Összegyűjtötte az Audi legdurvább autóit, és egy gyári program keretében elhozta a Hungaroringre. A boxutcába lépve szinte hihetetlen látvány fogadott. Illetve majdnem nem fogadott, mert a sötét boxból a kegyetlenül, mindig szemből tűző napsütésre tévedtem. Aztán elvonult a fényár, én pedig megláttam a tucatjával ott parkoló RS4-es, S6-os és S8-as példányait.

Aki valamit is konyít az autókhoz, annak nem kell magyarázni ezeket a betű-szám kombinációkat, aki meg teljesen analfabéta, hiába magyaráznám. Bár a 420 vagy 450 még túró rudiból is sok lenne, nemhogy lóerőből, így ez a szám talán még egy szalicil-élesztő-körömpörkölt háromszögben élő háziasszonynak is mond valamit.

Olyan autók ezek, amiből ha egyet látok valahol az utcán, felcsillan a szemem, feledem gondom-bajom, és próbálom utolérni, megnézni elölről, hátulról, oldalról – persze csak ha épp nem siet valahová a szerencsés tulaj, mert lépést tartani vele lehetetlen. Ezek után elképzelem, mihez is kezdenék én 420 vagy 450 lóerővel az utcán, majd lassan, racionálisan megközelítve megpróbálok visszatérni a valóságba. Csak a járókelők egy-egy pillantása jelzi, hogy az imént megvilágosodásom volt.

De hiába a tucatnyi (valljuk be, olcsó ürügyként szolgáló) észérv, szívem mélyén – a legtöbb férfihoz hasonlóan – mégis nagyon szeretnék egy ilyen autót. Hiába zabál naponta egy tartálykocsinyi benzint, hiába van lakásárban, azért szívesen eljárnék vele, állva hagynék mindenkit a zöldnél, és beképzelt vigyorral mosolyognék a csajokra a kormány mögül.

Az új TT:

Egyértelműen a legjobb választás, ha csak az számít, hogy mit gondol a szomszéd, meg a csajok a diszkóban. Lapos, formás, könnyen felismerhető, ráadásul felébe kerül, mint a többi, igaz maximum 250 lóerőt tud. A minőségérzet kiváló, a szépen görbülő tetőív pedig igazi sportautós hatást kelt kívül-belül.

9,6 millió forinttól indul a legolcsóbb turbó motorral, a durvábbik 3,2-es majdnem 14. Ne időzzünk itt sokat, térjünk rá valami keményebbre!

Audi RS4:

A TT után olyan ez, mint a fű után a heroin. Még az avatott kéz és láb is megremeg, azonnal függőséget okoz. Bár személyautónak látszó tárgy, igazából egy vadállat, a legdurvább az összes Audi közül – veszélyes fegyver, ha rossz kezekbe kerül.

Igaz “csak” 8 hengeres, és 420 lóerős, méretéből adódóan, mégis ez a legkeményebb. Nem jön zavarba a Hungaroringen sem, a fék bírja a versenytempót, a hangja lenyűgöző, és 8250-ig úgy leforog, mint egy sportmotor. Nagyon durva, akárcsak 22,5 milliós vételára. Bár ha a lóerők számítanak, akkor ennyit bőven megér. Gyorsulás 100-ra: 4,9 másodperc! Fenomenális!

Audi S6:

Sportos-családi feeling, némi karácsonyi hangulattal megfűszerezve, az első LED-sornak köszönhetően. Talán ez az, amelyik a legkevésbé kellene, de azért megér egy misét. 435 lóerőt teljesít a V10-es, ami egy eredeti Lamborghiniből raboltak el. Ez önmagában jókora piros pont, hiába tolja az orrát kicsit jobban a kanyarban versenypályán, és hiába gyengébb a fék rajta, mint az RS4-esen. Utcán igazi büntetőgép, ha kell, akkor meg nyugodt családi kocsi, bő tartalékkal. Ára: 24,6 millió, gyorsulás 0-100-ra: 5,2 másodperc.

Audi S8:

Lamborghini-motor egy igazi luxusautóban, 450 lóerővel, ennyit bőven elég elmondani az S8-asról. Van benne ráció? Igazából semmi, de az életben az értelmetlen dolgokat élvezzük leginkább. 5,1 másodperc alatt gyorsulni egy akkora vassal szinte feldolgozhatatlan érzés. A kerámia fékek, többe kerülnek rá, mint egy új Suzuki Swift, a Bang & Olufsen hifi pedig közel egy Chevy Spark árában van. Fényűzés és pazarlás egyszerre! Szultánoknak ideális tuningalap. Alapár: 30 millió forint.