2000 óta vehetett egy kissé vadított A6-ost allroad quattro néven az, aki valami mást akart, mint egy hagyományos kombi, és több kalandvágyat érzett magában egy átlagos kombivásárlónál. Az allroad érzésnek a marketing szerint valami olyan pluszt kell nyújtania az Avanthoz képest, ami nagyobb szabadságot biztosít utasainak.

Egy igazi prémiumtermék azoknak, akik nem akarnak feltétlenül az úton maradni, akiknek határtalan a fantáziájuk, és azoknak, akiket valami hasonló duma szédített meg, ebben a hitben élik az életüket, netán csak ezt a látszatot akarják kelteni.

Most itt van nekik az új allroad quattro, ami elé már odabiggyesztették az A6 típusjelzést is. Ez nem véletlen, hiszen a most bemutatott autó is teljes egészében az A6 Avantra épül, és csak néhány apró eltérésből különböztetheti meg őket egymástól egy átlagos szemlélő.

Amúgy az allroad utód megszületése nem volt teljesen biztos, mert a menet közben megjelenő Q7, valamint a tervezett Q5 állítólag elgondolkodtatta még az Audinál is a termékfelelőseket.

Szerintünk nem üti egymást az allroad és a Q sorozat, a két modell nem ugyanazt a célt szolgálja. Ugyan a Q7 is meglepően személyautós és jól vezethető, de érzésre mégis közelebb van egy nagy terepjáróhoz, a méreteiről nem is szólva. Bírja a terepet is, de mégsem arra való igazából. Valójában a többi SUV-hoz hasonlóan értelmetlen, de ez a vásárlókat egyáltalán nem zavarja.

Ezzel szemben az A6 allroad quattro egy normális személyautó, egy A6 Avant kényelmét és dinamikáját adja, de ha kell, kimehetünk vele a telekre, vagy átgázolhatunk vele olyan helyeken, ahol a sima kombi elakadna, vagy felülne az alja.

Ehhez hűen a külseje kicsit vadabb, robosztusabb benyomást kelt. Szépen fénylő nemesacél védőlemezből kapott takarót a motor és a karter, amiből jutott hátra is, hogy a túlzottan vállalkozó kedvűek ne hagyják el a létfontosságú alkatrészeket.

Van rajta nagyobb küszöb és visszapillantó tükör, sárvédő szélesítés, de a legmarkánsabb változtatás a méretes, krómozott Singleframe hűtőrács, ami kifejezetten durva, baltaarcot kölcsönöz az allroadnak.

Belülről a sprődebb szövésű szőnyegen kívül nincs észrevehető különbség a sima Avanthoz képest, hacsak az nem, hogy mindig egy jól felszerelt változatban találjuk magunkat. Az allroad quattro szinte minden földi jóval fel van szerelve alaphelyzetben, részben ezzel is magyarázza az Audi azt, hogy a Q7-essel megegyező áron kínálják.

Talán a folytatásból kiderül, milyen vezetni az új allroad-ot. De az is lehet, hogy nem. Minden kiderül a következő oldalon


Első hallásra nagyon durvának hangzik az ár, de ha megnézzük, hogy a szimpla A6-oshoz képest nincs egymillió forintnyi különbség sem, már nem is olyan durva, sőt az extrákat illetően már kedvezőnek is mondhatjuk.

Annyi biztos, hogy egy különleges autót kapunk ezért a pénzért. Az összes allroad légrugózással készül, és nem kell felárat fizetni a xenon lámpáért, az első-hátsó tolatóradarért, vagy a nagyképernyős fedélzeti számítógépért sem.

Az A6 allroad quattro életérzés

Az Audi szerint az allroad vásárlók tehetősek, nyitottak a sportok iránt, nem szeretnek otthon ülni. Szeretnek drága és divatos sportot űzni, de nem feszengnek egyfolytában öltönyben. Valahogy ezt próbálták átadni nekünk az autó bemutatóján.

