Megint egy Altea-egó

Egyre fokozódik a helyzet a SEAT kínálatán belül. Eddig volt a szemből egy kaptafára szabott Altea-Toledo-Leon triumvirátus mint a legfrissebb termékgeneráció. És most megszületett az Altea XL.

A sportos egyterű mutációi közül már a Toledónál sem pontosan értettük, hogy miért annyira Altea, most viszont itt van még egy modell a közösből, az Altea XL. Értetlenségünktől vezéreltetve Párizsban kedélyes kirándulást tett a szerkesztőség a SEAT standjára, ahol meglátogattuk a génmanipulált újszülöttet.

Nincs több ülés

Azt megállapítottuk, hogy a kocsi élőben valamivel jobban mutat, mint képeken. Megegyeztünk abban is, hogy a csomagtere tényleg bődületesen nagy, de akárhogy kaparásztuk a padlót, csak nem akart kifordulni belőle még két ülés.

Itt kezdtük a szigorúan ötüléses autót igazán nem érteni, ezért pár nappal később feszült figyelemmel hallgattam a gyáriak prezentációját a nemzetközi sajtóbemutatón. Ebből kiderült, ez egy választékbővítő kompakt egyterű, amelynek legfőbb többlete az Alteához képest az, hogy csomagterében sokkal több a hely. Ahá, tehát egy igazi családi autó.

Táguló tér

Csak a számmisztika jegyében: az Altea csomagtere 409 literről indul, innen a Toledo jelent nagy ugrást, majd jön az Altea XL. Itt akkor is van 532 liter, ha a hátsó utasok pazarlóan nagy lábon élnek, mondjuk kosaras jetik. Ha elég nekik kevesebb, az üléspaddal előrébb szánkázva mindjárt 635 liternyi hely tátong mögöttük.

Mikor ezt kimérték a SEAT-nál, pezsgők pukkantak és kezdetét vette a fiesta, mert ez most a legnagyobb a kategóriában. Legalábbis a gyár szerint, de mi annyi új autót vezettünk mostanában, hogy rögtön beugrott az ötüléses Grand Scénic. Épp egy hónapja ez is a legnagyobb volt, de maximum 681 literrel. A varázsszó a “kategórián belül” kitétel, amit sokféleképp lehet értelmezni. Ezek szerint ez a két kompakt egyterű nem konkurense egymásnak.

Családi kiszerelés

Azért matatunk ennyit a méretekkel, mert az Altea XL-ben elvileg ez a nagy szám. Ez a gépjármű ugyanis azoknak szól, akiknek az Altea tetszett ugyan, de nem tudták hátra bepakolni a családi ház felét. A gyár a nagyobb csomagtartóval próbálja kifogni a szelet az Alteánál farosabb konkurensek (tat)vitorlájából.

De ez még csak az egyik oka az XL létezésének. A másik az, hogy a mostani Toledo finoman szólva nem az az autó, amit széles néprétegek vásárolnának, ezért egy hasonlóan tágas Altea-variánssal leköthető a fölösleges gyártókapacitás egy része.


Minden belefér

Gyorsan elkönyveljük, hogy az új autó 18,7 centivel hosszabb az alap-Alteánál, a hátsó utasoknak felhajtható kis asztalkát ad, a hátsó ülés pedig könnyedén lehajtható. A csomagtérajtó egyenesen akkora, hogy keresztülhajthatnánk rajta az összes alföldi szürke marhát. Ennél fontosabb, hogy egy babakocsi talán még úgy is belefér, ha nem csukjuk össze, sőt az azt hajtó nagymama is pozícióban maradhat.

Beültünk, elindulás után integettünk kicsit a MINI-s lányoknak, akik a szintén Barcelona környékére szervezett Cooper S bemutatóra várták többek között Hamar Balázst. Vetettünk egy pillantást a britek felvonulási területére, majd odaléptünk az Altea XL-nek.

Alibiző benzinesek

Mivel első körben a 2.0 FSI motort szúrtuk ki a szép új bordó szín miatt, a gázadásra főleg zúgás volt a felelet. Ráadásul a négyhengeres békésen haladva is 9,6 litert fogyasztott a számítógép tanúsága szerint, ezért inkább maradjunk a dízeleknél!

Másnap rögtön nagyban nyomtuk, egy 170 lóerős PD TDI-vel az Altea FR-ből. Ennél nem lehet egyértelműbb választ kapni arra a kérdésre, hogy mire elég ma egy szívó benzines és egy ugyanakkora turbódízel Az FSI lagymatag alibizése helyett itt megjött a mozdonyok húzóereje, a kőkemény gyorsulás és a mindent elárasztó nyomatéktenger.

Piros betűs ünnep

És hiába mentünk a három piros betűs TDI-vel sokkal gyorsabban a benzinesnél, két és fél literrel kevesebbet mért neki a fedélzeti számítógép. 7,2 literből ennyire brutálisan kevés autó bánik el az emelkedőkkel.

Vezetés közben nem érezni a toldott hátsót, a faros Altea pont úgy fordul, szalad, mint a többi Altea (figyelem, ez bók). Autópályán a fő zajforrás a szél, a motor akkor sem zajong, ha dízelben repesztünk. Az ülések még mindig jók, az anyagminőség viszont maradt az átlag alatt.

Még idén megjön

A magyarországi forgalmazásra nem kell sokat várni, az autó még 2006-ban begyömöszöli magát kis hazánk márkakereskedéseibe. Csak azt nem tudni még, mennyi lesz az annyi. A varázsgömbbe tekintve a hazai árról annyit mondhatunk, hogy ugyanazzal a motorral az Altea és az Altea XL közötti árkülönbség várhatóan nem lesz nagyobb 200 000 forintnál.