pont annyit, azaz kettőt. És azok is teljesen jelentéktelenek, felháborító. Egyrészt a navigáció.

A térkép nagyon részletes, az angol asszonyka jól érthetően beszél rajta, kicsiny falumat utcaszinten ismeri. Csak pár aprósággal nincs tisztában. Például hogy az M1-M7 közös szakasza nem fizetős. (Úristen, vagy lehet, hogy a BMW már tud valamit, amit mi még nem?) Aztán, amikor ezt a szakaszt elkerülendő, bezavart a dombok közé, valahova Perbál környékére, úgy nekiterelt egy szép, nagy, mindkét oldalról behajtani tilos (magánút) táblának, hogy öröm volt nézni.

Ufó szállt le a Váci útra!

Ufó szállt le a Váci útra!


Na jó, nem valószínű, hogy egy új hetes tulaja ne fizetné meg az autópályadíjat (mely csupán bő másfélszer annyi egy évre, mint Ausztriában). Jót kacaghatunk viszont az ilyen burzsoá népségen, ha arra gondolunk, mit összebosszankodik a második hiba miatt: bár elegánsan, egy gombnyomással nyílik a CD-tár kezelőfelületének takarása a kesztyűtartó felett, ezt becsukni már csak nehézkesen, a csúszós lakkozott fát nyomkorászva lehet. Iszonyat, nem?

Megtarthatom?

Az új hetes annyira kezes, annyira kényelmes, a mindennapi magyar valóságban is annyira jól használható autó, hogy nyoma sem maradt bennem azoknak a kételyeknek, amelyek általában felbukkannak bennem ezekkel a több tíz milliós luxuskocsikkal kapcsolatban. Drága fenntartani? Persze. Utálja a nép, aki benne ül? Naná. Egy év alatt tízmilliós nagyságrendű bukás az értékvesztése? Igen. Szóval kit is kell megölni, hogy az enyém lehessen?


Műszaki adatok -BMW 730d
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm)2993
Furat x löket (mm)90,0 X 84,0
Hengerek / szelepek számaS6/24
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.)180(245)/4000
Max. nyomaték (Nm/ford.)540/1750-3000
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h)7,2
Végsebesség (km/h)245
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km)9,5
Lakott területen kívül (l/100 km)5,9
Vegyes (l/100 km)7,2
CO2 kibocsátás (g/km) 192
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm)5072/1902/1479
Tengelytáv (mm)3070
Csomagtér (liter)500
Menetkész tömeg/terhelhetoség (kg)1865/640
Üzemanyagtank kapacitás (liter)80
Gumiméret245/55 R17
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint)19 900 000 Ft
Konkurensek (forint) Mercedes-Benz S 320 CDI (235 LE): 20,1 millió forinttól
Audi A8 3.0 TDI Quattro (233 LE): 19,63 millió forinttól
Jaguar XJ 2.7D (207 LE): 18,9 millió forinttól
VW Phaeton 3.0 TDI 4Motion (239 LE) 18,3 millió forinttól
Tesztelt autó ára (forint) 28 271 800 Ft
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleményeSzóval kit is kell megölni, hogy az enyém lehessen?
Pontszám (max. 10) 9,5 pont