Balatonalmádi legpuccosabb szállodájában, rövidgatyában, frissítő koktélokat kortyolgatva indult és zárult az első nap, amit egy sárkánykenuzással tettünk izgalmasabbá. Ez egy olyan nagyjából 20 személyes kenu, aminek az elején egy szerencsés próbál ütemet dobolni egy tam-tam dobbal, hátul pedig egy kormányos igyekszik irányban tartani a cseppet sem összeszokott evezősök csapkodásától jobbra-balra cikázó csónakot.

Ha már jól menő Audi vásárlóknak éreztük magunkat, az esti borkóstoló után nem hagyhattuk ki a vitorlázást sem másnap, mégpedig egy méregdrága, gyönyörűen felújított hajócsodán, a Nemere II fedélzetén.

A NEMERE II. vitorlás története

A Nemere II.-t 1944. júliusának végén dr. Márkus Andor számára, Hankóczy (Benacsek) Jenő tervei és irányítása szerint építették a Balatonfüredi Hajógyárban. Egy három darabból álló 75-ös schärenkreuzer sorozat első hajója. Testvérei: a Sirocco, amely Big Boyként került vízre, és a turistákat hajóztató Lillafüred, amelyből sosem lett versenyhajó.

A tölgyfa vitorlás a parton vészelte át a háború viszontagságait, majd az 1950-es regatta megnyerésével a hajó megkezdhette igazi, versenyző életét. Hétszer állt rajthoz a tókerülőn, és ötször diadalmaskodott.

A kilencvenes évek közepére leromlott a hajó állapota, így már csak egy teljes felújítás menthette meg. Ez meghaladta az akkori tulajdonos, a Magyar Vitorlás Szövetség lehetőségeit, így a hajó eladásáról döntöttek. Láng Róberthez került a hajó, és 1998-ban Veszprémben Dobó Pál hajóépítő műhelyében megkezdődtek a munkálatok.

Ma a Nemere II. eredeti formájában, tölgyfa helyett mahagóniból újjászületve, modern felszereléssel és vitorlázattal szeli a habokat. “Nemere II. – A Balaton zászlóshajója” címmel könyv is született a vitorlásról.

Miután magunkévá tettük az érzést, abszolút relaxált állapotban ülhettünk bele végre az allroad quattroba.

Butított terepjáró-képesség

Kiderült, hogy az Avant-tal ellentétben az A6 allroadban nincs négyhengeres motor, csak V6-os és egy V8-as, 2 dízel és 2 benzines. A leggyengébb a 180 lóerős 2,7-es TDI, a legerősebb az RS4-es 350 lóerőre lebutított V8-as benzinmotorja.

Fény derült arra is, hogy a terepjáró képességet direkt lerontották az új allroadnál, hogy az ne veszélyeztesse a Q7-est ezen a téren. Az egyszerre kényelmes és sportos adaptív légrugózás dynamic módban egy normál A6-os szintjére ereszkedik, így tökéletesen élvezhető vezethetőséget biztosít. Összesen öt különböző állás választható, melyből a legmagasabb fokozat 6 centivel emeli feljebb a karosszériát.

Ezzel lehetővé válik, hogy az út mellől bátran lehajtsunk a mezőre a küszöb odaverése nélkül, de nem okozhat gondot egy orbitális méretű padka, vagy egy letaposatlan hómező sem, persze ésszerű keretek között.

Nem kapcsolható ki a menetstabilizáló elektronika, de érintésre átválthatunk offroad üzemmódba, ami a beavatkozás határát kitolva laza talajon élvezetes autózást engedélyez a vezetőnek.

Ezek függvényében közúton a kicsit ballonosabb gumik ellenére nem tudjuk megmondani, hogy nem egy A6-osban ülünk, de ezzel így sincs semmi gond. Az allroad előnyei laza vagy csúszós talajon jönnek elő, amit most nem próbáltunk. Majd talán máskor. Addig pedig gyűjtünk 15 milliót, hogy befizethessünk egy 3 literes TDI-re.