Vezettük: Opel Tigra Twin Top – Kis darab a jóból

Szerző: Nagy Gergely levél küldés 
Dátum: 2004.08.03. 06.08

Azért mert nincs teteje és közel ülünk a földhöz, még nem lesz belőle Opel Speedster. Hétköznapokon is jól használható kabrió a Tigra Twin Top, és történetesen jól is néz ki.


Tulajdonképpen ennél a Tigránál is pontosan ugyanazt a receptet követték, mint a korábbinál. Fogtak egy darab Opel Corsát, meg egy formatervező nőt és összeeresztették őket. A mostani feladat szerint már olyan Tigra-kupét kellett tervezni, aminek időnként le lehet nyitni a tetejét.

Mostanság ugyanis ez a menő a kabriók körében. Egy sima, vászonnal borított nyitott tetős autót nehezebb eladni. Nyitható keménytetős kabriókra van szükség.

Ilyen a Tigra is, mely kívülről teljesen levetkőzte Opel Corsás vonásait. A gömbölyded női kisautóból egy unisex, menő járgány lett. Egyetlen hajlított ív sincs az autón, még a hátsó lámpát is csupa-csupa mesterien rajzolt egyenes keretezi.

Szerencsére ez nem az a fajta szögletesség, ami az Opel Vectrát annyira leegyszerűsíti. Ettől a szögletességtől az első fényszórók és a hátsó lámpák is egy-egy bazi nagy gyémántdarabnak tűnnek, és az egész autó olyan megmagyarázhatatlanul vonzó lesz.

Olyan autót akartak készíteni Opeléknél, ami nyitott tetővel valódi roadsternek, csukottal pedig dögös targának tűnik. A két ülés mögötti látványosan vaskos – szintén csupa szögletes – bukókeret elsődleges feladata a nyitott szépség hangsúlyozása, másodsorban pedig életvédelmi feladatok biztosítása boruláskor. A targa-feelingről az ezüstre festett B-oszlopok gondoskodnak, de csak a Cosmo felszereltséggel. Egyébként normális kupénak néz ki az autó.

Meg kell szokni, hogy ezek a kupé-kabriók felcsukott tetővel sosem festenek annyira vadul, mint egy alapból kupénak tervezett autó. Az előző Opel Tigra is jobban mutatott zártan, de annak sosem lehetett lenyitni a tetejét. Ez a művelet egyébiránt a Tigra Twin Top esetén 18 másodpercet vesz igénybe, és csakis álló helyzetben lehetséges, két kar oldása után.

Ekkor viszont kényes ponthoz érkezünk, ahol még az Opel designerek is magyarázkodásra szorulnak. Azt mondják, ők már kezdetektől fogva direkt kétszemélyesre csinálták a Tigrát. Igazuk van, a Peugeot 206 CC plusz két semmire-sem-jó ülése teljesen felesleges.

Így legalább a két ülés helyett lett egy nagy csomagtartó és még sok kicsi rekeszke. Egyetlen egy hasonszőrű kabrió sem mondhatja el magáról, hogy 250 és 440 liter közötti csomagtere előtt még 70 liternyi pakolóhelye lenne.

Egyébiránt a csomagolás alatt Opel Tigránk Opel Corsa maradt. Egészen pontosan a GSi, vagyis a Corsák Corsája. És még azon is csiszoltak. Az eleve sportos futóművet elöl 5, hátul 20 milliméterrel lejjebb tették, a nyomtávot pedig 28 milliméterrel szélesebbre vették. Ha még ez sem lenne elég, jövőre sportcsomagot is rendelhetünk majd, de ennek részleteit titkosították.

Az igazi egy komplett OPC csomag lenne, mivel egyelőre a Tigra összesen kétféle motorból gazdálkodhat. 90 lóerős az 1,4-es Twinport motor, mely tavalyi újdonság az Opelnél. Lényege, hogy a változó szívócsőhosszal alacsonyabb fordulaton erőteljesebb reakciókat mutat a motor.

Ez félénk, 12,4 másodperces 100-ra gyorsulásban mutatkozik meg, 180 km/órás végsebesség kíséretében. Egy másodperccel még ráérősebb az Easytronic verzió, ami a félautomata váltó miatt egy fokkal nyugodtabb jelenség.

Gondolják azt, hogy egy kabrióban a szél borzongatása és a tiszta levegő szűretlen illata kárpótolja a hátbavágós gyorsulást. 90 lóerővel is átélhető a nyitott autózás utánozhatatlan élménye. Süvít a szél, 140-ig élvezhető a madárcsicsergés, nem jönnek a bogarak, csak egy falatka szellő az ember tarkójára. Ezt sajnos nincs háló, ami megfogja. Szerencsére annyira mélyen ülünk, hogy tényleg csak alig jön a szellő.

Aki már lóerőt is szeretne, nem csak szelet, meg nyitott tetőt, meg kabriós érzést, az nyilvánvalóan egy 125 lóerős 1,8-assal örvendezteti meg magát. Corsa GSi emlékeinkből kiindulva eszményi száguldás sejlik fel nekünk a múltból. Ez a Tigra 1,8 ennél kevésbé vehemens jelenség, ami 130 kilóval vaskosabb üres súlyával magyarázható.

