“Nagyobb luxusra vágyik? Az új Ford Focus Ghia nem fukarkodik vele. A kényelem, a stílus és a praktikum további fokozása érdekében még bővebb felszereltséggel bír. Olyan jellemzők fognak össze, mint a négyküllős, bőrborítású, sebességtartó automatikát is tartalmazó kormánykerék, az esőérzékelős ablaktörlők, az automatikusan sötétedő belső tükör és a hűthető kesztyűtartó.”

A fokozatmentes kényelem hátránya

Az előző bekezdésben látható csalogató felsorolás mellett ülésfűtéses, mindenfelé mozgatható szuper bőrülés, jólfogyasztó, rendkívül dinamikus 1,6-os, 110 lovas dízelmotor jellemezné tesztautónkat, ha nem lenne benne a majd fél-millás, fokozatmentes CVT-váltó. Ez ugyanis keresztülhúzza a jólfogyasztó és a dinamikus kifejezéseket. És ráadásul: vvvvvv veeeeeeeee eeeeeeeee eeeeeeeeee – csak ezt hallani… :-)

Itt a “vvvvvv” azt a bő két másodpercet jelenti, amikor a padlógáz ellenére az autó meg sem moccan. Az ezt követő “eeeeeeeeee” pedig a fokozatmentességnek köszönhető egyenletes motorhangot.

Az alacsony fogyasztás egyébként relatív. Aki világéletében 1,8-as benzinest hajtott, annak nem elvárás az 5,5-ös fogyasztás. Illetve, aki nem sajnálja a pénz a luxusra, az szintén nem fog megijedni egy 8 literes átlagfogyasztástól, igaz ez a gyári adatok szerint még városban is csak 6,9, és az is könnyen lehet, hogy nem én vagyok a legideálisabb “jófogyaztást prezentáló” ember, sőt…

…ha még azt is hozzáveszem, hogy kollégám az autópályán tepert vele előttem, és a fogyasztásszámítási módszereim sem a legpontosabbak, akkor lehet, hogy csak én lihegem túl ezt a kérdést. De az autó akkor is drága, a CVT pedig lassú. Mindenképpen nekem van igazam.

TIPP: Állítsd össze a saját Focusodat CVT nélkül!
Az eredmény már járt nálunk. Ő az igazi.

Ha az eddig taglalt dolgoktól megpróbálok elvonatkoztatni, akkor csak jót mondhatok az autóról. A Focus egy rendkívül megbízható, tökéletes futóművel megáldott autó, ezt talán mindenki tudja. Ráadásul ezzel a felszereltséggel az i-re tesszük fel a pontot. A kulcs nélküli autónyitást majdnem kihagytam.

Nagyon kényelmes a magától nyíló ajtó. A síelésből hazaindulva, csomagokkal megrakodva közeledünk az autóhoz, és nem kell áttúrni a holminkat a kulcsért kutatva, csak a kilincset kell megsimítani, és már nyílik is a központi zár.

A következő oldalra már csak pozitív dolgok maradtak…


Csupa pozitív tulajdonság, kívül-belül

Amikor már azt hiszed reggel, hogy rögtön befagy a sejhaj, akkor az ülésfűtés eláraszt melegével és megment a fagyhaláltól. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy a bőrülés tehet az egészről, igaz tarthattam volna fűtött garázsban is az autót.

A középkonzol letisztult, egyszerűen kezelhető. Nem lehet belebonyolódni úgy, mint egy Opel menürendszerbe. Dicséretes, hogy az autóban nincs szivargyújtó. Csatlakozó természetesen van, de hiányzik belőle a cigit lángra lobbantó egység.

Egész tágas a Focus, és ami külön öröm, hogy mindenfelé kisebb-nagyobb kacatgyűjtő rekeszre lelünk. Még a hátsó ülések széleibe is építettek finom gumival bélelt mélyedéseket. Hátul egyébként a lábtér és a fejtér a maroknyi szempont egyike, amelyikben a Focus csak átlagos teljesítményt nyújt, nem pedig a megszokott jóval átlag felettit.

Sok nélkülözhető, de kellemes aprósággal gazdagodik az utastér Ghia kivitelt rendelve. Köztük van az elegáns lábtér-megvilágítás, a fabetétek és a legfontosabb: a napellenzőben lévő világítás.

Az új Focus-t (is) nagyon jó vezetni. Az előzőt is az volt, ez nem nagy meglepetés. Szerencsére nem változtattak, csak kicsit. A mágikus felfüggesztést épp’ annyira hangolták csak át, hogy a sportos és kényelmes érzet között az utóbbi felé tolódjon el hangyányit.

Még utoljára a CVT váltóról is kell szólnom pár szót, hiszen igazságtalan lenne, ha nem emelném ki azt a kényelmet, amit nyújt. Az, hogy az utasunk feje nem esik le minden váltáskor, rendkívül jó benyomást kelt időnként. Ha például leendő anyósunkat kell lenyűgöznünk vezetési rátermettségünkkel, kifinomultságunkkal, a CVT váltó és az 1,6-os dízel Focus, tökéletes párost alkotnak.

Ha azonban sávot szeretnénk váltani, úgy, hogy ne jöjjenek belénk, hagyjuk a CVT-váltót!


Műszaki adatok – Ford Focus 1.6DSL CVT Ghia
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm) 1560
Furat x löket (mm) 75×88,6
Hengerek / szelepek száma S4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) 80 (109)/4000
Max. nyomaték (Nm/ford.) 240 (260)/1750
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 11,5
Végsebesség (km/h) 183
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km) 6.9
Lakott területen kívül (l/100 km) 4.7
Vegyes (l/100 km) 5.5
CO2 kibocsátás (g/km) 146
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 4342/1840/1497
Tengelytáv (mm) 2640
Csomagtér (liter) 385 liter
Menetkész tömeg/terhelhetőség (kg) 1397/418
Üzemanyagtank kapacitás (liter) 53
Gumiméret 205/55 R16
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint) 5 651 000 Ft
Tesztelt autó ára (forint) 6 101 000 Ft
A szériafelszereltség fontosabb tételei Első, oldalsó és függönylégzsákok, ABS, elektronikus fékerő-elosztó, automatikusan elsötétedő belső tükör, esőérzékelős ablaktörlő, automatikus fényszórókapcsolás, első ködlámpa, motoros ablakemelő elöl-hátul, motoros állítású, fűthető tükrök, távirányítós központi zár, manuális légkondicionáló, 16 colos könnyűfém keréktárcsa, 6 hangszórós CD-s rádió, fedélzeti számítógép, sebességtartó automatika
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleménye D-be be, padlógáz, 1…2… És már megyünk is…
Pontszám (max. 10) 7 pont