De miért?

Valahogy mindig odavoltunk a MX-5-ért, még akkor is, ha az ablakkerettel kellett farkasszemet néznünk vezetés címszó alatt. (Na jó a 180-nál alacsonyabbaknak nem kellett.) A fejem még divatos baseball satyekban is fázott, kucsmában meg tök hülyén néz ki az ember egy kabrióban. A szél úgy keringett az utastérben, mintha direkt odaterelték volna: akár egy divatfotózáson.

Az új MX-5-ben a Mazda már javított ezeken a hibákon, még ha nem is teljesen. Persze, felvetődik a kérdés, hogy mire van igény egyáltalán. Arra, hogy egy tökéletesen elszigetelt, de nyitott autóban üljünk, vagy egy olyanra, amiben lefújja a fejünket a szél, kirázza belőlünk a reggelit, és rengeteg élményt ad.

Nem akarom elkeseríteni az autórajongókat, de az első megközelítésre jóval nagyobb igény van. Az MX-5 meg az utóbbihoz áll közelebb. Akkor mitől ez a földkerekség legnépszerűbb roadstere? Fogós kérdés. Valószínűleg az ára miatt, és valószínűleg, hogy az emberek vannak annyira sznobok, hogy egy kis divatos autóért összekócolják a hajukat.

Vitorlás múlt előny

Jócskán megváltozott azért az MX-5, de alapvetően ugyanolyan maradt: egy apró, csinos, puhatetős roadster. Persze nem hagyhatták figyelmen kívül a populáció azon tulajdonságát, hogy egyre magasabbra nő, így a korábbinál magasabb egyedek is elférnek benne.

Ez nem azt jelenti, hogy megfelel egy 190 centis tagnak is – mint én -, de ha nem finnyás, akkor már tudja használni. A vitorlás tapasztalat viszont mindenképpen előnyt jelent. A hátsó légterelő viccnek is rossz, így a nyakunkra hátulról folyamatosan tockost osztogat a szél, és ami még rosszabb, a fejünk tetejét is borzolja. Ezt egy idő után megunja az ember, sőt testünk elég barátságtalan gesztusként hajlamos megfázni is. Városban nincs nagy gond és mondhatnánk (persze le nem írnánk), hogy 100-ig is jó, de akkor most nem itthon szürcsölgetném a forró teát. Ha e fölé merészkedünk, akkor már zavaróan hangos lesz a menet.

Szóval a szél fú, ezen segít a tető felhúzása. Hangzavar ezután is lesz, de mindent ugye nem lehet. A tető elképesztően egyszerű: lenyitni egy mozdulat, nagyjából 3 másodperc – csak meg kell ragadni, és eldobni hátrafelé.

Felhúzni picit nehezebb. Kicsit ki kell csavarodnunk, hátranyúlnunk, és a fejünkre húzni. Előtte vagy utána engedjük le egy picit mindkét ablakot, különben nem tudjuk majd bereteszelni. Kívülről amúgy egyszerűbb.


Nem csak fúj, ráz is

Olyan ez, mint egy zárlatos ventilátor! Nem elég hogy a szél folyamatosan kócolja a hajunkat (vagy annak helyét…), még van mersze rázni is. Ez ugye nem jó. Mert egy olyan autóval, amelyik szeles, azzal nem száguldozik az ember – tehát kényelmet vár el tőle.

Az MX-5-ben ezt hiába teszi. Pici-szűk az utastér, és még a kicsi úthibákon is úgy pattog, mint egy pöttyös gumilabda. Ha elkezdünk gyorsítani, szívünk hirtelen majd kiugrik a helyéről, ugyanis olyan közel ülünk a földhöz, hogy teljesen védtelennek érezzük magunkat.

Jobboldalt kifejezetten rémisztő. A hátsó hajtás miatt folyamatosan mocorog az autó fara, sosem tudjuk, hogy mikor tör ki, így ez is félelmetes. Viszont érezhetően stabilabb egy “nagybevásárlás” után. Én sem hittem volna, de a ránézésre pirinyó csomagtérbe, betuszkoltam három karton üdítőt, egy csomó egyéb élelmiszert, meg egy hátizsákot is. (A Guinesst sajnos nem értesítettem.) Szóval hangos, szűk és kényelmetlen.

