Vezettük: Suzuki Splash

Újabb magyar Suzuki

Szerző: Földes Attila levél küldés 
Dátum: 2007.10.11. 09.10

Szép ajándékkal kedveskedett a Suzuki a hazai autós újságíróknak. A Splash nemzetközi bemutatója előtt kipróbálhattuk az új modell összes változatát.

A világon az elsők között próbálhattuk ki a Suzuki új modelljét, a Splasht. Vendéglátóink ki is hangsúlyozták ezt a tényt, nekünk meg a meghatottságtól elcsuklott a hangunk. Tényleg örülünk. Már csak egy tisztességes gyárlátogatást – nem kobozták el a fotómasinákat, bátran lehetett mindent fényképezni – és egy végtelennek tetsző prezentációt kellett végigfigyelni és már nyomhattuk is az apró autók jobbszélső pedáljait.

Alig van belőle pár darab

Ősz van

Ősz van


Egyelőre nagyjából 70 darab Splash készült csak el az esztergomi gyárban. Ebből csak néhány darab maradt itthon, a többit szétküldték a világba, töréstesztre, vizsgálgatni, nézegetni, stb. Az új típus sorozatgyártása csak jövő januárban kezdődik meg, az értékesítésre pedig jövő tavaszig kell még várni, így a tesztnapon is csupán az előgyártásban készült prototípusokat nyúzhattuk.

Magasabb, hosszabb

A Splash a Suzuki Swift alvázára épül, de annál kisebbnek és magasabbnak tűnik. A látszat ellenére a Splash mégis 2,5 centiméterrel hosszabb testvérénél. A kilenc centiméteres pluszmagasságot pedig a magasabb ülésekre és a tágas fejtérre használták fel. Az ülések 54, illetve 47 mm-rel vannak magasabban, a fejtér pedig elöl 24, hátul 31 milliméterrel tágasabb a Swiftnél mért adatoknál.

Háromféle motor

Gombos kormány

Gombos kormány


Motorválasztékában az egyliteres háromhengeres és az 1,2-es négyhengeres benzines mellett 1,3 literes dízel is helyet kapott. A benzinesek 65 és 86 lóerősek, míg a Fiat által fejlesztett és Indiában gyártott dízelmotor 75 lovas. A nagyobb benzineshez négyfokozatú automatikus váltó is rendelhető, a többiek ötfokozatú manuálissal érkeznek a gyárból.

Minden felszereltségi szinthez jár az ABS, de a menetstabilizáló már feláras. Tízféle színben kapható majd a Splash, amihez négy különböző árnyalatú belső társítható.

Okosakat mond, tessék leírni!

Okosakat mond, tessék leírni!


A rövid tesztútról visszatérve több tucat japán mérnök támadta le az újságírókat, hogy mi a véleményük a kipróbált jószágról. Vicces volt, amint a tolmács japán szavait vadul jegyzetelték, bár a dolog értelme nem teljesen tiszta. Az autó már készen van, lassan beindul a gyártása is, így nem valószínű, hogy bármit is változtatnának rajta. Talán majd a legközelebbi modell tervezésénél használják fel ezeket az információkat, ki tudja.

Belül az anyagok egy várhatóan olcsó kisautótól teljesen elfogadhatóak. Az esztergomi székesegyház előtt a macskakövön sem zörögtek a kárpitok, szóval a belsejét jól megcsinálták, első blikkre csinosan néz ki, csak ne érjünk hozzá. Aki nagyon tapogatja, az siralmasan olcsó anyagokat észlel, kár elrontani az illúziót. A színes betétek az ajtókon sokat javítanak az összképen. A magas kiskocsi jól bírja a hórihorgas utasokat, 190 centivel hátul sem a fejtér szűk, hanem a lábakkal nehéz mit kezdeni.

