Hoppá, hoppá: a gyár szerint a Santa Fé kétféle vásárlótípust is erősen vonz. Az egyikbe a kisportolt külsejű emberek tartoznak, akik mindehhez karriert csináltak, de fontos nekik a család és a stílus is.

Pénz, kockahas, családi idill

Aztán a sajtóanyagban jön egy jelentőségteljes “vagy” (eredetiben: or). Ha ez mind mégis hiányoznék a célvevőkből, a minőség és az ár/érték arány azért nagyon foglalkoztatja őket. Így tehát az atletikus, tehetős szülőktől a hájas, gyermekellenes, de a megbízhatóságra utazó tramplikig mindenki benne van a célcsoportban.

Most, hogy rögtön az elején ennyivel okosabbak lettünk, a marketingesek tirádái helyett koncentráljunk az autóra. A Santa Fe második generációja az aszfaltterepjáró téma kockázatmentes, rutinos és ügyes megközelítése. A modellváltással öblösebbre cserélték az autó dízelmotorját és már 7 üléssel is kapható.

Kicsik leghátra

Valószínűleg a csomagteret megszüntető plusz két ülésért az amerikaiaknak kell hálásnak lennünk. Szerintem az új BMW X5-be is ők brusztolták ki (illetve be), mert az Államokban jól jön, ha egy anyuka a szomszéd childreneket is pickupolja tanítás után. A harmadik üléssorba ne kényszerítsünk házikolbászon cseperedett magyar felnőtteket, nekik már a ki- és bejutás is bajos, az utánpótlás viszont bukik a leghátsó helyekre. Az ülések előhalászása gyorsan megy, ha pedig a padlóba fektetjük őket, zavartalanul rámolhatunk a felszabaduló űrbe.

A kék LED-ek világa

Egészen addig nem volt semmi kifogásunk a belső tér ellen, míg eszünkbe nem jutott, hogy a Santa Fe a Hyundai reklámjai szerint “prémium SUV”. Ezt kár volt erőltetni. Ha egy csillagos-négykarikás-propelleres szabadidőautó vagy az XC90 a mérce, akkor bőven van mit leszólni az anyagokon, a gazdagon mért fabetéteken és a mindent elborító kék LED-eken. Azt a szintet, amit egy Chevrolet Captiva vagy egy Ssangyong Rexton nyújt, a Santa Fe is hozza. Hagyjuk inkább ezt a prémium dolgot, mert Európában egy szál négyhengeres dízellel végképp nem fog menni.


Örüljünk inkább annak, hogy egy kívül-belül jól összerakott hajóval van dolgunk, amely nyugodt útfekvésével és az alapáras ESP-vel sosem kelt riadalmat. Megdőlni megdől derekasan, de csak kevesen akarnak vele szlalomozni.

Egyféle dízel

Egy 2,2 literes dízel belépőmodellnek jó volna, de nincs nagyobb, ezért a 155 lóerős gépezettel kell beérni. A motor cseppet sem tolakodó, amolyan diszkrét fajta. Annyira, hogy gyengének is mondhatnánk a saját két tonnáján felül hét utassal és 2,2 tonnás utánfutóval terhelhető autóhoz.

Automata váltóval még komótosabb lesz a tempó, de ennek kényelme sokkal jobban illik az Santa Fe békés, komfortos karakteréhez. Normál esetben szépen elvagyunk ezzel a kulturált hajtáslánccal, csak akkor van gond, ha több erő kéne, mert a tartalékért nincs hová nyúlni. A nagy megterhelés felveri a fogyasztást is, autópályán és országúton 10,3, városban 12 és fél litert mértünk.

Hosszú úton dicsérik

Jó vele hosszú utakat megtenni. A zajszint autópályán elfogadható, az üléseket a hátul ülők is megdicsérik, a térkínálatot úgyszintén, és ami messzire indulva fontos, van hol tárolni az olvasnivalót meg a szervezetünk üzembentartását segítő ellátmányt.

Terep: inkább ne

A fronthajtásúként is gyártott Santa Fe önzáró, többtárcsás kuplunggal osztja hátra a nyomatékot, ahogy megszoktuk. Ha nincs kedvünk az elektronikára bízni az erőelosztást, a 4WD üzemmódot gombnyomással is kapcsolhatjuk kis sebességnél. Egy-két terepjárásból felmentve dzsippel szemben a Sánta Fém lebírja az ésszel vállalt akadályokat, de terepre túl alacsony.

Urbánus környezetben sokkal jobban érvényesül, kár összesarazni a csinos karosszériát. A kakasülőről ellátunk a személyautósok feje felett, kevés meglepetés ér vezetés közben. Ha a normál kocsikból mindenki átül egyterűbe meg a szabadidőautóba, az persze új helyzet, de fölényünk még évekig stabil. A masszív autó saját utasait ütközéskor jól megvédi, de féktávon belül csak szuicidhajlamúak lépjenek elé: gyalogosvédelemre nulla (0) pontot kapott az Euro NCAP teszten.


Műszaki adatok – Hyundai Santa Fe Premium 2.2 CRDi 4WD aut.
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm) 2188
Furat x löket (mm) 87,0×92,0
Hengerek / szelepek száma S4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) 114 (155)/4000
Max. nyomaték (Nm/ford.) 343/1800-2500
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 12,9
Végsebesség (km/h) 178
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km) 10,7
Lakott területen kívül (l/100 km) 6,7
Vegyes (l/100 km) 8,2
CO2 kibocsátás (g/km) 218
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 4650/1890/1795
Tengelytáv (mm) 2700
Csomagtér (liter) 774/1582
Menetkész tömeg/terhelhetőség (kg) 1968-2069/501-602
Üzemanyagtank kapacitás (liter) 75
Gumiméret 235/60 R18
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint) 10 459 000 (Premium)
Konkurensek (forint) Chevrolet Captiva 2.0D LT High aut, 9 733 000
Kia Sorento 2.5 CRDi Prem. Plus aut., 10 059 000
Ssangyong Kyron 2,0Xdi Premium, 8 650 000
Tesztelt autó ára (forint) 11 599 000
A szériafelszereltség fontosabb tételei ABS, első, oldalsó és függönylégzsák, aktív fejtámla elöl, ESP, automatikus szintszabályozás, részecskeszűrő, 18 colos könnyűfém felnik, elektromos napfénytető, tolatóradar, tetősín, első ködlámpa, automatikusan elsötétedő belső tükör, bőrkárpitozás, elektromosan állítható első ülések, ülésfűtés elöl, fedélzeti számítógép, esőérzékelő, tempomat, kétzónás automata légkondicionáló, 7 üléssel kiegészítő hátsó fűtés és manuális klímaberendezés, motoros ablakemelők és tükörállítás
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleménye Sokkoló, hogy a középnagy szabadidő-autók között még a jutányosabbak ára is 10 millió körüli. Erőtlen motorján kívül a Santa Fével nem volt más bajunk, kényelmes, takaros, jól összerakott behemót.
Pontszám (max. 10) 7,75 pont