Dízelmotor sportosnak beállított autóban egyáltalán nem számít szentségtörésnek. Pláne, ha ez a dízelmotor még erősebb, mint az ugyanekkora benzinmotor. Az 1,6 literes, közös nyomócsöves dízel 109 (egyes források szerint 110 lóerős), és 240 Nm maximális nyomatékot képes kifacsarni magából. A hasonló méretű benzines ezzel szemben 105 lóerő és 145 maximális Nm mozgósítására hivatott.

Előny a dízelnél. A végsebesség hajszálra ugyanannyi mindkét autónál: 182 km/óra. Gyorsulásban a benzines egy hangyaarasznyival jobb: 11,0 másodperc alatt már százzal is megy az álló helyzetből induló benzines, míg a dízel 0,5 másodperccel később ér oda.

Ennek ellenére a dízelt valahogy dinamikusabbnak éreztük. Rugalmassági adatokat nem közöl a gyár, a dízel előnyét azonban szubjektíven is érezni.

1200-es fordulat alatt csak nyugodtsága miatt kap jó pontokat, ereje ekkor még kevés. Kicsit bátrabban pörgetve, 1500-as fordulat felett kezd erőre kapni. 1750-es fordulattól tudjuk használni a teljes nyomatékot, nagyjából 4500-ig.

Ha nem akarjuk a zoom-zoom feelinget átélni, és a lassan járj, tovább érsz elvet követve autózunk, csekély, már-már hihetetlen számba menő 5,5 literes fogyasztásra képes alattunk a motor.

Ennél lényegesen több, 8 liter is le tud csúszni a torkán, ha eszeveszett tempót erőltetünk az autóra. A normális használat 7,2 litert hoz.

Egyszerűen csak CD-nek hívja a Mazda ezt a remek dízelmotort, Citroën és Peugeot berkekben HDi, a Fordnál TDCi néven kapni ugyanezt az erőforrás, sőt, már a Volvo S40-esben is van ilyen D néven.

A Ford és a PSA Peugeot Citroën konszern ugyanis együtt dolgozott az ügyön. Még nincs részecskeszűrője a Mazdának, úgy tűnik, tavasztól tudnak adni. Addig csak az EU3-as károsanyag-kibocsátási normának felel meg az autó.

Menet közben egyáltalán nem juttatja eszünkbe az autó, hogy gázolajból jut erőhöz. Hangja mindvégig szolid, még akkor is, ha nagyon-nagyon megközelítjük a végsebességet. Tartósan a 150 km/órás sebesség áll jól az autónak, ekkor még van erő benne a további esetleges gyorsításhoz is. Reggelente pici kerregést hallani, de ezt is csak inkább kintről, bent az autóban már nem.

Amiben a Mazda3 vonzereje rejlik, az a frenetikus vezethetőség. Kormánya közvetlen, futóműve érzéki, váltója pontos. Mi kell még? Az első futómű McPherson rendszerű, a hátsó többlengőkaros, és a Mazda6-osból származtatható.


A dízel Mazda3-asban elektrohidraulikus szervokormány található, csakúgy, mint a 2,0 literes benzinesben, a többi motorváltozatnál sima hidraulikus. Ebből fakadó előnyt vagy hátrányt nem éreztünk, ezzel is kellően pontosan és közvetlenül irányítható az autó.

Belül a Mazda3 kategóriájának legtágasabbjai közé tartozik. Ennek megvan a természetes magyarázata: vagyis az irgalmatlan nagyságú, 2640 mm-es tengelytáv. Elöl-hátul bődületes a tér. Három nagy termetű felnőttnek ugyan nem ajánlanám a hátsó ülést, de ketten nyugodt szívvel bevállalhatnak egy földkörüli utazást is.

Feltéve, ha sikerül rábeszélni utastársainkat, hogy egy szál pólóban vállalják az utat. Csomagnak nem sok hely jut. Érthetetlen, hogy a 4,4 méteres autóban miért csak 300 liter jut a csomagoknak.

Összeszedett, átgondolt használati eszköz a Mazda3-as. Van például bőséges rakodóhely az autó minden egyes frekventált pontján. Fixen kialakított, megbízható használatra tervezett pohártartókat találunk az ülések között. Jut hely a mobiltelefonnak, a kulcsnak, a térképnek.

Megszokhattuk, hogy amennyiben egy autó utastere praktikusan használható, akkor az nem néz ki jól. Erre a Mazda3 rácáfol. Feketesége ellenére a középkonzol vonzó darab.

Egyedül a Knight Rider futófényekről mondanánk le szívesen (ez szerencsére kikapcsolható) – és cserébe kérnénk fedélzeti számítógépet, ami sajna lemaradt a szérialistáról.

Egyébiránt a dízel alapmodell becsületesen felszerelt, szériában hat légzsák, blokkolásgátló, automata klíma, elektromos tükör- és ablakmozgatás jár az autóhoz.

Sajnos a dízelt kapásból csak a drágább TX kivitelben vehetjük meg. Így az ára 4 974 900 forint. 225 ezer forint az árkülönbözet az azonos felszereltségű dízel Mazda3-as és az 1,6-os benzines között.

Évi 20 ezer kilométerrel, 7 literes dízel és 9 literes benzines fogyasztással számolva évente 133 ezer forintos fenntartási különbséget számoltunk, természetesen a dízel javára. Sokat autózva hamar behozza az árát, ráadásul a zoom-zoom érzést is hiánytalanul megkapjuk. Tudnak ennél jobbat?


Műszaki adatok – Mazda3 1,6 CDH
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm)1560
Furat x löket (mm) 75,0 x 88,3
Hengerek / szelepek száma 4 /16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.)80 (109) / 4000
Max. nyomaték (Nm/ford.) 240 / 1750
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 11,5
Végsebesség (km/h) 182
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km)6,2
Lakott területen kívül (l/100 km)4,3
Vegyes (l/100 km)5,0
CO2 kibocsátás (g/km)138
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm)4420 / 1755/ 1465
Tengelytáv (mm)2640
Csomagtér (liter)300
Menetkész tömeg/terhelhetőség (kg)1280
Üzemanyagtank kapacitás (liter)55
Gumiméret195 / 65 R 15
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint)4 974 900
Konkurensek (forint)VW Golf 1.9 TDi (105 LE) Trendline: 5.020.000
Ford Focus 1.8 TDCi (100 LE): 4.845.000
Opel Astra 1.7 DTH Cosmo (100 LE): 4.889.000
Honda Civic 1.7 CTDi (100 LE): 4.579.900
Renault Megane 1.9 dCi Privilege (120 LE): 4.885.000
Tesztelt autó ára (forint)
A szériafelszereltség fontosabb tételeiABS + EBD,vezető- és utasoldali légzsák, oldallégzsákok,függönylégzsákok,fékasszisztens, elektromos ablakemelők elöl / hátul, légkondicionáló, szervokormány, központi zár
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleményeAzonos felszereltséggel csak 225 ezer forint az árkülönbözet 1,6-os dízel és benzines Mazda3 között. A dízel kedvező fogyasztású, ennek ellenére sportos beállítottságú autó. Kategóriatársaihoz képest azonban nem túl olcsó, és helykihasználása sem a legjobb.
Pontszám (max. 10)8,0 pont