Kékség

Sokat javít az olcsóságon a kékség


A műszereket a MINI idézhette, a Splashben is óriási kerek kilométeróra figyel középen, a fordulatszámmérő idétlenül, külön csonkból nő ki. Többek között a C1-107-Aygo ikrek is ezt csinálják, mert így elég egyféle műszerfaltömböt gyártani a többféle órával készülő autókhoz. Reméljük, az így megspórolt forintokat a vételár is tükrözi majd, de az árakról még semmit nem tudni.

A 75 lóerős dízel még nagyon prototípus volt a gyári emberek szerint, hangolása, teljesítmény- és fogyasztási értékei is változhatnak még a piacra dobásig. 75 lóerő nem sok, de nem is kevés, városi menetben jól el lehet közlekedni a távolról érkező kis dízellel.

A dízelnél nem ment jobban az 1,2-es benzines, de ezt a motort automata váltóval próbáltuk ki, kézivel valószínűleg többet tud. Pörgősnek tűnt, amikor nagyobb gázra a négyfokozatú automata hagyta forogni. A padlólemezük rokon, de a motorok nem a Swiftből származnak, ezért a Splashnél 86 lóerővel véget ér a teljesítményhajszolás, később sem várható erősebb motor.

Kommentek

A flexből készült láncfűrésznél érdekesebb dolgot nem látsz ma

Akinek csak néha kell egy-egy vastagabb ágat elfűrészelni otthon, annak felesleges kiadás egy láncfűrészbe befektetni, de nem is kell, ugyanis némi házi barkáccsal a jó öreg sarokcsiszolóból is alkalmi fűrész lehet.

F1: Räikkönené az utolsó edzés, Verstappen bajban

A Forma-1-es Belga Nagydíj utolsó edzésén a ferraris Kimi Räikkönen lett a leggyorsabb, miközben tovább trükköztek Lewis Hamiltonnal, a Red Bull-os Max Verstappen pedig műszaki hibával küszködött.

F1: A Force India nem hisz Perez lelépésében

Bár a spekulációk a Renault-hoz kötik Sergio Perezt, a Force Indiánál azt mondják, jövőre is náluk versenyez majd.

Földönkívüliek támadtak meg egy autómosót

Mostanában nagy divatja van a hátborzongató átveréseknek, amiből a Ford sem akar kimaradni.

Újabb halottaskocsi, amivel stílusos a távozás

Az olasz cég Maseratikat alakít át, és azt kell mondjam van olyan stílusos, mint a Rolls-Royce vagy a Panamera halottaskocsi.

Versenyautónak is lenyűgöző a Lexus csúcskupéja

A jelenlegi RC F helyett jövőre az LC kupét küldi csatába a Lexus és a Gazoo Racing a japán Super GT szériában. Már pusztán esztétikai megfontolásból támogatjuk a döntést!

Bluetooth-rádió a kocsiba ötezererért Kínából: ér valamit?

Öreg, vacak autómba olcsó, vacak rádiót kerestem. Találtam is, meglehetősen zsákbamacska jelleggel, előre fizetősen, Kínából az E-bayen. Megvettem. Megjött. Elmondom, milyen.

F1: Hamiltont pörgeti a hátrasorolás

Lewis Hamilton a mezőny végéből indul majd a vasárnapi Belga Nagydíjon, de nem tört le, inkább izgatja a kihívás, a sikert illetően viszont vannak kétségei.

F1: Vettelnek egy duda kéne a Ferrarira?

Sebastian Vettel hol kék zászlókat követel, hol látványosan próbálja irányítani versenyzőtársait.

F1: Verstappent is meglepte az első hely

A Belga Nagydíj második szabadedzését megnyerő Max Verstappent is meglepte a Red Bull versenyképessége, de nem fogja elbízni magát.

F1: A Ferrari pocsék a hosszú etapokon

A Ferrari nem brillírozott a Belga Nagydíj szabadedzésein, Kimi Räikkönen szerint sok dolga lesz a csapatnak. Sebastian Vettel nem tudja, hol állnak.

F1: Verstappen az élen otthon, a Mercedes sehol

A Forma-1-es Belga Nagydíj második szabadedzése érdekes eredményt hozott, a Red Bullok az élen, a gyorsabbik Mercedes is csak a 6.