Baromi jól néz ki, nem? Azonnal beleszerettem, amikor először a Frankfurti Autószalonon megláttam. Nem mintha bármi szükségem lenne egy pickupra, vagy akármilyen terepjárószerű valamire. Egyszerűen csak vonzónak találom ezt a nagy dög Toyotát. Talán nem létező kőműves vagy építési vállalkozó őseim vére tör belőlem elő.

Hárman indultunk síelni, ezért én bagatell problémaként kezeltem a csomagszállítást, mint feladatot. Aztán jött a meglepetés, amikor kettőnk csomagjával – saját kistáskámmal, barátnőm nagy bőröndjével, és a síelős holmikkal – megtelt a csomagtartónak szánt hátsó utastér. És ekkor jött a harmadik utas, aki két táskával a kezében, egy pár sícipővel és síléccel a hóna alatt kérdő tekintettel nézett: na most vele mi lesz?

Drága sílécét nem igen szerette volna Felső-Ausztriáig a platón szállítani, inkább vállalata, hogy nyakában hármunk cuccával és az ő sílécével – mi inkább kint béreltünk – valahogy kibírja azt az 500 kilométert.

Uccu neki

Döngessük azt a 102 lóerőt! Nem tévedés, ehhez az izomkolosszus testhez képesek egy nyamvadt 2,5 literes dízelmotort adni. A Toyota is tudja, hogy ez irtó gáz, már dolgoznak azon, hogyan lehet a Land Cruiser 3,0 literes motorját belegyömöszölni a pickup elejébe. Amíg megoldják, addig élvezzük a frenetikus 150 km/órás végsebességet és a 18,2 másodperces 100-as sprintet.

Nem fenyeget a veszély, hogy az osztrák autópályák mindig éber őrei lézerágyújukkal célba találnának. Jó erős délelőtt kell hozzá, hogy a Hilux mindenre elszánt sofőrje kegyetlen gázpedál kezeléssel 140-ig tornássza a mutatót. Természetesen kizárólag kétkerék-hajtással. Az összkerék-hajtást csakis végszükség esetén szabad bekapcsolni, különben a jóisten sem viszi előre a szerkezetet.

Még odahaza a Tesco parkolóban próbaként erőteljes mozdulattal előretoltam az összkerék-hajtás rövidke botját. 4×4-ben a 102 ló egyszerűen elbizonytalanodik, mintha mindahányan a tér ellenkező irányába akarnák vonszolni a Hilux-ot. Ráadásul téli gumink sincs, csak valami offroad izé. Lesz ebből még baj a sípályán!


Vissza az útra

Ha már nem megy, azt legalább kellemesen teszi. Én nem lepődtem meg, mivel kényelmes, csendes, kulturált személyautókhoz szoktam, Opel Campón edzett ismerősöm viszont hüledezve fogdosta a műanyagokat és az MP3 lejátszós CD-t. Ő ilyet még csak filmeken látott, ez a Hilux pont úgy néz ki, mint akármilyen Toyota két évvel ezelőtt.

Tényleg, mintha személyautósabbra szabták volna ezt a kocsi belsőt. Szépnek nem mondanám, de nem is feltűnően csúnya. Az igaz, hogy ez az izgalmas szövet üléshuzat csak a gazdagok kiváltsága, a csumpi változatban slaggal mosható a műbőr kárpit.

Óvatos duhaj

Üres platóval, gyenge havon, hátsókerék-hajtással látványos dolgokat lehetne művelni, ha nem ez a motor és nem ilyen utasaim lennének. Szép óvatosan adagolva a gázt – nem nehéz – egyáltalán meg sem mozdul az autó fara. Kár. Kicsit durvább gáz, farolás, jajveszékelés, most jön a 4×4. Szóval a Tesco parkolóban bepróbált mozdulattal be az összkerék, aztán hadd szóljon. Láss csodát, megy!

Átmegy ez a hegyen is. A többiek már rég a hólánccal bíbelődnek, a Hilux meg megy, mintha nem lenne akadály a földön. Pedig az offroad gumi nem az igazi, minden megállás és elindulás ráébreszt erre, de nincs akadály előttem. Utoljára ilyet csak a Land Cruiserben éreztem. A fene se bánja már azt a kevés lóerőt, az se érdekel, hogy a síléc és a teljes kétnapi ruhatár velünk utazik a kabinban, nekem az elég, hogy fel tudunk menni a szálláshoz.

Hazafelé már bátran kiraktuk a sílécet a platóra – pedig az osztrák gázolaj hatására már könnyedén nyaldostuk a 160-at, lejtőn lefelé a 170-et.

Már csak az a kérdés, hogy érdemes-e egész évben zötykölődni egy Hilux-ban azért az évi két-három síelésért? Talán, ha erősebb dízelmotorja lenne, és nem tűnne minden gyorsítás lehetetlen kihívásnak, és minden előzési kísérlet vakmerő önpusztításnak, talán bevállalnám. Egy fél Land Cruiser áráért mindenképpen.