Ráz és fúj – mint a motoron

Ledobjuk a tetőt, gázt adunk, és arcunk máris barnulni kezd az erős szélben. Olyan ez, mint bukó nélkül motorozni. Szinte a földön ülünk, a legapróbb úthibákat is átadja a karosszéria, mindent érzünk, ami alattunk történik, mégis sokkal biztonságosabb így, mint két keréken.

A tempó persze közel sem szédületes, de némi nyers motor- és kipufógóhanggal szinte bármit el lehet hitetni velünk – nagyjából így van ez most is. Az 1,8 literes motor 126 lóereje nem észveszejtő, ahogyan az a 9,4 másodperc sem, amíg a kocsi felszenved 100-ra. Ennél azért mehetne jobban hátsókerék-hajtással, és egy tonnánál alig nagyobb súlyával.

De nincs nagy gond, mivel a feeling sok mindent pótol. A kormányzás annyira precíz és közvetlen, amihez hasonlót eddig csak a 911-esben éreztünk, pedig azzal ellentétben itt még a motor is terheli az első tengelyt. Mégis olyan hirtelenséggel követi az autó orra mozdulatainkat, mintha nem is létezne a tehetetlenség, és ettől igazai sportkocsiban érezzük magunkat.

A váltó kemény, és határozott kezet igényel, bár van egy kis baj vele: a kuplung. A pedál olyan hosszú úton jár, hogy szinte sosem érjük el a padlólemezt, viszont csak ott fog. Két dolog történhet emiatt. Váltásnál recseg a váltó, álló helyzetben pedig remeg az autó. Aztán meg leég a kuplung. Szóval tessék közelebb csúszni és tövig benyomni neki. A kétliteresben ez nem így volt.

Ebből a szemszögből az MX-5 egy izgalmas, nyers vasdarab, és akkor még nem is beszéltünk az “élménymotorozásról”. A hegyi utakat bőven lehet élvezni ennyi lóerővel is, a kanyarokat gyorsabban vehetjük, mint motorral. A fara ugyan riszál, és néha úgy érezzük, hogy mindjárt elfúj minket a szél, de az autó nagyon stabil, és vigyáz ránk az elektronika is.

Egykerekezni nem lehet vele, meg igazán szépet farolni sem (a differenciálzár híján), viszont esőben is lehet használni. Igaz közel úgy párásodik, mintha fejünkre húznánk egy nájlonszatyrot, de legalább nem tapad a lábunkra a nadrág.

Az igazság

Bármelyik szemléletmód is álljunk hozzánk közelebb, a Mazda MX-5-tel majdnem olyan vagány járni, mintha motoroznánk, annyi különbséggel, hogy ezzel nem férünk el az autósorok között. Ezt is lehet mindennap használni, de jobb inkább letámasztani a garázsban, és csak akkor elővenni, amikor tényleg örülni akarunk a természetnek és a sebességnek. A legolcsóbb 1,8-as amúgy nagyjából kétszer annyiba kerül, mint egy jó moci.


Műszaki adatok – Mazda MX-5 1.8
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm) 1798
Furat x löket (mm) 83 X 83.1
Hengerek / szelepek száma S4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) 93(126)/6500
Max. nyomaték (Nm/ford.) 167/4500
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 9,4
Végsebesség (km/h) 196
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km) 9,9
Lakott területen kívül (l/100 km) 5,8
Vegyes (l/100 km) 7,3
CO2 kibocsátás (g/km) 174
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 3995/1720/1245
Tengelytáv (mm) 2330
Csomagtér (liter) 150
Menetkész tömeg/terhelhetőség (kg) 1080/275
Üzemanyagtank kapacitás (liter) 50
Gumiméret 205/50 R16
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint) 5 499 000
Konkurensek (forint) Honda S2000: 10 422 000
BMW Z4: 9 593 000
Opel Tigra 1.8: 5 024 000
Tesztelt autó ára (forint) Challenge: 6 049 000
A szériafelszereltség fontosabb tételei ABS, TSC, DCS, vezető- és utasoldali légzsák, oldallégzsákok, elektromos ablakok, központi zár
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleménye Kicsit kemény, kicsit nyers, de pont ettől jó. Nem ajánlott egész éves használatra
Pontszám (max. 10) 8 pont