A régi, és az új?

A régi, és az új?


Tesztelő társam egyik kedvenc barátnőm, aki másodszorra  töltötte be a harmadik x-et, és foglalkozását tekintve projektvezető. Az anyukájától örökölt 7 esztendős Toyota Yaris elégedett tulajdonosa, a közeljövőben autócserére készül.

Miért akar mégis váltani? Logikus indok nincsen, kifejezetten szereti az autóját, sosem volt semmi baja vele, szóval biztos az a bizonyos hétévenként bekövetkező változás lehet az oka. Ebből következik, hogy nyugodtan keresgélhet, van ideje alaposan körülnézni. A jelenlegi befutók között szerepel az új Mazda2, ezért nagyon örült a lehetőségnek, hogy kipróbálhatja.

Exteriőr

Fenekestül

Fenekestül


Csillagos ötös, nagyon eltalálták a formát. Idéznék a katalógusból: “A Mazda2 még álló helyzetében is leginkább a startpisztolyra váró atlétát idézi.” Ezzel nem is vitatkoznánk, valóban fürge városi autónak tűnik, ami nem is baj, hiszen tényleg az. Sokkal sportosabb lett, mint a konkurens márkák kiskategóriás autói.

A tesztautót pont abban a színben (Spirited zöld metál) kaptuk, amivel pár hete a reklámokban szemeztem, bár másoktól kapott hideget, meleget is ez a variáció. Barátnőm csakis feketében tudná elképzelni, ha mellette döntene. A másik szín, ami nagyon passzol hozzá a metropolitanszürke, talán ez a változat még inkább kiemeli az első lökhárító hűtőnyílását. Kedvencünk volt a LED-hatású pöttyös hátsó lámpa.

Enteriőr

Van kartámasz is

Van kartámasz is


Beülve már nem voltunk olyan lelkesek, a külső alapján valahogy többre számítottunk. Alkalmi tesztelőnk a puritán szót használta összefoglalásként, de mind a ketten úgy gondoljuk, hogy túl sok a műanyag a belső térben.

Lehetett volna több textilt használni, úgy barátságosabb lenne az összhatás. A kormány szerencsére állítható, bár ha az alsó pozíciót választjuk, eltakar egy részt a kilométeróra tetejéből, az index belső kijelzőjével együtt.

Apropó kormány: kollégáim egyetlen hibát tudtak mondani, túl kicsi, bezzeg a kezük nagy lapát nagyságú, és ez a kombináció nem túl szerencsés. Sajnos ebben a példányban nem volt fedélzeti számítógép, így az átlagfogyasztást számolgatni kellett (6,7 l / 100 km), de a hangerő és a rádióállomások váltásához nem kell középre nyúlkálni. Ha valaki hiányolja a computert, rendelhet hozzá külön, ez nem tartozik az alapfelszereltséghez.


Az ablakemelőt és az elektromosan is behajtható külső tükröt mozgató gombok kézre esnek, de meglepő módon nincsenek kivilágítva (kivéve a vezetőoldali ablakemelő), így sötétben buzgón tapogattuk az ajtót, mire megtaláltuk ezeket. Nem nagy dolog, ezért is furcsa hogy kimaradt belőle.

Kézre esik a váltó

Kézre esik a váltó


A sebességváltó útja számomra kissé hosszú, de nagyon tetszik, hogy nem a megszokott helyen találjuk, hanem a középkonzol alján. Egyre több kisautóban élnek ezzel a megoldással, elvileg így több tárolóhelyet nyerhetnénk, itt azonban nem használták fel a megüresedett teret.

Van viszont kartámasz, nem is akármilyen; felhajtható, kétrekeszes, amiből az egyik CD-k számára szolgál. Nincs sok gomb, az egész autó átlátható, semmi bonyolult megoldás, mindent a lehető legegyszerűbbre terveztek, ami nagyon szimpatikus számunkra.

Ledhatású pöttyös hátsó lámpa

Ledhatású pöttyös hátsó lámpa


Az ülések hátoldalán nincs zseb, pedig praktikus lenne, barátnőm autójában van, és folyamatosan használja is. A kesztyűtartó egészen újszerű, tartalmaz egy rekeszt, amelybe anélkül tehetünk újságot, könyvet, hogy nyitogatni kéne magát a tartót.

Na de hogy megy???

Tesztünk alanya 1.3-as, 86 lóerős atléta. Harapós, de hozzá kell szokni ahhoz, hogy magasabb fordulaton használjuk, csak így lesz dinamikus a vezetési élmény. Én a takarékos fogyasztás jegyében gyorsan váltogatok felfelé, itt ez nem jó módszer.

Még mindig nézi a hajókat

Még mindig nézi a hajókat


A kanyarokban nagyon stabil, gyorsabb tempónál pedig a szervo felkeményedik. A vészfékrásegítő és az elektromos fékerőelosztó funkciók mindenkinek járnak alapáron, de az oldallégzsákokért, a menetstabilizálóért, vagy az esőérzékelős ablaktörlőkért már magasabb felszereltséget kell választanunk.

Kéne-e?

No és hogy mit mond a Potenciális Vevő? Nem győzte meg igazán az új Mazda, még kipróbálja a többi modellt is, amit kinézett, csak utána dönti el, mi legyen az új kedvenc.
Ízlések és pofonok, nekünk a Mazda2 ettől még tetszik.


Műszaki adatok – Mazda2 1.3 TE
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm)1349
Furat x löket (mm)74,0 X 78,4
Hengerek / szelepek száma16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.)63(86)/6000
Max. nyomaték (Nm/ford.)122/3500
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h)12,9
Végsebesség (km/h)172
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km)6,9
Lakott területen kívül (l/100 km)4,6
Vegyes (l/100 km)5,4
CO2 kibocsátás (g/km)129
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm)3885/1695/1475
Tengelytáv (mm)2490
Csomagtér (liter)250-787
Menetkész tömeg/terhelhetoség (kg)1030/1485
Üzemanyagtank kapacitás (liter)42,8
Gumiméret185/55 R 15 
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint)3 449 900 
Konkurensek (forint)

Toyota Yaris 1.3 (87 LE) : 3 020 000

Opel Corsa 1.4 (90 LE): 3 365 000

Volkswagen Polo 1.4 (80 LE): 3 339 000

Tesztelt autó ára (forint)
A szériafelszereltség fontosabb tételeivezető- és utasoldali légzsákelektromos ablak, klíma, CD-s rádió, multikormány,
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleményeKiváló városi cirkáló, a belseje lehetne kicsit barátságosabb is.
Pontszám (max. 10)7,5 pont