Ennek ellenére nem rossz, amit tud, hiszen 9,4 másodperc alatt futja meg a százat és egészen 204 km/óráig van benne szufla. Ebből 160-ig mehetünk nyitott tetővel, de 140 fölött már érdemes behúzni a nyakat.

Ennél az erősebb Tigránál már maradéktalanul kiélvezhető az ültetett-szélesített futómű adta lehetőség. Olyan jó érzés látni, ahogy a Tigra kerekeit kitolták az első és hátsó végek felé. Ettől már ránézésre száguld az autó, pedig még meg sem moccant. Vezetés közben ez olyan, mintha puszta akaraterőnkkel tudnánk vezérelni, de sajnos nem. Egy kissé vacak váltó, és egy enyhén érzéketlen elektromos szervokormány állja útját az igazi jónak.

Aztán lecsillapodunk, és szépen visszaszállunk a kategória szintjére. Ne akarjunk mindenáron Opel Speedstert képzelni a Tigrába, csak azért mert nincs teteje, és közel van a földhöz. Úgy kell felfogni a Tigrát, mint egy divatos fürdőruhát. Télen is hordhatjuk a nagykabát alatt, miközben kezünk-lábunk majd’ lefagy.

Ilyenkor kicsit kényelmetlen ugyani a nyári szerkó, de legalább emlékeztet a szép nyári időkre. A Tigra pont ilyen, télen csak pont annyira zavaró csukott tetős formája és átláthatatlansága, hogy emlékeztessen vele a szép nyári emlékekre.


Műszaki adatok
1.4
1.4 Easytronic
1.8
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm) 1364 1796
Furat x löket (mm) 73,4×80,6 80,5×88,2
Hengerek / szelepek száma S4/16 S4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) 66(90)/5600 92(125)/6000
Max. nyomaték (Nm/ford.) 125/4000 165/4000
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 12,4 (13,4) 9,4
Végsebesség (km/h) 180 (178) 204
Átlagos fogyasztás (l/100 km) 6,1 (6,0) 7,7
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 3921/1685/1364
Tengelytáv (mm) 2491
Csomagtér (liter) 250/440
Menetkész tömeg/terhelhetőség (kg) 1235 1265

Kommentek

A BMW-től vásárolná sportmotorjait a Jaguar

Jelentések szerint a jövőben a BMW V8-as turbómotorja teljesíthet szolgálatot a Jaguar Land Rover SVR jelzésű sportmodelljeiben.

Űrhajót szállítottak Budapesten – Fotók

Többek között a Szojuz 35 űrhajó parancsnoki kabinját szállították el a Közlekedési Múzeum megbontott épületéből. Ebben tért vissza a Földre Farkas Bertalan és Valerij Nyikolajevics Kubaszov.

Már majdnem kész a Toyota WRC versenyautója

Még hogy a Yaris női autó? A Toyota Finnországban fejleszti, és jövőre a rali világbajnokságban indítja a kisautóból faragott versenyautóját.

Tényleg középmotoros lesz a következő Corvette?

Minden jel arra utal, hogy a Chevrolet feljebb pozicionálná ikonikus kupéját, és vérbeli szupersportkocsit faragna a Corvette-ből.

F1: “Hamilton a középső ujjával állt az élre”

A nemzetközi sajtó főként a címvédő Lewis Hamilton sikerét taglalta a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíj után, amellyel átvette a vezetést a pontversenyben csapattársától, Nico Rosbergtől.

Árcsökkenés jön a kutakon

Csökken a benzin ára szerdától, de nem ezért fogunk V8-asra váltani.

Szerdáig tart a káosz Budán

A Kolosy tér körüli összes utcában káoszt, a kereszteződéstől pedig több irányba több kilométeres dugót okozott hétfőn egy gyakorlatilag 10 méteres gödör.

Már megint a japánok a legmegbízhatóbbak

Hatvanezer olvasó véleménye alapján felállította idei megbízhatósági ranglistáját a brit Which? Car fogyasztótájékoztató magazin. Vannak meglepetések.

F1: Vettel kitart a Ferrarinál

A Ferrari csapatfőnöke cáfolta, hogy rossz lenne a hangulat a csapatnál, Sebastian Vettel a legkevésbé sem kiábrándult.

Megpaskoltam Hamilton fejét

Plusz azt is megtudtuk hétvégén a Hungaroringen, hogy Dzsudzsák Balázs hogyan törte össze néhány éve az M3-ason a Lamborghinit. De azt se felejtsük ki, hogy Massával is intim közelségbe kerültünk.

Szupersiker lett a szupertraffipax?

Számokkal alátámasztva állítják a rendőrök, hogy a magyar autósokat csak sebességméréssel lehet kordában tartani. Régen látott magasságban a bírságszám, de kevesebb a halálos és a súlyos sérüléses baleset.

A verseny, amiről nem gondoltuk, hogy létezik

Mostanában mindig elalszol az F1 alatt? Találtunk alternatívát, ami nemcsak izgalmasabb, de még vicces is.